balla d. károly webnaplója nagy archívummal és nem túl szapora frissítésekkel | seo 2020: infra ClO2

>BDK FŐBLOG | | >Kicsoda Balla D. Károly? | | >Balla D. Károly ÉLETRAJZ | | >BDK KÖNYVEI | | >Egy piréz Kárpátalján | | >Balládium | | >Berniczky Éva | | TOVÁBBI FONTOS OLDALAIM > >
  

Balla D. Károly blogfő

  

Balla D. Károj: ÚJ BLOG elipszilon nélkül

  

Balla D. Károj első ly nélkül

  

BDK Balládium Blog

 

Balla D. Károly honlapjai

 

Mit kell tudni Kárpátaljáról?

 

Balla D. Károly írói oldal

 

Kárpáty Vipera News

 

Első Google-helyre kerülés

 

weblap.org/google-helyezes-javitas/ X

 

Infrafűtés - napenergia - seo pr cikk

 

PR-cikk: tartalommarketing

 

Linképítő Google-Seo

 

Google weblap optimalizálás, honlap seo

 

Optimalizált honlapok, Google

 

Kárpátalja blog (+seo)


bdk blog bázis | BALLA D. KÁROLY WEBNAPLÓJA

2002. augusztus

2002. augusztus 31. - BDK
Ehatároztam, hogy ezen a bloghelyen pontos napi megfeleléssel újraközlöm 5 évvel ezelőtt kezdett webnaplómat; előtte azonban válogatok az adott év havi összefoglalóiból. Alább a 2002. augusztusi jegyzetek.

2002. augusztus

Kronológia: alulról felfelé

(aug. 31.) Orbán Viktor tegnap a TV előtt. Amit mondott és ahogy mondta... Most már minden szót kölön tagol, hangsúlyoz, nyomatékosít, szünetet tart nemcsak a jelző és a jelzett szó között, hanem a névelők után is. Mintha diktálna egy értelmi fogyatékos titkárnőnek. No, a diktálási szándék voltaképp stimmel.

Szerencsétlen Medgyessy azért beszél úgy, ahogy, mert nem képes jobban, igazából beszédhibás. Orbán ellenben valaha remek szónok volt. Jeles klasszikus elődje kavicsot tett a nyelve alá, hogy jól tagoljon, ő a nyelve alá tette a demagógiát és a populizmust, hogy sikerüljön rosszul beszélnie. Vagyis: amit és ahogy régebben is összhagban volt nála, meg összhangban van most is. Tartalomhoz a forma. Ez a Viktor egy kis dialektikus amfóra.

*

(aug. 30.) Olvasmány ma reggel éhgyomorra: Hrabal Skizofrén Evangélium c. novellája. Kis remeklés, maró, de valahogy mégis „kedves” gúny. Mosolygós szarkazmus. Könnyeden lenni súlyosnak - ebben utolérhetetlen a Mester.

Tegnap Elemérék Beregszászból. Lányaikat vitték fogorvoshoz, két órácskára bejöttek hozzánk, jót beszélgettünk. Megtudtam néhány adalékot az elvetélt művelődési-irodalmi lapmelléklet háttértörténetéből. Az eset egésze fényes bizonyítéka annak, hogy nem a pénzhiány az oka kulturális életünk siralmas állapotának.

Vasárnapra Bagu Laciék jelentkeztek be.

*

És akkor Tokajról még pár szót.

Amióta az előadásokat a kollégium udvara helyett a gimnázium aulájában tartják, én nem igazán tudom élvezni a felolvasott szövegeket. A terem visszhangos, rossz az akusztikája, akárhová ülök benne, úgy kell figyelnem, hogy majd kiesik a dobhártyám, ha érteni akarom a mondatokat. Ha kicsit hadar az előadó vagy túl közel vagy túl távol beszél a mikrofontól, akkor én egyszerűen nem értem a szöveget, csak szavakat kapok el. Lehet, persze, hogy a fülemmel van a baj vagy az agyamban székelő hanganalizátorral.

De hát Tokajba nem is feltétlenül okosodni jár az ember, hanem találkozni. Erre pedig mód és alkalom kínálkozik mindig elegendő. Mások mellett most Papp Tiborékkal beszélgettünk egy nagyot, pontosabban Tibor sztorizott, az emigráció első benyomásairól, amikor még nem tudott franciául és a tejeskávé nevét gondolta köszönésnek...

Konczekkel, M. Takáccsal, Mankovitscsal, Stauder Máriával, Muzsnay Árpáddal, Vass Tibivel, Tarján Tamással, Raffai Pistával, Lászlóffyékkal is mód volt kisebb-nagyobb beszélgetésre. Turczival megbeszéltem szeptemberi szalon-vendégségének a részleteit; kaptam és adtam könyveket, megismerkedtunk Lakatos István unokaöccsével...

Ez nekem legalább olyan fontos volt, mint hogy a globalizáció és a nemzeti irodalom viszonyáról valami újat megtudjak, bár, amennyire sikerült appercipiálnom, Szegedy-Maszák, Tőzsér Árpád, Bányai János, Gálfalvy Zsolt előadásában fontos megállapítások kaptak helyet.

Egészében tekintve azokkal tudtam egyetérteni, akik a két fogalmat - globalizáció és nemzeti irodalom - nem egymás ellenében értelmezték, és úgy vélték, hogy a világméretű egységesülés nem eleve rossz vagy eleve jó, hanem először is VAN, másodszor pedig, hogy nyertesként vagy vesztesként kerülünk-e ki belőle, az nagyban saját szemléletünkön, hozzáállásunkon, értékorientáltságunkon múlik.

Az Írótábor egésze úgy működik, ahogy - megítélés kérdése. Én személy szerint sajnálom, hogy a néhány évvel ezelőtti látványos pluralizálódás alább hagyott, kevesebben lettek a "másik oldal" képviselői, mint ahogy talán a fiatalok is. Néha olybá hat, az írótábor nem tud elszakadni a népfrontos hagyományoktól, nem tudja átlépni önmaga népnemzeti árnyékát. Ez nem olyan nagy baj. A tokaji egy ilyen tábor - és vannak, szerencsére, másmilyenek is. Aki eléggé nyitott, jól érezheti magát. Mondjuk Györffy László és Czegő Zoltán kötelező önkéntes felszólalásaitól eltekintve nincs is bajom az egésszel. Ennek ellenére nem biztos, hogy jövőre is elmegyek, mint ahogy tavaly sem voltam. A kétévenkénti gyakoriság, azt hiszem, nekem épp megfelel.

*
augusztus 17.

Ma ezt a levelet írtam:
Dupka Györgynek, az EGYÜTT felelős kiadójának, a MIKICS szervező titkárának
az Együtt szerkesztő bizottságának és szerkesztőségének
a Magyar Írószövetség Kárpátaljai Írócsoportja tagjainak

Kedves Barátaim,

mindenekelőtt gratulálni szeretnék új folyóiratotokhoz, az Együtthöz, illetve ahhoz, hogy 2. számát is sikerült megjelentetnetek – ebből ezúttal tiszteletpéldányt is kaptam…

Örülök, hogy olyasmire szántátok magatokat, amiről mások, belátva a vállalkozás lehetetlenségét, már lemondtak; kívánom, hogy erőfeszítésetek eredményes legyen.

A folyóirat számainak szerkesztésével, tartalmával kapcsolatban itt nem fejtem ki a részletes véleményemet, nyilván rosszindulatú megjegyzéseknek tekintenétek, ha szóvá tenném a hemzsegő hibákat, a hanyag szöveggondozást, az írások jó részének igen-igen alacsony művészi értékét, az összeállítások egészének tendenciózusságát és egyoldalúságát – mert hát ti nyilván épp ilyen folyóiratot akartatok, azoknak a szerzőknek és írásmódoknak kívántatok fórumot teremteni, akik és amelyek más orgánumokból kiszorultak, olyan műveket kívántok publikálni, amelyek mások szerint messze alatta maradnak a közölhetőség mértékének. Olyan lapot akartok, amellyel bizonyítani lehet, hogy van kárpátaljai magyar irodalom, ezért résztvevői erkölcsi és főleg anyagi támogatásra szorulnak. Ismerem ezt a görcsös igyekezetet, az Együtt mostani számai engem sok vonatkozásukban emlékeztetnek a Lendület hőskorára vagy akár Hatodik Síp és a Pánsíp indulására, amikor is az elsődleges szempont nem az esztétikum volt, hanem az, hogy kárpátaljaiságunkat rendszeresen felmutassuk. Ti most újrakezdtek egy hőskori vállalkozást, és nem veszitek figyelembe, hogy a hőskor elmúlt… Számomra nemcsak ez a kísérlet tűnik anakronisztikusnak, hanem ma már abban is kételkedem, hogy az effajta folyóirat-szerkesztési módnak akkor volt-e létjogosultsága: utólag ezt az utat járhatatlannak, zsákutcába vezetőnek gondolom, mégpedig azért, mert a mai Kárpátalján csak két végkifejlet látszik reálisnak: ha megemelkedik a szerkesztői elvárás, akkor egyre kevesebb lesz a lapcsináláshoz szükséges hazai anyag, ha pedig a nívó megmarad az adott szinten, akkor a folyóirat óhatatlanul a provincializmusba süllyed és a dilettantizmus melegágyává válik. Én az előbbit (a nívó emelését) megpróbáltam a nyomtatott Pánsíppal, de kudarcot vallottam, mert gyakorlatilag szerzők és írások nélkül maradtam, az utóbbit pedig nem vállaltam, inkább felhagytam a „kárpátaljai lap” készítésével (a Hatodik Síp sem jutott messzire ezen a vonalon).

Sejtem, ezt a figyelmeztetésemet nem veszitek komolyan. Csináljátok hát az Együttet a magatok kedvére (még az sem zavar, hogy kik ellenében). Sok sikert kívánok hozzá. Higgyétek el, nem vagyok ellendrukker, én lennék a legboldogabb, ha másként történne, mint ahogyan sejtem. Jó lenne, ha az Együtt több lehetne, mint ami: kétségbeesett kísérlet arra, hogy ideig-óráig a hamis látszatot fenntartsa.

És most kicsit elkanyarodva… Már az első szám megjelenésekor furcsálltam a lap alcímét: A Magyar Írószövetség Kárpátaljai Írócsoportjának folyóirata. Ezen azért csodálkoztam, mert tudtommal ez a formáció egyrészt jogi szempontból nem létezik, másrészt mert 94 vagy 95 óta nem ülésezett, harmadrészt pedig azért, mert mint a Te könyvedből, Gyuri, megtudtam: én vagyok az elnöke (Dupka György: Kárpátalja magyarsága, 155. oldal; itt az is olvasható, hogy a szervezet informális, azaz működésének nincs jogi alapja). Bár én úgy emlékeztem, hogy az elnöki posztot 94-es vagy 95-ös utolsó összejövetelünkön Horváth Sándor, a titkárit pedig Füzesi Magda vette át, de minthogy semmiféle jegyzőkönyv akkor (sem) készült, ebben tévedhetek. Mindenesetre magamat látva elnökként eléggé meglepődtem, de rég lemondva arról, hogy az Írócsoporton belül érdemi munka folyhat, annyiban hagytam a dolgot. Most a lapon látva az Írócsoport nevét kicsit csóváltam a fejemet, tűnődtem, vajon összeült-e a társaság és volt-e erről az alcímről valami döntés. Kicsit feszélyezett az is, hogy én, mint az informális szervezetnek akkor még formális elnöke, összefüggésbe hozható leszek az Együtt-tel, amit szerettem volna elkerülni. De tekintettel a köztünk lévő amúgy is kiélezett helyzetre, nem akartam tovább feszíteni a húrt sem azzal, hogy elnökként tiltakozom (hiszen valójában egyáltalán nem tekintettem magam annak), sem azzal, hogy kérem a felmentésemet.

Nos, az utóbbi aggályomat szerencsémre megoldottátok: a mai Kárpáti Igaz Szóban olvasom, hogy hosszú kihagyás (7 vagy 8 év!) után újra ülésezett az Írócsoport, és az elnöki posztot megszüntettétek. Ez nagy megkönnyebbülés számomra, de nem kellett volna ilyen óvatosnak lennetek, tisztább dolog lett volna egyszerűen leváltani engem, hiszen, mondom, amúgy sem tekintettem magam elnöknek. Nem kívánva további fejtörést vagy kényelmetlenséget okozni nektek a tagságommal, és végképp elkerülni kívánván azt a látszatot, hogy az Együtt vagy az Írócsoport működésében az én személyem bármiféle akadályt jelenthessen, ezúton tisztelettel bejelentem a MIKICSből való kilépésemet. Kérem, döntésemet fogadjátok el ebben a formában.

Mindez egyáltalán nem befolyásol abban, hogy mindnyájatokat továbbra is barátomnak tekintsem, és roppant módon szeretném, ha ti is (bár leginkább az ellenkezőjét tapasztalom) különbséget tennétek az irodalomról vallott nézeteink eltérősége és a magánéleti, emberi, baráti vagy legalábbis kollegiális kapcsolatok között.

Baráti jóindulattal, megértésetekre számítva:

Balla D. Károly

2002. augusztus 17.

Két utóirat D.Gy-nek

1. PS. Kedves Gyuri, a levelet első sorban a te e-mail címedre küldöm el, kérlek, juttasd el a további címzetteknek, illetve tartalmát ismertesd mindenkivel, akit illet.

2. PS. Nincs bennem sem harag, sem indulat, sem sértettség, sem rossz érzés. Jól tudod, hogy évek óta módszeresen kivonulok mindenből, megszüntettem minden tagsági függőségemet és itthoni rendezvényekre sem járok néhány éve. Így valószínűleg akkor sem mentem volna el a MIKICS összejövetelére, ha megkapom a meghívót; ezért csupán jelezni szeretném, hogy ellenőriztem: az elmúlt 2 hónapban a te címedről semmilyen e-mail nem érkezett hozzám. Ebből nem vonok le semmilyen következtetést, lehet, hogy a technika a ludas – és hát a dolognak amúgy sincs jelentősége a végkifejletet illetően.

Jó munkát kívánok mindnyájatoknak.
Ennyi a levél. Lett volna még miről, de így is elég hosszú. Meg aztán: mire a végére értem, rohadtul elegem lett az egészből. Igaza van az irodalomtörténész-kritikus szerkesztőasszonynak, akivel érdekes leveleket váltottam mostanában: ha egyszer kiléptem egyfajta meghatározottságból, akkor miért foglalkozom vele mégis ilyen gyötrelmesen. Bár felvetésére megpróbáltam okos választ adni, lehet, valóban hagyni kellene az egészet a francba és nem áltatni magamat azzal, hogy baráti kötelességem figyelmeztetni az írótársakat arra, ha rossz regényt írtak vagy ha rossz folyóiratot szerkesztettek. Hiszen úgysem baráti gesztusnak veszik, hanem egy áruló támadásának.

[Másnap Dupka válaszolt, pár sor kíséretében elküldte annak a körlevélnek a másolatát, amelynek címzettjei között szerepel az én egy éve megszűnt e-mail-címem. Ugyes, mondaná Kohn bácsi.]

*

Rég nem vettem részt ilyen színvonalas és változatos irodalmi találkozón, mint most Hévízen. A legjobb talán az volt az egészben, hogy a Tanulmányi Napok kilépett a szűken vett irodalom keretéből, és többfelé is nyitott. Leginkább a szellemes ismeretterjesztő tudományosság felé azzal, hogy a témául választott fogalmakat - SZEM, SZÁJ, FÜL - mindenekelőtt fiziológia, orvosi, sőt gasztronómiai szemszögből sikerült körbelőni. Az előadó szakemberek (különösen Huszka János doktor) roppant élvezetes, kultúr- és orvostörténeti kitekintésű expozékat tartottak érzékszerveinkről; ezeket szervesen egészítették ki az irodalmi(asabb) előadások. A nyitás másik iránya a társművészetek felé mutatott: a rendezvény keretében fotókiállítás nyílott, művészi portréfilmet nézhettünk, és többször is élő zenét élvezhettünk (jazzt, illetve megzenésített verseket). A harmadik nagy nyitás az "alternatív" művészetet célozta meg. (Ez sajnos csak részben sikerült: a hangköltészeti bemutatóra sor került, de egy alternatív zenét játszó együttes fellépése elmaradt.) Ez a sokszínűség biztosította azt, hogy egyszer sem unatkoztam, és elmaradt a máskor bizony nyomasztó beltenyészet-szerűség érzése. A szervezőknek (ebben minden bizonnyal Zalán Tibor elnöké az érdem) jó érzékkel sikerült egy másik leselkedő veszélyt is elhárítaniuk. Nevezetesen: a Csokonai Társaság, amellett, hogy jeles helybéli és távolabbi alkotókat egyesített, egy kicsit (korábbi tapasztalataim alapján legalábbis) a környék műkedvelő, hogy ne mondjam: dilettáns íróit is soraiban tudhatta, akik gyakori megnyilvánulásaikkal bizony alaposan lehúzták a tanácskozások nívóját (igaz, nem ritkán derültséget is keltettek). Ennek mára alig-alig maradt nyoma, a Társaság kezd komoly szakmai műhellyé válni. Ezt a célt látszik követni az is, hogy a korábban igencsak vegyes színvonalú Hévíz c. folyóirat nemrégiben a Társaság irányítása alá került, profik vették át a szerkesztését (Alexa Károly főszerkesztőségével), a publikációk nívója és a szerkesztettség szintje láthatóan felívelt. Zalánnak még egy kihívással kellett szembenéznie: a Művészeti Társaságot annak idején mint Asztaltársaságot alapító Major-Zala Lajos most jobbra húzó politikai nézeteinek megfelelően próbálná elképzeléseit a szervezetre, annak elnökségére (mint örökös tioszteletbeli elnök) ráerőltetni - szerencsére minden látható eredmény nélkül (eltekintve saját felszólalásaitól). Tibor végtelen türelemmel (de persze belső forrongással) tart ki a saját elgondolásai mellett, és ebben láthatólag jó partnerei a munkában részt vevő más meghatározó személyiségek is.

Az előadók és előadások hosszú sorát nem vezetem elő; a sok személyes találkozás és beszélgetés mellett ami nekem a legemlékezetesebb marad, az Ladik Kati és Szkárosi Endre hangköltészeti bemutatója és a Nagy Pálról készült 3 részes portréfilm. Az előbbiről talán annyit, hogy érdekes volt a közönséget megfigyelni. A hallgatóság nagyobb része valószínűleg soha nem hallott-látott hasonló produkciót és megmutatkozott rajtuk a merev elutasítás. Holott Kati és Bandi szereplése nem csupán "a maga műfajában" mérhető magas szintű profizmusával tűnt ki, hanem egyben látványos, figyelemfelkeltő, rendkívül szuggesztív előadói teljesítményként is megállta a helyét. De hát, persze, a tillárom-haj-hoz szokott füleket erősen sérthette a "szent" költészet effajta művelése.

Túl nagy érdeklődés nem mutatkozott a portréfilm iránt sem, a vetítés végére nem sokan maradtunk a teremben. Pedig Kovács Bodor Sándor egészen kiváló filmesszét hozott létre, a három részes Monologium igazi műalkotás. A rendezővel egyébként meg is ismerkedtem, Palival pedig volt alkalmunk beszélgetni egy keveset. Éva megjegyezte: milyen érdekes, hogy a film egy derűs, optimista, bőrében magát jól érző sikeres művészt mutatott be - és mégis áradt az egészből valami fájdalmas nosztalgia... Talán épp ez a mosolygós kis szomorúság volt annyira megható-megkapó az egészben.

A Hévízi Irodalmi Napoknak most már hagyományosan fontos, érdekes-izgalmas és roppant szórakoztató epizódja a Lilla-díjra való nevezés. A korábban alig-alig meghatározott feltételek mostanra roppant szigorúak és nehezen teljesíthetőek lettek; az idén a rögtönzött pályaművek megírására mindössze egy rövid délutánt állt rendelkezésre, és a versben három kulcskifejezésnek is szerepelnie kellett (szakaszonként egynek-egynek), még ám nem is akármilyeneknek: "hatvanöt"; "a hévizi tó fölött a pára"; "tíz éve már és még hányszor tíz".

15 pályazó akadt, közte jegyzett és kevésbé jegyzett, de sok kötetes költők; no és persze óhatatlanul jó néhány dilettáns is, akik mély átéléssel adták elő meghatónak szánt klapanciáikat, a hallgatóság fogékonyabb részének nem kis derültségére. Az esélyes versenyzők persze eleve a játékosságra, humorosságra, élcre hegyezték ki a dolgot, így aztán a tizenöt produkció igazi szórakozást nyújtott, a rendezvény egyik fénypontját jelentette.

A pályaműveket több tagú zsűri értékelte, többek között a díjat felajánló hévízi kórház igazgatója is, aki látható élvezettel vett részt a játékban.

Tavalyelőtt Hizsnyai Zoli, tavaly Horváth Orsi, az idén pedig én nyertem el a Lilla-díjat...

A Tátrsaság másik elismerését, a Csokonai-díjat Kántor Lajos kapta irodalomtörténészi, szerkesztői munkája elismeráéseként (és nem utolsó sorban 65. születésnapja alkalmából). A dolog érdekessége, hogy bár Lajos díjáról akkor még nem tudhattam, én éppen "hozzá" írtam a Lilla-versemet...

*

Tegnap sikerült telefonon elérnem Szántó Endrét, a Csokonai Társaság titkárát; bejelentkeztem, bejelentettem magunkat. Így hát szerda estétől szombat délig a vendégszeretetüket élvezzük.

Külön öröm, hogy a programban szerepel (sok egyéb mellett) a Nagy Pálról készített 3 részes portréfilm és maga Pali is ott lesz. No meg persze Zalán elnök úr, Monoszlóy Dezső, Szűgyi Zoli, Tari Pista, Tar Feri, Ladik Kati, L. Simon, Szkárosi... (utóbbi három jeles avangardista hangköltészeti bemutatóval). És lesz egy kis jazz is, mintha a rendezők nekem akartak volna kedvezni. És Banga Ferenc-kiállítás, folyóirat-bemutatók, irodalmi műsor Tóth Éva összeállításában - csupa kellemesnek, remknek ígérkező program, és sok-sok barát, ismerős, az említetteket túl Major-Zala, Alexa, Deák Laci... Előre örülök az alkalomnak.

*

Sűrösödik augusztusi-szeptemberi programunk. Az az érdekes, hogy minden meghívó szinte egyszerre érkezik... Persze ennél több is lenne... Hogy hová igen és hová nem, az sok tényezőtől függ: érzelmi és anyagi megfontolások, hogy "van-e dolgom" valamelyik rendezvényen vagy csak résztvevő lennék, hogy kikkel találkozhatom, hogy kik a meghívók, előadók... És hogy alkalmas-e az időpont.

Tokajban visszajáró lélek vagyok; a tavalyit kihagytam - és támadt is hiányérzetem. Holott a tábornak a szellemisége (és a kitűzött témák) nem állnak feltétlenül nagyon közel hozzám, de adott időegység alatt a legtöbb iró-szerkesztő-kollégával itt lehet a legtöbbel találkozni... Nagyon kellemes a hévízi Csokona-találkozó, és hát Balatonfüreden is törzsvendégnek számítok, kétszer voltam díjazott, és ezen a réven minden évben visszahívnak - én pedig szívesen megyek, mert ehhez a rendezvényhez is barátságok és szakmai kapcsolatok kötődnek. A székesfehérvári rendezvénynek még csak most kezd kialakulni a hagyománya; zavar is, meg örülök is neki, hogy ez kifejezetten "határon túli" rendezvény. Mód van/lenne érdemi szakmai vitára...

*

A mai postával érkezett meg János kötete [Penckófer János: Hamuther]. Láttam ugyan a könyvhéten a Vörösmartyn, de nem vettem meg, egyrészt számítottam a szerző gesztusára, másrészt a kisregény megvan nekem a korábbi kiadásban (Három díjnyertes kisregény. Pallas-Akadémia Könyvkiadó, Csíkszereda, 2000), harmadrészt 89 oldalért sajnáltam kiadni 1120 Ft-ot.

A kisregény nagyon jó, élvezettel olvastam még frissében 2000-ben, amikor a Korunk közölte 3 részben). Abban az évben a legmagasabb kárpátaljai irodalmi teljesítménynek tartottam, János meg is kapta érte a KÁRMIN-díjat.

Örülök az új, méltóbb kiadásnak (de furcsállom, hogy a korábbi kiadás tényét ezuttal is, mint NZM Sátánja esetében is, elmulasztotta feltüntetni a kiadó).


Előzmény: 2002. július
2002. szeptemberétől napi tagolású webnaplót írtam (nem havi összefoglalókat); megtalálhatók az archívum megfelelő helyén

Ez az oldal rekonstrukció. Az eredeti nagyrésze itt található. Ebben a rendszerben ezeket a felújításokat előbb az új közzététel napjához rendelem, később visszadátumozom az eredeti megjelenés idejére. A 2002-es naplók visszakeresését ez a címkelink is segíti: napló2002.

A bejegyzés trackback címe:

https://bdk.blog.hu/api/trackback/id/tr67153571

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása