Tíz évvel ezelőtti gondolatok. Hogyan láttam helyzetünket a huszadik század legvégén - miben volt igazam és miben tévedtem. Tanulságos szembesülni mindezzel.

A mumus és a kék madár

Ezredvégünk az aggodalmak és a bizakodások időszaka. Ami rendben is lenne, ha tudnánk: mitől kell tartanunk és mi lehet reményeink alapja. Ám összekeveredett világunkban ugyanazoktól a dolgoktól rettegünk, mint amelyektől boldogságunkat várjuk.
    Jövőképünkben a kék madár a mumus képét öltötte, faltra festett ördögeinknek pedig angyalszárnya nőtt.
    A globalizáció például egyszerre jelenti a boldog jövendőt és minden leendő bajok forrását. Ám akár félünk tőle, akár áhítjuk, visszavonhatatlannak tűnik a folyamat: gyermekünk ízlelőszerveit már globalizálta a Coca Cola, és értelmét már nem is a tévé, hanem az információk legglobálisabb forrása, az Internet uralja.

Ezt az esszét elég régen, 1992-ben írtam, abban az időben, amikor még nem volt számítógépem. Kézirata tán meg sincs már, mert papírarchívumomat gyakorlatilag felszámoltam. Jószerével csak egy bejegyzés árulkodott róla publikációs listámban. Most azonban megtaláltam Finta Éva minap felfedezett honlapján, így onnan átemelve és jópár gépelési pontatlanságot javítva már megvan nekem digitális formában. Ennek örömére közre is adom.

Kezdjük azzal, hogy keresünk szinonimákat a blog szóra. Mondjuk cirka 10 évvel ezelőtt. Nem nagyon találunk. A blogok, különösen, ha az irodalmi jellegű blog-képződményeket nézzük, kevésbé voltak felszínen, mindazonáltal lehetséges, hogy valaki már akkor számítógépen szerkesztette mindennapjait, rabjává vált ennek a világnak. De a blog egy sajátos tulajdonsága, melyben különbözik a naplótól, (részben a) naplóirodalomtól, hogy aktuális, mindig kint van [és itt a varázsszó:] az interneten. Elengedhetetlen eszközbe botlunk, ha blogot akarunk írni és nem rendelkezünk internet-hozzáféréssel – mint ez köztudott. Hogyan jutottunk el, hogyan jutott el a társadalom jelentékeny része arra a tudásszintre, tényre, hogy a blog és az internet összefügg, egyik igényli a másikat, lassacskán odaérünk, hogy tényleges lesz a kijelentés: bármelyikről lehet szó az egyik avagy a másik szerepében.