balla d. károly webnaplója nagy archívummal és nem túl szapora frissítésekkel | seo 2020: infra ClO2

>BDK FŐBLOG | | >Kicsoda Balla D. Károly? | | >Balla D. Károly ÉLETRAJZ | | >BDK KÖNYVEI | | >Egy piréz Kárpátalján | | >Balládium | | >Berniczky Éva | | TOVÁBBI FONTOS OLDALAIM > >
  

Balla D. Károly blogfő

  

Balla D. Károj: ÚJ BLOG elipszilon nélkül

  

Balla D. Károj első ly nélkül

  

BDK Balládium Blog

 

Balla D. Károly honlapjai

 

Mit kell tudni Kárpátaljáról?

 

Balla D. Károly írói oldal

 

Kárpáty Vipera News

 

Első Google-helyre kerülés

 

weblap.org/google-helyezes-javitas/ X

 

Infrafűtés - napenergia - seo pr cikk

 

PR-cikk: tartalommarketing

 

Linképítő Google-Seo

 

Google weblap optimalizálás, honlap seo

 

Optimalizált honlapok, Google

 

Kárpátalja blog (+seo)


bdk blog bázis | BALLA D. KÁROLY WEBNAPLÓJA

Kocsma a magasban

2011. január 26. - BDK

Ha rászánnám magam, hogy süssek egy virtuális tortát, azon most tíz gyertyaszálat kellene meggyújtanom: épp tíz éve vagyok internetes ember, és nem csupán abban az értelemben, hogy ennyi ideje rendelkezem világhálós kapcsolattal, hanem – és főként –, amiatt, hogy kereken egy évtizede készítettem el első irodalmi weboldalamat. „Ez a honlap nem kárpátaljai, hanem irodalmi” – mondogattam akkoriban, összhangban megváltozott felfogásommal: abban az időben már nem a művek „helyi értékekben”, hanem általános esztétikai normákban igyekeztem gondolkodni. Hogy nézeteim formálódásában az internetnek nagy jelentősége volt, az bizonyos, amint az is, hogy az összefüggés fordítva is fennállt: kitágult szemléletemhez a világháló sokkal inkább alkalmasabb közegnek bizonyult, mint bármilyen korábban megismert.

    „Hölgyeim és uraim, van szerencsém bejelenteni, hogy Illyés Gyula nagyszerű utópiája, a haza a magasban immáron megvalósult. Úgy hívják, hogy internet.” – hökkentettem meg a javarészt határon túli magyar írókból álló hallgatóságomat egy ekkoriban rendezett tanácskozáson. Amit mondtam, szinte szentségtörésnek hatott (talán még súlyosabbnak, mint amikor a tokaji Rákóczi-pincében rendezett borkóstoló idején egy felszolgálótól azt kérdeztem: „Tessék mondani, sör nincs?”), mert hiszen a népben és nemzetben gondolkodás fogalmaihoz szokott fülek számára az internet szinte szitokszónak számított. Bár kevesen ismerték, mindenki úgy tudta, hogy a világháló a globalizmus és kozmopolitizmus melegágya, valami olyan szörnyűség, amely egyáltalán nincs tekintettel nemzeti értékeinkre, pláne sérelmeinkre, ezért jóérzésű magyar író nem él vele, leginkább lenézi, megveti, s ha azt mégsem, arra azért semmiképpen nem vetemedhet, hogy nagy nemzeti költőnk magasztos szimbólumával összefüggésbe hozza. A lelkünk magasába emelt haza eszmei kategória, mibennünk épül, nem pedig valami ördöngös technikai találmány révén. A „tizenötmillió magyar” toposzát oly gyakran elzengők másképpen képzelték a határok fölötti összeborulást. Holott épp az elválasztó korlátok megszűnéséről beszéltem én is: ha valahol, akkor az interneten egymásra találhatunk, összefoghatunk, hiszen a hálóvilágot nem szabdalták fel Trianonban, nincs vízumkényszer, nem panaszkodhatunk semmiféle diszkriminációra, nincs szükségünk sem egyes, sem kettős állampolgárságra, egyenrangú és azonos esélyekkel rendelkező netpolgárok vagyunk mindannyian, miénk a pálya, a cybersztráda, csakis és kizárólag rajtunk múlik, mire használjuk, hová megyünk rajta, mit gyűjtünk be általa, és mit adunk át magunkból. Ha létezik a földrajzi, politikai, gazdasági, társadalmi megosztottságok fölötti virtuális Magyarország, akkor az bizony ott van fenn az interneten.
    Eleinte nagyon csodálkoztam azon, hogy saját pátriámban milyen kevesen ismerték fel a világháló adta lehetőségeket. A saját jól berendezett identitásukba beleszokott írótársak sokáig idegenként mozogtak a digitális világban, nem volt kedvükre a gyors és intenzív információcsere, nem voltak felkészülve a külső visszajelzésekre, zavarta őket, hogy nem élhettek begyakorolt gesztusaikkal. Megszokták, hogy hallgatóságuk, olvasóközönségük úgy kezeli őket, mint a sorsavert magyarság szószólóit, kölcsönösen azt kapják, amit elvárnak egymástól: hitbéli megerősítést, biztatást a hősi kitartásra, a mégis megmaradásra. Magyarnak én itt születtem; a haza nem eladó; ez a táj bölcsőm és szemfedőm; hazaárulás minden terpeszállás; csak őrizz meg bennünket, édes, édes anyanyelv – mondták évtizedeken át a kárpátaljai költők (olykor még én is), közönségük pedig bepárásodott szemmel mindezt jóváhagyólag visszaigazolta.
    Az interneten végre felszabadulhatunk – érveltem hallgatóságomnak –, érdemi dolgokkal foglalkozhatunk, hiszen senki sem volt kíváncsi a kisebbségi nyavalygásra. A hősi pátosz nevetségessé válik ott, ahol minden ködös eszmény mellé odakerülhet a józan ellenérv, ahol a hősi kitartásra így kérdeznek rá: és hol van a teljesítmény?
    Nem arattam osztatlan sikert az előadásommal. Be kellett látnom, a világhálón valóban nem találják kisebbségi kuckójukat azok, akik ódzkodtak az egyenrangú megmérettetéstől. Beszélnek a magyar kultúra egyetemlegességéről, de valahogy úgy képzelik, hogy ebben a nagy egészben ők majd mégis megtartják a saját félreeső, más normákat érvényesítő ficakjukat.
    Amikor itt lenne rá a lehetőség, a legtöbben talán ezért óvakodnak attól, hogy a magyarok virtuális hazáját belakják, tágasságát magukévá foglalják, mert megszokták csigaházukat, azt, hogy mindig visszahúzódhatnak hátrányos helyzetük mögé, megszokták, hogy elzártságukra hivatkozva felmentést kaphatnak bizonyos ismeretek és kihívások alól. Sebeiket felvakarva bármikor bizonyítani tudják a sérelmeiket, begyakorolták a hagyományos metaforikus kommunikációt – dehogy akarnak ők a rohanó nagyvilággal szinkronba kerülni.
    Internetes korszakom elején legalábbis ez nagyon így látszott. Azóta sok minden megváltozott. Igaz, hogy kívülem egyetlenegy kárpátaljai írótársam sem tartotta fontosnak, hogy műveit a neten mindenki számára elérhetővé tegye, igaz, hogy a legutóbbi időkig kívülem senki sem akadt, aki saját blog vezetésére szánta volna magát – de aztán csak megmozdult valami. Először is felnőtt egy új generáció, amelynek tagjai már magától értetődő természetességgel használják az új technikát, néhányuk éppenséggel irodalmi pályára lépett, így született pár blog, szakmainak és alkotóinak szánt oldal. A fiatalokon kívül néhány velem egyívású írótársam is megjelent a közösségi oldalakon, bát túl nagy aktivitást még nem mutatnak, de legalább jelen vannak.
    Ez pozitívum. Viszont negatív irányban is megváltozott valami – és ennek alig van köze mindahhoz, amit eddig elmondtam.
    Ha nyolc-tíz évvel ezelőtt (ezt merem állítani) az internet egyfelől a szabad gondolkodás színtere volt, másfelől mutatott bizonyos „elitista” jelleget – ez mára megszűnt. Most ebből persze kihagyom a kezdettől jelen lévő és ma is tobzódó szex- és pornókínálatot meg a legolcsóbb bulvárt. Mert ami viszont ezen kívül elérhető volt, az valamennyire válogatott anyagnak látszott. Eleinte leginkább azok ismerték fel a net fontosságát, akik a szabad információáramlás, a liberális szellem, a szabad értékválasztás hívei voltak, ekként játszottak közre az olvasnivalók közzétételében, ekként viselkedtek. (Ez motiválta az én nagy lelkesültségemet is.)
    Ma az internet, korábbi jellegét már-már elveszítve, gyakran inkább a kőkemény önérvényesítő csoportérdekek, a szívós önérték-sulykolók színterének látszik. Az interakciókat gyakorta már nem is „az utca” hangja uralja, hanem egyfajta acsarkodó kirekesztés, valamiféle szellemi futball-huliganizmus, amely sajnos sokkal látványosabban van jelen, mint a korábbi tolerancia. Az internet ma nem békés kávéházra, hanem gyakran az egymásra acsarkodók kiabálásától zajos kocsmára hasonlít.
    A nagy egymásra találás lehetősége és a végtelen tágasság helyett ma már én is inkább a csendes kis webes zugolyaimat keresem a szédítő sztrádán.
    Talán ez a legfőbb oka annak, hogy nem gyújtok gyertyát a születésnapi tortámon.


Megjelent: Mozgó Világ, 2011. jan.

több mozgó
 

A bejegyzés trackback címe:

https://bdk.blog.hu/api/trackback/id/tr422615232

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

magyar-magyar szótár 2011.02.16. 11:49:04

Én úgy tudom, máig trópus az internet a [kis magyar] papírterek felől.
Egyfajta becsméllés ez: "Xyzzh blogol." Aki imígyen becsméll, maga is blogol, de arról diszkréten hallgat.

"Alakult egy internetes orgánum. Egyelőre X. időnkénti megjelenésben gondolkodunk." Periodika. Úgy gondolja, hogy X. időnként. (Ők papírtörökök...)

Szerintem 10 év alatt 3 jelentősebb paracsizmaváltás volt az [a kis, a magyar] interneten. A legújabb , a twitteroidban ( pl Tóta Magyar GYermek -je) semmi szükség a szövegre, tenger tetűbetűkre, főleg pedig egy dimenziósnál bonyultabb "zagyvaságokra"

Tóta Magyar Gyermekje részben mondolat is arra a neoprimitivizmusra, amire az internet nevel..

Ez a haza a magasban sehunsincsen.

A Zárt Tartályban minden nulla vagy egy értékű, úgyértve, hogy 1=0 és 0=1, 1=1, 0=0 de több szám nem lehet, 2 vagy 2+n nincs értelmezve.

Sőt, az új korszakban a szórás óriási:
Ha nem kerül "nézőkébe" egy blog, akkor (legalábbis itt a bloghún) látogatatlan marad. HA index kiajánlós, egy párszor, lehet 40, 100, 200 vagy 1200 napi látogatója, de egyébként újságírók blogolnak, amíg el nem únják, bloghús belsőcímlaposan napi 10 látogatóval (ami nem olvasó, én néggyel szoktam osztani a PI értéket)

Az internet elszívja az agyad.
Semmire nem mégy.

Onagyon figyelem meg, hogy mennyire rosszbaviszi, torzítja a netes működés, már egészen netes módon fikaista az Irodalmi Jelen egy két szöszében. Felület, felület.

Magamon megfigyeltem: ugyanezt. Durvulok, felszínesedem és függök, egyre.

Az internet lényege a felület. A felület számít, a tartalom nem.

Meg lehet nézni az internetes könyvmolyfelületeket,ellenőrizni, minden egyenlő mindennel, a lektűr egyenlő Krúdyval, semmi nem több vagy kevesebb.

És mégy egyszer ajánlom az író úr figyelmébe a Magyar Gyermeket , mert az a jövő, közelijövő, mert még 10 év és behal a billentyűzet, az se kell s akkor a szövegelésnek végképp húskampó..
süti beállítások módosítása