balla d. károly webnaplója nagy archívummal és nem túl szapora frissítésekkel | seo 2020: infra ClO2

>BDK FŐBLOG | | >Kicsoda Balla D. Károly? | | >Balla D. Károly ÉLETRAJZ | | >BDK KÖNYVEI | | >Egy piréz Kárpátalján | | >Balládium | | >Berniczky Éva | | TOVÁBBI FONTOS OLDALAIM > >
  

Balla D. Károly blogfő

  

Balla D. Károj: ÚJ BLOG elipszilon nélkül

  

Balla D. Károj első ly nélkül

  

BDK Balládium Blog

 

Balla D. Károly honlapjai

 

Mit kell tudni Kárpátaljáról?

 

Balla D. Károly írói oldal

 

Kárpáty Vipera News

 

Első Google-helyre kerülés

 

weblap.org/google-helyezes-javitas/ X

 

Infrafűtés - napenergia - seo pr cikk

 

PR-cikk: tartalommarketing

 

Linképítő Google-Seo

 

Google weblap optimalizálás, honlap seo

 

Optimalizált honlapok, Google

 

Kárpátalja blog (+seo)


bdk blog bázis | BALLA D. KÁROLY WEBNAPLÓJA

1997. május-június

1997. június 30. - BDK
(a webnapló előtti korszakból)
 
Déry Tibor naplószerű jegyzeteit olvasom hosszabb ideje. Gyakran foglalkozik saját életkorával, azzal, mit lát, mit csinál, mit gondol másképp egy öregember, mint egy fiatal. Sok meglátá-sát olyannyira érvényesnek érzem magamra, hogy alig tudom eldönteni, az ő 77 éves testében élt-e egy negyvenéves, vagy én jutottam négy iksszel a hátam mögött öregember-gondolatokra.

Olyasmit ír Déry, például, hogy egy ideje már szívesebben ír, mint olvas. Meg hogy írásban is mértéktartó: órákat tölt néha egy-egy mondattal, s napi átlaga alig több fél oldalnál.

Mindezt én is elmondhatnám. Ámde!

A súlyos különbség az, hogy Déry egy megszerzett hatalmas olvasottság után „szokott le” a sokat olvasásról, míg én szégyellni valóan hiányos műveltségem közepette bliccelem el még a fontosabbnak tartott regények olvasását is. 77 évesen Déry megtehette, hogy szöszmötölt az írásain, hiszen remekművek sorakoztak mögötte – de engem mi jogosít fel arra, hogy termékeny éveimet elpiszmogjam?

*

Az év elejétől: előadókörutak, szereplések, bemutatkozó est, Könyvfesztivál... Többségükről elmulasztottam beszámolni, most pótolom:

I. Dupkával, Horváthtal, Kőszeghyvel Celldömölkre, Kaposvárra, Marcaliba. Halálosan elfáradtam: éjszakai utazások oda is, vissza is, esténként az általam elviselhetőnél hosszabb iddogálások. Rájöttem, hogy ez már nem az én társaságom. Mérhetetlenül idegen tőlem az, amit képviselnek. Társaságuk kimerít, megvisel: mind fizikailag, mind szellemileg. Dupkát kivéve viszont szerepléshez jó társak: van mondanivalójuk a közönség számára, ezt fel tudják építeni, tudnak válaszolni a kérdésekre stb. – ez akkor is igaz, ha ritkán tudok egyetérteni azzal, amit mondanak. Az általános helyzetértékelésben még nincs is köztünk nézeteltérés, különvéleményem akkor szokott lenni, ha az irodalom és az irodalmárok szerepe kerül sorra. Ezek a fiúk még mindig harcnak gondolják a művészetet (és persze a magyarságot is), és soha nem mulasztanák el hangsúlyozni, hogy ebben ők milyen sokat és milyen kiválóan jeleskednek.

Hazafelé jövet Záhonyban, hajnaltájban, már nem voltam hajlandó bemenni velük egy utolsó ivásra, így kint hagytak a kocsiban. Csikorgó hideg volt; mire két óra múlva előjöttek a kocsmából, merevre fagytam. (Egyedül, segítség nélkül nem tudok semmilyen kocsiból kiszállni, pláne egy alacsony Ladából; ők meg szépen kintfelejtettek...).

Sanyi ajánlata persze az volt, hogy ahogy átjövünk a határon, Szürtében gyorsan igyunk egy-két felest, az majd felmelegít. Szinte könyörögnöm kellett, hogy hozzanak haza mielőbb. Láthatóan ők egyáltalán nem siettek a családjukhoz.

II. Nyilvános felvétel a Magyar Rádió Márvány-termében a költészet napján. Egy saját vers, plusz egy választott. 12 költőt hívtak összesen – nagy megtiszteltetésnek számított ezek közé soroltatni (csak néhány nevet: Lator, Gergely Ágnes, Kányádi, Lászlóffy, Bella, Oravecz, Ágh, Somlyó, Tolnai). No és: életem második legnagyobb honoráriuma (igaz, útiköltség-térítéssel együtt): 50.000 Ft.

III. A Pánsíp új csapatával: Hatvan, Veszprém, Székesfehérvár, Bp. Voltaképp nagyon kellemes alkalmak, néhány megszorítással. Ez egy másik csapat, amelyik nem tud és nem is akar úgy és arról beszélni, mint Dupka, Horváth stb. A közönség viszont amarra vevő, míg Bagu-Lengyel-Cséka-Pócs enyhe nyegleségére és verseire pedig kevésbé: az elvárás az, hogy egy kárpátaljai magyar író csak sanyarogjon.

Így aztán Hatvanban kicsit feszült hangulat, hűvöske fogadtatás. Maga Kocsis Pista [a városi könyvtár igazgatója, vendéglátónk] is mást várt, azt hiszem. Veszprémben viszont valami ragyogó közönségünk volt, még Bagu is feloldódott. Fehérváron vegyes fogadtatás, de inkább jó, mint rossz – és Arató Antal roppant rendes volt.

Az állandó csapat, egyben kocsink legénysége: Éva, Bagu, Lengyel, Csernicskó, én. (Pesten Csékával és Póccsal egészültünk ki, de ez rövid együttlét volt, így az alábbiakban róluk nem, hanem csak az együttutazó legénységről szólok.)

Legfőbb tapasztalat: ezek a roppant kedves, aranyos fiúk kitűnő utitársak: nem isznak, nem szívnak, nem mulatnak – és lehet velük normálisan beszélgetni. De – talán az egy Csernicskót kivéve – nem igazán tudnak szerepelni. Igaz, ebben eddig nem is volt semmi gyakorlatuk. Ám nemcsak ez a baj. Ezeknek a fiúknak nincs igazán véleményük (néha: fogalmuk) a világ dolgairól (except Csernicskó). Amiről meg lenne, igen nehezen, esetlenül fogalmazzák meg, elvesztik a fonalat, fölös kitérőket tesznek, aztán nem találnak vissza. Hiányosak történelmi és irodalmi ismereteik, nincs átlátásuk. Ahogy Horváth Anna mondaná: nincs szintézisük. Közös szerepléseink mellett ez a hosszú beszélgetések során is kiderült: komolyabb, elmélyültebb látása és véleménye csak Istvánnak van. Tomi felületes, Bagu szűklátókörű. Tomi túl „normális”, mintha már belemerült volna a hétköznapiságba és nyárspolgáriságba. Lacinak meg ízlése, véleménye, gondolkodása eléggé korlátolt, akár azt is mondhatnám, hogy picit Fodor Géza-i alkat: nehéz elhinni, hogy ilyen világlátással (világ nem látással) hogy tud ilyen kitűnő verseket írni. Bízom benne, hogy személyiségük még sokat fejlődhet, gazdagodhat. Nagyon fiatalok még.

István
viszont már most ember a talpán. Roppant érdeklődő, mindent tud és mindent megjegyez, mint pl. annak idején Debreceni Misi, azzal a nagy különbséggel, hogy Pisti lexikális tudását használni is tudja, mert van elemző-szelektáló-összegző készsége. Roppant szorgalmas és hatékonyan működő ember (mint nagyon kevesek!).

IV. Az idei Budapesti Nemzetközi Könyvfesztivál. Ezen is Csernicskóékkal. Anikó is kitűnő patner, igazán kedvemre való házaspár. Közben egyik este: az ifjak szereplése a Márton Áron Kollégiumban. Az én bemutatásomban: Pócs, Lengyel, Cséka. Köztük, vitán felül, Cséka a legjobb fej, irodalmárként a legérettebb és legeredetibb. Nagy siker: az egyetemi diákság abszolút vevő volt rájuk; itt alighanem Sanyinak-Gyurinak kellett volna megküzdenie a közönség másfajta elvárásaival.

V. Az Európai Protestáns Magyar Szabadegyetem akadémiai napjai Siófokon.

Emberi hozadéka: megismertük régi szerzőnket, Hutterer Évát. Vannak még „ismeretlen” értékes emberek Kárpátalján! Csak el ne sikkadjon ez a lány is (vagy el ne menjen!).

Ugyanitt: lehet, hogy a Szabadegyetem kiadja az Élted volt regényét. (Amelyet, egyébként – ez talán nem szerepel a naplóban – még februárban befejeztem.) Balla Bálint olvasta el ott helyben és nagyon tetszett neki, bár nem titkolta, hogy ez picit idegen a EPMSZ profiljától. (Másik regényemről viszont mély a hallgatás a Belvárosinál).

VI. Május végén vendégünk volt feleségével Szépfalusi István bécsi evangélikus lelkész, a Bornemisza Péter Társaság vezetője (körbehordtuk Kárpátalján; Ungváron előadást tartott, Visken és Técsőn prédikált).

VII. Ünnepi Könyvhét. Mindig ugyanaz a tapasztalat: a kárpátaljai könyvsátor minden, csak nem kárpátaljai. A csúnyácska itthoni könyvek elsúvasztva, alig látszanak; az eladóknak alig van fogalma Kárpátaljáról vagy pláne a szerzőkről-könyvekről. Bármiről érdeklődnek náluk, a válasz mindig ugyanaz: majd jönni fog Dupka úr, tőle kell megkérdezni.

*

A fentiekből is látszik: ahhoz képest, hogy nemrégiben még az volt az elképzelésem: kivonulok a közéletből (mint ahogy három évvel korábban a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetségből, tavaly a Magyar Értelmiségiek Kárpátaljai Közösségéből is kiléptem), most azon veszem észre magam, hogy nyakig benne vagyok, ha nem is a politikai, de a kulturális közéletben mindenképpen.

Jó ez nekem? – kérdezem időről időre magamtól. A válasz bizonytalan, mert a külső elvárások-kényszerek (meghívások, felkérések) ellenére valószínűleg lelki igényem is van ilyesmire. Azt hiszem, az elefántcsonttorony nem nekem való; ám egy olyan padlásszoba, ahonnan kedvem szerinti gyakorisággal kimozdulhatok és ahol barátaimat egy beszélgetésre vendégül láthatom, az kellemes lak- és munkahelyem lehet.

A bejegyzés trackback címe:

https://bdk.blog.hu/api/trackback/id/tr6834464

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása