balla d. károly webnaplója nagy archívummal és nem túl szapora frissítésekkel | seo 2020: infra ClO2

>BDK FŐBLOG | | >Kicsoda Balla D. Károly? | | >Balla D. Károly ÉLETRAJZ | | >BDK KÖNYVEI | | >Egy piréz Kárpátalján | | >Balládium | | >Berniczky Éva | | TOVÁBBI FONTOS OLDALAIM > >
  

Balla D. Károly blogfő

  

Balla D. Károj: ÚJ BLOG elipszilon nélkül

  

Balla D. Károj első ly nélkül

  

BDK Balládium Blog

 

Balla D. Károly honlapjai

 

Mit kell tudni Kárpátaljáról?

 

Balla D. Károly írói oldal

 

Kárpáty Vipera News

 

Első Google-helyre kerülés

 

weblap.org/google-helyezes-javitas/ X

 

Infrafűtés - napenergia - seo pr cikk

 

PR-cikk: tartalommarketing

 

Linképítő Google-Seo

 

Google weblap optimalizálás, honlap seo

 

Optimalizált honlapok, Google

 

Kárpátalja blog (+seo)


bdk blog bázis | BALLA D. KÁROLY WEBNAPLÓJA

Az okos szemüveg

2008. március 21. - BDK
Két dolog is eszembe jutott az Agent portálon most bemutatott legújabb japán kütyüről, amely nemcsak azt jegyzi meg, mi hol található a lakásunkban, hanem betanítható arra is, hogy a virágfajtákat felismerje és nevüket fülünkbe mondja.

A mindenlátó szemüvegnek családunkban bizony volt egy elődje: a dédanyám, akit apámék MLÉMH-nek hívtak egymás között, ugyanis ő volt az a Mindent Látó És Mindent Halló, aki éles megfigyelőkészségének (és nem utolsósorban az öregasszonyokra jellemző kíváncsiságának) köszönhetően az égvilágon mindenről tudott, ami a családban zajlott, így a két unoka gyerekcsínjei sem maradhattak soha titokban.

A másik dolog, ami eszembe jutott, a csodás szemüveg arcfelismerő készségéhez kapcsolódik. Ha minden látott tárgy vagy a virágfajok nevére megtanítható ez a ketyere, akkor nyilván az általunk valaha látott arcok és a hozzá tartozó nevek megjegyzésére és felismerésére is képes, amely készségével bizony nagyon kínos pillanatoktól szabadíthat meg minket. Velem igen gyakran megtörténik, hogy valaki jó ismerősként üdvözöl, én is hasonlóan meleg szavakkal köszöntöm, hiszen jól tudom, hogy valóban közeli ismerősömről, esetleg már-már barátomról van szó: de sem a neve, sem a foglalkozása, sem az, hogy honnan ismerem - nem ugrik be. Ilyenkor a társalgás igen kínos, nem tudom sem megszólítani, sem érdemben valamiről kérdezni. Zavaromban magamról kezdek inkább beszélni, aztán megeresztek egy-egy puhatolózó általános kérdést: "És nálad?" vagy "És te még ugyanott vagy?", azt remélve, hogy olyan információkat kapok, amelyek alapján végre megtörténhet az azonosítás. Ha pechem van, akkor annyit mond, hogy nála semmi újság és semmi változás. A családja felől pedig már nem is érdeklődhetek, mert lehet, hogy nincs neki - és akkor lebukok.

Néha eredményes mentőakció: bemutatni az illetőt éppen oda érkező feleségünknek. De párszor már erre is ráfaragtam, mert Éva ahelyett, hogy megvárta volna, amíg az illető végre kimondja a nevét, megelőzte: "De hát mi már találkoztunk, szervusz". Jó esetben ő tudja, kiről van szó (de nincs módja megsúgni nekem, illetve nem sejtheti, hogy én éppen bajban vagyok), rosszabb esetben ő is csak annyit tud, hogy jól ismerjük az illetőt, és ezt a tudását megcsillantva vette elejét udvariasan a bemutatkozásnak.

Eltelik néhány perc, beszélgetünk, mint két jó ismerős, aztán elköszönünk egymástól, és én valamelyest megnyugszom: ezt megúsztam.

Vannak azonban kínosabb esetek is, amikor a lelepleződés nagyon valószínű: ez pedig a dedikálás. Soha nem felejtem el azokat a szörnyű pillanatokat, amikor a Vörösmarty téren ültem a kiadó standja előtt, és egy fiatal nő kedvesen köszöntött, de örül, hogy itt talál, máris megveszi a könyvemet és hozza dedikálni. Amíg sorra került a pultnál, többször rám mosolygott - én pedig memóriámat erőltetve igyekeztem felidézni, hogy ki lehet az illető. Azzal tisztában voltam: sokkal közelebbi ismerősöm annál, semhogy tollal a kezemben rákérdezhessek, hogy "és milyen névre?". Feszengtem a tűző napsütésben és lázasan töprengtem, egyfelől, hogy kicsoda ez a kedves nő, másfelől, hogy miként tudnám belőle kiszedni legalább a keresztnevét anélkül, hogy vérig sérteném a nememlékezésemmel.

Amikor leült elém és felém nyújtotta a könyvet, feltettem az obligát kérdést: "És veled mi újság?". Megtudtam, hogy most nem dolgozik, otthon van a kisbabájával. No, ez már valami, a munkahelyét ugyan nem sikerült megtudnom, de a kisbabát remélhetőleg megelőzte a házasság, és ha van kis szerencsém, akkor utoljára még lánykorában találkoztam vele, így nincs semmi sértő a dologban, ha ártatlan képpel rákérdezek:

- És akkor most éppen hogy hívnak téged? Felvetted a férjed nevét?

- Nem; a lánykori nevemre dedikáld, légy szíves.

Na, most süllyed el velem a föld.  Sosem tudom meg, vajon megérezte-e bizonytalanságomat vagy csak rutinból, netán túlbesző fontoskodásból, de még hozzá tette, "Én megmaradtam X. Y.-nak" - és itt bemondta a nevét. HÁT PERSZE! Ebben a pillanatban már mindent tudtam róla, hogy Beregszászból származik, és hogy abban a hivatalban dolgozott, ahol én is számos alkalommal megfordultam különböző ügyekben, de nem csak ekkor találkoztunk, hanem mindenféle rendezvényeken Magyarországon és Kárpátalján, ahol hivatalát képviselte. Ekkor már én is fontoskodni kezdtem, "Ugye cs-vel írod a neved és nem ts-sel", kérdeztem fölöslegesen, mert pontosan tudtam a választ.

Másik, szintén emlékezetes eset. Éppen Éva dedikál, én ülök mögötte, beszélgetek közös ismerőseinkkel. Jön egy szakállas fiatalember, barátként üdvözöl, meg is ölel minket. Nekem szerencsére beugrik, hogy kicsoda, de látom, hogy Éva zavarban van. Pedig a barátunk már nyomja is az orra elé a dedikálandó könyvet, Éva felüti a megfelelő helyen, fogja a tollat - és kezd megsemmisülni.

- És tenálad mi újság, Zolikám? - próbálom menteni a helyzetet, hogy legalább keresztnevét megtudja bajba került nőm. Szinte hallom, ahogy leesik a kő a szívéről, "Zoltán barátunknak, szeretettel", kerül a könyvbe, igaz, vezetéknév nélkül, de annál nagyobb megkönnyebbüléssel.

Nos, ha elterjed a mindentudó szemüveg, többé nem fenyegetnek bennünket ilyen kínos pillanatok: amint meglátunk egy arcot, a szoftver máris fülünkbe duruzsolja az illető nevét. Elvben annak sincs akadálya, hogy az adott személyhez adatokat, információkat rendeljünk, megjegyeztessük gyerekei nevét (hajjaj, bizony néha közeli barátaink csemetéinek sem jut eszembe még a neme sem!), no és persze azt is, hogy tegeződünk-e vagy magázódunk az illetővel.

A bejegyzés trackback címe:

https://bdk.blog.hu/api/trackback/id/tr53390657

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

kapitanyg 2008.04.02. 17:04:20

Ha biztos, hogy erre is betanítható, mindenképpen szerzek egyet :)))
süti beállítások módosítása