Első regényét Berniczky Éva hatásos, erős jelenettel indítja: egy gyermekkori képpel, amelyben a kislány főhőst az iskolai tábor perverz ügyeletese molesztálja, s hogy a maradandó lelki sérülésen kívül más nyoma nem marad az esetnek, csupán a gyermek lélektani jelenlétének, találékonyságának köszönhető.

A nagyvilágban nem sokan hallottak arról, hogy az újonnan megalakult független Ukrajna 1992-ben zárolta a szovjet Takarékbankban elhelyezett lakossági betéteket. Ez akkor igen nagy érvágást jelentett a kisemberek számára: nem elég, hogy megszűntek a munkahelyek, nem elég a követhetetlen infláció és az áruhiány, nem elég, hogy a szociális védelem és az egészségügyi ellátás minden képzeletet alulmúlt – még a megtakarítások is elvesztek. (Takarékoskodni a szovjet érában nem volt nehéz: igaz, hogy a fizetések szintjét alacsonyan tartották, de azt a keveset jól be lehetett osztani, mert az alapvető szükségletek az állami dotáció révén alig kerültek valamibe, értékesebb holmihoz, gépkocsihoz, külföldi utazáshoz vagy más „luxushoz” pedig nemigen lehetett hozzájutni. Aki tehát nem gurította le a torkán a fizetését, minden hónapban félretehetett egy keveset – és ez az évek során felhalmozódhatott.)

Gáti Zsuzsa vagyok, a bécsi egyetemen végzem tanulmányaimat magyar irodalom szakon. (Ez valóban így van, a bécsi egyetemen LÉTEZIK magyar irodalom szak :) ) Jelenleg a diplomamunkám írásával foglalkozom, amelynek ugyan még nincs végleges címe, az egyetemen kitöltendő első űrlapban a következő szerepelt: "A modern internetes kommunikációs eszközök és a kortárs magyar irodalomra gyakorolt hatásuk".

Ezzel azt hiszem meg is magyaráztam, hol jön Károly a képbe. Interjút azért szeretnék készíteni vele, mert kutatásaim során rájöttem, nagyon sok szubjektivitással találkozik az ember egy ilyen téma elméletének bogozása során és ha már szubjektivitás, akkor legalább legyen a "kortárs magyar irodalom" művelőjének szubjektivitása, ne csupán a gyakran száraz könyvanyagé.

Mivel elég ritkán frissül, nem figyelem túl gyakran a honlapom bal alsó sarkában látható térképes találatjelzőt. Most azonban megnéztem és elégedetten nyugtáztam: a számláló öt nap híján egy év alatt (tavaly január 13-tól) közel 136 ezer látogatást észlelt, ami napi 377 egyéni látogatót feltételez. Elég szép a térkép fedettsége is - lásd teljes méretben - igazán nem lehet blogom népszerűségére panaszom.

Vége a cipekedésnek. Legalábbis a sima felületeken: állomásokon, reptereken. A kedves utas csak a zsebébe tesz egy chipkártyát, és Tony, az angol nevű, de orosz fejlesztésű robotbőrönd úgy követi, mint egy jó kutyus. Fel van szerelve fotocellákkal, ultrahangos és infravörös érzékelőkkel, kikerüli az akadályokat, nem zuhan a mélybe. A burkolat kisebb egyenletlenségei vagy az alacsony küszöbök, emelkedők és lejtők sem akadályozzák haladását. Akkuinak egyszeri töltése 2 órányi üzemelésre elegendő. Összsúlya 30 kg. Ha túlságosan lemarad a gazditól, vészjeleket ad le (és sipolni kezd a zsebben a chipkártya is.) Prototípusát 2008 tavaszára ígérik, sorozatgyártása 2009-ben kezdődhet. Rendeléseket máris felvesznek. Ára potom 49.000 orosz rubel (346 ezer Ft.)

Folytatom 5 évvel ezelőtti naplóim közlését abból a célból, hogy a régi UngParty keretében megjelentetett feljegyzések itt is elérhetőek legyenek megfelelő kronológikus helyükön. A 2002-esek már lehívhatók ezen a címen: http://bdk.blog.hu/2002/