balla d. károly webnaplója nagy archívummal és nem túl szapora frissítésekkel

>BDK FŐBLOG | | >Kicsoda Balla D. Károly? | | >Balla D. Károly ÉLETRAJZ | | >BDK KÖNYVEI | | >Egy piréz Kárpátalján | | >Balládium | | >Berniczky Éva | | TOVÁBBI FONTOS OLDALAIM > >
  

Balla D. Károly blogfő

  

Ajánló blog (+seo laptop)

  

BDK web-Online (+seo)

  

BDK Balládium Blog

 

Balla D. Károly honlapjai

 

Mit kell tudni Kárpátaljáról?

 

Balla D. Károly írói oldal

 

Kárpáty Vipera News

 

Első Google-helyre kerülés

 

Limerik-Haiku-Aforizma (laptop)

 

Berniczky Éva írói oldal

 

Piréz blog - pirézek

 

Linképítő Google-Seo

 

Blog: Googleoptimalizálás, Seo

 

Optimalizált honlapok, Google

 

Kárpátalja blog (+seo)


bdk blog bázis | BALLA D. KÁROLY WEBNAPLÓJA


Éva könyvéről a Bárkában

2010. augusztus 20. - BDK

Ménesi Gábor

A bezárt ablak mögül

(Berniczky Éva: Várkulcsa)

Amikor a Magvető Kiadó néhány évvel ezelőtt útjára indította Novellárium című, egységes küllemű, egyszerű, visszafogott pasztellszínekkel ellátott borítójú könyvsorozatát, minden bizonnyal az volt az elsődleges célja, hogy jobban felkeltse az érdeklődést a kortárs magyar novellisták iránt és rávilágítson a műfaj mai mozgásirányaira. Bánki Éva, Erdős Virág, Nagy Koppány Zsolt és Vida Gábor kötetei után az idei könyvfesztiválra megjelent a Várkulcsa. Szerzője, a Kárpátalján élő Berniczky Éva - mesekönyvek, valamint társszerzőként jegyzett novellaválogatások után - markáns indulásával hívta fel magára a figyelmet. A tojásárus hosszúnapja (2004) recepcióját áttekintve egyöntetű szakmai siker mutatkozik, a kritikusok nagy érdeklődéssel és elismeréssel fogadták a könyvet. Berniczky első kötetében valóban kellő felkészültségről és kiérlelt, sajátos hangról tesz tanúbizonyságot. A novellák után a nagyobb prózaforma felé fordult, s Méhe nélkül a bába (2007) című kisregényében ugyancsak sikeresen próbált válaszokat keresni az őt foglalkoztató prózapoétikai dilemmákra.

Tovább

Éva könyvéről - prae.hu

Turbuly Lilla

A pondró, akiről leették az almát

Berniczky Éva: Várkulcsa. Magvető, 2010, 192 oldal, 2490 Ft

„Mielőtt kitalálhattam volna a főmosómestert, összeakadtam eleven másával. Sajnos hajlamos vagyok a találkozások elkapkodására, valami kóros türelmetlenséggel keltem életre fikcióimat.” Ezzel a vallomással kezdi Berniczky Éva egyik novelláját, a Jégármányt, mintha kulcsot szeretne adni az olvasónak saját írói világához. Azt azonban, hogy álkulcsról van-e szó vagy valódiról, nem olyan könnyű eldönteni.

Tovább

Profán legendák

Asztalos Éva recenziója a Literán:

Profán legendák

Berniczky Éva legújabb kötetének címe, a Várkulcsa többekben valószínűleg előbb idézi meg a mesék birodalmát, mint Kárpátalja azonos nevű zsákfaluját. Hamarabb jutnak eszünkbe például Judit kulcsai, melyeket olthatatlan kíváncsiságtól fűtve kér el a kékszakállú hercegtől, és lesz birtokukban a vár súlyos titkainak tudója, vagy bármelyik várkulcs, amellyel tetszőleges mesehős kiszabadíthatja a sárkány fogságába esett királylányt. A fülszöveg szerint ül is valaki az Ung fölötti várhegy egyik padlásszobájában: maga a szerző, kinek képzeletében megelevenedtek a novellagyűjtemény figurái.

Tovább

Interjú Évával a Literán

Ez az én Kárpátaljám

Két mesegyűjtemény, két társszerzővel írt kötet után jelent meg első önálló novellásköteted, A tojásárus hosszúnapja (Magvető), amelyet  a szakma egyöntetűen az egyik legerősebb, legunikálisabb indulásnak ítélt 2004-ben. 2007-ben egy regény követte, majd idén megjelent újabb novellásköteted. Izgat még a nagyforma, vagy nem véletlen tértél vissza a novellához?

Persze, hogy izgat. Az ember mindig azon a területen szeretne eligazodni valamelyest, ahol bizonytalan, ahol botladozik. Ott szeretne bizonyítani, ahol kevesebb esélye mutatkozik, ahol nagyobb a kihívás. Az írásban a továbblépés okozza a legnagyobb élvezetet. Szerencsémre türelmesen kiváró alkat vagyok, szeretek ismeretlen terepeken bóklászni, már ami a műfajokat illeti, mert az anyag adva van, azzal kell valamit kezdenem, amiben élek. Mivel valós mozgásterem elég szűkös, kénytelen vagyok fikcióval tágítani. Számomra igazán érdekes, hogyan nő vagy csökken a szöveg hitelessége az arányok (valóság:fikció) változtatásával. A novellákhoz természetesen nem véletlenül tértem vissza. Folyamatosan íródtak, mert vannak jelenségek, amelyek szerintem csakis ebben a műfajközegben, atmoszférában értelmezhetőek.

Tovább

Éva könyvéről az ÉS-ben

Dérczy Péter:

Kljucsarki – nincs út tovább

Számomra nem kétséges, hogy a kihalófélben lévő magyar novella egyik jeles képviselője Berniczky Éva, aki ráadásul új színeket hozott ebbe a kisformába jó egy évtizede. Volt ugyan pár éve egy regénykísérlete is (Méhe nélkül a bába, 2007), nem is rossz, az előző novelláskötete (A tojásárus hosszúnapja, 2004) azonban sokkal izgalmasabb, bizonyos esztétikai és világképi megfontolások alapján sokkal eredetibb volt. S tulajdonképpen új novelláiról, amelyeket az utóbbi években írt, ugyanez mondható el, hozzáteszem, szerencsére nem egyszerű „ismétlésekről" van szó, azazhogy Berniczky Éva haladna az egyszer már jól bevált úton. Az új kötet, miközben ismétli az előző minőségét, magas színvonalát, erős elmozdulásokat is mutat A tojásárus... narratívájához képest, ez azért üdvözlendő, mert Berniczky kísérletező kedvét, újra való törekvését jelzi, ami általában is mindig csak jó lehet.

Tovább

Íme, a 14 karátos asszony

[P.Z.L., Kultúrpart:] Berniczky Éva új novelláskötete, a Várkulcsa kinyitja az ajtót, melyen keresztül, mint valami titkos járaton kapcsolatba léphetünk a határ túloldalára került Kárpátaljával.

Kárpátalja közelebb van hozzánk, mint gondolnánk, közelebb, hiszen olyan, mintha a kollektív lelkiismeretünk tája lenne mindaz, ami Záhony után vár ránk. Fegyveres határőrök követelik a „kis papírt” - így kezdődik minden. Azonnal elkezdődik az irracionális játék: „kis papírt” kérnek, amelyre fogalmunk sincs mi van írva.

„Kis papír” - jut eszembe folyton, amikor Berniczky Éva Várkulcsa című új novelláskötetét olvasom, mely a Magvető Novellárium sorozatában látott napvilágot. Berniczky Éva kis papírjaiból 192 darabot számoltunk össze, ennyi oldalból áll a könyv. Berniczky hat év után tért vissza újra az elbeszélésekhez, és valljuk meg: jobban állnak neki a kis formák, mint a regény.

Tovább

Verseim Delhiben

Köves Margit szíves mai értesítése: szervezésében a Delhi Magyar Intézetben tegnap verseimből és Éva prózáiból mutattak be néhányat. Magyarul tanuló egyetemisták adtak elő magyarul, angolul és hindi nyelven műveinkből (verseimből pl. Indukant Angiras fordításában). Az alábbi képeken az előadók és a vetített háttér - elég izgalmas dolog ezeknek az indiai fiataloknak a hangján elképzelni szonettjeimet és haikuimat, pláne magyarul...

Tovább

Amikor oroszlánról tigrisre...

Berniczky Éva fabulája

Amikor oroszlánról tigrisre szálltak a darazsak

Az oroszlánnak véglegesen kifakult a szőre. Már nem segítették új kifogástalan bundához, pazar sörényhez a változó évszakok. Szegény pára egész évben vedlett, levetette hajdani királyi gúnyáját, szép sorjában hulltak ki, töredeztek le egykor félelmetes fogai. És mintha siralmas állapotához igazodott volna az egész erdő, mind ritkábbá vált a levegőt. A nemrég még zsákmánynak, prédának számító állatok szenvedtek, vérükből vészesen fogyott az adrenalin, az élettől halálig ható erő. Király nélkül nincs kifeszített kötél, nincs tátongó mélység, nincs zuhanás vagy hajmeresztő kötéltánc, nincs mi elől futnia esendő mókusnak, játékos majmocskáknak. Az állatok nem akartak beletörődni abba, hogy fogatlan oroszlánjuk ezentúl kizárólag embereket zabál. Addig-addig szomjazták a veszélyt, míg az erdő furfangos vadjai közül a legalanyuszibbnak eszébe nem jutottak a mérges darazsak. El is ment a halálos fullánkosokhoz, és nem kellett sokáig győzködni őket, azonnal elhitték, hogy nincs rátermettebb rajtuk kívül, kik megmenthetnék az erdőt a veszélytelenségtől. Repültek rögvest egyenesen az éppen ásító fogatlan oroszlán pofájába, annak is lágy ínyébe, beültek a tépő- és rágófogak helyébe, ott várakoztak harcra készen. Ha a szükség úgy hozta, tették a dolgukat, eresztették a mérgüket oda, ahová kellett. Igen ám, csakhogy idővel kivénhedt a tigris is. Jöttek követségbe újabb tapsifülesek, máshol várják a szuronyokkal felvértezett sereget, most a másik végen mutatkozik rájuk igény. Nosza, repüljenek, hagyják az oroszlánt embert enni, eljött az ideje a tigris bundáját felújítani. Éjszakánk erdejében sárga láng nem hunyhat ki soha már, örvendeztek a hollók, amikor elzúgtak mellettük darazsak, lódarazsak. Tudta mindenki, útban a felmentő sereg, hamarosan lenyűgöző színeikkel festik újra a másik kifakult nagyvadat. Úgy is lett. A szorgalmas rovarok rászálltak a megfelelő csíkokra, sárgát sárgára, feketét feketére illesztettek, csak itt-ott vegyült a sötétjébe néhány barnás lódarázs. Vadonatúj tigrisünk van, büszkélkedtek végül a kisvadak. És kárörvendően iramodtak az oroszlán barlangjához, meglesni, hogyan falja fel az a nyomorult fogatlan a közelébe vetődő embert. Amikor odaértek, a róka, a farkas, a nyúl, a vaddisznó, a szarvas, a sakál, és mind a többiek, leültek a barlang szájától nem messze, mint a mozivászon elé. Előkapták a rágcsálni, ropogatni valókat, de mire kényelmesen elhelyezkedtek, máris vége lett az akciósfilmnek. A sötét barlangból nem a fogatlan oroszlán vánszorgott elő, hanem maga az ember lépett elébük. Kezében puskát szorongatott, s amikor elsütötte, a csőből záporozni kezdtek a halálos darazsak.

Tovább

Éva könyvéről a Forrásban

Temető Krisztina

A megszakíthatatlan

folytonosság

Berniczky Éva Méhe nélkül a bába című regényéről

„Szentül hittem, hogy az egyetlen, amivel javíthatok a világon, ha megtanulom visszaírni rendeltetési helyére, amit valamilyen ismeretlen vagy éppen ismert okból megspóroltak, szántszándékkal vagy véletlenül eltávolítottak, illetve eleve kifelejtettek.”
Berniczky Éva: Méhe nélkül a bába


Új írói személyiség a kárpátaljai magyar irodalomban

A kárpátaljai irodalmat tanulmányozva Balla D. Károly, Nagy Zoltán Mihály, Vári Fábián László és a többiek neve mellett feltétlenül meg kell említenünk Berniczky Éva nevét is. A kilencvenes évek elejétől publikál; fő műfaja a novella. Az utóbbi években főleg magyarországi orgánumok közlik írásait (Bárka, Holmi, Eső, Élet és Irodalom, Mozgó Világ stb.), szerepel számos gyűjteményes kiadványban (Körkép, Éjszakai állatkert, Novellisták könyve, stb.).1

Tovább

Éva a Literán Szimeizről

Megy a Literán a Másik városom c. nyári sorozat, amelyben a portál szerzői - írók, költők - egy-egy általuk kedvelt városról vallanak, közreadva személyes élményeiket. Most került sor Éva vallomására. Szimeizről ír, a Jalta-környéki krími kisvárosról (ahova egyébként legalább száz levelet írtam neki...)
Tovább

Éva regényéről a Spanyolnáthában

Deák-Takács Szilvia:

Berniczky Éva:
Méhe nélkül a bába
 
Rekedten gurgulázott, ahogy markoltam a hatéves tenyeremben, sután be- letekerve egy szaggatott újságpapírba. Mozgott kicsit, de én lihegve az izgalommal kevert enyém-érzéstől, még jobban rászorítottam, guvadt a szemünk.
 
Iszonyodtam a csúszós, alig mozgó testtől, ahogy a leszorított test puffadt hasa táncolt az ujjaim közt; ijesztésül szántam, a már nagylány tizenéves nővéremet akartam megbüntetni — a házfestésből megmaradt színeket nem akarta velem együtt rámázolni a ronda varangyra.
Tovább

Az elhasonító gyönyörszöveg

A Hungarológiai Közleményekben (Újvidék) Szabó Szilvia tollából tavaly megjelent dolgozat Berniczky Éva Méhe nélkül a bába című regényét értelmezi úgy, hogy a szüzsé nyomozás- /fordítástörténetét állítja centrális helyzetbe. Az interpretáció során felmerülnek a napló és az önéletrajz műfaji kérdései és a női identitás problematikája is. A fellelt, a fordítás tárgyát képező (a törzsszövegbe szubtextusként ágyazódó) napló- szövegek felülírják a preskriptív nemi szerepeket, de a fordítástörténetben is dominánssá válik az elnyomott feminin beszédmód. A fordítás ön(re)konstruk- ciós folyamatként is interpretálható, melynek eredménye a fordító én-elhasonulása lesz. >> A fordítás mint a szubjektum-(re)konstrukció figurája - a gyönyörszöveg tex/(s)tuális  multiplikálásának aktusa

Vakvászon

Berniczky Éva

Vakvászon

Bár királykék viharkabátja pillanatok alatt felfúvódott, még így is két számmal tűnt kisebbnek méreténél. Az ajtónyílásban álló mégsem ezzel hívta fel magára a figyelmet, hanem azzal, hogy beszéd közben boszorkányos iramban kaszált a kezével. Folyamatosan mondta, nem hadart, ennek ellenére az volt a benyomásom, sokkal gyorsabban gondolkozik, mint ahogyan szavakba önteni képes mindazt, ami kikívánkozik belőle. Talán a lemaradást igyekezett behozni a kényszeres szárnyalással. Kabátujja valamivel a könyöke alatt lötyögött, védtelenül hagyva abnormálisan vékony alkarját. Elsőre szinte alig ötlött szembe belőle más suhogó fehér végtagjain kívül. Az arcáról minduntalan ezekre siklott a tekintetem, elképedve tapasztaltam, hogy egyszerre mind kevesebbet és egyre többet látok. Mintha szédítő, kiszámíthatatlan mozgása fogyasztotta volna kezéről vakító fehér csontjáig az alsó- és felsőruházatot, szőrzetet, bőrt, izmot és kötőszövetet. Belerettentem abba, hogy a lepusztító koreográfiában bekövetkezhet a pillanat, amikor átlátok majd az előttem szárnyaló kezek sing- és orsócsontja között, és azután isten tudja, mi történik majd. Addig azonban a jövevény kifogásolhatatlanul játszotta a küldönc vagy futár szerepét. Azét, aki átvesz, majd elvinni készül valamit, amit egyikünk sem látott, legfeljebb elképzelhetett. Nem mindennapi viselkedésével felszabadított, ugyanakkor megkeverte, szemfényvesztően átrendezte az ok-okozati összefüggéseket. Nem néztem meg, mit adok át neki, őt sem izgatta különösebben, mit visz magával. Az alatt a néhány perc alatt, annak ellenére, hogy folyamatosan szóval tartott, nem derült ki, milyen nyelven beszél tökéletesen. Valószínűleg semmilyenen, mert mielőtt kiderülhetett volna, rafináltan váltott. Nem is értem, hogyan sikerült ezt a páratlan érzéki csalódást fenntartania bennem. Más és más nyelven folytatta mondandóját, mégis úgy tűnt, mindvégig ugyanazon a nyelven beszélünk. Udvariasságból követtem, azt hívén, így könnyebben fejezi ki magát, de folyton újraváltott.


Zavarodottan nyújtottam felé a megőrzésre nálam hagyott képet. Napokig állt a könyvespolchoz támasztva, amíg a viharkabátos férfi be nem csengetett. Ha engedek kíváncsiságomnak, és leszedem a festményről a védőborítást, megnézhettem volna, mit takar a virágmintás textil. Az igénytelen borítóvásznat apró szögekkel erősítették a rámára, mintha a festményen sejthető nőalak modelljének levetett nyári ruhájából szabták volna a keretre. Az ilyen olcsó kartonanyagokból alaktalan asszonyokra varrnak közönséges pántos zsákruhát. Végül is mindegy, ki bújik az egyengöncbe, mindegy, ki a modell, úgyis megsemmisül. Talán ezzel a céllal álcázták a kopott anyaggal a képet, az elrejtett testtel együtt kellett megsemmisülnie.

Jó kis akt ez, jelentette ki látatlanban a szárnyas ember. Olyan meggyőző sóvárgással szimatolta a virágmintás anyag mögött rejtekező festményt, elhittem neki, hogy kiszagolja azt, amit ezekben a percekben még egyikünk sem lát. Nem is kérdeztem, miből gondolja, önként válaszolt. Ilyesmiben tévedhetetlen, messziről megérzi az ultramarin illatát, tőle készletezték annak idején. Az égen-földön fellelhető egyedüli festéket, amelyből ellenben folyamatosan kifogyhatatlan mennyiségben szállítottak az átkozottak. Az állandó hiányban ezzel telt dugig a raktár, és hiába könyörgött a főelosztónál a többi színért. Higgyem el, emelte rám szomorú ultramarin tekintetét, soha nem kapott mást. Fölösleges volt bizonygatnia, szemének mesterkélt dermedtsége egyértelművé tette, kizárólag királykékkel, a raktárkészleten fellelhető egyedüli festékkel dolgozott a festők mindegyike. Ahogyan modellt is egyetlenegyet tartottak számon, Malvinát. Malvinának és a mással pótolhatatlan festéknek örökre az orrában ragadt a szaga. A Mester rég elporladt, de a közönséges testté visszafejlődő nő továbbra is meztelenül mászkált az udvaron, csak éppen lefesteni nem akarta már senki sem. Mire idáig jutott a boldogtalan raktáros az emlékezésben, szemében folyóssá vált az ultramarin. A festők díjazták volna a tónust, amellyel engem is elkábított. A hajdani raktáros, jelenlegi régiségkereskedő nemhiába szorongatta a látatlan képet a hóna alatt. Miközben pontos leírását adta a szomszédunkban évek óta üresen álló háznak, ahol egykor a festmény modellje lakott. Az élet errefelé mindig is ravaszul rendelődik alá az élettelen akaratnak. Nem volt nehéz dolgom, meséje nyomán könnyedén rendeztem be a modell levetett ruhájának darabjaival a képzeletem.

Malvina közvetlen a bejáratnál hajtogatta szét a virágmintás nyugágyat. Napsütésben könnyűszerrel igazította a világító négyszögre. Borongós reggeleken jóval több idejébe tellett a beállítás. Bár az, hogy mettől meddig vetül a fény, verőfényes napokon is behatárolódott. Az asszony fényfürdője millimétereken múlott. Körülötte a ház benőtte az egész udvart. Először a réseket betöltve zárta körbe, majd felülről fedte be az eredetileg nyitott részeket. A téglák élő sejtekként mozogtak a falakban. Az építmény céltudatosan terpeszkedett, eresztett utólagos tetőket, fölösleges lépcsőket, folyamatosan tákolódtak rá az új és újabb áthidalások, teraszok. Mind kevesebb maradt az udvarból a szabad ég alatt, a nap felé nyitott felület egyre zsugorodott. Mígnem a ház egész környékét teljesen beárnyékolta. A főbejárat előtt alig napozóágynyi rés maradt a szabad ég alatt. Ott, ahol Malvina szétnyitotta a nyugágyat, téglalapnyi darabon tört át a fény. A környezet hangulatához még a nyugágy rosszhangzásánál is inkább illett az errefelé használatos raszkladuska. A ház komorságától súlyos tárgyat nevetséges lett volna a magyar megfelelőjével pilleágynak nevezni, kempingágynak pedig egyenesen stílustörés.

A vázszerű alumíniumlábak nyöszörögve szánkáztak a betonon. Az asszonyt cseppet sem zavarta a fülsértő hang, figyelmét az kötötte le, hogy pontosan a fénycsóva alá illessze az ágyat. Kapkodva gombolta ki virágmintás pongyoláját, sietve lépett ki belőle, hagyta a földre siklani. Mintha vízből lépett volna ki, nem törődött a maga mögött hagyott folyóval. Igyekezett minél előbb végignyúlni a napsütötte margaréták között. Sajnált minden elmulasztott percet, amíg a kiszabott fény, a Mester szemének a sugara, ahogyan titokban nevezte, nem áradt rá. Az időjárás függvényében váltak esetlegessé valamennyien, élők és holtak. Mintha egyik sem ott lett volna, ahová beállították. Malvina feltűnőségébe nem köthetett bele senki, ahogyan a napsütést is fölösleges reklamálni. Ha mindenki napszúrást kap, a nap akkor is tovább süt. Pritula ezért kénytelen-kelletlen megbékélt a helyzettel, hogy az út Malvina fehér testén keresztül vezessen a házba. Nem hozta zavarba, hogy a bejárata előtt, a mesterségesen besötétített udvaron, akár egy vaslakkal feketére mázolt komor színpadon, a felesége idegenek szeme láttára anyaszült meztelenül mártózik meg a neki jutó mind kevesebb napsütésben.

Mi az, mit bámul, most lát életében először modellt? Malvina, ha rácsodálkoztak, gorombán, közönségesen határolódott el saját meztelenségétől.

Lassan megszokták, hogy Pritula, a jól menő suszteráj alkalmazottja, egykori cipőgyári munkás, ahelyett, hogy nehezményezné a pucérkodást, hovatovább elkerülhetetlennek tartja. Ha szabóként dolgozott volna a belváros valamelyik megújult üzletében, bizonyára másként érez. Az ő Malvinája szerencsére tudta, mi a tisztesség, a ruháját levetette ugyan, de a papucsát sohasem, abban hevert el meztelenül. Pritula nagyra értékelte a gesztusát, cserébe belátta, így kell lennie. Párja, aki kora ifjúságától meztelenül töltötte napjait a jeles festő modelljeként, aki csak akkor öltözött fel, amikor mások már vetkőzni kezdtek, ma sem tehet másként. Mert ebben a nyirkos homályban valóban nincs több hely, nincs más idő, tér, alkalom, ahol és amikor a sugarakban fürdőzhetne. Csakis itt és csakis ezekben az órákban kezdődhetett a szertartás. A kapuban megjelentek a cipészmester kliensei, s jöttek utánuk csőstül a többiek, hozták a sarkallni való cipőket, szandálokat, bakancsokat. Abban a tévhitben halmozták fel kupacokban a javítani való lábbelit, hogy ennek a mázlistának jól besikerült, a gátlástalan perszóna hamvas bőréből telik mindegyikük lábbelijére. Holott az a szegény Pritula azt dolgozta fel, amit a műhelyből sikerült ellopnia. Semmit sem változtatott a bejáratott eljáráson, pontosan úgy vette magához a fölösnek gondolt anyagot, ahogyan a környékbeliektől tanulta. Örökös félelmében naponta dobálta át árulkodó szerzeményeit a szomszéd kertjébe. Az ellenőrök rég nem jöttek már, ők ketten a szomszédjával, Hergóval ennek ellenére azt játszották, bármikor rajtuk üthetnek. Végül is Malvina pucérkodása mindkettejüknek a kezére játszott.

Hergó, a leszázalékolt távolsági buszsofőr felszólításra menetrendszerűen ólálkodhatott a kerítés mellett. Homlokát fegyelmezetten a gyalulatlan deszkához nyomta, szemét a szúette fában éktelenkedő lukra tapasztotta. A megvilágításra nem panaszkodhatott, az istennő fényben úszott a sötétségből kiemelkedő Parnasszuson, a raszkladuskán.

Bánta is a leszázalékolt távolsági buszsofőr, hogy keservesen megbűnhődik a felemelő leselkedésért. Estére homloka begyulladt a bőre alá szaladt szálkáktól, feje akkorára dagadt, akár egy görög istené. Bármelyik pillanatban kipattanhatott volna belőle a genny. Hergó nemes egyszerűséggel férfiasságának tudta be az égő lüktetést, s ezért, amikor szomszédja már nem tartott az ellenőrök megjelenésétől, kimondhatatlan hálával dobálta vissza Pritula lopott bőreit. Megbízatása végezté­vel becsoszogott az aranyüzletből hazatérő feleségéhez. Elégedetten hajtotta asszonya ölébe fáradt fejét, hagyta, hogy az okleveles főkönyvelő piszkálgassa, húzkodja ki duzzadó homlokából a teméntelen sok szálkát, és munkaköri ártalomból meg is számolja a végén. Hergó eközben sziszegve káromkodott, így védte ki a jogos kérdezősködést, mégis hogyan került a kerítés szuvas fájából a tekintélyes kollekció a bőre alá.

Az áldásos pucérkodáson, akár az életet adó napfényen érett a földi isten feje, egészen addig, mígnem már Hergóné is megsokallotta. Azzal vett némi elégtételt férje beteges leselkedésén, hogy esténként aranyozott Lenin-szobrocskákat hordott haza a boltból. Óriási készletet szállítottak ezekből a helyre kis figurákból nekik, de a főnöke félt azon a szokatlan filléres áron kínálni, amire az átállás idején egyik napról a másikra leértékelték a rakományt. Hogyan árusíthatta volna kenyéráron a hajdan igencsak becses szobrokat? Attól tartott, esetleg valaki számon kérheti még a szentségtelenséget. Ezért inkább eldugta a vásárlók elől. Ott porosodott az olcsó portéka, míg a könyvelőnő meg nem unta a hivatalos rejtegetést, és érzelmi válságában haza nem csempészte az utolsó darabig az egész kompromittáló rakományt. Esténként, amikor végzett férje szálkáinak a kibogarászásával, leosont a pincéjükbe, s ott, ahol senki se látta, egyesével csomagolta újságpapírba az Iljics-fejeket. Almásládákban rakta szép sorjában egymás mellé, több rétegben, mint a télére nagy gonddal eltett gyümölcsöket. Ebbe a pompás installációba mindannyian beleillettek: a Hergó fejéből kipattant Malvina, a kerítés túloldalán fehérlő valós test, no meg beleillett, természetesen és mindenek fölött az ég maradék nyílásában a Mester szeme.

Beleillett a repkedő raktáros is, aki bizonyítván, hogy az emberi természet megbízható, nem vész el, csak a keresletnek megfelelően átalakul, jelenleg éppen régiségkereskedőként állt az ajtónyílásunkban. A szárnyas férfi hóna alatt a virágmintás anyagba burkolt állítólagos aktfestménnyel figyelmesen hallgatta a történetének további lepusztult, minimál folytatását. Elmondtam neki, hogy Prituláék halála után a házukba Hergóék festőművész lánya költözött a férjével. Nem laktak itt sokáig, mintha csak arra vártak volna, hogy a gyerekeik megszülessenek, röviddel ezután elhagyták egymást, és a házat is, amelyet addigra saját ízlésük szerint jócskán átépítettek. Azóta lakatlanul áll, de a felénk néző ablakban éjszakánként időnként felgyullad a villany. Pedig a házukat nem adták el, üresen áll. Sőt egyre üresebben, valamiért az amúgy is bútortalan szobák, a konyha és a műhelyeik, tovább ürülnek. Vészesen fogynak a szögek a falból, az égők a foglalatokból. Az épület elveszítette eredeti funkcióját, emberek, tárgyak nélkül vált ellentétévé a semminek. Mintha hajdani lakói mesterségét idézve rendeződne hiánnyá. Az, hogy Hergó lánya időnként megjelenik, kitárja az ablakokat, szellőztet, az legalább annyira hozzátartozik az elkövetkező üresedéshez, mintha hónapokig ki sem nyitja az ajtót.

Amikor legutóbb áthozta az örökölt festményt, és megkért rá, hogy őrizzem, amíg pár nap múlva érte nem jön majd valaki, nem gondoltam volna, hogy egyenesen a szomszédos lakatlan épület rejlik a virágmintás anyag takarásában. Pontosabban üressége. Elképzeltem a régiségkereskedőt, amint hóna alatt a képpel hazaér. Elégedetten húzza be maga mögött az ajtót, ledobja viharkabátját, és rögvest nekiáll ritka szerzeményének feltárásához. Szemében az akt látványával türelmetlenül húzkodja fogójával a kis szögeket a ráma fájának a visszájából. Amikor mindegyiket kirántotta, megfordítja a képet, és mintha most lenne ünnepélyes újraavatása, mohón lerántja róla a virágos kartonanyagot. Nem hisz a szemének, nincs alatta semmi. Azért tüzetesen vizsgálgatja. Látom hitetlenkedő arcát. Képtelen eldönteni, hogy amibe ezúttal befektetett, az már a lemeztelenedett vég vagy csak a pőrévé most váló kezdet. Átkozott ultramarin, a szaga tévesztette meg. Mindegy, alszik rá egyet, majd holnap újra megnézi. Hátha tovább üresedik, kevesebb lesz legalább. Behunyja szemét.


Megjelent: Élet és Irodalom, 2009. jan. 23.


Több Berniczky

.net: ajtó, ablak, tél, kert, terasz, épít

 

Fogyóholdban - angolul

Éva Berniczky

In the Light
of the Waning Moon

...

That morning, though, someone did spot an apparition among the bare and the evergreen bushes.

“Would you look at that!” he did not say or whisper so much as breathe into the cold air. Then, still not raising his voice, kept softly breathing out, “Just look at that, there! Would you look at that!”

No one heard what he was mumbling; that was not the reason why those who overtook him were lining up, but it was because they were terrified that someone in front had come to a standstill at a place where it was imperative to move on, where previously not one of them would have stopped. It was not the mumbling that they were responding to, they did not even hear what he was saying, they just followed the head movement in the direction that the earlier-comer was staring. Like him, they did not move but, if only out of sheer force of habit, nor did they venture into immediate proximity to the wall. From that distance, they could largely leave it up to their imagination; that dictated what they labelled as having happened, what they did and what they did not believe. The minutes passed; a growing number of them turned towards the wall. It mattered little, in point of fact, which of them discovered it, and at precisely what time, the spectacle was in itself at once the marker of both time and place, with those concerned also continuing to live their momentary reality in the spectacle. Their nature did not prevent them in the slightest from gazing with enjoyment at what was horrifying them. They did not snatch their heads away; from a safe distance perhaps, but they kept their eyes glued on a thing that, in the presence of others, they would have been embarrassed to be uninhibitedly engrossed in. As it grew light their situation worsened further, with ever more of them being able to make out something.

Tovább
Posztumusz író virtuális manzárdőr gyanánt tekinget a világba. Balla D. Károly közéleti és kulturális blogja. Bázis blog, komplex blog. BDK piréz - Ungvár - Kárpátalja - Ukrajna. Kult, irodalom, közélet, politika, internet, web, manzárd, virtuálé, személyes UngParty jegyzetek - Kozmopatrióta és lokálpolita. Egy liberális értelmiségi Kárpátalján. Hogyan: Google első Linképítés - kereső barát honlapoptimalizálás | SEO-net szakértő: Keresőmarketing szakember - honlap keresőoptimalizálás | Weboldalak Google-szempontú organikus keresőoptimalizálása egyéni módszerekkel. Kreatív szövegírás, keresőbarát weblap készítés. 2017-es Seo-projektum: Laptop szerviz Budapest. Magyar Arvisura Honlapok: laptop alkatrész marketing - mobil PC kijelző szerviz, laptop töltő - télikert és kávégép optimalizálás kreatív szövegírás, pr cikk elhelyezés - szamizdat webszöveg írás google keresőmarketing szakértő - honlap optimalizálás és linkéépítés - seo-net-marketing