– Ennyiért csak nektek, Marcikám! Kizárólag rokoni alapon! – vállalja fel a ház teljes áramellátásának felújítását az alkalmi mester, a házigazda unokasógora. Egymás kezébe csapnak, áldomást isznak, mindenki boldog, a háziasszony a rokon kérésére belemegy, hogy egy hét szabadságot is kivesz a munkálatok idejére. – Mégse legyek egész nap egyedül a házban, nem igaz?

– Kérsz egy kávét, Dezske? – ezt már az első reggelen kérdi Ilcsi a kedves rokontól.

– Kérnék én, de úgy siettem hozzátok, hogy nem volt időm reggelizni, éhgyomorra pedig nem merek a fekélyem miatt.

Ilcsi érti a célzást, kolbászt, sajtot vág fel, zöldséget mellé bőségesen, kiteszi a kenyeret, vajat, megbontja a gyereknek félretett rostos üdítőt. Az ember ne fukarkodjon a rokonával, gondolja, ha már ilyen olcsón dolgozik neki.

A mester jóízűen, ráérősen falatozik, közben szórakoztatja a sógornőjét, egyik sztori után jön a másik, repül az idő. Mire a kávéval is végez, eltelt a délelőtt fele.

– No, akkor lássuk azt a munkát. Bár nem kell sietni, most úgyis csak felmérem, mit kell beszerezni, aztán Marcival elugrunk megvenni.

Dezske bevárja, amíg a gazda ebédre hazajön a munkahelyéről:

– Sógorkám, te úgyis kocsival vagy, menjünk el megvenni a cuccokat. Nem szeretném én cipelni ebben a hőségben.

– Rendben – mondja Marci –, csak előbb hadd egyek valamit, nem is reggeliztem.

– Ja, hát épp haraphatunk valamit.

Ilcsi három főre terít, megebédelnek, a két férfi indul a beszerzésre.

– Előtte nézzünk már be egy patikába, elfelejtettem elhozni otthonról a gyógyszeremet.

Benéznek. Dezskénél nincs aprópénz, Marci persze kisegíti. Mégis egy rokon. Aki erről az összegről nagyvonalúan megfeledkezik, a házigazda meg szégyelli elkérni. Az építkezési boltban aztán alaposan felpakolnak.

– Marcikám, vennék magamnak egy ilyen jó kis csípőfogót is, látod, milyen remek szerszám, az enyém már kicsorbult. Ugye belefér a költségvetésbe?

Persze, hogy belefér, nem tétel a kétszáz méter huzalhoz, több tucatnyi kapcsolóhoz, aljzathoz, elosztóhoz képest.

– Na, megjöttem – rikkant a mester Ilcsinek, amikor Marci csak kiteszi a ház előtt (már így is elkésett a munkájából) –, ugrom is neki a munkának.

Ami nagyjából abban áll, hogy áram­talanítja a házat, leszerel pár öreg kapcsolót és konnektort, kiszakít néhány régi kábelt a falból. Holnap majd folytatja.

– Az áramot azért visszakapcsolhatnád! – kéri Ilcsi.

– Minek kapcsolnám, egyik konnektorban sem lesz áram, kikötöttem őket.

– De világítani csak kellene.

– Ma este aligha, a fővezetéket is kiszedtem. Szerencsére sokáig van világos.

Másnap aztán, egyből a most már megszokott bőséges reggeli és a kávé után, piszkosul beindul a munka. A porból és zajból ítélve azonban továbbra is inkább csak a rombolás folyik.

– Ilcsikém, nyelem egész nap itt ezt a sok port, marja a torkom, igazán hozhatnál vagy két üveg sört.

– Hozok én, de akkor estére legyen ám villany!

– Jó-jó, valamit kitalálok.

A munkanap vége felé eléri csúcsát a ház kibelezettségi foka, minden ócskaság kiszedve, a padlón széthajigálva a törmelékkupacok között.

Ja, hogy tévézni meg világítani?

– Na, hogy lássátok, kivel van dolgotok, vezetek ide nektek a szobába egy ideiglenes kábelt, itt lesz ezen a széken ez a dupla konnektor, erről elmegy pár napig a tévé meg az állólámpa. De vigyázzatok, nehogy megrázzon, mert nem szigeteltem le.

A harmadik napon Dezske telefonon jelentkezik: iszonyúan fáj a gyomra, biztosan attól, hogy napok óta nem étkezik rendszeresen (tegnap "elfelejtették” megebédeltetni). De azért összeszedi magát, csak Marci jöjjön el érte kocsival.

Lassan, de azért halad a munka, a központi elosztó a helyére kerül, és a fővezeték is eljut az első elágazásig.

– Marcikám, nagyon jó a fúrógéped, de kellene hozzá spéci fej, mert itt bizony betont is kell fúrni. Hadd végezzek nektek minőségi munkát! Ha jössz haza munka után, hozzál kettőt, az egyiket itt hagyom neked, jól jön az, ha barkácsolsz valamit.

A negyedik napon végre falba kerül néhány új kapcsoló és aljzat, közben kialakul a munka végéig most már változatlan napirend: reggel Marci megy kocsival a mesterért, aztán következik a kiadós reggeli kávéval; délben együtt ebédelnek, majd délután még becsúszik a két sör.

– Holnapra már jöhet fél kiló aprószög és egy kis zsák gipsz, ugye megveszed ezt nélkülem, Marcikám.

De az ötödik napon még nincsen rá szükség, a fal vésése nagyon macerás dolog, a mennyezeté pláne, hullik is nagy darabokban a vakolat a csillárok körül.

– Hét végén miért ne lehetne dolgozni? – sopánkodik Ilcsi a romos szoba közepén Marcinak, de kicsit örül is annak, hogy két napig nem kell a rokont kiszolgálni.

Hétfőn aztán csak látni már a dolog végét, minden elosztódoboz, kapcsoló és aljzat a helyére kerül. Kedden Dezske szorgosan elkezdi begipszelni az új huzalok vájatait, betömi a lyukakat, körbedolgozza a szerelvényeket. De nem jut a végére, marad bőven másnapra is.

– Most, hogy így együtt vagyunk – kezdi a rokon a szerdai ebédet –, megdumálhatnánk az anyagiakat.

– De hát ezt megbeszéltük előtte, nem? – vonja fel Ilcsi a szemöldökét.

– Éppenséggel igen, de nem számítottam arra, hogy itt ilyen sok munka lesz. Egy hetet szántam rá, aztán tessék, benne vagyunk a második közepében. Felszorozhatnánk azt az összeget másfélszeresére legalább. Elvégre rokonok vagyunk, vagy mi. És jó is lenne elszámolni, nekem holnap már másutt van munkám.

A háziak nyelnek egyet, kifizetik a másfélszeres összeget.

– Idegen ennyiért sem vállalta volna – győzködik Dezske, és zsebébe gyűri a bankókat. – No, és az áldomás? Csak meg kellene ünnepelni, hogy készen van ez a nagy felújítás.

– De hát be sem fejezted, a kisszobában még két konnektor nincs begip­szelve.

– Ugyan, ne legyetek már ilyen kicsinyesek, azt Marci ma este fél óra alatt beveri. Rendes voltam, direkt hagytam annyi gipszet.

Megisszák az áldomást, a mester érzékeny búcsút vesz, aztán még a kapuból visszaszól:

– Aztán, ha festetni akartok, csak szóljatok, rokoni alapon azt is elvállalom.

---