balla d. károly webnaplója nagy archívummal és nem túl szapora frissítésekkel | seo 2020: infra ClO2

>BDK FŐBLOG | | >Kicsoda Balla D. Károly? | | >Balla D. Károly ÉLETRAJZ | | >BDK KÖNYVEI | | >Egy piréz Kárpátalján | | >Balládium | | >Berniczky Éva | | TOVÁBBI FONTOS OLDALAIM > >
  

Balla D. Károly blogfő

  

Balla D. Károj: ÚJ BLOG elipszilon nélkül

  

Balla D. Károj első ly nélkül

  

BDK Balládium Blog

 

Balla D. Károly honlapjai

 

Mit kell tudni Kárpátaljáról?

 

Kik a pirézek, hol élnek? műhely

 

Kárpáty VIP PR cikkek

 

Első Google-helyre kerülés

 

weblap.org/google-helyezes-javitas/ X

 

Lapok színei a francia kártyában

 

PR-cikk beküldés: Seo tanácsadás

 

Linképítő Google-Seo

Google weblap optimalizálás, honlap seo

 

Optimalizált honlapok, SEO BP

 

Honlap seo optimalizálás


bdk blog archívum | BALLA D. KÁROLY WEBNAPLÓJA | + pr cikkek


Éva könyvéről a Sikolyban

2011. március 06. - BDK

Berényi Emőke:
Költői legendárium

Berniczky Éva: Várkulcsa. Magvető, Budapest, 2010

Berniczky Éva 2004-ben megjelent, az év egyik legerőteljesebb prózaírói debütálásának tartott, A tojásárus hosszúnapja című novelláskötete után ismét rövidtörténetek gyűjteményével rukkolt elő. Volt ugyan egy kitérője, a Méhe nélkül a bába című regény, amit a szakma osztatlan lelkesedéssel fogadott, a kisebb lélegzetű elbeszélések szerintem mégis közelebb állnak alkotói egyéniségéhez. A Várkulcsa szerzője ugyanis a sorsvázlatok és az atmoszférateremtés mestere, legutóbbi kötetében például padlásszobájának ablakából kitekintve elevenedik meg az Ung völgye, a mesterekkel, kóklerekkel, mutatványosokkal és szemfényvesztőkkel benépesített kárpátaljai fantáziavidék. Ameddig a szem ellát, koncentrikus körökben mutatja be várhegyi lakásának környékét, miközben ki sem mozdul biztonságot adó otthonából. Egyszerre teremti meg a részvétel és a kívülállás poétikáját, hiszen csupán egy üvegfal választja el képzelete szülötteitől, de pont ez az üvegfal az, ami lehetővé teszi, hogy novelláinak szereplői olykor felintegessenek neki, bekopogtassanak ajtaján és elmeséljék életüket. Tevékenysége akár az írás, de bármilyen másik művészeti ág metaforája is lehetne.

Tovább

Éva könyvéről a Holmiban

Sántha József

SECONDHAND ÉLET

Berniczky Éva: Várkulcsa. Mesterek, kóklerek, mutatványosok, szemfényvesztők Magvető, 2010. 192 oldal

Van valahol egy városka, széles dombok vagy szelíd hegyek között, valamin innen és túl, egy sodró vizű folyócska partján, amelynek lakóit évtizedekre mintha egy BAM nevezetű épület falai közé zárták volna. Mondták várnak is a helyiek, vagy éppen bolondokházának, holott nem a bentlakók elméjében történt holmi beteges elváltozás, sokkal inkább a kinti világ rekedt meg, egyszerűen megszűnt az értelmes emberi cselekvés színtere lenni. Azután jött egy gáncstalan lovag, aki esetünkben egy hölgy volt, elhozta a bezártaknak a „várkulcsát”, és kiszabadította őket bentrekedtségükből, nehogy hír nélkül távozzanak e világból. Jönnek le a havas dombról, „a libasorba állított épkézláb betegek gyalogosan vágnak csapást a hóba, menedéket taposnak felkötött karú, begipszelt lábú társaiknak, hogy a nyomukban indulhassanak le mankóikra, botjaikra támaszkodva” (128.) Akár Brueghel is megfesthette volna őket, jegyzi meg a szerző. Leereszkedtek a folyó mellett elterülő utcácskákba, és sok-sok évtized után újra benépesítették a várost. Visszatértek elhagyott házaikba, és folytatták, ahol egykor abbahagyták a mindennapi tevékenységüket, ki kakasokat szállított, mint annak előtte, ki tetőt fedett, vagy éppen kéményseprőként üldögélt a hivatalául kijelölt sufniban, de voltak ápolók is, akik a BAM épületében dolgoztak tovább. Belebújtak, mint egy molyrágta kesztyűbe, a régi életükbe, de valamiért ez az élet már nem volt a régihez hasonló; még a nap sem olyan ragyogó, a hold is sápadtabb, a lyukakon keresztül pedig, amelyek a ruhákon, a falakon, de még a gondolatokon is keletkeztek, be lehetett látni a titkaikba; azaz látni lehetett, hogy még a rejtélyek is megfakultak, minden olyan elhasznált, secondhand élet lett, amit már csak folytatni illett, de soha új dologba kezdeni, mert minek is. A legfontosabb kérdés, hogy volt-e régi élet egyáltalán, mert ennek nyomait alig találhatja meg az olvasó.

Tovább

Csak lélegezz

Berniczky Éva

Csak lélegezz

Sejtette ő, hogy nem ide tartozik. Pontosan nem tudta volna megmondani, miből. Talán az anyja volt a kelleténél büszkébb rá. Az én lányom remek matematikus, hajtogatta mániákusan. A szomszédasszony elhitte neki, egy vállalati könyvelőnek miért is ne hitte volna el. Azt sem találta gyanúsnak, hogy a számok kérlelhetetlen nyilvántartója szidolozás közben dicsekszik, higgye el, a legjobb az osztályában. És nem adta fel, hétvégeken addig fényesítette a lakás rézkilincseit, küszöbök szegélyeit, egyenesítgette az összekócolódott szőnyegrojtokat, amíg vágya körül láthatatlanra nem sikálta a valóságot. Pedig kamasz lánya rajzolni vagy táncolni szeretett leginkább, mert egészen apró korában rájött, hogy mindössze négyig érdemes számolnia. Onnantól elmosódtak a kicentizett elvárások, a határvonalak értelmüket vesztették, a szárnyalás rendje érvényesült. A tánctanárnő fürtjei kócosak voltak, talán sohasem fésülködött. Amikor hozzáhajolt, egy, két, há', négy, / egy, két, há', négy, / egy, két, há', négy, megcsapta a szél és a folyó nyers szaga.

A föld fölött suhanva sohasem fáradt el, a sarka alig érintette a kemény parkettet. Most azonban az alatt a töredéknyi idő alatt, amikor mégis lehúzták gondolatai, homloka mögött felerősödött a gyűlölt csörömpölés. Fülében az visszhangzott, többé nem mehet haza. Képtelen, szemét bekötötték, gorombán megragadták a vállánál fogva, erőszakosan megforgatták, hogy kellőképpen összezavarodjék, verik a fedőket veszettül, mögötte, előtte, fölötte, körbe, erre induljon, erre, erre. Mire a kényszerképzetei eleresztették, verejtékben úszott, homlokáról sós lé csorgott a szemébe. Nem jössz még haza, kérdezték sokadszorra az öltöző felől, de percekig nem volt képes reagálni rá. Nem, nem, rázta zavarodottan a fejét, miközben összetapadt tincseit szabadította ki a fehér pánt szorításából. A kibomló hajzuhatag kevésnek bizonyult ahhoz, hogy beborítsa a sivár termet, a falakon a lepattogzott tükröket. Az álmai többé nem fértek a szemévé zsugorodott világba, fölöslegként zuhantak a parkettre, csörömpölve törtek össze, szanaszét hullottak. A szerteszét szálló darabok külön-külön is tovább robbantak. A végső megsemmisüléstől nyugodott meg, akkor, amikor a szilánkok fokozatosan lelassulva szálltak, repültek ki a képből. Velük együtt a mozdulatai is vontatottakká nyúltak, mintha mindaz, ami ezután történt körülötte, súlytalanságban és boldog időtelenségben zajlott volna. A törmelék ott létezett, ahol nem ért földet, nem esett le, nem számolták meg a darabjait sem főkönyvelő apák, sem könyvelő anyák.

Szanna, mondta ki először egyéves korában a nevét, már akkor is szabadult volna Szente Annától. A Szentével később sem sikerült megbarátkoznia, hiába erőlködött. Valamiért kiejthetetlenül idegennek, távolinak találta a családnevét, valósággal riasztotta. Ha bemutatkozott, a Szente mindannyiszor ismeretlenül csengett. Betűire forgácsolódott, majd teljes egészében levált az Annáról. Szanna maradt belőle, azt hihették, egyszerűen hadar, kamaszosan nyeli a hangokat. Ezt az észrevétlenséget igyekezett minduntalan megbosszulni. Igazán jólesett azt kitalálni, amivel ő döbbenthette meg a környezetét, amikor mások érezhették idegennek magukat az ő hazugságaiban. Sokat töprengett azon, vajon miért nem verte meg úgy istenigazából soha az anyja. Akkor sem, amikor kiderült, hogy a kedvenc vázáját törte el. Pedig le is tagadta, hazudott, folyton hazudott, élvezettel, egyáltalán nem esett nehezére. Feltűnően vonzotta a valótlan. Amit nem láthatott, azt könnyűszerrel elképzelte. Az anyja mégsem dühöngött, amikor meglelte méregdrága vázájának elrejtett darabjait. Ahelyett hogy kifakadt volna, hozzáfogott megszámolni a cserepeket. Vajon nem veszett-e el belőle egy-kettő, megvan-e valamennyi része. A legapróbb szilánkokat is nyilvántartásba vette. Mintha újra kívánt volna ragasztani a világban mindent, ami összetörött. Ezért nem jutott ideje az egészre, kizárólag a darabok érdekelték. Megsimogatta a lánya fejét, és hosszasan magyarázott valamit, amiből ő akkor semmit sem értett. Nem kívánta felfogni, nem is nagyon figyelt oda rá, megszokásból sem örült, hogy ilyen könnyen megúszta. Ehelyett kiszaladt, elbújt a ház és a kerítés közötti résben. Azt játszotta el, hogy igazságtalanul verték meg. Befészkelte magát a hóba. Újra és újra eljátszotta. Elképzelte, hogy feldúltan rohan utána valaki, fújtat, s amikor sikerül elkapnia, tiszta erőből megrázza, dühösen eltaszítja - gyalázatos kölyke! -, de neki ez sem volt elég, arra vágyott, hogy jobban fájjon. Ezért tántorodott meg, bukott orra. Nem volt más vigasza, csak a vére a havon. Szanna, Szanna, messziről hallotta az apja erőtlen hangját. Hiába volt főkönyvelő, otthon a beosztottja dirigálta. Előírta urának és főnökének, mikor hol ülhet le a díványon, kedvenc helyek szóba sem jöhettek. Ha jót akart magának, alkalmanként máshová illett telepednie, nehogy lyuk képződjék az ülepe alatt megereszkedő kárpiton. Ez az erőtlen hang nem csalogathatott ki egy bűnöst a rejtekéből. Hosszú órák teltek közben el, később nem is emlékezett rá, mit művelt ennyi ideig. A körme mellett beszakítva fityegett a bőr, rózsaszín lé szivárgott a hasadékból, színtelenné, jellegtelenné, meg nem történtté halványította a jelenetet, lassan felszívódott az idegpálya tekervényein, fáj, felszisszent, fáj.

Hisz nem is húzom, anyja egyre óvatosabban fésülte, beborította a hajzuhatag. Utálta a hosszú hajat, legszívesebben fiús frizurát hordott volna és nadrágot. De fürtjeit átkefélték, így fényesebb, ráadásul harang alakú szoknyát húztak rá, fodrok lógtak rajta, közöttük lógott oda nem illően cérnavékony lába. Kínosan vánszorgott. Az anyag szabta szűk határok között nem léphetett akkorát, amekkorát akart. Gyakran utánaszóltak, kecsesebben, kislányom, kecsesebben. Látod, ahogyan Mara. Igen, nyugodott meg, Mara valóban szép. Ha hiányzott a Mara párja, a tánctanár legtöbbször őt állította mellé, olyankor átölelhette. Áttetsző bőrén, mint az ablaküvegen, lecsapódott a lehelete, a kezük összeért, a tükörben a forma megbonthatatlanul rajzolta tele a levegőt.

Nem vagy az én lányom, szipogott anyja, amikor először bevallotta neki Marát. Akkor azt hitte, ilyenkor bárkinek ez szaladna ki a száján. Másnap felvette a gyűlölt fodros szoknyát, hogy megvigasztalja anyját, de az száraz szemmel, megtörten nézett utána. Beletörődött az érthetetlenbe. Az apja napokig szótlanul járt fel s alá a lakásban, arcából fokozatosan szivárgott el a vér. Végül rosszul lett. A széken rendetlenül ledobva hevert a zakója, zsebében a kulccsal, a redőnyös íróasztal kulcsával. Mindig is szeretett fiókokban kotorászni. A redőnyös íróasztal addig furcsamód nem érdekelte, meg aztán, ha elmentek, sohasem felejtették el kulcsra zárni. Hogyhogy nem tűnt fel neki ez mostanáig. Nagyon rosszul lehet, ha csak így ledobta, méregette egy darabig apja zakóját, be kellene akasztani a szekrénybe, mozdult volna, de valami visszatartotta. Ahelyett, hogy a helyére rakná, belenyúlt az egyik belső zsebébe, kezébe akadt a kulcs. A redőny halk kattanással nyílt ki, visszarettent, hátha meghallják a másik szobában. Egész testével hallgatózott.

A papírok gondosan összerakva, benn nyekergett a család addigi élete, fogytak a rétegek, az évek, kezében a kék papír, a betűkkel együtt ő is elmosódott, megmarad a születési dátuma, ennyi volt igaz belőle, beleíródott a semmibe. A többi nem létezett, annyira sem, amennyire az ő hazugságai. Vajon milyen lehet az igazi anyja?

A többiek rég hazamentek. Kiürült az öltöző. Állt a tükör előtt, és nem ismerte azt, aki visszanézett rá. Felkapta a polcon felejtett nagyollót. Hullottak a földre a fekete tincsek, milyen gyönyörű vastag szálú a hajad, kislányom, hallotta távolról. A tükörben pedig a kis vakarék nyírt bőszen, vadul nyiszált bele a semmibe. Mintha ollóval vágta volna el magát mindentől és mindenkitől. Egy-két-há'-négy, egy-két-há'-négy, mintha a számolásra várt volna, hogy előlépjen valaki, akiről eddig is sejtette, létezik odabenn. Félt megmutatni, szégyellte, de ezúttal nem tartotta vissza, hagyta, tegyen, amit akar. És elindult, és elindult vele, követte a levegőben terjengő víz és szél illatát.

A városszéli erőműhöz nem jártak fürödni, mert ott mély, örvényes és hideg volt a folyó. A híd alatt épphogy takarta őket a víz. Szanna, így sohasem fogsz megtanulni úszni. Amint elengedték a víz színén tartó kezek, azonnal lemerült. Négykézláb lépdelt a fenéken abba az irányba, ahonnan a visítozások beszűrődtek. Sohasem gondolta volna, hogy a víz alatt ilyen jól hallani a kinti világ zajait. Tompán, elnagyoltan, egybefolyva, erősödve, mind tisztábban, kivehetőbben. Nem figyelte az átmenetet, rég a parti homokon mászott, még nem nyitotta ki a szemét, visszatartotta lélegzetét. Amikor felcsattant a nevetés, zavarában hunyorgott, ott álltak fölötte a többiek, csuklottak a nevetéstől, percekig nem kaptak levegőt, úgy hahotáztak. Elképzelte magát, amint négykézláb araszol ki a vízből, és ő is felszabadultan velük nevetett.

Hamar elérte az erőművet. Ahogy közelebb ért a folyóhoz, már szemernyi kétsége sem maradt afelől, hogy ide kellett jönnie. Ebben a percben természetesnek, helyénvalónak tűntek a lenyugvó nap teátrális színei, felidézték a vérét a havon. Az erőszakos látvány nem annyira kényszerítette, mint inkább segítette abban, hogy valami nyomot hagyjon. Nem késlekedhetett, engedelmesen közeledett az agyagos parthoz. Mielőtt bármit tett volna, a víz fölé hajolt, mozdulatlanul bámulta a tükörképét. Barátkozott a hintázó ismeretlen arccal, amely időként összetört, de ugyanabban a ritmusban újra és újra egymás mellé rendeződtek a széteső mozaikdarabkák. Türelmesen megvárta a megfelelő fényhatást, amikor végre hozzáfoghatott. Nem sokáig kotorászott a táskájában, szinte azonnal megtalálta a kitört hegyű ceruzát. Megszállottan rajzolt a kemény agyagba. Ujjai végén a figura ahhoz a gyerekhez vált hasonlatossá, akit kiskorában számtalanszor papírra vetett.

Ez nem Anna, neked szép hosszú hullámos a hajad, ez egy pimasz kis vakarcs, gyűrte galacsinná vagy tépte össze a papírlapot anyja. Rajzold le az igazit, az én kislányomat. De ő rendületlenül a kis vakarcsot rajzolta.

A szemek helyén előrelátóan mély gödröket vájt a ceruzával. Mint aki, ha eljön az ideje, onnan készül kipattanni, istenként születik újjá a mostoha anyagból. Lélegzetelállítóan gyorsan kell cselekednie, hogy időben örökbe fogadhassa a világot, mielőtt a világ tenné vele ugyanezt. Az orrába belerajzolta a szél és a víz szagát, s mivel szólnia nem volt kihez, az orrhangok lassan megemelték az ínyvitorlát, és a szája megtelt illattal. Kész. Kábán mustrálgatta a barlangrajzok figuráira emlékeztető esetlen alakot. A földfesték hiányzott róla, kevéske ezüstszürke, okker és vörös. Ha az időjárás megkíméli, az agyagos folyópart jó pár napig megőrizheti. Valaki előbb-utóbb rátalál. Leguggol hozzá, hogy közelebbről szemügyre vehesse. Meglehet, azonnal rájön, hogy nem pusztán játékból firkantották oda. Talán eszébe jutnak a barlangrajzok. Az idők számítása előtti barlangrajzok készítői, akik vadászat előtt lerajzolták, hogyan semmisítik majd meg a vadakat. Ráismer, és döbbenten mered a folyóparti áldozatra, aki, mielőtt saját magát levadászta volna, a martfalra véste, mire készül. Szerencsés esetben lenyűgözi a túlbiztosítás egyszerű mágiája. Előfordulhat, hogy tárgyi bizonyítékként fotózza le a rajzot, árulkodó bűnjelként. Végül is mindegy. Mindenképpen segíteni szeretett volna az üzenet jövendőbeli megtalálójának, ezért utolsó műveletként a figura mellére karcolta a születési dátumát és a neve kezdőbetűjét. Egészen elzsibbadt a guggolásban. Nem próbált meg felegyenesedni, semmi értelmét nem látta annak, hogy felálljon. Könnyebb volt négykézlábra ereszkedni, úgy indulni befelé. A nap még nem bukott le, amikor emelkedni kezdett a vízszint. Megnyitották a zsilipeket. Az utolsó mozdulathoz minden erejére szüksége volt. Ahogyan tanulta, hosszan, véget nem érően eresztette ki tüdejéből a levegőt. Nem csapkodott, nyugodtan lebegett. Csak lélegezz, jutott el hozzá a távolból a tánctanár biztatása, lélegez., lélege.., léleg..., ereiben áramlott a folyó, léle...., lél....., lé......, l.......


Megjelent: Élet és irodalom, 2010. dec. 23.

Berniczky Éva új könyve: Szerencsegyökér

 

Tarján Tamás: Szerzetek

berniczky novellák | várkulcsa könyv | infrapanel fűtés - sötétsugárzó tartalommarketing

Tarján Tamás: Szerzetek

Berniczky Éva: Várkulcsa

Mi történne, ha a tetőfedőt és fiát munkájuk végeztével a megrendelő nem fuvarozná haza falujukba? Bizonyára maradnának a tetőn, „fejünk fölött a magasban”. Hasonló, szépséges-borzongató természetes képtelenségek könyve e novelláskötet. - Tarján Tamás kritikája a revizor.hu portálon.

Tovább

Brueghel is festhetné...

"A Hieronyimus Bosh hatása alatt is alkotó Brueghel az, aki ezeket a történeteket, ha kell, ha nem, festi, festené. Markáns színek, durva alakok, a lassan fullasztó belső tér, a friss levegő teljes hiánya és az emberszag keveredése a zsíros étel gőzével, ezt érzem a képet figyelve és a kötetet olvasva is. Abszurd, néhol lehet vulgáris, valahogy mégis finom próza, és Berniczky Éva az Ung fölött a várhegyről, padlásszobája ablakából figyeli mindezeket: leleplez, lehúzza a soha nem is volt lepleket, emberek belsejébe hatol, szó szerint és a nélkül is, tájképet fest a lélekre, a gyomorra, aztán 20 novella segítségével követi a vastagbél vonalát, és körbejárja azt a bizonyos várat." - Két újabb recenzió jelent meg mostanában Éva könyvéről, a Kikötő Online kulturális portálon (a fenti idézet ebből) és a Debreceni Disputában. Mindkettő olvasható a Berniczky-oldalon: Szarvas Andrea: Csodás kegyetlenség, istentelen kegyelem és Fazekas Andrea:  Sorsok zsákutcája

Apáca-ice

Berniczky Éva

Apáca-ice

Nem sokkal halála előtt láttam teljes ragyogásban fagylaltot nyalni Teofániát. Bámultam az utca túloldaláról, valószerűtlen látványa elbűvölt. Az egyik kerítés kőpárkányán telepedett le, nem messze a katedrálistól. Fekete szoknyája elegánsan omlott végig a betonon, az élvezettől krétafehér arca túlcsordult fityuláján. Egész viselete ellentmondott bűnös nyalakodásának, furcsálltam is, hogy ugyanazt műveli, amit bárki közönséges halandó a forróságban. Azzal a különbséggel, hogy a hűvös csemege az alatt a rövidke idő alatt, amíg isten szolgálóleánya nyalta, fogyásával egyenes arányban magasztosodott, légiesedett. A földi jó mennyeivé vált, mire elfogyott. A tölcsérbe halmozott gombócok a nővér kezében elvesztették súlyukat, megteltek könnyedséggel, az égbolt lebegő rózsaszínjével.

Tovább

Éva könyvéről a Bárkában

Ménesi Gábor

A bezárt ablak mögül

(Berniczky Éva: Várkulcsa)

Amikor a Magvető Kiadó néhány évvel ezelőtt útjára indította Novellárium című, egységes küllemű, egyszerű, visszafogott pasztellszínekkel ellátott borítójú könyvsorozatát, minden bizonnyal az volt az elsődleges célja, hogy jobban felkeltse az érdeklődést a kortárs magyar novellisták iránt és rávilágítson a műfaj mai mozgásirányaira. Bánki Éva, Erdős Virág, Nagy Koppány Zsolt és Vida Gábor kötetei után az idei könyvfesztiválra megjelent a Várkulcsa. Szerzője, a Kárpátalján élő Berniczky Éva - mesekönyvek, valamint társszerzőként jegyzett novellaválogatások után - markáns indulásával hívta fel magára a figyelmet. A tojásárus hosszúnapja (2004) recepcióját áttekintve egyöntetű szakmai siker mutatkozik, a kritikusok nagy érdeklődéssel és elismeréssel fogadták a könyvet. Berniczky első kötetében valóban kellő felkészültségről és kiérlelt, sajátos hangról tesz tanúbizonyságot. A novellák után a nagyobb prózaforma felé fordult, s Méhe nélkül a bába (2007) című kisregényében ugyancsak sikeresen próbált válaszokat keresni az őt foglalkoztató prózapoétikai dilemmákra.

Tovább

Éva könyvéről - prae.hu

Turbuly Lilla

A pondró, akiről leették az almát

Berniczky Éva: Várkulcsa. Magvető, 2010, 192 oldal, 2490 Ft

„Mielőtt kitalálhattam volna a főmosómestert, összeakadtam eleven másával. Sajnos hajlamos vagyok a találkozások elkapkodására, valami kóros türelmetlenséggel keltem életre fikcióimat.” Ezzel a vallomással kezdi Berniczky Éva egyik novelláját, a Jégármányt, mintha kulcsot szeretne adni az olvasónak saját írói világához. Azt azonban, hogy álkulcsról van-e szó vagy valódiról, nem olyan könnyű eldönteni.

Tovább

Profán legendák

Asztalos Éva recenziója a Literán:

Profán legendák

Berniczky Éva legújabb kötetének címe, a Várkulcsa többekben valószínűleg előbb idézi meg a mesék birodalmát, mint Kárpátalja azonos nevű zsákfaluját. Hamarabb jutnak eszünkbe például Judit kulcsai, melyeket olthatatlan kíváncsiságtól fűtve kér el a kékszakállú hercegtől, és lesz birtokukban a vár súlyos titkainak tudója, vagy bármelyik várkulcs, amellyel tetszőleges mesehős kiszabadíthatja a sárkány fogságába esett királylányt. A fülszöveg szerint ül is valaki az Ung fölötti várhegy egyik padlásszobájában: maga a szerző, kinek képzeletében megelevenedtek a novellagyűjtemény figurái.

Tovább

Interjú Évával a Literán

Ez az én Kárpátaljám

Két mesegyűjtemény, két társszerzővel írt kötet után jelent meg első önálló novellásköteted, A tojásárus hosszúnapja (Magvető), amelyet  a szakma egyöntetűen az egyik legerősebb, legunikálisabb indulásnak ítélt 2004-ben. 2007-ben egy regény követte, majd idén megjelent újabb novellásköteted. Izgat még a nagyforma, vagy nem véletlen tértél vissza a novellához?

Persze, hogy izgat. Az ember mindig azon a területen szeretne eligazodni valamelyest, ahol bizonytalan, ahol botladozik. Ott szeretne bizonyítani, ahol kevesebb esélye mutatkozik, ahol nagyobb a kihívás. Az írásban a továbblépés okozza a legnagyobb élvezetet. Szerencsémre türelmesen kiváró alkat vagyok, szeretek ismeretlen terepeken bóklászni, már ami a műfajokat illeti, mert az anyag adva van, azzal kell valamit kezdenem, amiben élek. Mivel valós mozgásterem elég szűkös, kénytelen vagyok fikcióval tágítani. Számomra igazán érdekes, hogyan nő vagy csökken a szöveg hitelessége az arányok (valóság:fikció) változtatásával. A novellákhoz természetesen nem véletlenül tértem vissza. Folyamatosan íródtak, mert vannak jelenségek, amelyek szerintem csakis ebben a műfajközegben, atmoszférában értelmezhetőek.

Tovább
Számítástechnia. Megbízható használt notebook felújítása: webáruházból használt laptop vásárlás garanciával - Első kulcsszó: szerviz budapest.
süti beállítások módosítása