Mennyivel könnyebb volt régen: népi baloldalnak mondták azt, ami mára nem vált nemzeti baloldallá. A Népsportot egyetlen tollvonással Nemzeti Sporttá lehetett keresztelni, ám a pártideológia szintjén ez az átmenet nem ment végbe, és nemcsak azért, mert sem a Népszavát, sem a Népszabadságot nem nevezték át. A hajdani szocialista párt népi irányzatot képviselő vezérei, Pozsgay és Szűrös ma erőteljes oppozícióban vannak azzal az utódpárttál, amely a saját nemzeti mivoltát a nemzetietlenség vádjával szemben ugyan néha bizonygatni próbálja, ám a permanens identitászavaron nem jutott túl.

Olyan személyiséggel az élen, mint Gyurcsány Ferenc, erre nincs is sok esélye. Ezt a gondolatot most Debreczeni József ÉS-beli cikkének egyes megállapításai erősítették meg bennem. Ezzel együtt egyik állítását finomításra érdemesnek gondolom. A szerző szerint a kettős állampolgárságról tartott 2004-es népszavazás ügyében tanúsított magatartása miatt "...a határon túli magyarok elsöprő többsége szemében az anyaország miniszterelnöke: nemzetáruló." Nos, a "többség" megállja a helyét, az "elsöprő" azonban már vitatható. A határon túli régiók mindegyikében hallatták hangjukat azok az értelmiségiek, akik pontosan látták a népszavazási komédia valódi indítékait, és Patrubány vagy Orbán bűnét az érzelmi zsarolásra alkalmas helyzet kialakulásában sokkal nagyobbnak gondolták, mint Gyurcsányét. Közéjük tartoztam magam is.

A magyar miniszterelnök azonban mégis elvesztette szememben a hitelességét. Nem akkor, hanem azóta. Azzal, ahogy az öszödi beszéd nyilvánosságra kerülésére reagált. Azzal, ahogy a TV-székház ostromának éjszakáján beszélt és intézkedett. Azzal, ahogy a Kádári múlt egészét megtagadva a szennyes vízzel együtt kiöntötte a gyereket is. Azzal, hogy képtelen a lappangó nemzeti baloldaliságot megjeleníteni.

---