Keisz Gellért barátom egyszer már - nagyon régen, legalább negyedszázada - készített rólam egy  baráti karikatúrát; valahol még őrzöm egyik fel nem számolt irattáram mélyén. Akkor az arcom szélessége még nem volt alkalmas a karikírozásra, most pedig, lám... Geliék, mint levelében beszámol róla, lekésték a szombati dedikálásomat, telefonon sem értek el, pedig azt az estét együtt tölthettük volna.

Sajnálom a kimaradt lehetőséget (bár én már eléggé fáradt lettem volna egy kerti partihoz), ezt a karikatúrát ellenben méltó kárpótlásnak gondolom. Köszönöm, Geli! Továbbra is rajtad tartom a szemüvegemet.