balla d. károly webnaplója nagy archívummal és nem túl szapora frissítésekkel | seo 2020: infra ClO2

>BDK FŐBLOG | | >Kicsoda Balla D. Károly? | | >Balla D. Károly ÉLETRAJZ | | >BDK KÖNYVEI | | >Egy piréz Kárpátalján | | >Balládium | | >Berniczky Éva | | TOVÁBBI FONTOS OLDALAIM > >
  

Balla D. Károly blogfő

  

Balla D. Károj: ÚJ BLOG elipszilon nélkül

  

Balla D. Károj első ly nélkül

  

BDK Balládium Blog

 

Balla D. Károly honlapjai

 

Mit kell tudni Kárpátaljáról?

 

Balla D. Károly írói oldal

 

Kárpáty Vipera News

 

Első Google-helyre kerülés

 

weblap.org/google-helyezes-javitas/ X

 

Berniczky Éva írói oldal

 

PR-cikk: tartalommarketing

 

Linképítő Google-Seo

 

Google weblap optimalizálás, honlap seo

 

Optimalizált honlapok, Google

 

Kárpátalja blog (+seo)


bdk blog bázis | BALLA D. KÁROLY WEBNAPLÓJA

Majdnem Félix

2008. december 23. - BDK
Berniczky Éva

Majdnem Félix

Novemberre már megint forradalmat ígértek az elemzők, szerintük minden jel erre utalt. Az utca elhasznált emberét hallgatva, nagyon nem túloztak, bár mifelénk az állampolgár leginkább abnormális türelméről ismerszik meg. Csakhogy a pénzügyi világválság kicsit belekavart a már-már megszokottá vált, évente megtartandó előrehozott ukrajnai választásokba. A bankszféra ellentmondást nem tűrve tavaszra igazította a forradalom óráját. Így aztán a tüntetésre készülőknek egyelőre be kell érniük egy majdani forrongás visszafojtott hangulatával. Egyúttal persze annak kitalálására is halasztást kaptak, milyen revolúcióval rengessék meg, ha nem idén, hát jövőre a Krestyatikot. A narancsos ugyanis nem vált be. A bevezetett délszaki finomságról kiderült, hogy magyarra fordítva nemcsak kicsi, sárga, savanyú, de még csak nem is a miénk. Még óvatos jóslásokba se bocsátkoznék arról, hogy az előttünk álló tavaszon vajon milyen gyümölcsben futunk majd. Holott senki nem vehetné rossz néven tőlem a jövendölést, hallom, a modern Ukrajna éppen most vette fel a hivatalosan nyilvántartott – és így megadóztatható – tevékenységek sorába a jóslást, kuruzslást, asztrológiát.

    Ha kinézek padlásszobánk majdnem keleti ablakán, hosszú ideje ugyanaz a látvány tárul a szemem elé. Lehet bármilyen zord időjárás, a haldokló nagymamát kiteszik a teraszra. Öblös bőrfotelben (formáját tekintve lásd a Lenin dolgozószobájából ismert, fehér lepellel borított ülőalkalmatosságok némelyikét) levegőztetik a zsugorodó öreget, aki szemlátomást fogy. Arca ezen az őszutón már szinte kivehetetlen a szőrmesapkából, alakja elvész irdatlan bundájában, amelybe sziporkázó napsütés esetén is könyörtelenül beburkolják. A fonnyadó testet feltűnő körültekintéssel óvják az életet adó friss levegőtől. Mintha minden erejükkel a közhiedelemben rekedt botorságot igyekeznének alátámasztani, mely szerint errefelé húsz fokos melegben is nagy a zima. Különösen, ha az ember szomszédja tehetős, és futja neki bundácskára. Nem kérdéses, a szőrme valódi, a bőr, amellyel a fotelt bevonták, ugyancsak az. Szerintem a háziak megszokásból gurítják ki státuszszimbólumukat a teraszra, s teszik ezt azután is, amikor a bábuska véglegesen elfogy a subájából. Diplomatáéknál (lévén szomszédunk többszörösen lecsúszott, jelenleg már csak nagyritkán utazó nagykövet) ez lehet az öröklét titka. Joggal bízhatnak abban, hogy hosszú halódásra ítélt betegük amúgy se igen látszott már ki a rá aggatott tartozékokból, ugyan ki venné észre a hiányát.
    Miután a szovjet időkben készítették és rakták jelenlegi helyükre, egyetlen ablakunk sem zár tökéletesen. A majdnem déli ablakszemek felől szinte azonnal megérzem, ha a lenti, Pincesor utcai szomszéd befűt a szaunájában. Bár a szauna felvágósan hangzik, nevezett luxus esetünkben, a felszálló füsttől a durván kidolgozott, egyenetlen nyersbeton medencéig, leírhatatlanul igénytelen. A benne és a környékén zajló műveletek nem különben. Gonoszkodva azt mondhatnám, hogy az alattunk lakó orosz tengerész tartósítja a hajléka fölé magasodó épület teraszán levegőztetett (ruszin-ukrán) nagymamát. A lenti láthatatlan szomszéd ugyanis hetente többször becsülettel kifüstöli a fent halódó öregasszonyt. Alig ismerem a szakadékos kertünk alatt élőket. A férfi nyugalmazott katonatiszt, de nagylelkűen kineveztem tengerésznek. Gondolom, azért részeg folyamatosan, mert nehéz elviselnie a szárazföldet. Hogy aztán a bódultság miért nem szelídít rajta, és miért ő egy személyben a tizenkét dühös ember, eddig nem sikerült rájönnöm. Csapkod és üvöltözik, elsősorban a feleségével. Időnként házának földrajzi elhelyezkedése miatt szokott háborogni. Szerinte összes bajának a kertünk az okozója, amely fáival, bokraival állja el a fényt a közvetlen alatta épült matróztanyától. A várdomb teraszos elrendezését a tengerész azzal a sajátságos eljárással próbálta a maga javára billenteni, hogy a hátsó bejáratuk előtti kertünkig terjedő kétméternyi csíkot, ahonnan esetleg betörhetne hozzájuk valamicske fénysugár, dühödten beépítette. Pontosabban bedeszkázta. Úgy véli, előlünk. Azért átlátszó műanyagból néhány hajóablakszerűséget nyitott a hosszanti sufnin. A tákolmány teteje majdnem egy szinten lévén a kertünk végével, rövid időn belül annak folytatásává alakult át. A hullámpalák völgyeit nyár közepétől november végéig gyönyörű egészséges moha borítja. Ha a tengerész törékeny, papírbőrű és platinaszőke felesége észrevesz a kertben, esedezve néz fel rám a műanyagablakon keresztül. Különösen a végeérhetetlen esőzések után. Megértem kétségbeesett tekintetét, és nagyvonalúan, mintha gyümölcsöt szednék, mohátalanítom színehagyott paláikat. Az asszony kilép a tákolmány bejárati ajtaján, hosszan becézget. Más nyelvben utánozhatatlan, ahogy oroszul lehet hálálkodni. Amikor már mákszemnyire kicsinyített, merő szeretetből ellát jó tanáccsal. Menjek el, meneküljek innen. Mit keresek még mindig itt, ebben az átkozott országban. Ő az én helyemben rég lelépett volna. Biztosítom, hogy az ő helyében én is, de a magaméban éppen le kell szednem alkalmi tetőjükről a mohaszőnyeget, különben tavaszig beázna alatta a tákolmányuk. Ilyenkor arcán megjelenik az a bizonyos ártatlan fintor, mosolya sírósra görbül a szája szegletében. Leginkább Gelsominára hasonlít az Országútonból. Hiába, nemcsak az olaszoknak akad mindenre mosolyuk, de az oroszoknak is.
    Házunk nyugati oldalán, pontosan harmadik szomszédunknak a garázsa fölött nyílik az a hosszú, keskeny ablak, amelyen keresztül a garázstetőről átlépve bárki könnyűszerrel benn teremhetne az öregeink hálószobájában. Úgy döntöttünk, megnehezítjük az erre vetemedők dolgát. El is jött a rácskészítő mester, indultam vele a garázs tulajdonosához, engedne be az udvarára, fel a tetőre, miután kívülről másképp nem férhetünk hozzá az ablakunkhoz, hogy méretet vehessünk. A jámbor és örökké bizonytalan nyugalmazott erdészmérnök szolgálatkészen nyitotta ki a hátsó kaput. Feltűnhetett volna, hogy valamivel erősebben tördeli a kezét, mint általában szokta. Hamarosan kiderült, miért aggódott. Fémgarázsa tetejét egészen a házunk faláig eresztette (errefelé a beépítés mánia, nehezen viselik el a kötelező tiszteletközöket). Mivel a szabványtető nem ért el egészen a falunkig, a szomszéd négy sor cseréppel hosszabbíttatta meg. Ami rendben is lett volna, ha valamilyen biztonságos szerkezeten helyezték volna el a tetőpótlást. Mint utóbb kiderült, a cserepeket a szentlélek tartotta, semmi egyéb. Nem csoda, ha a majd kétméteres kovácsalkatú mesterünk alatt annak rendje-módja szerint meg is nyílt a lélekvesztő szerkezet. Kevésen múlott, hogy bele nem zuhant a jámbor szomszéd garázsába. Aki ezek után felfedte zavara okát, hogy tudniillik az összetört cserepek alól rég kikorhadt a faszerkezet, csodával határos módon maradt a helyén az eredetileg is csak összegányolt tetőtoldás.
    Az erdőmérnökkel egyetemben végtelenül örültem annak, hogy a rácsos mester épségben megúszta a magas kalandot. Le is mondtam egyből eredeti tervünkről, már nem akartam semmit. A szomszéd pedig megnyugtatott, most aztán láthattam, az ő garázsának a tetőjén keresztül ugyan senki be nem juthat hozzánk, mert mielőtt ez megtörténhetne, óhatatlanul az ő garázsában találná magát. Szinte garantálta, hogy a fennálló helyzeten nem kíván változtatni, legfeljebb az eltörött cserepek helyén tátongó lukakat foltozza be valahogyan alulról. Szóval a csapda még finomabbra lesz állítva a rossz szándékúak alatt. A gerenda felőle aztán korhadhat tovább, biztosított az erdőmérnök.
    Ahogyan a majdnem északi konyhaablakunkkal szemközti betonfal is bármelyik pillanatban kidőlhet. A roskadozó építmény mögötti udvaron rozsdálló, rég nem használt egyetemi garázsok ugyancsak széthullóban vannak jó ideje. A kis zsákutcánk mentén végigfutó falat minden bizonnyal a rajta növő borostyán tartja egyben. A szívós, alapos munkát végző növény hatalmas burjánzásnak indult. Mindenszentek előtt meg is jelent az utcánkban a bátor koszorúkészítő-lány. Felkucorodott a borostyánfal tetejébe, és nyeste, nyeste a gallyakat, a virágokat, az éppen szükséges alapanyagot. A koszorúkötő nagy titok birtokában lehet, tudja, milyen mennyiségben vághatja le a friss hajtásokat, hogy a régiek megtartsák a kidőlő félben lévő falat.
    Számomra jelenleg az udvarunk nyugati végével határos szomszédépület a legérdekesebb. Évek óta üresen áll, bár időnként a felénk néző ablakokban felgyullad a villany. Most próbálom éppen a különös házba beleírni a lakókat. A lakatlan helyhez különben a fikción kívül van kézzel fogható, valóságos kapcsolódásom is. Nyár közepén két napig hallgattam a panaszos nyivákolást a gazdátlan ház melléképületének a padlásáról. Először azt gondoltam, valamelyik környékbeli macska ott fialt meg, s hagyta ideiglenesen magára a kölykét, az sivalkodik ennyire. A második napon aztán nem bírtam tovább a feszültséget, hoztam a létrát, és felkapaszkodtam a magasba felfedezni a kerítésünk közvetlen szomszédságéban lévő sufnit. Riadt mákszemnyi fekete kandúrra találtam odafenn. Ilyen éhes cicácskával még sohasem találkoztam. Napokon keresztül folyamatosan evett. Kajetán, akkoriban egyéves múlt kandúrunk türelemmel és bölcs szelídséggel tartotta szemmel a felségterületére befurakodott, másfél hónaposnak tűnő idegen kölyköt. Morgás nélkül hagyta, hogy elegye előle a finomabb falatokat. Macskamamaként tanítgatta a jövevényt az alapvető macskatempókra. Negyedéve játsszák már ezt az anya és kölyke kapcsolatot: amint Kajetán elhever, a kis fekete azonnal belefúrja fejét a kandúr hasába. Pillanatok alatt talál a vöröses-fehér dús bundában egy nyeszlett kis csecset, lelkesen cuppogtatja, imitálja a szopást. Azt is tiszteletbeli kandúrmamája mutatta meg a kicsinek, hol a világ legbiztonságosabb helye, hogyan kuporodjék az ölembe. Csak a dorombolásra nem kellett megtanítani, a kis ágrólszakadt attól kezdve megállás nélkül dorombolt, hogy először megetettem. Mit dorombolt, valósággal láncfűrészelt. Azóta se hagyta abba, mert folyamatosan és kiábrándíthatatlanul boldog. El is neveztük Félixnek, de szólíthatnánk magyarul akár Boldognak, Bódognak. Mert ugye, a Plutót A fekete macskában Poe már lefoglalta. A vérfagyasztó gyilkosságot is. Meg kellene írnom a Boldog-átiratot. „Mindemellett meg kell jegyeznem, uraim, hogy ez nagyszerűen épített ház. (Eszeveszett vágyakozásomban, hogy magam előtt is hencegjek, szinte nem is tudtam, mit beszélek!) Sőt mi több, páratlanul épített ház. Ezek a falak... ne siessenek, uraim!... ezek a falak szilárdan állnak!”


Megjelent: Mozgó Világ, 2008/december

.net: terasz beépítés

A bejegyzés trackback címe:

https://bdk.blog.hu/api/trackback/id/tr5835031

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása