balla d. károly webnaplója nagy archívummal és nem túl szapora frissítésekkel

>BDK FŐBLOG | | >Kicsoda Balla D. Károly? | | >Balla D. Károly ÉLETRAJZ | | >BDK KÖNYVEI | | >Egy piréz Kárpátalján | | >Balládium | | >Berniczky Éva | | TOVÁBBI FONTOS OLDALAIM > >
  

BDK UngParty Blogfő

  

Ajánló blog (+seo sms)

  

BDK web-Online (+seo)

  

BDK Balládium Blog

 

Balla D. Károly honlapjai

 

Mit kell tudni Kárpátaljáról?

 

Balla D. Károly írói oldal

 

Kárpáty Vipera News

 

Első Google-helyre kerülés

 

Limerik-Haiku-C-dul: sms üzenet

 

Berniczky Éva írói oldal

 

Piréz blog - pirézek

 

Linképítő Google-Seo

 

Blog: Googleoptimalizálás, Seo

 

Optimalizált honlapok, Google

 

Kárpátalja blog (+seo)


bdk blog bázis | BALLA D. KÁROLY WEBNAPLÓJA

En passant

2011. július 03. - BDK

Berniczky Éva

En passant

Ómédinél evett utoljára jóízűen spenótot, aztán a folytatásban velük együtt veszett el az étvágya. Amíg Pénzeséket a szomszédjukból el nem hurcolták a Moskovits-téglagyárba, Menyétke hozzájuk járt kosztolni. Az anyja késő este szabadult a szeszgyárból, csak hétvégén főzött. Ő meg délben is hazaugorhatott az irodából. Ómédi párját ritkító kóser konyhát vitt. Gyereke nem lévén, az utca népét etette. Annak fejében, hogy a környék lakói összehordták neki a főzéshez, sütéshez valókat, sajátos kifőzdéjében mindig akadt valami finomság a hozzá betérők részére. A Cső utca valamennyi kölyke oda volt a spenótjáért, mert az öreg Médi edényében az is átminősült. Talán a zöldségekkel együtt vitte el a fazekakat, serpenyőket, tepsiket megmeríteni. Ki tudja, mindenesetre, mire főzeléke tányérra került, csoda történt a parajjal, annyi szent.

Nem volt okos dolog a spenót ízét felidéznie. A hirtelen rosszulléttől összegörnyedt. Ha eszébe jutottak, ritkán úszta meg görcsök nélkül. Egész testében megszenvedte az emlékezést. Gyomra megállíthatatlanul felfelé préselte a savakat. A gyilkos koncentrációjú ocsmányság majd szétmarta a nyelőcsövét. Öklendezés után sem könnyebbült meg. Úgy bukott fel szájába a keserűség, mint mohón evő csecsemőből a fölösleg. Nem is értette, miért. Ha nem ez a kínzó fölösleg, nem lett volna semmi baj, mert hiszen vége, megnyugodhat. Apjának köszönhetően megmenekült. Utólag se volt képes eldönteni, szerencsésnek, vagy inkább szerencsétlennek tartsa-e az apját. Leginkább haragudott rá, hogy mielőtt megtanította volna élni, cserbenhagyta. Szánalmas pechvogel, nem más. Azt sem érhette meg a nyomorult, hogy nem vele indult a szerelvény negyvennégy májusán az ismeretlenbe, mert csúfra megállt a szíve. Jóval korábban halt meg, mintsem élvezhette volna, hogy, elővigyázatosságának hála, megmenekült a biztos pusztulástól. Mit kezdhetett ezek után az okafogyott halállal a lánya, aki életet örökölt? Nap mint nap kísértette a képtelen kérdés. Néha azzal hárította el magától, hogy szervi okokból lehetetlen utánajárnia. Azért, mert apja a lelkénél is gyengébb gyomrot hagyott rá. Ha a viszolygását legyűrte, azzal se ment sokra. Úgy érezte, hogy a pusztulást beelőzve, hamarabb meghalni, észbontóan bonyolult. Egyszerűen felfoghatatlan.

Hiába múltak az évek, ha éppen nem az emlékezete tartotta fogva, akkor a szervezete hibás működése árulkodott arról, hogy túlélése valótlan, hamis szabadság szüli körülötte a rendet. Minél mélyebbre furakodott az időben, az erőszakkal leválasztott ismerősök alakja annál élesebben rajzolódott ki. Csontjaik a föld alatt sem váltak láthatatlanokká, emlékezetében foszforeszkáltak tovább. A jelen amnéziája alatt közelebbről folytatódott a múlt. Bármennyire igyekezett, nem távolodhatott tőle. Mindinkább bűnösnek, felmenthetetlennek ítélte magát.

Az anyját annak az elátkozott évnek a telén veszítette el, amelyiknek a nyarán Pénzesék gázkamrában végezték. A látszatra békés történéseket ördögi fondorlatok igazgatták. Amióta a papa itt hagyta őket, a mama érthető okokból veszedelmesen takarékoskodott, mondhatni, életveszélyesen. Azon az estén is. Még nem égett le teljesen a szén. Túl korán tolta be kályhájukon a súbert. Tartson ki reggelig a meleg. Egyszerre bújtak a dunyha alá, meghalniuk azonban nem sikerült egyszerre. Még akkor is gyanútlanul élvezték a cserepekből ömlő forróságot, amikor a színtelen, szagtalan, jeltelen elmúlás már közelítette duplaágyukat. Az anyja hamar álomba szenderült, ő ellenben nyugtalanul fészkelődött mellette. Nehezen jött rá, mi okozhatja furcsa zavartságát. Addigra a fejét fokozatosan eluraló alattomos fájás elviselhetetlenné görcsösödött. Azt hitte, a gyomrát rontotta el. Kenyér híján hagymás bagelt gőzöltek, majd sütöttek aznap este. Ne kapkodd be, fiacskám, olyan forrón azt a beigelt, nyomta meg anyja jellegzetes hanghordozásával a szó elejét. Kiállhatatlan affektálásával fölöslegesen próbálta visszafogni, Menyétke rá se hederített, inkább tűntetve mohóbban evett. Frissen az igazi, vágott vissza, néhány óra múlva kőkeményre szárad, bubliki lesz belőle. Túlzott persze, az oroszok karikái sokkal kisebbek, ízetlenebbek voltak. Az anyja ropogósakat sütött, belül puhákat, omlósakat és lényegesen nagyobbakat, azok könnyedén felcsúsztak egy gyerekkézen. Élvezte az ártatlan gonoszkodást, úgy gondolta, a bubliki leminősítés bőven kijár a fiacskámozásért, amely célzással szülője soha nem mulasztott el azon sajnálkozni, amiért mértéktartó fiú helyett egy ilyen mohó és telhetetlen lányt hozott erre a cudar világra.

Mindinkább iszonyodott a felidézett hagymaszagtól. Felfordította gyomrát anyja illóolajon átszüremlő szemrehányó hangja, túl forró az a beigel, ne edd. Mielőtt visszafordíthatatlanul rosszul lett, képzeletében feltűntek Pénzesék, és komótosan munkához láttak. Gondosan halmozták az óriáspereceket a mellére. Ráérősen építkeztek, akkurátusan tették a dolgukat, nőttön-nőtt az bublikistósz, majdnem felért a mennyezetig. Biztosra vette, hogyha nem csúszik le azonnal az ágyról, összeroppan az elviselhetetlen súly alatt. Tápászkodni kezdett hát, és mint utóbb kiderült, az utolsó pillanatban kászálódott ki a bublikik alól. Kábultan rugaszkodott el az ágytól. Kimondhatatlanul nehezére esett az előrehaladás. Megszenvedett minden centiméterért. Ezúttal jól jött a szoba abnormális zsúfoltsága, az, hogy eredménytelenül győzködte a mamát, nem vált meg a papa keze alól kikerült bútordarabok egyikétől sem. Egyik komódról a másikra zuhant, tálalóról kistálalóra, almáriumról szekreterre. A családi ereklyék támogatásával is bajosan lépegetett az ajtó felé. Soha nem szédült ennyire borzalmasan, de nem adhatta fel, muszáj volt kimennie. Nem rondíthatta össze a szobát, nem hányhatott ide. Csak időben kijusson, legalább a konyháig. Nem emlékezett, mikor — örökkévalóságnak tűnt, amíg odaért — és hogyan nyomta le a kilincset. Azt sem érzékelte, mikor zuhant ki, hogyan került a jéghideg konyhakőre és meddig feküdt arccal a hányadékában.

Eszmélése után se igen bírt mozogni, a kis Pálju vonszolta, húzta ki görcsbemerevedett testét a konyhából a szabadba. Segíteni szeretett volna neki, tagjai azonban nem engedelmeskedtek. Újabb rövidebb kihagyás után a fénylő arcú cigánygyerek és a metszően fagyos éjszaka hajolt fölé. Érdekes, nem talált különbséget a magasban villogó csillagok és megmentőjének szeme világa között. Minél inkább átjárta mellét a jeges lég, annál nyilvánvalóbbá vált előtte az egymásrautaltság tökélye. Csillag, fiú és halálraítélt között. Ez a felismerés és a lelkét átjáró vacogás bőségesen elegendőnek bizonyult számára akkor a világból. Csak jóval később merült fel benne, ugyan, mit kereshetett náluk késő este a sötétben a kis Pálju. Soha nem zárták kulcsra a konyhaajtót. A kert felől bárki bejöhetett hozzájuk. Némi élelmen kívül úgysem talált volna mást.

A mamát hiába vonszolta ki, rajta nem segített a téli éjszaka sem. Pedig a csenevész fiú alaposan megkínlódott a sajátjánál majd háromszor súlyosabb testtel. Némi büszkeséggel fektette az eszméletlen asszonyt eszmélő lánya mellé, mintha levadászta volna őket. Sokáig nem gyönyörködött trófeáiban, annyira bárgyú nem volt szegény. Hamar leszáradt arcáról a vigyor, megértette, nincs minek örülnie. Utóbb kihúzott zsákmányának merevsége nem engedett fel, szeme csukva maradt, a szája idétlenül megnyílt, bár arcának rózsaszínje elsőre megtévesztette. Pálju ilyen közelségből soha nem látott bele holt ember szájába. Kisvártatva ijedten vetődött a szemlátomást múmiaszerűvé tárgyiasuló asszonyra, hajlítgatta lehulló kezeit, döngette a mellét, mint aki bebocsátást követel. A test azonban minden ügyködése ellenére vészesen hűlt, végül már az udvar összes hidege belőle áradt. A fiú kétségbeesetten tapasztalta, hogy a jelek szerint két élet nem váltható ki néhány csontszáraz pereccel. Isten bizony, semmi többet nem lopott el, hajtogatta sírással küszködve. Szemében rettenettel óbégatott, mintha büntetéseként szállt volna el az öregasszony megnyílt száján keresztül a lélek. Isten bizony, esküdözött, vékony kezeit a magasba emelte. Bizonyságul mutatta fel a karjaira fűzött bagelkarikákat, és valóban, mint félbevágott bilincs két gyűrűje, ott lötyögött rajtuk egy-egy. Menyétke kábán bámulta. Valamiért határozott kényszert érzett, hogy felfűzzön melléjük párat szép szorosan egymás után, akkor egészen úgy mutatna, mint a városban az utcai árusok kínálta bublikifűzér.

A világért se hagyta volna abba a sivítozást, jajveszékelést. Az alatt az idő alatt se csendesedett el, miközben a házban fellelhető valamennyi takarót rájuk dobálta. Furcsa volt olyasvalakinek az összeomlását látni, akinek eddig a Cső utca biztos menedéket jelentett. Senki sem ismerte felmenőit, nem is igen firtatták, ki fia, ki borja a kis Pálju, honnan indul napi rendszerességgel szíveket lágyítani. Senkit sem érdekelt. Talán azért muzsikálhatta össze kezében két bottal erőfeszítés nélkül a betevőjét, mert a semmiből keveredett elő. Régebben Pénzeséknél kikerült a kosztja, amióta a megboldogult Ómédi nem pártfogolta, beérte almával, darab kenyérrel. Az utcabeliek adakozó gyámolítását jól bevett virtuóz mozdulatokkal hálálta meg. Egyik bot megtette vonónak, a másik hegedűnek, húzta rajta önfeledten. Senkinek sem volt kétsége afelől, hogy ha valódi hangszer kerülne a kezébe, azonnal megszólaltatná. Emlékeikben a kis Pálju mindig is Stradivárin játszott. Aki egyszer látta muzsikálás közben az arcát, sosem felejtette. Angyali kedvességgel énekelt, megfejthetetlen virágnyelven adta elő a boldogtalanságát, azt hogy:

Ovke jáve jájo Sánye
lesá csá vono há
idzes kolu
ná gitáru
fájduli, fájduli fáj
…..fájduli, fájduli fáj…

Amikor már nem bírta elviselni az udvart betöltő éneklő jajveszékelést, maradék erejét összeszedve odaevickélt megmentőjéhez. Előbb-utóbb mindenki kerül kínos helyzetbe, és kivételesen szerencsés az, akinek van kit az emlékezetéből behelyettesítenie ilyenkor, akitől elleshette a közeledés technikáját. Mert közeledni irgalmatlanul macerás. Menyétke, ahogyan annakidején Pénzes néni, elérzékenyülten törölgette a sötét bőrű fiúcska maszatos arcát, orrát. Zavarában cérnalelkű vénséggé kuporodott. Megkínzott állapotában olyan nagyon nem esett nehezére az öregedés. Akadozva, keservesen vette a levegőt, pedig addigra minimálisra csökkent a belélegzett szén-monoxid a vérében. A szégyenletes meghatottság alakította mozdulatait, bármennyire is szabadult volna tőle, nem tehetett másképpen. Akár ólomgolyókon, úgy függött lenyelhetetlenül súlyos könnycseppjein, lógott, himbálózott rajtuk, mint vénasszonyból újjászülető. Mit sem törődött azzal, hogy hálóinge alját használja zsebkendőnek. Valamiért nem számított, mit miként használ. Biztos lehetett abban, hogy emlékezetében Pálju ábrázatát úgyis angyali ragyogás mosdatja majd tisztára. Szomorú, de nem történt annál több, amitől távolodnia sosem sikerült. A Cső utca végen az angyal nem fehéren világított, nem csinos szárnyakon repdeső puttó volt, hanem kreol és vézna, szénfekete fürtjei alatt taknya-nyála egybefolyt. Éneke kiemelte a szurtosságból és a gyámoltalanságból, antivigaszként lebegett Menyétke feje fölött végérvényesen bizonyossá téve a nyilvánvalót, hogy a lélekvesztés ridegebb és körülrajzolhatatlanabb a téli éjszakánál.

A temetés utáni héten aztán levitte a pincéjükbe, hadd válogasson a legszebb almák közül. Megdicsőülten feszített mögötte a kis Pálju, úgy követte. Nyáron eddig is kapott a hulló almából, de ilyen megtiszteltetés soha nem érte. Oda engedték le, ahová eddig senki idegen nem nyert bebocsátást. A kert mélységében és széltében is folytatódott a ház alatt. Hideg kőfalakkal körbekerített részletét csak az láthatta, aki lebotorkálhatott a rosszul megvilágított egyenetlen, hosszú lépcsősoron a tágas helyiségbe. Menyétke azt gondolta, anyja halála után még inkább vigyáz majd arra, hogy a bámészkodókat távol tartsa.  A hegy alatt húzódó pince hűvöse éberré tette a belépőt. Ki itt belépett, annak a bőre is vette a neszeket. Orra megnyúlt, feszülten figyelt, cimpái remegtek, ahogyan a vadászó ragadozóké. A történtek után azonban nem hihette azt, hogy egyedül neki van titka, és azt nem oszthatja meg senkivel.

Mindezek ellenére úgy járt be dolgozni az irodába, ahogyan annak előtte. Az élete hasonlított a munkájához, tévedhetetlenséget követelt tőle. Holott sejtette, nem lesz jó vége. Kínosan pontos és precíz senki sem lehet büntetlenül. Alig maradt belőle valami emberforma, karcsúbbra fogyott a karcsúnál. Arra azért vigyázott, hogy a soványnál ne tűnjék soványabbnak. A beilleszkedés, a láthatatlanná válás mozgatta napjait, ahogyan sokakét körülötte. Nem kilógni, különösképp nem feltűnni, biztonsággal helyben maradni, nem lépni veszélyes mezőre. Csodálkozott, milyen könnyen boldogul, mintha a besimulás tudományát zsigereiben hordozta volna. Genetikailag hurcolta tovább apja elővigyázatosságát, aki jó előre kikeresztelkedett. A koravén bútorasztalos óvatosságból hasonult a többiekhez. Lánya jövőjét körülményesen előkészítette. Kikezdhetetlenül régi nevet adott neki a keresztségben, jó hírű katolikus iskolába íratta. Menyétke a ráosztott szerepben minden erejével igyekezett kivetni emlékezetéből azt, amit az apja idejében megsejtett. Megtagadta, amiről tudni sem akart. Különben elviszik. Követte papája menekülési útvonalát. Megértette, ez a módja annak, hogy biztonságos helyre igazolhasson. A Cső utcában megtanulta, amit ki nem mondtak, ha úgy akarják, nem derül ki. A városnak ezen a kivételes végén a gyanús származásokra diszkrét fátylat borítottak.

Az, hogy a kis Pálju megmentette az életét, észrevétlenül billentette ki biztonságos alapállásából. Óvatlanabbá tette. Mulatságosnak találta, hogy pont a szurtos kölyök adta vissza elveszett önbizalmát. Úgy érezte, utolsó esélyét nyerte meg, amellyel az elkövetkezőkben lényegesen nagyvonalúbban sáfárkodhat, mint ezidáig tette. A második vagy a harmadik életében miért ne vihetne Páljun kívül le mást is a pincébe? Szinte kárörömmel szegte meg újra a fogadalmát, miszerint soha senkit nem enged közel rejtett és védett birodalmához. A lelke mélyén gyűlölte, mégsem szabadulhatott a kínos tervszerűségtől. Abban, hogy Kecsegére esett a választása, sok volt a számítás. Nem véletlenül engedte közel magához. A szódavizes férfit odatartozónak ítélte. Miért védte volna szentélyét attól, aki amúgy is oda illett? Hol másutt lett volna helye a szikvízzel házalónak, mint egy pincét keresztül szelő patak közelében? Nem kockáztatott nagyot, a házuk alatt folyó jéghideg víz frissen tartotta a legromlandóbb életeket is. Azontúl Kecsege pakolta a pincét átvágó mederbe szikvízzel töltött szifonos üvegeit. Hozzájuk szombatonként hozta a szokott mennyiséget. Lekapta kis szekeréről a palackokat és méretes léptekkel szaladt velük le a girbegurba lépcsőfokokon, hogy minél hamarabb hűvösbe mentse a szállítmányát.

A föld felett keveset voltak együtt. A napvilágon szinte semmit nem tudott Kecsegéről. Kivéve azt, hogy, ha akarná, egymás után nyerhetné meg a sakkbajnokságokat a városban. Rendszeresen az utolsó végzetes lépés előtt adta el biztos győzelmét valamelyik orosz versenyzőtársának. Megvásárolt veresége egyáltalán nem égette a nimbuszát, mert ellenfelei egytől egyig kiválóan játszottak. Ő azonban náluk is jobb volt. Amikor a következő lépésben mattot adhatott volna, meglepően cselekedett. A legkritikusabb pillanatban váratlanul két kockával előre tolta a gyalogját, szándékosan kerülte ki ellenfele gyalogjának átlós ütését. Hagyta, hogy partnere levegye a parasztja mellé tolt felkínált figurát. Aztán, mint aki dolgát jól végezte, elégedetten gratulált a nyertesnek. Hosszú kecses ujjaival elegánsan rendezte vissza helyükre a bábukat, ahogyan a szikvizes üvegeket a patak kövei között a pincében. Menyétke elbűvölten nézte a férfi kezét, hosszú, vékony, formás ujjait. A mozdulataiba szeretett bele, az érintésébe és az eszébe. E három lenyűgöző adottságának minden bizonnyal része lehetett abban, hogy miközben mindenkit elvittek, a sakkmesternek sikerült életben maradnia. Pedig a Cső utcában lakók mind azt beszélték róla, hogy a nyúlánk szódavizes zsidó.

A kezét szerette leginkább. Kecsege néhány év elteltével is olyan áhítattal húzta végig Menyétke meztelenségén a tenyerét, mintha újra kívánta volna alkotni a nő testét. Igaz, nem volt nehéz dolga, ujjbögyei már könnyűszerrel eligazodtak a libabőr-térképen, a kiálló pihéken, a pince hűvösében valóságosnál formáltabbakká keményedett melleken. Igazi műalkotás vagy, Hölgymenyét. Miközben ajkával formált valamicskét még a mellbimbóján, idelenn így nevezte, Hölgymenyét. Fölöslegesnek tartotta megkérdezni, vadászgörényre vagy hermelinre gondol-e, mert da Vinci óta nem tesz fel ilyen rosszmájú kérdést nő a férfinak. A sakkmester cserébe belélátott, úgy ismerte évek óta elfojtott szorongásait, beteges vágyait, akár a sakk legbonyolultabb játszmáinak felállásait. Tulajdonképpen nem számított, melyik ragadozót juttatta eszébe. És éppen ezért tartoztak össze.

A vízcsobogás általában megnyugtatta. És az is, hogy nincs egyedül. Időnként bögrényi tejet vitt le a pincébe. Beletöltötte a kis kék tálkába. A tartalma mindig eltűnt, de a vele élő karcsú állattal villanásra sem találkozott, egyetlen egyszer sem. Csak vágyott utána a szűk biztonságos járatokba. Amikor kényszerképzetéről mesélt, Kecsege figyelmesen meghallgatta, bólogatott, mintha mindaz, amit ez a megfélemlített nőstény mond, lépésről lépésre benne lenne a végső nagy játszmában.

A kis Pálju akkoriban már a savanyú szagú Csornij kocsmában hegedült. Valódi hangszeren persze, mert közben megszerezte magának valahonnan azt a hegedűt, amelyiken születésétől játszott. Ugyanolyan virtuóz módon nyűtte ezt is, ahogyan a botjait egykor. Annyi különbséggel, hogy nem almával, darab kenyérrel jutalmazták a játékát, hanem hitvány lőrével. Jószívű alja népség járt lerészegedni a Csornijba, a Cső utca elején. Ez lett a kis Pálju veszte, mert talán, ha az előkelőbb Paskovics kocsmában téphette volna húrjait, akkor nem válik rövidesen alkoholistává, és nem viszi el a cirrózis tizennégy évesen.

Amikor Menyétkéhez eljutott a fiú halálhíre, nem sajnálkozott különösebben. Rég nem tartotta számon, hányadik halálhoz érkeztek ezen a hétvégén. Üresség előzte meg a hiányt. Gyász helyett ment le a pincébe és semmi kedve nem volt feljönni. Szótlanul tejet öntött a tálkába. A víz változatlanul csörgedezett. Szombat volt éppen, amikor utána jött Kecsege hátba veregetni. Ugyan már, Hölgymenyét, ne rinyálj. Közönséges en passant, így kilépni, olcsó kis drámai fogás, fájduli fáj.


Megjelent:  Szombat, 2011/nyár

A bejegyzés trackback címe:

http://bdk.blog.hu/api/trackback/id/tr363034762

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben.

Nincsenek hozzászólások.
Posztumusz író virtuális manzárdból tekinget a világba. Balla D. Károly közéleti és kulturális blogja. Bázis blog, komplex blog. BDK - Ungvár - Kárpátalja. Kult, irodalom, közélet, politika, internet, web, manzárd, virtuálé, személyes UngParty jegyzetek - Kozmopatrióta és lokálpolita. Egy liberális értelmiségi Kárpátalján. Hogyan: Google első Linképítés - kereső barát honlap SEO optimalizálás | SEO-net szakértő: Keresőmarketing - Linképítés - honlap keresőoptimalizálás | Weboldalak Google-szempontú organikus keresőoptimalizálása egyéni módszerekkel. Kreatív szövegírás, keresőbarát weblap készítés. 2017-es Seo-projektum: Laptop szerviz Budapest. Arvisura és Csupakabra. Honlapoptimalizálás: laptop alkatrész marketing - mobil PC kijelző szerviz, laptop töltő - télikert optimalizálás kreatív szövegírás, pr cikk elhelyezés - szamizdat webszöveg írás pr online marketing specialista és honlapoptimalizálás

Tetszett a bejegyzés? Kövesd a blogot!

blog.hu