balla d. károly webnaplója nagy archívummal és nem túl szapora frissítésekkel

>BDK FŐBLOG | | >Kicsoda Balla D. Károly? | | >Balla D. Károly ÉLETRAJZ | | >BDK KÖNYVEI | | >Egy piréz Kárpátalján | | >Balládium | | >Berniczky Éva | | TOVÁBBI FONTOS OLDALAIM > >
  

Balla D. Károly blogfő

  

Ajánló blog (+seo laptop)

  

BDK web-Online (+seo)

  

BDK Balládium Blog

 

Balla D. Károly honlapjai

 

Mit kell tudni Kárpátaljáról?

 

Balla D. Károly írói oldal

 

Kárpáty Vipera News

 

Első Google-helyre kerülés

 

Limerik-Haiku-Aforizma (laptop)

 

Berniczky Éva írói oldal

 

Piréz blog - pirézek

 

Linképítő Google-Seo

 

Blog: Googleoptimalizálás, Seo

 

Optimalizált honlapok, Google

 

Kárpátalja blog (+seo)


bdk blog bázis | BALLA D. KÁROLY WEBNAPLÓJA

Szerencsegyökér

2012. március 02. - BDK

Berniczky Éva

Szerencsegyökér

Megkérdezte, jó felé tart-e a múzeumhoz. Melyikhez, kérdeztem vissza, és máris megbántam. Lerítt róla, hogy nem turista, nem csodálkozott rám, sem a felújított katedrálisra, nem kívánt semmit megörökíteni, nem is volt neki mivel, a nyakában nem lógott digitális fényképezőgép. Jól ismertem ezt az imbolygó járást, kissé meggörnyedt tartást, szegényes, igénytelen öltözéket, de abban is biztos voltam, hogy viselője mégsem környékbeli. Pontosabban nem abból a jelenből való, amelyet éppen itt és most élünk. Néhány évtizeddel korábbról kapaszkodott fel a meredek utcán. Természetesen nem azért érdeklődött a múzeum felől, amiért errefelé a turisták szoktak. Inkább az időbeli ellentmondás miatt keveredett el. Szemrehányóan mért végig, hogyhogy melyik múzeumba, hát ahová a házát hozták, ahová a legkisebb fia évekkel ezelőtt ágyastul eladta az ósdi építményt. Nem létező kékre festett falaival, a faragott oszlopos tornáccal, roskatag berendezésével, a szuvas kredenccel együtt. Ugyan hová tartana máshová, csakis arra a helyre, ahová hazamehet. A skanzenba, bólintottam zavartan, miután némileg beazonosítottam. Oda igyekszik, ahová tartozik, és ahol jelen pillanatban még sincs semmi keresnivalója. Vajon mit kezd majd ott kiállított életével? Azzal próbáltam szépíteni valamicskét melléfogásomon, hogy a sablonszöveg szerint következő figyelmeztetést, a hiába fárad, hétfőn zárva tartanak-ot tapintatosan lenyeltem. Addigra megértettem, számára az irány a fontos, az pedig esetünkben megegyezik, mert ezzel az ágrólszakadt öregasszonnyal különbözőségünk ellenére igyekszünk hazafelé. Menjünk, tettem hozzá csak úgy, leegyszerűsítve az invitálást, ahelyett, hogy hívtam volna, tartson velem, arrafelé lakom, mutatom az utat. Azonnal megbékélt, belém kapaszkodott, és így indultunk együtt tovább. Derűsen botorkált mellettem, mintha nem is ezen az utcán, nem is ezen a vidéken, hanem az örökkévalóság mezején lépdelt volna. Legalább annyira vált a kényelmetlen világ részévé, amennyire ki-kilógott belőle. Menet közben az a fajta balga elégedettség öntötte el arcát, amely a gyermek hiszékenységével mos egybe csúfságot és gyönyörűséget, folyó időbe ágyazott boldog és boldogtalan emlékezést. De ahányszor megszólalt, hirtelen felnőtté komolyodott. A szavakat spórolósan beosztotta, lényegre törően rakta egymás mellé. Utólag teljességgel felfoghatatlan, mi tette képessé arra, hogy ilyen rövid idő alatt elmesélje mindazt, ami idáig megesett, s azt is, ami holnaptól történik vele.

Ne higgyem, hogy nincs hová mennie, régóta hívja lakni magához mindhárom lánya, a legnagyobb fiú és az utána következő. Többször elismételte, sőt feltűnően sulykolta, hogy őt mennyire szeretik a gyerekei, el sem tudom képzelni, mennyire ragaszkodnak hozzá. Olyan konoksággal hajtogatta, mintha azzal gyanúsítottam volna meg, valótlanságot állít. Aztán váratlanul letett a magyarázkodásról. Nem vágyik ő egyikhez sem. Mintha megcsömörlött volna a szeretettől, a parttalan imádat igazolásától. Egyikhez sem vágyik, erősítette meg újra. Ösztönei saját házába űzik, ahol először a fiatalságtól, másodjára az öregedéstől folytak el vérei. Ahonnan eltemette emberét, aki ölelte és verte néhanap. Ahol megszabadulhat végre legkisebb fia szellemétől, akinek abból a kis pénzből, amit eladott házukért kapott, sem a létre, sem tisztességes halálra nem futotta. Elhordta az utolsó fillérig répapálinkára. A gyalázatos főzettől meg nemhogy csendesedett volna, az ördög mind hosszabb időre vette eszét. Szemlátomást nőtt vadul tomboló lelke. Ezen a nyáron aztán már nem is fért el a neki szabott testben. Akkor húzta fel magát arra a szelídgesztenyefára. Csontsoványra szikkadt testéből alig maradt valami a hurokban. Mégis, amikor elrúgta lába alól a létrát és tehetetlenül rángott a levegőben, minden bizonnyal irgalmatlanul megrázhatta a lombot. Rózsaszínű tenger borította alatta a földet, a virágözön fölött himbálózott fonnyadt teste, akár egy szürkésre sárgult óriáslevél. Mellén hófehér ingét kettészelte a hirtelen feltámadó szél, könnyűszerrel átfújt a hasítékon. Mindenki megérezhette az erejét, iszonyatos vihar pusztított aznap. Tövestül szaggatta ki a fákat, ragadta el a tetőket. A környékbeliek az ítéletidőből azonnal tudomásul vehették a bajt. Kinek mennyi bűn terhelte a lelkét, aszerint mormolt imát, fohászkodott rózsafűzért morzsolva, istenem, megint felakasztotta magát valaki. Amikor rátalált, ne vessem meg, úgyis elkárhozik érte, megkönnyebbüléssel meredt utolsó szülöttje maradványaira. Megnyugtatta, hogy legalább a haját, éjfekete haját ártatlanra mosta a feljebbvaló azzal a teméntelenül sok szirommal. Így nyert megtért lelke még odafent lógva bűnbocsánatot. Hátra maradt teste pedig megkímélte az iszonytól az arra vetődőket, azokat, akik először felismerték. A gesztenyefa köré verődő bámészkodók, a virágzó fejet hosszasan szemügyre véve, megtisztult lélekkel békélhettek meg azzal, hogy elmúlni milyen végtelenül egyszerű.

Miközben hol mocskosnak, hol meg szentségesnek tüntette fel annak a nyári napnak a döbbenetét, kétségbeesetten fürkészett, a tragédia melyik részét hiszem el, melyikben kételkedem. Azért arról külön biztosított, hogy gondosan kihúzkodta a gesztenyefa alatt növő gyomot. Gyökerestül. Előzőleg persze viasszal dugta be a fülét, ne hallja a kiszakadó mandragóra őrjítő sikoltását. Ha hullott rá akár egy csepp is az akasztott írmagjából, az ördögalma veszedelmes lehet. De ő túlélte a bánatot, nem háborodott meg, érzi, nagy szerencsét hoznak egyszer majd rá az emberformájú gyökerek. Megvan kezük, lábuk, fejük, úgy bánik velük, mint fiacskáival. Ágyába fektette, szépen betakargatta őket, hétvégenként tisztára fürösztötte, újholdkor fehér inget adott rájuk. Most itt lógnak a kebelében, visszaviszi eladott házába, aztán halála előtt jó időben közülük legalább egyet továbbad valakinek.

Azt kívánta, hogy felmentsem az emlékezés gyűrött babonája alól. Szaporán vetette a keresztet, csakhogy hallelulája világi zenét indított bennem. Mozdulataimat ésszerűség irányította. Nem tehetetlen belenyugvással idéztem meg a fiút, hajában gesztenyevirágokkal. Visszaigazítottam lába alá a létrát, másztam fel hozzá és már félúton észrevettem, hogy ágyékánál nedvesen dudorodik a nadrág. Rájöttem, miért célzott rá röstelkedve az anyja, hogy a fia halálában egyszerre volt gyerek és férfi. Ahogyan az elkárhozott költők közül is sokan vágynak ilyen pompás időzítésre: úgy lehelte ki páráját, hogy mindeközben bevizelt és elélvezett. Mégsem hagyhattam fejét a hurokban, meglazítottam nyakán a kötelet, óvatosan leemeltem róla. Amikor hajához értem, hullottak, szálltak, kavarogtak körülötte a szirmok. Némelyik nedves arcára tapadt. Az érintéstől vagy a nyárpelyhektől vonásai kisimultak, olyannyira ellágyultak, hogy arra gondoltam, nem feltétlenül cselekszem igazat, ha megmentem. Úgy sejtettem, soha többé ilyen jó nem lehet neki. Meg is erősítette a gyanúmat azzal, hogy megelevenedve bárgyún vigyorgott, mígnem hirtelen üvölteni kezdett. Nőt akarok! Nőt akarok! Mert emlékeimben, miután felsejlett Rimini és Ninola, a mindenem az öné, vegye-vigye, csakis ezért mászik fel tébolyodott férfi a fára, hogy ezt a kikerülhetetlen óhajt rikoltozza. Tudhattam volna, hiábavalóan szabadítottam ki a kötél szorításából, könyörögtem neki, másszon le. Nem és nem, tovább követelőzött, éneklő hangon kiáltotta világgá kívánságát, jöjjön valaki, anyja helyett tanítsa meg szeretni.

A vár közelébe értünk, mire megértettem, ez az öregasszony úgy élte le az életét, hogy nem tanult meg szeretni és szeretve lenni, de még mindig nem mondott le arról, hogy sikerülhet. Azt hittem, hiába ért feje a fejemhez, válla a vállamhoz, hiába nyertem átjárást történetébe, nem segíthettem neki, mert gondolataiból csak kétségeimet szaporítottam. Másodpercekre ugyan olyan közel kerülhettem szemének homályához, amilyen közelről madarak súrolják szárnyukkal a jeges vizet, amikor a mélyből előbukkanó zsákmányuk árnyékára zuhannak. Meglehetősen kínos volt a mellettem botladozó szürkelátásával bírni, hunyorogva nézni piszkos ablakszemen át. Nem sokat kezdhettem bölcsességével, amely vakságra nyílt. De csakis ebben a jótékony világtalanságban vált számomra elviselhetővé az élet egyszerűsége, a jelentéktelenség.

Majdnem elértünk az utcavégi falumúzeumhoz. Szállongott a hó, a tél végi szél áttelelt vadgesztenyét gurított a lábunk elé. Lehajoltam és felemeltem a fényét vesztett, egyébként hibátlan darabot. Gyorsan a zsebembe rejtettem, az öregasszony észre sem vette, vagy csak úgy tett, nem érdekeli. Mintha tisztában lett volna azzal, hogy az őszről visszamaradt gesztenye burka fia töpörödött arcának silány másolatát rejti. Unalmas kókler a természet, tele hitvány másolatokkal, ismétlésekkel, a hiábavalóság ellenére veszünk részt elmúlást tagadó mulatságaiban.

Időnként turisták hangoskodó csoportjai húztak el mellettünk, visítozva, sikongva vették birtokukba a várdombot. Sugárzott belőlük a messziről jöttek felsőbbrendűsége. A velem tartó idegent zavarta harsányságuk, félénken a karomba csimpaszkodott. Időnként meg-megcsapott az öregség szaga. Száját fülemre tapasztotta, igyekezzünk, alig várja, hogy hazaérjen. Az efféle elhasználódottak csakis haza tarthatnak. Talán olvasott a gondolataimban, akár a mélységes múltba, elmúlni fúrta belém segélykérően fakó tekintetét. Vehettem megtiszteltetésnek akár, hogy felcserélt az idővel. Kit érdekel a jövő, suttogta, amíg a jelen túlélésre való. Ha már kiállítási tárggyá minősítették a házát, jogosan lopakodik közönséges tolvajként a közelébe.

Úgy hírlik, a falumúzeum igazgatója folyton felügyelőket keres a házikóikba. Ha valamelyik lepusztult alkalmazottja kihullik a sorból, nehezen talál újat a helyére. Ugyan ki vállalkozna szívesen arra, hogy fillérekért ücsörögjön naphosszat a hidegben, gémberedjenek az ujjai a komfort nélküli, fűtetlen tájházban, ha nem a gazdája? Könnyű dolga lesz az öregasszonynak, gondoltam, hamisítatlan őr-jelmezében biztosan felveszik. Illik a faragott tornácú portához.

Sose féltsem, intett, mielőtt elváltunk. Semmiképpen sem tehetik utcára. Majd azzal hozakodik elő, nincs hová mennie, erre az éjszakára sem. Otthonról nem küldhetik haza. Ha ma még nem is, holnaptól érvényes jogosítványa lesz ahhoz, hogy árgus szemmel vizsgálgassa az udvarára betérő turistákat. Este pedig, amikor az utolsó látogató elhagyja a terepet, feltápászkodik őrhelyéről, az ablak elé húzott kis sámliról. Odacsoszog ágyához, felhajtja a takarót, vánkosára fekteti a szerencsegyökereket, és meztelenre vetkőzve melléjük bújik a mázsányi dunyha alá. Tőle légvonalban alig néhány méternyire megérzem, mikor önti el a kékre festett ház tiszta szobájában a szabadság mámora az őrt. Álmában saját ágyában fekszik végre, ott, ahol nem tanult meg szeretni. Reggelig nem tekinthető meg, akár a többi nyilvántartásba vett kiállítási tárgy. Kényelmesen illeszkednek a leltárba. Tárgyiasul, fortélyos áttelelési képességével megváltotta örökös tagságát a fázhatatlanok sorában. Égő teste kimutathatatlan zárvány a skanzen metsző hidegében. Ha a ház berendezéséhez tartozó cirádás tükör nem mutatná leheletét, azt hihetném, már nem is él. Az a kevéske pára árulja el. Lecsapódik az ajka közelében.

Mintha csak ellenőrizni szeretném, valósak-e a mai történések, leszaladok a lépcsőn a földszintre, ahol a kabátomat vállfára akasztottam. Zsebembe nyúlok a bizonyítékért. Nem találom a gesztenyét, valami egészen másba akad a kezem. Kis összeszáradt gumót húzok elő. Lába, keze, feje kivehető. Sosem láttam még ilyet. Próbálom felidézni az öregasszony mozdulatát, amikor a gesztenye helyére lopta ajándékát, de nem sikerül rajta kapnom. Azt hallom csak, az emberkegyökérrel jól kell bánni. Hát legyen, engedelmesen viszem magammal az emeletre, lefektetem. Mire munkámmal végezek, jóleső meleg terjeng szobámban. Fáradtan bújok a takaró alá, mégsem nyom el sokáig az álom. Hajnalig éberen forgolódom. Úgy alszom el, hogy két lábfejem jéghideg marad. Fázásában mind hosszabbra növeszti az álom. Mint két hideg üvegszál vagy vízszintes jégcsap. Élükkel könnyedén átszúrják a kékre festett ház falát. Becsúsztatom lábamat a távoli nehéz dunyha alá, megkeresem alatta az idegen testet. Hozzádugom talpamat forró, száraz bőréhez. Hogy minél hamarabb átvegyem melegét, lábujjaimat, mint érdes radiátorbordákon, végighúzom bőrének ráncain. Nem viszolygok öregségétől. Ilyen messzeségből magam is töpörödött vagyok.


Megjelent: Élet és Irodalom, 2011. dec. 22.

A bejegyzés trackback címe:

http://bdk.blog.hu/api/trackback/id/tr184284831

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben.

Nincsenek hozzászólások.
Posztumusz író virtuális manzárdőr gyanánt tekinget a világba. Balla D. Károly közéleti és kulturális blogja. Bázis blog, komplex blog. BDK piréz - Ungvár - Kárpátalja - Ukrajna. Kult, irodalom, közélet, politika, internet, web, manzárd, virtuálé, személyes UngParty jegyzetek - Kozmopatrióta és lokálpolita. Egy liberális értelmiségi Kárpátalján. Hogyan: Google első Linképítés - kereső barát honlapoptimalizálás | SEO-net szakértő: Keresőmarketing szakember - honlap keresőoptimalizálás | Weboldalak Google-szempontú organikus keresőoptimalizálása egyéni módszerekkel. Kreatív szövegírás, keresőbarát weblap készítés. 2017-es Seo-projektum: Laptop szerviz Budapest. Magyar Arvisura Honlapok: laptop alkatrész marketing - mobil PC kijelző szerviz, laptop töltő - télikert és kávégép optimalizálás kreatív szövegírás, pr cikk elhelyezés - szamizdat webszöveg írás google keresőmarketing szakértő - honlap optimalizálás és linkéépítés - seo-net-marketing