(2002. dec. 31.) Illenék az év utolsó napján valami mérleget vonni, okos következtetéseket írni, netán fogadalmakat tenni. Egyiket se nagyon szoktam. A mérlegből nyilván kihagynék fontos elemeket, bölcsességekre ma semmivel sem vagyok alkalmasabb, mint az év más napjain, megfogadni meg végképp nem szoktam semmit, még a komoly elhatározásaimat is folyamatosan módosítom, felülbírálom.

Ha valami mégis kikívánkozik belőlem így Szilveszter napján, az a következő.

A 2002-es volt az első olyan esztendő, amikor nézeteim, véleményem és kívülállóságom hangoztatása miatt nem csupán egy-két emberrel kerültem konfliktusba (mint ez korábban meg-megtörtént), hanem a hozzám közel állók közül többekkel, így például „irodalmi barátaimmal” vált igen feszültté - vagy szakadt meg - a kapcsolatom. Hogy ez bekövetkezhetett, annak több fő okát látom. Ezek egy része belőlem indul ki, más része a „körülményekből” adódik, és persze látni vélem a részükről felmerült indokokat is. Mind érdemes lenne a részletes elemzésre, és valószínűleg nem is kerülhetem el, hogy ezt az ön- és helyzetvizsgálatot rövidesen elvégezzem. Most talán csak dióhéjban:

ÉN: Változó értékrendem „követelésére” az utóbbi időben olyan mértékű (anyagi, közéleti, szellemi...) függetlenséget szereztem magamnak, hogy a függelmi viszonyok és önérdekeltségek hiányának ebben a kegyelmi állapotában: a) eltávolodtam sok olyasmitől, ami korábban központi szerepet játszott az életemben: értelmetlenné és egy idő után elfogadhatatlanná váltak számomra bizonyos „elvárások”, „kötelességek”, „felelősség- és szolgálatvállalások”; b) lesoványodott a kompromisszum-készségem; c) szókimondóbb lettem: amiről eddig vagy tapintatból vagy amiatt hallgattam, mert valamilyen mértékben „saját ügynek” tekintettem, arról elkezdtem kritikusan beszélni. Saját változásomnak és ennek a részben újszerű helyzetnek a nyílt és őszinte felvállalásával kiváltottam sokak éles ellenérzését.

ŐK: Főként azokból váltottam ki ellenséges viszonyulást (konok értetlenségtől a sértődöttségen át a bősz haragig), akik az említett „felelősség- és szolgálatvállalást” vagy függőségi helyzetükből, vagy élethivatásukból, vagy jól felfogott önérdekükből - de mindenképpen programszerően gyakorolják. Az én gyökeresen másfajta magatartásom érthetően irritálta őket, mégpedig nemcsak azzal, hogy egy az övékétől eltérő olyan értékrend és életvitel lehetőségét mutattam fel saját példámon, amelyről ők nem szívesen vettek tudomást, hanem főleg azzal, hogy ebben a helyzetemben sikeres merészeltem lenni. Tetézte a „bűnömet”, hogy sikereimet nélkülük, nem egyszer ellenükben értem el, ráadásul különösebb erőfeszítés nélkül, néha talán túlontúl is látványosan. Ezért szinte „természetes”, hogy helybéli írótársaim nagyobbik része, meglátva saját görcsös erőfeszítéseik csekélyebb hozadékát, engem kiáltottak ki egyes számú közellenségnek, és egységbe tömörültek ellenemben.

A KÖRÜLMÉNYEKről pedig talán majd jövőre.

Addig is csirió mindenkinek.