balla d. károly webnaplója nagy archívummal és nem túl szapora frissítésekkel | seo 2020: infra ClO2

>BDK FŐBLOG | | >Kicsoda Balla D. Károly? | | >Balla D. Károly ÉLETRAJZ | | >BDK KÖNYVEI | | >Egy piréz Kárpátalján | | >Balládium | | >Berniczky Éva | | TOVÁBBI FONTOS OLDALAIM > >
  

Balla D. Károly blogfő

  

Balla D. Károj: ÚJ BLOG elipszilon nélkül

  

Balla D. Károj első ly nélkül

  

BDK Balládium Blog

 

Balla D. Károly honlapjai

 

Mit kell tudni Kárpátaljáról?

 

Balla D. Károly írói oldal

 

Kárpáty Vipera News

 

Első Google-helyre kerülés

 

weblap.org/google-helyezes-javitas/ X

 

Infrafűtés - napenergia - seo pr cikk

 

PR-cikk: tartalommarketing

 

Linképítő Google-Seo

 

Google weblap optimalizálás, honlap seo

 

Optimalizált honlapok, Google

 

Kárpátalja blog (+seo)


bdk blog bázis | BALLA D. KÁROLY WEBNAPLÓJA

Ország-Világ - mézes puszedli

2007. június 04. - BDK
Tavaly ősszel vállalkozó szellemű emberek egy (újabb) kísérletet tettek a hajdan igen népszerű képes hetilap, az Ország-Világ feltámasztására, újraindítására. Közvetítő útján tőlem is anyagot kértek a próbaszámba. Persze ezzal, hogy honor az nincsen, de ha majd beindul a lap... Hát nem indult be, csak a próbaszámra futotta pénzből és lelkesedésből. A szerkesztőség a megjelenésről nem értesített és tiszteletpéldányt sem küldött (jaj de ismerős ez a linkség!). Hogy egyáltalán megjelent benne az anyagom, arról nemrég értesültem K. I. révén, aki most a Könyvhéten ideadta nekem a saját példányát. Nekem meg jó alkalom arra, hogy a benne megjelent novellát közreadjam, egyben olvasóimat egy kis feladvány elé is állítsam.

Az alább olvasható írás így, ebben a formájában és ezzel a címmel még az OV előtt még sehol nem jelent meg. De mégsem új novella (honor nélküli helyre újat ritkán adok), a történettel már találkozhattatok - és most, éppen a napokban újabb irodalmi vonatkozása is keletkezett. Ismerve a leleményességeteket, arra biztatlak titeket, fejtsétek fel az írás előzményeit, és ha lehet, akkor derítsétek ki friss kapcsolódását is egy másik, most megjelent műhöz.


Balla D. Károly

Kisváros a mézes puszedlihez

Szégyellem, de a nevét sem tudom annak az isten háta mögötti kisvárosnak. Annyi bizonyos, ott kellett átszállnom. Meg az is biztos, állomásépületén még felfedezhettem a Monarchia jellegzetes sárgáját.

Maradhattam volna a pályaudvaron, ahogy máskor is, amikor számtalan utazásom során a csatlakozásra vártam, olykor órák hosszat. Olvasgatni a váróteremben a kicsit kényelmetlen fapadon, megteázni a büfében, esetleg sétálni egyet, rá-rágyújtva megfigyelni az érkezőket és távozókat.

De nem. Akkor gondoltam egyet, leadtam a kofferomat a csomagmegőrzőben és bementem a központba. Ha ugyan annak lehet nevezni.

Kevés jellegtelenebb porfészket láttam életemben. A főutca 3-5 emeletes típusházai, a betonbunkerre emlékeztető kultúrház a homlokzatára szegezett borzalmas alumínium domborművel, a körülépítetlen, ostoba tűzfalaival tüntető áruház, a minden városban teljesen egyformára szabott, vulgárkonstruktivista tanácsi és pártszékház, a valamilyen hóbortból két korinthoszi oszlopfőre támaszkodó lapos tetős posta – mind a háború után épültek, és ez meg is látszott rajtuk. Szinte semmi nem maradt a vélhetően földszintes-egyemeletes régi városból, a mellékutcában a felismerhetetlenségig lepusztult, szétmállott és a legkülönbözőbb módon egybetákolt épületek, kijjebb otromba, sivár lakótelep, még kijjebb faházak, viskók inkább, a hegyvidéki falvak idáig húzódó jellegzetes nyomorával. Ehhez képest az állomásépület az esztétika csúcsát jelentette.

A központban a hagymakupolás templom volt az egyetlen objektum, amelyen tekintetemet megpihentettem, bár a tetején az idők során elsötétedett, hullafoltos horganylemez egyáltalán nem volt kellemes látvány.

Vettem negyed kiló prjányikot (amolyan mézes puszedlit), a papírzacskót kezemben tartva, tartalmát majszolva indultam vissza az állomás felé, amikor egy fiatal fekete nő a biciklijén nagy sebességgel elhúzott mellettem, ám túl közel jött, az oldalán lógó táskájával jól megtaszította a könyökömet, szinte kilőtte a kezemből a zacskót, amelynek tartalma szertegurult a járdán. A nő alig két méterre fékezett, letette a lábát, nyergéből hátrafordult, és félig szeppenten, félig cinkosan szemembe nézve ezt mondta:

– Oj, párdontye!

Egészen addig azt hittem, meglehetős jártasságra tettem szert a vidéken használatos szláv nyelvekben, ám azt még soha senkitől nem hallottam, hogy a pardonhoz valaki így ragasszon felszólító módú személyragot, mintegy az orosz izvinyitye mintájára.

Elmosolyodtam, pár pillanatig szégyentelen kíváncsisággal csüggtem a nő szép arcán, aztán megvontam a vállamat, és leguggoltam összeszedni a szétszóródott puszedliket. Segíteni akart, de a kerékpárja akadályozta ebben, nem tudott mit kezdeni vele, így egyetlen pillanatnyi tétovázás után, ahogy ott guggoltam, nekitámasztotta a hátamnak.

Ezt már nem állhattam meg nevetés nélkül, kacagni kezdtem, ő meg rám-rám hunyorítva összeszedte a süteményt. Én nem mozdulhattam, eldőlt volna a bicikli, így csak néztem és nevettem, nevettem és néztem, ő meg átadta a teleszedett zacskót:

– Holubi buduty gracijnyi.

Kellett egy perc, amíg megértettem, mire céloz ezzel a megint csak elég furcsa szóhasználatú mondattal. A galambok hálásak lesznek, mondta nagyjából ukránul, de nyilvánvalóan a latin „gratias” szóból szláv képzővel alkotva azoknak a galamboknak a jelzőjét, amelyekkel ezek szerint fel kellene etetnem a járdán meghempergetett puszedliket. Tőlem ugyan messze állt a tisztaságmánia, katonaember nemigen nézi, mennyire felel meg a magasabb higiéniás elvárásoknak az, amit megeszik, így a magam részéről gond nélkül elfogyasztottam volna a porban forgatott prjányikokat, de engedtem a nő ajánlatának, és azt remélve, hogy ennyit csak tudok ruszinul, megkérdeztem, „Á hde szja majuty búti szi holubi?”, és hol kellene lenniük ezeknek a galamboknak, „Tam szuty, na hrisztoszovoji korpuszi”, ott vannak a krisztusi korpuszon, felelte, és már indult is a templom felé, hogy a hátoldalánál megmutassa a hatalmas kőfeszületen tanyázó brúgató madarakat.

Leültünk a szembülső padra, magunk közé tettük a zacskót, felváltva nyúlkáltunk bele, törtük a kis falatokat, dobáltuk a galamboknak. Nem szóltunk, csak mosolyogtunk egymásra, nevettünk a madarakon, magunkon, az egész helyzeten.

Mire feletettük a készletet, én halálosan beleszerettem a fekete szépségbe.

Mindketten tudtuk, üres a zacskó, mégis belenyúltunk, és ott bent a zörgő papírban egy pillanatra megfogtuk egymás kezét. Hogy aztán ki is rántsuk, mintha csak véletlen lett volna. És újra nevessünk, már búcsúzkodva.

Épp elértem a vonatomat. Elhagytam a kisvárost, és bár ki volt írva az állomásépületre, nem jegyeztem meg a nevét. A szépségét pedig meg sem kérdeztem.

Így csak nevetése juthat eszembe, amikor zubbonyom zsebében körmöm alá szorulnak a mézes sütemény szúrósan keménnyé száradt morzsái.




Nos, várom a tippeket: melyek a fenti írás előzményei, és mi a kapcsolódása egy frissen megjelent másik műhöz?

A bejegyzés trackback címe:

https://bdk.blog.hu/api/trackback/id/tr3392242

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

BDK · http://ungparty.net/ 2007.06.04. 13:48:16

Remek, ezek telitalálatok! Gratulálok! (Bár azt nem tudom, kinek)

Azért volt könnyű, mert az előszövegek hosszú ideje fenn vannak a neten, a Google régről ismeri őket. Az új vonatkozás azonban egy most megjelent könyvben található - és nincs fenn a neten.
Aki megtalálta, visongjon!

Leta 2007.06.04. 17:31:59

Ez Alla egyik naplóbejegyzésének "tükörtörténete". Tudomisén, minek hívják az ilyesmit irodalmár körökben:)) Szóval az Oj, pardontyéző nő Alla. Éva új kötete épp nincs nálam, így nem tudom, dátum szerint melyik bejegyzés, de valahol az elején van, az első 20-30 oldalon. (Az ÉS kritikájánál amúgy mintha Szvietelszki lenne írva Szvitelszki helyett, de lehet, csak az éhségtől káprázik a szemem.)

BDK · http://ungparty.net/ 2007.06.04. 17:41:56

Talált, elsüllyedt. Igen, pontosan erről van szó, hogy melyik melyiknek a tükörtörténete, azt most ne firtassuk, "életrajzilag" nyilván Allaénak kellett hamarább keletkeznie, íróilag azonban mégis Dr. Kállay O. Béla vetette papírra ezt az epizódot.

Szvitelkszkit elírták az Ésben - de lagalább következetesen...

Le a kalappal a megfejtésed előtt, tudtam, hogy egy Alla-rajongóra lehet számítani.

Leta 2007.06.04. 18:24:16

Jó, hogy Allát végre nyomtatásban is kézbe vehetem. Remélem, az Álommást záró írói megjegyzésben az "egyszer" is jelenbe fordul majd nemsoká;) Felettébb érdekelne a folytatás...

-- 2007.06.04. 18:57:42

Elnézést az anonimitásért, de nevem nem ér annyit, hogy az Ön műve alá írjam. A gratulációt köszönöm.

BDK · http://ungparty.net/ 2007.06.04. 19:29:46

Nincs olyan név, ami ne lenne érdemes arra, hogy itt szerepeljen - ezt túlzott szerénységnek tartom. Egyébként pedig arra valók a nicknevek, hogy bárki úgy tartsa meg anonimitását, hogy azért meg lehessen szólítani. De az hogy festene, hogy "Kedves -- !"

évi 2007.06.04. 21:59:02

Hupsz,későn jöttem,lemaradtam...Gratulálok a megfejtőknek!!!:)
süti beállítások módosítása