balla d. károly webnaplója nagy archívummal és nem túl szapora frissítésekkel | seo 2020: infra ClO2

>BDK FŐBLOG | | >Kicsoda Balla D. Károly? | | >Balla D. Károly ÉLETRAJZ | | >BDK KÖNYVEI | | >Egy piréz Kárpátalján | | >Balládium | | >Berniczky Éva | | TOVÁBBI FONTOS OLDALAIM > >
  

Balla D. Károly blogfő

  

Balla D. Károj: ÚJ BLOG elipszilon nélkül

  

Balla D. Károj első ly nélkül

  

BDK Balládium Blog

 

Balla D. Károly honlapjai

 

Mit kell tudni Kárpátaljáról?

 

Balla D. Károly írói oldal

 

Kárpáty Vipera News

 

Első Google-helyre kerülés

 

weblap.org/google-helyezes-javitas/ X

 

Berniczky Éva írói oldal

 

PR-cikk: tartalommarketing

 

Linképítő Google-Seo

 

Google weblap optimalizálás, honlap seo

 

Optimalizált honlapok, Google

 

Kárpátalja blog (+seo)


bdk blog bázis | BALLA D. KÁROLY WEBNAPLÓJA

1998. jún.

1998. június 30. - BDK

(a webnapló előtti korszakból, a blogban utólag publikálva)

Tornai József esszékötetét olvasom. Egy helyütt a Jó és a Rossz soha el nem dőlő, soha el nem dönthető harcáról ír. Nekem a magam megállapítása jut eszembe; valahol a Szembesülésben írom: „Nem hiszem, hogy alapvetően másképp alakult volna a világ sora akkor, ha a Jóisten helyett Lucifer mond vésőbe parancsolatokat Mózesnek. A szeretet és a gonoszság aránya nem változik a világban azáltal, hogy melyik kap legitimációt és melyik kerül törvényen kívülre. Ahogy a szeretet temploma tövében ott burjánzik a tiltott bűn és a fel nem számolható baj, úgy a gonoszság szentélye mellett is virágozna a tiltott erény és konspirálva ott szervezné titkos bandáit a kiirthatatlan szeretet.”

Az esszékötet tartalmának a jó részét egyébként ismerem korábbról: a Forrásban, a Kortársban és talán egyebütt is közöltek belőle részleteket. Amikor a Könyvfesztiválon találkoztunk, ezt említettem is Tornainak, nem hallgatva el, hogy nagy élvezettel olvastam pl. a vallásról, hitről szóló passzusait. Valahogy így fogalmaztam: „Nagy élmény volt számomra felismerni, hogy egy alapjában istenhívő (ő) és egy alapjában istentagadó (én) mennyire azonos következtetésekre juthat, ha az egészséges kétely vezeti gondolatait.” Igen, mondta, a vallás legnagyobb hibája az, hogy egy bizonyos ponton leállítja az ember gondolkodását, és elvárja tőle, hogy az elme egészséges működése helyett a vakhit terpeszkedjen el az ember énjében. Ezt nehéz elfogadni, nem elfogadni pedig veszélyes, mert a „továbbgondolkodás” egyenes úton vezet az „eretnekséghez”. Aki komolyan veszi az istenhitet, csapdában vergődik, a dolgok lényegét fürkésző gondolat és a dolgokat lényegüktől függetlenül, feltétel nélkül elfogadó hit között.

Tornai gondolatmenete - a fent idézett és a kötetében több helyütt is kifejtett - nemcsak logikájának tisztasága (és szépírói hitelességű megfogalmazottsága) miatt meggyőző, hanem azért is, mert példatárát nem csupán a kereszténység forrásvidékéről hozza; igen gyakran hivatkozik Buddhára, de jártas az egzotikusabb, így a törzsi vallásokban is. Jó ez a kötet, megerősít abban a nézetemben, hogy a szemlélődés, vizsgálódás és a gondolkodás mégis fontosabb a „hívés”-nél, amely - ha csak önmagáért van - óhatatlanul beszűkíti, falak közé zárja az emberi elme szárnyalását. (És itt még hadd teszem hozzá: nem a vallás miszticizmusával, a racionális gondolkodással szemben álló, a mindennapi és a tudományos tapasztalatoknak ellentmondó voltával van bajom. Ilyen alapon kárhoztatni lehetne akár a költészetet is. Míg azonban a költészet nem aspirál arra a szerepre, hogy a világról vallott nézeteinket megszabja, addig a vallási rendszerek elvárják követőiktől, hogy az általuk meghatározott módon viszonyuljanak ember-élet-természet dolgaihoz. Egy versbéli szimbólum nem gondolja azt magáról, hogy ő egy definíció, míg a „szeplőtelen fogantatás” vagy „szentháromság” a vallásos gondolkodás attribútumaként demonstrálódik.)

A vallással azonban - most már Tornai kötetétől függetlenül folytatva - nem is ez a fő bajom. Hanem ugyanaz, mint más ideológiákkal: az, hogy a mindennapi ember szintjén ez az ideológia primitív panelekben, előre gyártott prekoncepciókban, vulgárteóriákban ismerszik meg. Két módozat szerint is.

Egyrészt a mélységesen meggyőződéses emberek gyakran a viccbéli Mórickához hasonlatosak: szinte mindig mindenről ugyanaz jut eszükbe, mindenben a Jóisten megnyilvánulását keresik (és találják meg!), és hol a sorsot, az eleve elrendelést látják bekövetkezni, hol meg a Mindenható közbeavatkozását érik tetten. Ha valami nem sikerült: így volt megírva, az Isten ezt szabta ránk; ha valami sikerül: az Isten megsegített minket. És itt az ekként viselkedő-gondolkodó „mindennapi” embereken nem feltétlenül az ostoba, iskolázatlan, a világ dolgaitól elzárt vagy azok iránt nem érdeklődőket értem; átlagosaknak, hétköznapiaknak inkább atekintetben nevezhetők, hogy gondolat- és érzelemvilágukban valamely meggyőződés „mindennapisága” dominál a szabad vizsgálódás „különlegessége” helyett. Mindig azonos vágányon futó következtetéseik miatt az ilyen emberekkel vitatkozni sem igen lehet (nem is nagyon érdemes), mert gondolatmenetük nyomvonalából nem tudnak, nem is akarnak kitérni, és mindig mindenre ugyanaz a kész válaszuk van. Saját hitüket, meggyőződésüket egyfajta kész receptnek tekintik, amely minden körülmények között eligazítja őket afelől, mi miért van. Mélyen vallásos embert nehéz zavarba hozni, mint ahogy egy meggyőződéses marxistát sem könnyű: a világ dolgaiban eleve saját elvrendszerük érvényesülését látják, s bármi is kerüljön elébük, az számukra soha nem más, mint nézeteik manifesztálódása. Fel sem merül bennük a „talán mégsem”, nincs szükségük újraértelmezésre, kerülik a dolgok komplexicitását, érzéketlenek a finom árnyalatokra, hajlításokra, erősen idegenkednek attól, hogy az „igazságok” viszonylagosságát vagy visszáját, fonákságát is megvizsgálják. Eszméjük olyan rögeszmévé torzul, amely már-már automatikusan, tőlük függetlenül működik s reagál a külső ingerekre.

Másrészt a mindennapi emberek egy jelentős része nem mélyebb meggyőződése, hanem felületessége, gondolati restsége okán használ ideológiai (így vallási) paneleket. Az ő részükről még a saját elvrendszerük alapos elsajátításának igénye sem merül fel: ismereteik hiányosak és leegyszerűsítettek, fogalmaik pontatlanok. A „vulgárvallásosság” képviselői nem ismerik azon mélységében a Bibliát, nem látják át filozófiai értelmét sem a megváltásnak, sem az üdvösségnek, sem az eredendő bűnnek stb. Az ő hitükben a Jóisten megszemélyesül, emberi alakot ölt, és sok mindenben jobban hasonlít egy tröszt nagyhatalmú igazgatójához (a kisemberek őt sem látják soha), mint ama transzcendentális világeszméhez. (Itt kell megjegyeznem, hogy a vulgárteizmus kialakulásában alighanem jelentős szerepe van azoknak a „tanítóknak”, akik a „közérthetőség” kedvéért - vagy mert maguk is primitíven gondolkoznak - jelentősen leegyszerűsítik a vallási vagy más ideologisztukus elméleteket, a könnyű követhetőség kedvéért kisszámú lépésből álló egyenes következtetésekre korlátozzák magyarázataikat, a polemikus helyek fölött pedig bámulatos nagyvonalúsággal elsiklanak. Példázatokkal élnek, de a számos értelmezésre lehetőséget adó történetekből „az egyetlen helyes” konklúziót igyekeznek levonni, mintha a megvilágosodás valami számtani művelet lenne. Nem sok prédikációt hallgattam végig életemben, misét pedig alig kísértem figyelemmel néhányat, de még az oly képzettnek gondolt és a felekezeti hierarchiában magas rangra jutott teológusok által lebonyolított igehirdetésekből is azt kellett kihallanom, hogy az interpretátorok a hit lenyűgöző misztériumait, a filozófiai (és nem ideológiai) értelemben vett vallás transzcendens emelkedettségét, vagy akár az isteni mivolttal történő érintkezés katartikus élményét valami elképesztően alacsony „háztartási szinten” adják elő a nagyközönség számára, mintegy lerángatják a köznapiság porába. Azt, ami voltaképp felfoghatatlan, tapasztalaton túli, köznapi értelmünk feletti, azt nem költői metaforákban és nem is elvont fogalmakkal operáló elméletekben próbálják megragadni, hanem nagyon is felfogható, nagyon is tapasztalati, nagyon is köznapi reáliákhoz kötik, azok révén értelmezik. Az egész néha olyan, mintha egy karmester meg sem próbálná megszólaltatni a szimfóniát, hanem elmondaná, hogy a hegedűkön négy húr van, a harsonák rézből készültek, a kottákat pedig a Zenemű Kiadó rendezte sajtó alá. Az emberek ezután kijönnek a templomból, és azt hiszik, megtudták, hol lakik a Jóisten.


98-as naplómból néhány rövid részlet megjelent: Ungvári jegyzetek, TiszaviráGömörország, 1999/tél, Különszám

A bejegyzés trackback címe:

https://bdk.blog.hu/api/trackback/id/tr152510967

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása