balla d. károly webnaplója nagy archívummal és nem túl szapora frissítésekkel

>BDK FŐBLOG | | >Kicsoda Balla D. Károly? | | >Balla D. Károly ÉLETRAJZ | | >BDK KÖNYVEI | | >Egy piréz Kárpátalján | | >Balládium | | >Berniczky Éva | | TOVÁBBI FONTOS OLDALAIM > >
  

Balla D. Károly blogfő

  

Ajánló blog (+seo laptop)

  

BDK web-Online (+seo)

  

BDK Balládium Blog

 

Balla D. Károly honlapjai

 

Mit kell tudni Kárpátaljáról?

 

Balla D. Károly írói oldal

 

Kárpáty Vipera News

 

Első Google-helyre kerülés

 

Limerik-Haiku-Aforizma (laptop)

 

Berniczky Éva írói oldal

 

Piréz blog - pirézek

 

Linképítő Google-Seo

 

Blog: Googleoptimalizálás, Seo

 

Optimalizált honlapok, Google

 

Kárpátalja blog (+seo)


bdk blog bázis | BALLA D. KÁROLY WEBNAPLÓJA


A SEMMI APOTEÓZISA

2015. július 25. - BDK
Blog-performansz

Balla D. Károly posztumusz előadása

A SEMMI APOTEÓZISA

prezentáció, online összművészeti és tudományos performansz

Helyszín:

ARHIPENKO-TEREM
Művészeti és Tudományos Komplexum
88 000 Ungvár
Szabadság sétány 1., félemelet

Időpont:

  • 2007. február 28., 18 h 30 m (C.E.T.)

Megnyitó expozé:

  • Vass Tibor Hamismás
    (Spanyolnátha művészeti hálóterem)
 » a megnyitó kivonata  (felugró ablak)

ModernÁrtor:

  •  Balogh Robert

Online blog-közvetítés:

  •  Markovits Teodóra, a posztmodern bűvészinas (ALKARPATRAZ)

Korreferátumok:

  • Kovács Imre Attila (irodalmár, kisvállalkozó):
    a Semmi nyelvi lengedezésének orgiasztikus előérzete

    » a korreferátum kivonata (felugró ablak)
  • Csernicskó István: A semmi, ami nem semmi. A zéró morféma és más hasonló nyelvi elemek szerepéről
    » a korreferátum kivonata (felugró ablak)
  • Fűzfa Balázs: Hangtest nélküli jelentéshordozók szerepe Arany János néhány balladájában
    » a korreferátum kivonata (felugró ablak)

Az előadás előtt, alatt és után elhangzó művek:

  • Örkény István: Üres lap
  • Christian Morgenstern: Hal éji éneke (Szabó Lőrinc fordításában)
  • Tandori Dezső: A gyalog lépésének jelölhetetlensége osztatlan mezőn
  • Kurtág György: Némajáték
  • Friderikusz Sándor: Ez egy tiszta jó könyv (részlet)
  • Beethoven 7. szimfóniájának összes szünetjele
  • Válogatott sorközök József Attila Eszméletéből
  • John Cage: 4:33

Közreműködnek:

  • Mácsai Pál színművész  (Örkény István Színház)
  • Baj László beszédimitátor és artikulációs gyakornok
    (Miskolci Nemzeti Színház)
  • Tatár Balázs János költő, performer, kultúrállis antianalfabéta
    » az előadó előszava  (felugró ablak)
  • A Mendelssohn Kamarazenekar (Veszprém) Kováts Péter vezetéséve
  • Keisz Gellért netformance illusztrátor

Kísérőrendezvények:

Az est különlegességei:

  • Balla D. Károly hosszú évek óta most először vállal nyilvános szereplést saját pátriájában - ha némileg sajátos módon is
  • Tudomásunk szerint ez az alkalom az első összművészeti (+ tudományos) performansz Kárpátalján (egy korábbi kísérlet az Alkarpatraz avantgárd csoport nevéhez fűződik: ELMEPERKA performance)
  • Először kerül sor e tájékon olyan előadásra is, amelynek releváns részét képezi egy interakciós színtérré váló weboldal és online blog-közvetítés, lehetőséget adva az előadó, a közreműködők és az ide látogató olvasók egyenes idejű párbeszédére.
Az előadó bevezetője:

Előző előadásomban -»»LÁSD: Az önmagát mintázó torzó, Pécs, Művészetek Háza, 2006. november 7.;  - három részből álló szövegperformansz keretében igyekeztem bemutatni 1) a hiányban sarjadó szöveg, 2) a szöveggel bekerített hiány és 3) a hiányokkal ékes szöveg lehetőségét és sajátosságait - egy-egy saját munkámon.

A jelen előadás keretében bizonyos alapvetésekből kiindulva mitológiai, képzőművészeti, irodalmi, filmművészeti, matematikai, csillagászati, kozmológiai és más illusztrációk sokaságát felsorakoztatva, általános és egyedi vonásaikat elemezve kívánom bemutatni a megalkotottságában létező Semmi sajátosságait.

Az előadás záró részében a komplex létezés elméletének a megalapozására teszek kísérletet.

Az előadás kivonata:

I. Kiindulási pontok:

1. A görög mitológia és Agnosztosz theosz.
A hiány fokozatai.
Első fokú hiány: a mitológia istenei, akik csupán képzetesen léteznek (a valóságból hiányoznak). Másodfokú hiány: a képzetes világban is hiányként, ismeretlenként megjelölt Agnosztosz theosz, az ismeretlen isten. Harmadfokú hiány: Agnosztosz theosz meg nem alkotott szobra. Negyedfokú hiány: a nem létező, de mégis kiállított szobor üres helye a Pantheonban.
2. A tudatosan alkotott hiány mint a jelenség és a lényeg  közti ellentmondás feloldásának szellemi aktusa
Az emberi pszichében megjelenő képzetes tudattartam, mivel nem a külső világ leképeződéseként, hanem teremtő folyamat (képzelet, alkotás) eredményeként jött létre, ezért rendelkezik a külső világ reáliáival szemben azzal a felülmúlhatatlan tulajdonsággal, hogy - mivel nincs valós létezése - benne automatikusan megszűnik jelenség és lényeg feloldhatatlannak tűnő ismeretelméleti ellentmondása.
3. Az ellen-mű, a nem-mű, a hiány-mű és a megalkotott Semmi feltételezettsége Szentkuthy Prae-jében

 

>> „Minden mű kifejleszti organikus »nem ez a mű«-párját”; >> „az irodalom lényegi impotenciáját” úgy alkalmazni „termékeny optimizmussal”, hogy „az állandó hiány-kíséretet és másság-kontinuót pozitív harmónia-alkatrésszé” tegyük, miközben a Nem-et éppúgy belevonhatjuk „a mű területébe, ahogy a Panteonban is volt pozitív oltára az »ismeretlen istennek«”; >> „végtelen, de agyontagolt mozgó semmi”; >> „gazdag mértani semmi” >> „dogma-hálózatos semmi”; >> „ezerrezgésű semmi”

 

4. Heidegger Semmije. Az önfelszámolás bennefoglatsága a Semmiben.
A Heidegger szerint értelmezett filozófiai Semmiben elidegeníthetetlenül benne foglaltatik  annak elsődleges elfogadottsága, hogy el lehet a Semmihez jutni anélkül is, hogy appercipiálnánk azokat a roppant összetett szerkezetű jelenségeket, amelyek a Létezőt mint egészet megnyithatnák előttünk. A heideggeri Semminek eszerint csak úgy lesz jelentősége, ha semmissé teszi azon jelenségek és kérdések lényegét és értelmét, amelyekkel a Semmi keresése során találkozunk.
Következtetés:
A megfelelően megszerkesztett Semmi anélkül számolja fel önmaga Semmi-voltát, hogy  a Valamivel bármilyen kontaktusba keveredne. A Semmihez eljutó, azt befogadó vagy megértő, vagy akár csak megsejtő értelem ilymódon nem a Valami jellegtelenségét, hanem a Minden megragadhatóságának egyetlen lehetőségét ismeri fel az önmagává szublimált Semmiben.
II. Argumentációk
Előadásomnak ebben a részében példákat hozok fel a megjelenített Semmi eseteire, Lao-ce üres tányérjától Wells Láthatatlan emberén át a fekete lyukig, Mátyás király okos lányának üres kosarától a komplex számok képzetes összetevőjén át a Nirvánáig, versektől, zeneművektől és festményektől a Nazca-vonalakon és gabonakörökön át az abszolút zérus fokig és a Világegyetemet megtöltő sötét anyagig, Wittgenstein "arról hallgatni kell"-jétől Tsúszó Sándor kihúzásos verstechnikáján át a Borghes-féle Tlön-enciklopádiáig, az őskáosztól és ősrobbanástól  a tér-idő szingularitáson át a Second Life-ig, az ősprincípiumtól a sorson át a kvarkokig.
III. A komplex létezés elméletének megalapozása
Minden létező valós és képzetes összetevőből áll; ezek együttesen alkotják a létezés komplex teljességet. A két összetevőnek az egészben való részvételét saját mértékük és intenzitásuk határozza meg. Megfelelően nagy mérték és erős intenzitás dominánssá teheti az összetevők valamelyikét, így egyes létezők inkább valóságosaknak, míg mások inkább képzetesnek mutatják magukat.

Mint ahogy az összetevők között az egészben, úgy az összetevőkön belül a mérték és az intenzitás között egyszerre van egyensúly és mozgás; ezért a létező egyfelől bizonyos állandóságot mutat saját valóságosságát és képzetességét illetően, másfelől időben változónak bizonyul. Ily módon minden létező nem csupán egyszerre valós és imaginárius, hanem ezen kettősségében egyszerre statikus és dinamikus, és magában foglalja a harmóniát csakúgy, mint a diszharmóniát. Mindezeket dologegészként és immanensen tartalmazza, tehát nem külön mint valóságos, és nem külön mint képzetes, hanem együtt, mint komplex módon létező.
Kilépés az oldalról: kattintás a Malevics-féle doboz-labirintusra (Keisz Gellért munkája):


Amíg ez a topik le volt zárva, itt lehetett kommentelni:

Autokoncert - Litera

Kíváncsiságból beütöttem az Új Zenei Stúdióval indult Vidovszky László nevét is.  És láss csodát: a találatok közt ott az 1972-es Autokoncert. Amelynek én nagy valószínűséggel éppen a premierjét láttam tizenöt évesen. - Balla D. Károly Vidovszky László Autokoncertjét játssza le a Kis nyári zene sorozatban.

Autokoncert

Pár hete kibővített családi körben (véletlenül mindenki Ungváron volt) beszéltem lelkesen egyik korai kortárs zenei élményemről. Úgy került szóba, hogy a tanulmányait a kelet-ukrajnai Harkovban végző Tamás kis-kisöcsém (bátyám unokája) szóba hozott pár avantgárd ízű nyári zenei akciót, performanszt, amelyekben maga is részt vett mint extrém dolgok iránt fogékony leendő híres dzsessz-muzsikus. Nekem is fel kellett hát idéznem, hogy valamikor a hetvenes években a budapesti Zeneakadémián láthattam az Új Zenei Stúdió néhány produkcióját. A legemlékezetesebbet igyekeztem is szemléletesen elmesélni ebéd közben (Tamásnak nagyon tetszett). De hát zenét szóban elmondani, ugyebár...

Tovább

A Semmi körül

A heideggeri Semmi körüli tiszteletkör után szükségesnek éreztem, hogy felújítsam régebbi blog-performanszomat, beleértve az erről szólő helyszíni tudósítást is, amelyből megtudjuk: a hiánynak vannak fokozatai. Van, ami csak úgy szimplán nincsen, meg van, ami sokkal inkább nincs. Zeusz csak egyszerűen nincs, viszont mindent tudunk róla. A görögök ismeretlen istene – Agnosztosz theosz – viszont jobban nincs, mert róla nem tudunk semmit. Ennél is cudarabbul nincsen szobra ennek az ismeretlen csávónak. A hiányok netovábbja pedig az, hogy a görögök ennek a nagyon nemlétező isten cudarul nincsen szobra számára talapzatot emeltek a Pantheonban. »a teljes helyszíni beszámoló

Dadaista dadogás

Amikor kései kamasz koromban az avantgard irányzatokkal kacérkodtam, akkor feltaláltam a dadaista dadogást. Az első így leírt szövegem talán ez volt:

Dadogva vagyok kénytelen telenevetni
ínyenc enciklopédiátokat. Katalógusok sokasága ágazik ikrázva, rázdvátri.

Ez a magam-kreálta alkotásmód valamelyest a dadaista automatikus versírásra hasonlított, azzal a lényeges különbséggel, hogy egy szigorú szabály súlyosbította a spontaneitást: minden következő szó elejének meg kellett ismételnie az előző szó végét minél több (de legalább egy) betű erejéig. A  va-va, k-k, telen-telen, i-i, enc-enc, kat-kat, sok-sok, ága-ága, ik-ik, rázva-rázdvá ismétlődések, mint egyfajta dadogás, a fenti példán jól láthatók.

Tovább

Malevics: Szuprematista kompozíció

Pénzügyi válság, restrikció, recesszió, halljuk naponta. A krízis és hanyatlás ellenére a New York-i Sotheby's aukciósház árverésén kereken 60 millió dollárért kelt el Kazimir Malevics Szuprematista kompozíciója (Suprematist composition). Ez a legmagasabb összeg, amelyért valaha orosz festő munkája elkelt. Új tulajdonosáról semmit nem tudunk, de a kép eddigi sorsa, mint olvasom, nem mindennapi.

Az 19878-ban Kijevben született lengyel származású  Kazimir Szeverinovics Malevics, a modern művészet meghatározó egyénisége 1916-ban festette szóban forgó képet. Saját tulajdonát azonban csak addig képezte, míg 1927-ben, nagyjából hetven másikkal együtt, ki nem vitte magával Berlinbe azzal a céllal, hogy európai kiállítás-körút során mutassa be, hol is tart az orosz avantgárd. Művei nagy feltűnést keltettek, a vernisszázs-sorozat azonban elakadt, mert a művész nem tudta rövid időre szóló vízumát meghosszabítani, vissza kellett térnie a Szovjetunióba. Munkáit német barátaira, elsősorban Hugo Häring építészre bízta. Arra számítottak, hogy Malevics nemsokára újra nyugatra utazhat és győzedelmes körutat tehet Európában. Azonban nem ez történt.

Tovább

Bortnyik: Lámpagyújtó

Nem sokkal a NolBlog után megújult az egy ideje már (de nem a főcím alatt) ismertté vált új arcú NépszabadságOnline is. Az oldal igen tetszetős, elegáns, követi azt a trendet, amelynek során a hírportálok a korábbi "balra menü, jobbra linkek, középütt szöveg"-felosztásról áttértek erre a másfajta elrendezésre, amely ugyan sokkal mutatósabb, de szerintem kevésbé áttekinthető. Aki azonban nem keresgélni, visszanézni akar, hanem leginkább a kiemelt, ajánlott, szembetűnő anyagokat szereti olvasni (mint vélhetően a mai rohanó világ embere), annak épp megfelel. Az oldal még "béta" jelzéssel lett nyilvános, de már jól szerepel. Egyre inkább zökkenőmentes a NolBlog működése is, talán az idegenkedő felhasználók is megszokják lassan a korábbi változathoz képest hasonlíthatatlanul több lehetőséget kínáló új rendszert. Én is átformáltam, testre szabtam ottani blogomat és Bortnyik frissen elárverezett 170 milliós remekével ünnepeltem meg a megújulást: lásd.

Frissítés: A Nolblog 2016-ban megszűnt, a poszt átkerült ide:

http://blog.kárpátalja.net/bortnyik-lampagyujto/

Más:A pirézblog tehertétele: SMS kampány

 

Baász Imre sírja költözik?

Több portálon is olvastam a blikfangos című cikket: Sírköltöztető happening. Az írásból kiderül, hogy a kiváló képzőművész és performer özvegye át akarja költöztetni 16 évvel ezelőtt elhunyt férje sírját. "Névtelenségbe süllyed Baász Imre, ezért foglalkoztat annak a gondolata, hogy elviszem Sepsiszentgyörgyről Marosvásárhelyre a hamvait” - nyilatkozta. A cikkből azt is megtudjuk, a helyi erők milyen segítséget, milyen gesztusokat ígértek a művész emlékének megőrzéséhez - s hogy ezek nem teljesültek.

Tovább

Bodor Béla - intervillám

Nyári internetes villáminterjú-sorozat: előbb én kérdezem íróbarátai- mat, aztán ők kérdezik választott  alanyukat.  Projektum | Interjúk

A Könyvhéten jelent meg Bodor Béla új könyve "Már az avantgárda Carneválra ütött" címmel. A kötetben 45 tanulmány, esszé olvasható az aktuális avantgárd tárgykörében, Hermann Nitschről, Erdély Miklósról, Hajas Tiborról, a Magyar Műhely alkotóiról és másokról. Ez adta három kérdésem aktualitását:


Tovább

Bortnyik Sándor Zöld szamara a MEK-ben

Bortnyik: Zöld szamár, kép, festmény, Bortnyik Sándor, magyar avantgárd képzőművészet, kortárs művészet
bortnyik sándor zöld szamárA Magyar Elektronikus Könyvtár egyik nagyszerű kezdeményezése a  2003-ban indult Száz Szép Kép nevet viselő program, melynek keretében a magyar képzőművészet 100 klasszikus és modern festményét mutatják be.  A felépülő virtuális galéria legújabb darabja egyik kedvencemmel, a XX. századi festészet emblematikus alkotásával, Bortnyik Sándor Zöld szamár című képével foglalkozik sokoldalúan.


Tovább

Tengereczky visszatér (N+1)

Tamkó Sirató, dimenzionizmus, N + 1 ötletpályázat

Tengereczki Pál vagy Bőrönd Ödön neve - a játékos verseknek és a méltán népszerű megzenésítéseknek köszönhetően - sejtésem szerint sokkal ismertebb, mint azé, aki megalkotta őket. Holott Tamkó Sirató Károlyban a magyar irodalom egyik legérdekesebb, legkülönlegesebb figuráját tisztelhetjük, élete alakulhatott volna úgy is, hogy ma a legnagyobb újítók, a művészet nagy forradalmárai közt kellene emlegetnünk, és hogy életműve megkerülhetetlen lenne, mint Kassáké. Ezzel szemben az irodalmi köztudat legfeljebb gyermekvers-íróként tartja számon, avantgard törekvéseiről csak keveset tud - esetleg semmit sem.

 

Tovább

Mozgó Világ - 18. (2006. máj.)

Balla D. Károly

Avantgárd szülőföld

[Egy manzárdőr feljegyzéseiből, 2006. április.]

Kamasz koromban sokat kacérkodtam az izmusokkal. Talán József Attila korai szürrealizmusától indulva találtam rá Kassákra, s onnan visszafelé jutottam el Bretonig, Tristan Tzaráig. Roppant izgalmasnak találtam a dadaisták művészi forradalmát, alkatilag alkalmasnak éreztem magam a konvenciók elvetésére, az irodalmi kísérletezésre. Aztán eltávolodtam az avantgárd törekvésektől, magam is elfogadtam azt a hamis képzetet, hogy kisebbségi helyzetben a költőnek mindenáron közérthetőnek kell lennie, csak így szólíthatja meg azt a közösséget, amellyel szemben kötelességei vannak. Közösségi költő lettem, ám továbbra is érdekelt minden, ami neo- és poszt-, ami felrúgja a tradíciókat és új utakat keres. Járattam a régi Mozgó Világot, és az Új Symposoin, a Jelenlét vagy a Magyar Műhely egy-egy kalandos úton hozzám eljutó száma mindig élményt jelentett. Az így ért hatások sajátosan keveredtek hagyománytiszteletemmel.

Aztán (talán 1988-ban) megismerkedtem Nagy Pállal, a Magyar Műhely alapító szerkesztőjével, barátságba keveredtünk, váltottunk néhány levelet. Okos érveit, amelyekkel felfogásom hibáira mutatott rá, akkor elvetettem, ám az avantgárd iránti vonzalmam erősödött. Később szerzőjük lettem, a kilencvenes évek elején néhány találkozójukon is részt vettem.

Egyik konferenciájukra ungvári barátom fuvarozott el, aki szobafestőből éppen akkor avanzsált műkereskedővé, galériaigazgatóvá. Elragadtatással szemlélte a kamaratárlat darabjait, élvezte az installációkat, performanszokat. Ám az elméleti előadások megfeküdték a gyomrát. Amikor a jeles esztéta hosszasan, sok szakszó kíséretében a vizuális kultúra transzformációjának az aspektusait taglalta, a barátom felállt a hátsó sorban és a következő bejelentést tette: „Én mint ungvári szobafestő, ezzel nem értek egyet!” Majd leült és nem szólt többet. Mindez senkiben nem keltett megütközést, avantgárd találkozóba belefér az ilyesmi, sokan hihették, ez is része az előadásnak.

Itthon elmeséltem az esetet, Évával azóta is emlegetjük, s ha valami nagyon csípi a szemünket, szívesen idézzük barátom magvas kinyilatkoztatását.

*

Régen túl vagyok rajta, hogy megítéljem azokat, akik elköltöznek Kárpátaljáról. Valaha kicsit rosszallóan fogadtam az ilyesmit, csóváltam a fejem amiatt, hogy „nekünk itt majd nehezebb lesz nélkülük”, de beláttam, mindenkinek joga van a személyes boldogulásra, és ha ezt nem látja kis pátriánkban megvalósíthatónak, akkor…

Most mégis rossz érzésem keletkezik egy költőnk távozása miatt. Emberileg persze megértem. Ám tudom, költészetének egészét a szülőföldhöz való ragaszkodásra alapozta, másról sem írt világéletében, minthogy összenőtt a tájjal és a táj emberével. Nemcsak hozzájuk szólt, hanem a nevükben is, mint arra kiválasztott, aki bajaikat az éghez felpanaszolja. A beregi rónából nőtt ki életműve, köze volt minden itt lakóhoz, élete részesévé tett minden követ, bokrot, madarat, folyót és templomot. Jellegzetes fánkhoz, az akáchoz hasonlította magát: „ölelem gyökereimmel ezt a hazát” – írta; megszólította a gesztenyéket: „Közös sorsért, közös hazáért / sikoltoznak a gesztenyék” – írta; átélte a lenvirágok szerepét: „a mezőt öleljük egyre lassabban növő gyökereinkkel” – írta;

 

E föld bölcsőm és eredőm,
itt markolt kapát minden ősöm.
Új sarjak simítják lábam,
itt van jussom borban, búzában.
Itt eszméltem a szó ízére,
anyám haja itt ért fehérre,
s lábam apró lába nyomát
itt növik be az ibolyák – írta;

Árokparton kaszások jönnek,
megállnak és visszaköszönnek.
Rám néznek fáradt asszonyok.
Most érzem csak: itthon vagyok – írta;

Hazám e táj. Erdeje, rétje
megfáradt emberek menedéke.
Itt esti csillagokban égnek
elporladt, titkos nemzedékek.
E kicsiny föld népének sorsát
ma munkáskezek kovácsolják,
s osztozik benne minden társam,
ki hittel hisz a tisztulásban – írta;

 

Az embernek ha búja van,
s kitárt szíve páncéltalan,
szülőföldjének könyörög,
hogy óvják éltető rögök

– írta. Most pedig Budapest egyik külső kerületében egy sorház sokadik emeletének a magasában gondol a hazai akácra, lenre, a kaszásokra és a fáradt asszonyokra, akiknek szószólójául szegődött egykoron, s akik – ebben biztos vagyok – most sem vetik rá a szülőföld rögét.

*

Éppen tíz éve írtam első olyan esszémet, amelyben őszintén szembenéztem a kárpátaljai irodalom olyan problémáival, amelyeket korábban, nyilván önvédelemből, megkerültem. Nem volt könnyű belátnom, hogy húsz évet életemből alighanem egy tévhit szolgálatába állítottam.

Az 50-es években induló kárpátaljai magyar irodalomra érthető módon a személyi kultusz, a proletkult és a szocreál nyomta rá a bélyegét. Ettől a 60-as évek derekán egy szűk körű, fiatalokból álló írócsoport megpróbált eltávolodni, ám a kultúrpolitika „elidegenedésüket” a szovjet valóságtól megtorolta, a csoport működését és tagjainak szereplését lehetetlenné tette. Mentő intézkedésként a 70-es évek legelején új csoport került megszervezésre a magyar pártlap égisze alatt, amelyet irányítói újra a legpártosabb irányba terelgettek.

Ám ebben az új formációban mi, előbb tízen-, majd huszonéves fiatalok – inkább ösztönösen, mint tudatosan, inkább kényszerből, mint jókedvünkben – kialakítottunk egy sajátos írói magatartásformát: megírtuk a kötelező pártos penzumot, ám aztán a Lenin, béke-, munkás-, forradalmi és más verseinkkel elnyert bizalommal élve (visszaélve) igyekeztünk őszintébb hangot megütni: már nemcsak táj- és szerelmes verseket kockáztattunk meg, hanem művelni kezdtük a gondolati lírát, egyikünk a népdalhoz, másikunk a történelmi hagyományokhoz, harmadikunk az izmusokhoz nyúlt vissza óvatosan, és ha nagyon burkoltan és szőr mentén is, de néha csipetnyi burkolt társadalomkritikát is megengedtünk magunknak. Ha a mimikri nem sikerült elég jól, versünk fölé odaírtuk, hogy József Attilát olvasva vagy hogy A kikötött Rocinante monológja – ezzel levédtük magunkat és fedezve érezhette magát szerkesztő és kiadó is: kérem, itt nem a szovjet valóságot éri bírálat, ez irodalmi reminiszcencia. A kaméleonkodás nem volt valami dicső dolog, de eredményesnek látszott: anélkül, hogy teljesen feladtuk volna esztétikai elveinket és az igazmondás igényét, mégis megszereztük a magasan ülők bizalmát. Idővel ránk, fiatalokra bízták a csoport vezetését (80-as évek eleje), és azt is elértük, hogy a korábban szilenciumra ítélt társaink is újra publikálhassanak. Teljes fordulatszámra kapcsoltunk, írtunk és publikáltunk, jártuk a vidéket, hetente író-olvasó találkozót tartottunk iskolákban, művházakban, községi klubokban, vetélkedőket és irodalmi esteket szerveztünk. Pezsegtünk, mint Plusssz-tabletta a reklámfilmben. 

A ránk telepedő ideológia-politikai elvárások alóli ki-kibújás mellett még egy állandó problémával kellett megküzdenünk. Ahhoz, hogy eredményesek tudjunk lenni, hogy havonta új irodalmi összeállítással jelentkezhessünk a pártlap hasábjain, hogy önálló köteteket mutathassunk fel és hogy elhitessük (magunkkal és a hatóságoknak), itt nem 4-5 önjelölt költő szereplési vágyáról, hanem jelentős szellemi kirajzásáról van szó, olyan szellemi potenciálról, amely méltán követelhet magának teret, újságoldalt, szereplési lehetőséget, folyóiratot – nos, ehhez „tömegességet” kellett mutatnunk, ezzel demonstrálhattuk, hogy van kárpátaljai magyar irodalom. Így aztán a roppant szerény felhozatal mellett igencsak megbecsültük, aki két sorvéget össze tudott rímeltetni és egy történetet kerek mondatokban képes volt elmondani. Sorra avattuk a költőket és írókat. Kit érdekelnek az esztétikai finomságok, amikor a magyar szó megmaradásáról van szó!

Igen: nagy lelkesedésünkben rögvest legyártottuk a magunk ideológiáját: feladatunk, hogy ápoljuk anyanyelvünket, nemzeti hagyományainkat, és amennyire lehetséges, jelenítsük meg a szovjet körülmények közepette sikeres magyarságot. Ebben a nagy vállalásban a vers és a novella csupán munkaeszköznek számított, alárendeltük a közérthetőség kívánalmának.

Ám a nagy misszió túlnőtt rajtunk. Nem csoda, hogy 90-ben így maradtunk.

Többségünk nem vette észre, hogy megszűnt a cenzúra, bármit írhatunk és publikálhatunk – ám az olvasó nem várja az igazságok burkolt kimondását a költőtől akkor, ha az újságok sokkal vaskosabban megírják a valóságot.

Tessék hát felhagyni a nagy elhívatottsággal, írtam én éppen tíz esztendeje, elő a szakmai tudást, elő a művészi átélést, az esztétikumot. Lássuk, tudunk-e hitelesek maradni akkor is, ha lekászálódunk a nemzetmentés várfokáról.

Mivel magam a legelkötelezettebb irodalomcsinálók közé tartoztam, kollégáim eléggé zokon vették tőlem, amikor először fejtettem ki fenti véleményemet. Ugyancsak megorroltak rám, amikor csak a saját köreik újrataposására képes tekintélyes alkotókat mellőzve tizenéves fiatalokat kezdtem támogatni, akiknek nem kellett levetkezniük helybéli irodalmunk kényszerű hagyományait, lévén soha nem is öltötték magukra őket: a 90-es években indult pályájuk, csak hallomásból ismerték a szocreált, mit sem tudtak a minket megnyomorító „formájában nemzeti, tartalmában szocialista” skatulyáról, amelybe a szovjet kultúrpolitika helyezte műveinket. A fiatalok jöttek, avantgárd és posztmodern verseket írtak és nem értették, miért éri őket az idősebb kollégák részéről nem csupán elutasítás, hanem súlyos bírálat is. A régi misszióba csontosodottak részéről elhangzó vádak pedig kísértetiesen hasonlítottak az őellenük 25 évvel korábban felhozottakra. Elidegenedés a valóságtól, a közösség érdekek mellőzése, nyelvrontás…

Én pedig az ifjak mellé álltam. Folyóiratom velük lett tele, kettejüket később az első kötethez is hozzásegíthettem. Közben vizsgálódtam: miként is állunk értékek terén, mit tudunk felmutatni, régi írásaink közül mi állja meg a helyét mai szemmel is – és mi az, ami csupán a szükségben-szűkösségben látszott irodalomnak, mi az, amit a cenzúra felhajtó ereje emelt értékké, és annak hiányában sután hullott vissza a porba.

Társaim, akikkel végigbrüsztöltünk két évtizedet, azzal vádoltak, hűtlen lettem elveimhez, hozzájuk, a közösséghez. Én pedig egyre nagyobbnak láttam a szakadékot a saját úton indulók, hagyománytörők „nem-kárpátaljai” jellege és a helyi tradíciókba belecsontosodó, azokat klisének használó kollégák írói magatartása között, így vetemedtem arra a kijelentésre, hogy kis literatúránk megszűnőben van, hiszen az a része, amelyik irodalom, egyre kevésbé kárpátaljai, amelyik viszont kárpátaljai, az egyre kevésbé irodalom.

Ezzel véglegessé vált szakításom azzal a felfogással, amelyet majd egy emberöltőn át sajátomnak éreztem. Meglehet, lélekben messzebbre emigráltam, mint a beregi tájtól a budapesti lakótelepig jutott költőtárs.

*

Évának nem tetszik, hogy politizálok. Hogy elkötelezem magam. Hogy kikérem magamnak, ha egy pártelnök kéretlen levelet ír nekem. Hogy rámutatok arra, melyik párt viszonyul álszenten a határon túli magyarság kérdéséhez. Hogy felszisszenek, ha ötmillió külhoni szavazóról hallok. Évának ez nem tetszik, szerinte az egyik oldal folyamatos bírálatával a másik oldal mellett látszom elköteleződni. Íróember ne tegyen ilyet, mondja ő. Legyenek elvei és legyen értékrendje, de ne érezze kötelességének, hogy napi rendszerességgel kikeljen azok ellen, akik ebbe az értékrendbe nem illenek bele. Ha mégis megteszi, beágyazódik, elköteleződik. Ezzel pedig saját szabadságát korlátozza, elüti magától azt a lehetőséget, hogy külső szemlélőként felülemelkedjen mindenfajta belharcon, napi csatározásokon, választási lázon (mikor e sorokat írom, épp a két forduló közt vagyunk).

Évának, mint mindig, igaza van.

Mégis: szükségét érzem tudatni azokkal, akik magukat nemzeti oldalnak nevezik, hogy politikájukkal én mint ungvári szobafestő, nem értek egyet.

_________
Megjelent kisebb rövidítésekkel: Mozgó Világ, 2006/május.

Posztumusz író virtuális manzárdőr gyanánt tekinget a világba. Balla D. Károly közéleti és kulturális blogja. Bázis blog, komplex blog. BDK piréz - Ungvár - Kárpátalja - Ukrajna. Kult, irodalom, közélet, politika, internet, web, manzárd, virtuálé, személyes UngParty jegyzetek - Kozmopatrióta és lokálpolita. Egy liberális értelmiségi Kárpátalján. Hogyan: Google első Linképítés - kereső barát honlapoptimalizálás | SEO-net szakértő: Keresőmarketing szakember - honlap keresőoptimalizálás | Weboldalak Google-szempontú organikus keresőoptimalizálása egyéni módszerekkel. Kreatív szövegírás, keresőbarát weblap készítés. 2017-es Seo-projektum: Laptop szerviz Budapest. Magyar Arvisura Honlapok: laptop alkatrész marketing - mobil PC kijelző szerviz, laptop töltő - télikert és kávégép optimalizálás kreatív szövegírás, pr cikk elhelyezés - szamizdat webszöveg írás google keresőmarketing szakértő - honlap optimalizálás és linkéépítés - seo-net-marketing