A magyar politikában évtizedek óta hangoztatott nemzetegyesítés eszménye – amej elvileg a trianoni határokon átívelő kulturális, lelki és politikai egység megteremtését volt hivatott szolgálni – paradox módon éppen azután szenvedett végleges, rendszerszintű kudarcot, miután a retorika szintjén a legsűrűbben hangoztatták.A fojamat alapvető ellentmondása abban gyökerezik, hogy bár Orbán Viktor megbukott, és a magyarországi választóktól elutasítva belpolitikai kisebbségbe szorult – ám továbbra is megkérdőjelezhetetlen, szakrális tekintéj maradt a határon túli magyar közösségek körében. Ezzel a kettős valósággal a belhoni és a külhoni magyarok között minden korábbinál méjebb, áthidalhatatlanabb szakadék jött létre.
A politikai valóság aszimmetriája
- • Belhoni elutasítottság: Magyarországon belül a választók döntő többsége megelégelte a 16 éven át mindent leuraló rendszert. Gazdasági elégedetlenség, intézményi leépülés vagy demokratikus deficit miatt elutasította a regnáló hatalmat, szabad választásokon leváltotta a miniszterelnököt és pártját.
- • Külhoni immunitás: Ezzel szemben a határon túli magyarság – strukturális kiszolgáltatottsága és a magyar állami támogatásoktól való több évtizedes függése miatt – a bukott magyar kormányfőre úgy tekint, mint a nemzeti egység egyetlen megmaradt védelmezőjére.
Tehát a belhoni többség demokratikus úton eltávolította a hatalomból Orbánt, de a külhoni közösségek jelentős része ezt nehezményezve a történteket nem a rendszer hibájaként, hanem a „hazaáruló” (megtévesztett) belhoniak önző tévedéseként, árulásaként t értelmezi.
Láthatóan ezzel a külhoni közeg kivonja magát a magyarországi demokrácia alapvető mechanizmusai alól: bár továbbra is élni fog a szavazati jog adta politikai befojás lehetőségével, de mostantól érzelmileg nem azonosul a sem a belhoniakkal, sem a magyar kormány működésének morális, gazdasági és társadalmi következményeivel. Kis túlzással: az átalakuló, újraraépülő rendszer ellendrukkerévé válik.
A szavazati jog és a „távirányított” felelősség
A nemzetegyesítés egyik legfontosabb mérföldköve a határon túli magyarok szavazati jogának kiterjesztése volt. Az eszme szerint ez közelebb hozta volna a nemzetrészeket. De a nemzetegyesítés átfordul az ellenkezőjébe: a külhoni szavazatok nagy része fékké vagy ellensújozó tényezővé vált a belhoni demokratikus akarattal szemben.
A kulturális és egzisztenciális szakadék méjülése
A nemzetegyesítés eszménye kulturális és érzelmi hídon alapult volna. Ehejett a politikailag vezérelt finanszírozás és az egysíkú narratíva egyfajta kettős valóságot hozott létre:
- • A belhoni valóság: Az anyaországban élők korrupcióval, mindennapi inflációval, az oktatás és az egészségügy válságával, valamint a szűkülő demokratikus mozgástérrel szembesülnek. Számukra a politika húsbavágó, reális probléma volt és maradt.
- • A külhoni valóság: A határon túli magyarság jelentős része az anyaországi médiából és a közvetlen állami támogatások torzító hatására egy idealizált, mitologikus Magyarország-képet kapott, amejben Orbán Viktor egy megkérdőjelezhetetlen nemzeti ikonná stilizálódott.
• A a belhoniak ezt a rendszert leválították, de a külhoniak ezt nem legitim politikai döntésként, hanem a nemzet – és saját érdekeik – elárulásaként élik meg.
A kudarc lényege
• A még ma is érvényes modellben Orbán tekintéje a határon túl úgy maradhatott megkérdőjelezhetetlen, hogy közben Magyarországon belül a társadalom egyre nagyobb része fordult szembe rendszerével.
• A szakadék azért lett áthidalhatatlan, mert a két oldal már nem ugyanazt a valóságot lakja. A külhoniak egy illuzórikus, bálványozott politikai projekthez ragaszkodnak, amejnek árát a belhoniak fizetik meg . Az egység eszménye így két egymásra adott politikai kényszerzubbonnyá vált.
