Tegnap apám feljött hozzám, leült, és jelentőségteljesen előadta: mindjárt itt az 50. születésnapom, és ők nem tudják, hogy mivel lepjenek meg. Szeretnének nekem komolyabb ajándékot venni, de nem tudják, micsodát. Mondtam, hogy az lesz számomra a legnagyobb ajándék, ha ezt az egész születésnapot letudjuk azzal, hogy aznap reggelizés közben a konyhában adnak nekem egy puszit, és ezzel az egész születésnapot lezártnak tekintjük. Kicsit sértődötten távozott.

Értem én régóta, hogy az én születésnapomra nem nekem van igényem, hanem nekik, nem nekem akarnak örömet szerezni, hanem maguknak. De hát mindenki örvendezzen a saját születésnapján, ha akar, ne pedig az enyémen.

Nem sokkal korábban az Ukrán Írószövetség helyi szervezetének az elnöke jelezte, hogy szeretnének ők is belekapcsolódni az évfordulóm alkalmából sorra kerülő rendezvénybe. Miféle rendezvénybe?, hőköltem. Hát nem lesz semmilyen ünnepség? De nem ám! Petro szerencsére ismer már egy kicsit, legutóbb a Szövetség jubileumi katalógusában való szereplésemmel, majd a díjam átadásával kapcsolatban elkönyvelhette, hogy eléggé fura fazon vagyok, és nem vágyom arra, amiért mások lábuk-kezük törik nagy igyekezetükben. Beletörődött, hogy nem lesz ünnepi ceremónia, nem kezdeményezek semmit, mások kezdeményezését pedig elhárítom, nem fogják - mint más jubiláló írók esetében - sehol szavalni vagy énekelni a verseimet, hogy átszellemült, sugárzó arccal hallgathassam, nem fognak fontos funkcik beszédeket tartani és okleveleket átadni, nem szólal fel egykori tanító nénim, szomszédom, barátom, kollégám, nem mondja el egyikük sem a sok szóvirágos közhelyet. Brrrrr. Ellenben egy baráti beszélgetésre szívesen látom az ukrán kollégákat.

*

Liszka Jóska elküldte igen ízléses kiállítású könyvét: húsz év naplójegyzetei, 1976-1995. Mielőbb szeretném elolvasni; majd beszámolok róla.

*

Tegnap végre felavattuk Csönge sakkészletét (ezen az oldalon látható), Évával játszottunk este két partit. Én szívesen csinálnék ebből rendszert, kevés dolgot szeretek jobban, mint sakkozni. Van, amire sajnálom az időt - erre soha.

*

Bár igazán nem tettem érte sok erőfeszítést, a linkfelhő-versenyben mára egészen jók lettek a helyezéseim. Három címem is felkerült az első Google-táblára; igaz, nem minden letöltésnél ez a sorrend. A Firefoxom például érdekes módon egy másik szerverről tölti le a találati oldalt, mint az IE-m. Arra is rájöttem, hogy alighanem a proxy-beállítások miatt. Ezek a címeim csücsülnek tehát az első linkfelhőn:

• 5. linkfelhő ungparty.net
• 6. linkfelhő, átirányított domain
• 8. linkfelhő ukrajna.net
• https://infrafutes-infrapanel.hu/infrasugarzo/

Ide kapcsolódik, hogy az első magyar keresőoptimalizáló verseny győztese, El Lobo felújította kis nyelvi vitánkat arról, hogy jó-e egyáltalán ez a szó, hiszen nem a keresőket optimalizáljuk, hanem a honlapunkat. Ez igaz, honlapotimalizációt végzünk, de abból a célból,  hogy a kereső "szeresse" oldalainkat; a keresőoptimalizálás tehát jelentőstömörítő szóösszetétel, annyi mint "honlapnak keresőkre való optimalizálása". A vita oldal El Lobo új blogjában itt található.

*

És ha már vita... Miközben a nyomtatás és/vagy internet témában indított kis polémia érzésem szerint nagyjából eljutott nyugvópontjára, aközben sűrű levélváltásba keveredtem a résztvevők némelyikével. Norman Károly druszám hosszú levelekben fejti ki elméletének, évtizedes töpregéseinek egy-egy ágát-bogát; poszt is lesz belőle talán könyvblogjában (blogkönyvében?) Szép az elmélete, számomra helyenként már-már költői, röstellem is, hogy nem tudom minden ponton követni.

*

A Blogarléc, anélkül, hogy különösebb reklámot csinálnánk neki, egyre nagyobb nézettséget ér el, és talán tartalma is egyre változatosabb; ennek igazán örülök, mint ahogy annak is, hogy feladványaim is mindig megtalálják a maguk megfejtőit.