balla d. károly webnaplója nagy archívummal és nem túl szapora frissítésekkel | seo 2020: infra ClO2

>BDK FŐBLOG | | >Kicsoda Balla D. Károly? | | >Balla D. Károly ÉLETRAJZ | | >BDK KÖNYVEI | | >Egy piréz Kárpátalján | | >Balládium | | >Berniczky Éva | | TOVÁBBI FONTOS OLDALAIM > >
  

Balla D. Károly blogfő

  

Balla D. Károj: ÚJ BLOG elipszilon nélkül

  

Balla D. Károj első ly nélkül

  

BDK Balládium Blog

 

Balla D. Károly honlapjai

 

Mit kell tudni Kárpátaljáról?

 

Balla D. Károly írói oldal

 

Kárpáty VIP PR cikkek

 

Első Google-helyre kerülés

 

weblap.org/google-helyezes-javitas/ X

 

Infrafűtés - napenergia - seo pr cikk

 

PR-cikk: tartalommarketing

 

Linképítő Google-Seo

 

Google weblap optimalizálás, honlap seo

 

Optimalizált honlapok, SEO BP

 

Honlap seo optimalizálás


bdk blog bázis | BALLA D. KÁROLY WEBNAPLÓJA

Szigorúan letagadott vonatok

2008. július 22. - BDK
Berniczky Éva

Szigorúan letagadott vonatok

Ahányszor Csöngét kiviszem Csapra, annyiszor csodálkozom rá a jól ismert vasútállomásra. Mindössze huszonöt kilométert teszünk meg Ungvárról odáig, de az embertelen ridegségű csarnokba lépve mégis évtizedekkel ugrunk vissza az időben. Az utasokkal együtt kénytelen-kelletlen eljátsszuk az ósdi, idejétmúlt szerepeket. A pénztár előtt egymás hegyén-hátán, tömött sorban gyülekeznek a határátkelésre készülők. A homályos műanyag ablak mögött zsörtölődő asszonyság elviselhetetlen lassúsággal, kézzel skrájbolja a jegyeket. Komótosan töltögeti az oldalakat, egyiket a másik után, ha a türelmetlenkedők siettetik, kikéri magának, mit képzelnek, ennél gyorsabban nem képes írni is, meg odafigyelni is, értsék meg, nem hibázhat, ezek nemzetközi jegyek.


Amikor beállunk a sor végére, eluralkodik rajtam a szokásos pánik. Ebben a tempóban kizárt, hogy Csönge a vonat indulása előtt fél órával hozzájusson a jegyéhez. Márpedig a kiírás szerint azután élő lelket nem bocsájtanak a vámolás szentélyébe. A beengedő ember ennek megfelelően szigorú ajtónállónak mutatkozik, gondoskodik a feszültség folyamatos szinten tartásáról. Mielőtt a várakozók bizakodni kezdenének, az ügyeletes rendre elkurjantja magát, figyelmeztet, hány perc múlva jár le az útlevélvizsgálathoz igyekvők ideje. Minél közelebb kerülünk a vonat indulásához, annál gyakrabban riogat. A vége felé aztán egyetlen hatalmas kurjantássá növi ki az egyenruháját, már levegőre sincs szüksége, megszűnik élőlénynek lenni. Abban a pillanatban, amikor legkevésbé sem hiszünk a csodákban, valamennyiünk fejében átrakódnak a vágányok. Innentől nincs más menekülési útvonal, egyfelé tartunk. A kijelölt kényszerpályán együttesen vesszük az akadályt, amelyet individuumként semmiképpen sem győzhetnénk le. Az ellenünk szegülők pálfordulása észrevétlen, szinte törvényszerű. Időben rögzíthetetlen a pillanat, amikortól az ajtónál posztoló egyenruha megtelik emberrel, aki már nem ellenünk vártáll, hanem értünk, amikortól a pénztárban körmölő asszonyság keze alól már gépi gyorsasággal hullanak a jegyek.

Végül megvan, sikerült, Csönge és társai diadalittasan vonulhatnak a vám- és útlevélvizsgálatra. A menetrend szerint a vonatnak rég el kellett volna indulnia, ehelyett bevárja az utolsó jegyváltót. Tulajdonképpen nincs szükség menetrendre, nem is értem, miért a felturbózott pánik, amikor még soha senki nem maradt le. Illetve egyszer megesett velünk. Azon az ünnepeket követő hétvégén megtöbbszöröződött a határon átkelni kívánók tömege. Ezzel szemben délben a szokásos egyetlenegy vagont húzta át a mozdony Záhonyból Csapra az utasokért. A felgyülemlett állományt minden igyekezet ellenére sem sikerült bevagonírozni, bepréselni a szűkön szabott négyzetméterekre. Kétségbeesésre ennek ellenére senkinek sem volt oka, a vonat átvitte elsőre bepréselt szállítmányát a túloldalra, majd visszafordult a lemaradottakért. Szóval egy rossz szavunk sem lehetett. Azért felmerült bennem, vajon miért nem csatolnak eleve erre az amúgy szíves mozdonyra két-három vagont legalább? A térségben azonban nem szokás zavart okozó kérdéseket feltenni.

A jegyvásárlási mizéria elengedhetetlen része utazásainknak, ha nem így zajlana, előbb-utóbb hiányérzet uralkodna el rajtunk. Mennyivel unalmasabb, ingerszegényebb, bizonyos értelemben fájdalmasabb lenne, ha nem közvetlen a vonat indulása előtt nyitna a nemzetközi pénztár, vagy teszem azt, nem kézzel állítanák ki, hanem géppel nyomnák a jegyeket. Kényelmesen, időben hozzájutnánk, és ácsoroghatnánk céltalanul érvényes bilétánkkal zsebünkben a nyáron is elképzelhetetlenül hideg betonkaszárnyában. Bámulhatnánk a falakon a szocreál sgraffito-hagyatékot. Addig merednénk rá, amíg divatba nem jönne megint az idejét múlta ábrázolásmód. Még megérjük, hogy nem kényszerből vésik elő az egymásra felvitt festékrétegekből a megfelelő színt ilyen csökötten, mint hajdan. Újra ez lesz a korszerű. A műértő turisták azontúl ide járnak lelkesedni, csak mi fogunk fázni az energiaelszívó holt faliképek alatt továbbra is ugyanúgy, ahogyan eddig. Csupáncsak azért, mert a megengedettnél mélyebbre ette bele zsigereinkbe magát a hely művészete.

A déli járat nekem határozottan lányos vonat, ehhez Csöngét szoktam kivinni, aki csak Pestig utazik. A hajnali fiús, ahhoz Kolost fuvaroztam rendszeresen diákkorában vasárnaponként, néha hétfőn. Veszprémbe nehezen jutott el emberi időben, ha a délivel indult Csapról. Így aztán alaposan megtapasztalhattuk a kora reggeli Moszkva—Budapest nemzetközi gyors diszkrét báját is. Az átkelés az utóbbi öt évben nemigen változott. Útlevél- és vámvizsgálat után az utasokat most is kiterelik a peronra, miközben kísérőiket szigorúan beparancsolják a váróterembe, nehogy a steril elutazók, mielőtt még felszállnának a vonatra, keveredjenek a tisztátalan itthon maradókkal. Az egyenruhás gárdának addigra amúgy sem marad más feladata, mint strázsálni a peronon, őrizni a szerelvényt, amíg el nem húz innen a frászba, felszabadítva a belföldön utazókat.

Persze ki a megmondhatója annak, hogy mivel jutunk messzebb: a saját alaposan kitapasztalt, olyan, amilyen vasútunk szolgáltatásait igénybe véve, vagy a zökkenésmentesebben működő ismeretlennel. A napokban a MÁV furfangos buktatóit véve érkezett Ungvárra kedvenc bácsikánk temetésére a lánya és az unokája. Közel-Keletre szakadt rokonaink Pesten keresztül próbáltak eljutni hozzánk. Mire a reptérről átkeveredtek a pályaudvarra, lekésték az utolsó esti vonatot. Így aztán a Nyugatiban kíséreltek meg jegyet venni a velünk korábban megbeszélt reggeli járatok egyikére. Azt a két vonatot ajánlottuk nekik, amelyekkel a gyerekeink gyakran utaztak, utaznak haza. A magyarul nem beszélő Juljával és lányával a jegyvásárlás közben telefonon tartottuk a kapcsolatot. Kétségbeesetten közvetítették a frissiben kapott hajmeresztő információkat. Hiábavaló volt sokéves tapasztalatunk, hiábavalónak bizonyult a neten elérhető részletes menetrend. Legnagyobb elképedésünkre a pénztárnál ellentmondást nem tűrően azt mondták nekik, hogy az általuk megjelölt időpontban nem indul vonat felénk. A pénztáros kisasszonyt, aki különben kitűnően beszélt oroszul, csak nekünk sikerült hosszas győzködéssel mobilon keresztül (magyarul) rávenni, hogy elismerje, mégiscsak közlekedik ilyenkor, átszállással ugyan, ez a Budapest—Csap járat. Máig nem fér a fejembe, miért próbálta ilyen konoksággal mindenáron letagadni a 6.25-öst. Igaz, a kicsikart vallomás után végleg bekeményített és a kényelmesebb időpontban induló 8.25-ösről már a leghatározottabb rábeszélés ellenére sem akart tudni. Na, olyan vonat aztán tényleg nem létezik, állította, miután a 6.25-öst nagy kínkeservvel bevallotta végre. Úgyhogy feladtuk, maradtunk a nehezen kiharcolt, azonosított korainál. Juliska egyébként sem akadékoskodott, aki az apja temetésére tart, nemigen válogat a vonatokban.


Megjelent: Mozgó Világ, 2008/július

A bejegyzés trackback címe:

https://bdk.blog.hu/api/trackback/id/tr10580482

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

B. E. 2008.07.23. 11:53:54

Legszebb (?) amlékeimet éberesztette fel ez az írás: diákként gyakran szeltem át vonattal a Szovjetunió nyugati vidékiet, akár észtországi, akár finnországi utakról volt szó. Debrecentől a finn határig 800 Ft volt a diákjegy, retúr. A határ két oldala közötti szakasz már 1200. Átmentünk a finn oldalra, tovább meg stoppal: ez volt a legolcsóbb akkoriban. De volt részem Tartu --Riga -- Lvov (Lviv, Lemberg, Ilyvó) -- Csap -- Budapest útvonalon is utazni, Csapig belföldi vonatokkal. Ezt máig életem egyik legnagyobb kalandjaként kell számon tartanom. És amint olvasom, semmi nem változott. A jegyeket meg egyébként Pesten, a Keleti nemzetközi pénztárában is kézzel állítják ki. A XXI. században, az EU-ban.

Thomas Kovács 2008.07.23. 12:51:45

Nagyon szép írás. Gratulálok hozzá!

zizi 2008.07.23. 13:26:38

Gratula. Azok a képek félelmetesek. A bejövők azonnal szembesülnek a dolgozó nép erejével. A távozók pedig magukkal viszik, bárhová is mennek, a munkás nép jó szervezett harcának rémképét. A vámolás szentélye kifejezés nagyon találó. Még egyszer: gratula.

am 2008.07.23. 21:52:12

Veszprém-Budapest és vissza pontosnak pontsos, de elképesz-
tően piszkos. Vagy ezzel a mi környékünkön nem érdemes foglal-kozni?

exlex 2008.07.23. 23:10:19

Ez az írás egy gyöngyszem.

rainy_day_coffee 2008.07.24. 12:58:41

Éva, respect. Nagyon jó írás.
Bámulatra méltó, ahogy benne élsz, és mégis felülemelkedsz rajta.
süti beállítások módosítása