A határon túli magyarság ügyét nem lehet tisztába tenni addig, amíg a magyar belpolitikát a végletesen elmérgesedett helyzet jellemzi és az ország társadalmát egy szellemi polgárháború hangulata hatja át. Tabajdi Csaba cikke a szombati Népszabadságban. Hosszan és a szó mindkét értelmében kimerítően értekezik a határon túli magyarsággal kapcsolatos új nemzetstratégiáról, a kialakult helyzetről, a baloldal és az MSZP szerepéről.
Állításainak nagy részével egyet lehet érteni, szimpatikus, hogy szembenéz a kialakult helyzet ellentmondásaival, ahogy felvázolja az eddig volt és az ezután következő célokat. Több esetben mégis hiányérzetem támadt.
A múltról például ezt állapítja meg:
Egészében tekintve számomra továbbra is úgy tűnik, hogy mind az anyaországi politikai erők, mind a külhoni nemzeti közösségek a "külön kezeltség", az "ahhoz képest" elbíráltság állapotának a fenntartásában mutatkoznak érdekeltnek.
Beszél Tabajdi a szemléletváltás szükségességéről is:
Az új doktrína három pillérét Tabajdi így határozza meg: 1) szülőföldön maradni; 2) szülőföldön élni, de Mo-n dolgozni; 3) Mo-n élni és dolgozni - azaz áttelepülni. Ez mindenképpen helyes elképzelés, kérdés, mennyire valósítható meg, hogy a hivatalos Magyarország mindenkit a maga választotta életcéljának az elérésében segítse, ne ösztönözze egyiket jobban a másiknál, s leginkább: lemondjon arról a szelektív érvényesítésről, amely a közösségeket, mint genetikai rezervoárokat, igyekszik helyben tartani, a használható munkaerőket és jó agyakat pedig elszívja. Ez a szelekció ugyanis évtizedek óta zajlik, ez teszi a határon túli magyar közösségeket egyre életképtelenebbekké.
Fejtegetésének utolsó részében Tabajdi így ír (kihagyásokkal és saját kiemeléseimmel):
A múltról például ezt állapítja meg:
A XXI. század első évtizedében a külmagyar nemzetpolitika öt alapvető célt szolgál: 1. a magyar közösségeknek és személyeknek az adott társadalomba történő integrálódását azok asszimilációja nélkül; 2. a magyar-magyar szellemi, kulturális, gazdasági integrációt, a nemzeti reintegrációt; 3. a Kárpát-medence mint szerves történelmi egység gazdasági, kulturális együttműködését, "reintegrációját"; 4. Közép- és Délkelet-Európa összes országának európai integrációját; 5. a határainkon túl élő magyarok modernizációját, európai versenyképessé tételét.Nos, a fenti célkitűzések többsége egyelőre nem teljesült. 1) A határon túli magyar közösségek nem integrálódtak a többségi társadalomba, mégpedig részben éppen a burkolt vagy nyílt magyarországi biztatás, segítség miatt nem, amely inkább az elszigetelődésüket ösztönözte; 2) nem jött létre a magyar-magyar integráció sem, a magyar nemzetpolitika végig rezervátumként kezelte a határon túli magyarságot (kirekesztette, de kirekesztettségében támogatta, felemelte); 3) a Kárpát-medence "reintegrációjától" távol vagyunk, mint Makó Jeruzsálemtől; 4) az európai integráció formálisan, az EU-tagságok révén nagyrészt megtörtént, ám szellemiekben, mentalitásban még messze állunk a valódi egységtől; 5) a modernizációban óriási a lemaradás, a határon túli magyar közösségek inkább mutatnak ellenállást, semmint felzárkózási szándékot.
Egészében tekintve számomra továbbra is úgy tűnik, hogy mind az anyaországi politikai erők, mind a külhoni nemzeti közösségek a "külön kezeltség", az "ahhoz képest" elbíráltság állapotának a fenntartásában mutatkoznak érdekeltnek.
Beszél Tabajdi a szemléletváltás szükségességéről is:
A "szülőföldön való boldogulás" doktrínája helyett "a magyarként való boldogulás" segítését kellene szorgalmaznunk inkább.Ennél már csak az lenne jobb, ha az "emberként való boldogulás" kerülne előtérbe, s az a tény, hogy valaki határon túli magyar, végre nem számítana sem előnynek sem hátránynak jogai gyakorlásában, teljesítménye megítélésében. Ráadásul a pártszellemmel átitatott nemzetpolitika (kimondatlanul) mindig is válogatott "jó magyarok" és "rossz magyarok" között.
Az új doktrína három pillérét Tabajdi így határozza meg: 1) szülőföldön maradni; 2) szülőföldön élni, de Mo-n dolgozni; 3) Mo-n élni és dolgozni - azaz áttelepülni. Ez mindenképpen helyes elképzelés, kérdés, mennyire valósítható meg, hogy a hivatalos Magyarország mindenkit a maga választotta életcéljának az elérésében segítse, ne ösztönözze egyiket jobban a másiknál, s leginkább: lemondjon arról a szelektív érvényesítésről, amely a közösségeket, mint genetikai rezervoárokat, igyekszik helyben tartani, a használható munkaerőket és jó agyakat pedig elszívja. Ez a szelekció ugyanis évtizedek óta zajlik, ez teszi a határon túli magyar közösségeket egyre életképtelenebbekké.
Fejtegetésének utolsó részében Tabajdi így ír (kihagyásokkal és saját kiemeléseimmel):
A magyar-magyar kapcsolatrendszer mély bizalmi válságban van a 2004. decemberi népszavazás óta. Az anyaországi politikai szembenállás szintje, a legelemibb párbeszéd hiánya mára kiterjedt a határon túli nemzetpolitikai ügyekre is. Az elmúlt időszakban bizonyos hazai pártok - főként és legbrutálisabban a Fidesz - kormányon és ellenzékben folyamatosan beavatkoztak a határon túli magyarok életébe. A magyarországi belpolitika exportja a jelenlegi válsághoz döntő mértékben járult hozzá. A határon túli magyar elit körében folyamatos volt a versenyfutás Budapest kegyeinek megnyeréséért, a szimbolikus megerősítésért, de leginkább a magyarországi támogatások elnyeréséért. Ezzel a hazai pártok gyakorta visszaéltek. Felelősség terheli a határon túli magyar szervezetek és vezetők többségét is, amikor - az egyenlő távolságtartás, vagy inkább közelségtartás látszatát kerülve - folyamatosan lecsatlakoztak a jobboldalhoz. (...) Mára szinte logikus, hogy az MSZP számára nem igazán vonzó a határon túli magyar politizálás, az nem az ő "terepe". Az e jelenség mögött rejlő egyik meghatározó elem a határon túli magyar társadalom szinte mindenhol torz, egyoldalú politikai tagozódása, a jobboldal elsöprő (60-80 százalékos) dominanciája, a radikális-szélsőséges jobboldal erős jelenléte, továbbá a szocialista-szociáldemokrata, illetve a liberális politikai orientáció feltűnő gyengesége. (...)
A 2004. decemberi népszavazás után ideje lenne az önvizsgálatnak, a szembenézésnek a magyarországi politika teljes spektruma, minden határon túli szervezet, hazai egyház és ottani felekezet részéről: erre azonban semmi esély nincsen. A jobboldalnak történelmi felelőssége, sőt bűne van a 2004-es népszavazás kezdeményezésében és felkarolásában. A kedvezménytörvény után újra, immár másodszor azt a csodaváró hangulatot gerjesztette, hogy a kettős állampolgársággal "leomlanak Trianon falai", "a magyar nemzet újra egy lesz". Az MSZP és az SZDSZ sajnos nem érzékelte, hogy egy érzelmileg túlfűtött, illúziókkal és irracionális elvárásokkal teli, szimbolikus mezőben nem lehet racionális érvekkel operálni, és túlzottan "anyagias", nemzeti önzésről tanúskodó kampányt folytatott. A határokon túl szinte kizárólagosan e két pártot marasztalják el, elfeledkezve a jobboldal fő felelősségéről. (...) A magyarországi baloldalt (...) máig béklyóba fogja a szocialistákkal szembeni méltánytalan, haragos határon túli indulat. Az MSZP azonban nem kerülheti meg saját válaszainak kidolgozását sem nemzetpolitikai, sem pártpolitikai okokból, mivel a mérvadó felmérések szerint az MSZP-re szavazók legalább annyira elkötelezettek a magyar nemzeti identitás vállalása és ápolása iránt, mint a jobboldaliak. Számos érv alapján ezért megkerülhetetlen a külmagyar nemzetpolitikai stratégia modernizálása, a jobboldali felfogástól eltérő alternatív koncepció kimunkálása és megvalósítása.
Az efféle igazságok kimondásának nagyon itt volt az ideje. Tabajdinak méltányolható az önkritikája, ám részrehajlása is nyilvánvaló.
Ezeket a pontosításokat fűzném hozzá a fentiekhez:
- "Beavatkozásban", klientúra kiépítésében a baloldal csak alig valamivel kevésbé bűnös, mint a jobb.
- A határon túli magyar szervezetek részéről van példa baloldali lecsatlakozásra is (pl. az UMDSZ esetében, amely enélkül soha nem válhatott volna a KMKSZ hasonerejű ellenfelévé).
- A baloldal és az MSZP a népszavazási kampányban nem csupán racionális érvekkel, hanem gazdasági demagógiával és demográfiai fenyegetéssel (román bevándorlás) is operált; eredményesen, de visszatetszést keltően.
- Igaznak gondolom, hogy az MSZP-re szavazók is elkötelezettek a magyar identitás megtartása és ápolása iránt, magának az MSZP-nek azonban ebben az ügyben határozott identitászavara van, ami rányomja a bélyeget a (nemzet)politikájára.
Végül: Tabajdi írásának a címe (Illúziók ellenében) és egésze - igen helyesen - azt sugallja, hogy ideje lenne leszámolni a hamis illúziókkal. Ezek sorában azonban most egy újabbal is szembe kellene néznie a magyar politikacsinálóknak:
Illúzió azt gondolni, hogy a határon túli magyarság ügyét tisztába lehet tenni addig, amíg a magyar belpolitikát a végletesen elmérgesedett helyzet jellemzi és az az anyaország társadalmát egy szellemi polgárháború hangulata hatja át. Amíg a belhoni magyarság ügyét nem sikerül megnyugtatóan rendezni, addig a külhoniaké továbbra is kezelhetetlen marad.
Illúzió azt gondolni, hogy a határon túli magyarság ügyét tisztába lehet tenni addig, amíg a magyar belpolitikát a végletesen elmérgesedett helyzet jellemzi és az az anyaország társadalmát egy szellemi polgárháború hangulata hatja át. Amíg a belhoni magyarság ügyét nem sikerül megnyugtatóan rendezni, addig a külhoniaké továbbra is kezelhetetlen marad.
_______________________
