balla d. károly webnaplója nagy archívummal és nem túl szapora frissítésekkel | seo 2020: infra ClO2

>BDK FŐBLOG | | >Kicsoda Balla D. Károly? | | >Balla D. Károly ÉLETRAJZ | | >BDK KÖNYVEI | | >Egy piréz Kárpátalján | | >Balládium | | >Berniczky Éva | | TOVÁBBI FONTOS OLDALAIM > >
  

Balla D. Károly blogfő

  

Balla D. Károj: ÚJ BLOG elipszilon nélkül

  

Balla D. Károj első ly nélkül

  

BDK Balládium Blog

 

Balla D. Károly honlapjai

 

Mit kell tudni Kárpátaljáról?

 

Kik a pirézek, hol élnek? műhely

 

Kárpáty VIP PR cikkek

 

Első Google-helyre kerülés

 

weblap.org/google-helyezes-javitas/ X

 

Lapok színei a francia kártyában

 

PR-cikk beküldés: Seo tanácsadás

 

Linképítő Google-Seo

Google weblap optimalizálás, honlap seo

 

Optimalizált honlapok, SEO BP

 

Honlap seo optimalizálás


bdk blog archívum | BALLA D. KÁROLY WEBNAPLÓJA | + pr cikkek


A legaktívabb posztumusz író

2018. március 20. - BDK

2007-ben vagy 2012-ben haltam meg?

Tsúszó Sándor meghaladhatatlan teljesítményét leszámítva alighanem valóban én vagyok a legaktívabb posztumusz író. Ojan jól sikerült meghekkelnem az életrajzomat, hogy immár egy komojnak szánt (de inkább szánalmasan nevetséges) irodalomtörténeti kiadvány is feltünteti elhalálozási dátumomat.

balla-d-karoly-elhunyt-2012.jpgA szerkesztők abban láthatóan nem értettek egyet, hogy mejik évben szenderültem jobblétre, a könyv tárgyalási részében halálozásom dátuma 2007, viszont a szöveggyűjteményi részben és annak a tartalomjegyzékében 2012-ig hagytak élni. Elképzelem a parázs vitákat, amikor is a könyv szerkesztőbizottsága, benne 6 kárpátaljai magyar pedagógussal (!) érveket keres - és természetesen talál: lásd a linkeket:) az egyik vagy a másik dátum mellett. Végül nem jutnak konszenzusra, kompromisszumos megoldás születik: szerepeljen mindkettő. Ha ebben nem is tudtak dönteni, abban méjen egyetértenek, hogy a kárpátaljai szerzőket nem kell megkérdezni arról, adják-e hozzájárulásukat műveik megjelentetéséhez (ugyan! örüljenek a megtiszteltetésnek!). Viszont amikor egy halott szerző jelentkezik és tiltakozik a jogsérelem miatt, akkor a derék szerkesztők Megbotránkoznak saját hibáikon (<<előzmények és levélváltások).

A Méry Ratio kiadónál történt jelentkezésem óta eltelt több mint 2 hónap várakozás után ma megérkezett a Kárpát-medencei magyar irodalom 1920-tól az ezredfordulóig. Irodalomtörténeti kézikönyv és szöveggyűjtemény című, közel 800 oldalas kiadvány tiszteletpéldánya az összes belső torzulásával együtt. Itt most csak kettőt említve: saját szöveggel egyetlenegy élő erdélyi író sem szerepel benne, felvidéki is alig néhány. Kárpátaljai viszont 26 darab (!), a magyarországi részbe pedig sem Babits, sem Kosztolányi, sem József Attila nem fért bele, annál inkább Wass Albert, Nyírő József, Tormay Cécile.

Akkor lássuk a 90 %-ában a honlapjaimon is szereplő szövegekkel megegyező életrajzomat az ominózus kötet 339. oldaláról:

bdk-elhunyt-eletrajz.jpg

 

Nesztek a posztmodern nyalóka! Kapjátok be!

Részlet az Önmagad cenzora c. regényből

 avagy hogyan lett Kállay Labord elszánt posztmodern regényíró -

onmagad-cenzora.jpgAz alábbi szöveg az 1990-es évek derekán keletkezett. Hősöm, a kissé excentrikus viselkedésű és nagy fantaszta hírében álló kárpátaljai zsurnaliszta, az ifjabbik Kállay testvér (bátyja ismert keletkutató, antropológus professzor) hasztalan próbálkozik novelláival sikert elérni magyarországi lapoknál: történeteit a szerkesztőségek sorra válasz nélkül hagyják vagy visszaküldik, olykor keresetlen sorok kíséretében. A kudarc hősömet nem töri meg, összeállít novelláiból egy teljes kötetet és azzal próbálkozik. Hasztalan. Bár újságíróként odahaza sikeresnek mondhatja magát, a szépirodalom súlyos ajtaját újra is újra az orrára csapják, ahányszor csak bebocsáttatást kér. Mivel az fel sem merül benne, hogy saját tehetségét megkérdőjelezze, újabb kudarca után nagy elhatározás születik meg benne.

„A lineáris szövegépítkezés és a realisztikus történetmondás nem képezi érdeklődésünk tárgyát; véleményünk szerint a modern prózaírás részét sem.”

– Ezzel a megjegyzéssel kaptam vissza kéziratomat egy rangos kiadótól. Ahelyett azonban, hogy fogtam volna a novelláimat és elküldtem volna a sok közül valamelyik másiknak, édes bosszút forraltam.

Ennyire undorodtok a realizmustól? Botrányosnak tartjátok, ha egy regénynek VAN története, s az ráadásul a természetes időrendet követi?

Hát majd adok én nektek posztmodern szövegtobzódást!

Hetekig a legravaszabb filosz-trükkökön járt az eszem, posztmodern szövegzsonglőrködésen, csupa olyasmin, amire buknak a Szent Kánon hatalmas urai. Nehogy már pont én ne tudjak megfelelni az intertextualitásnak és önleflexiónak, a hermeneutikának és recepcióelméletnek meg a többi tartalmatlan fogalomnak. Írok én nektek olyan metafikciót, hogy csak pislogtok!

Talán csak nem lesz nehezebb eljátszadozni a vendégszövegekkel, váltogatni a narratívákat, semmint aprólékosan kidolgozni – ahogy eddig tettem – egy valódi regény összetett cselekménysorát, felépíteni az alakok rendszerét, előkészíteni és jól időzíteni a konfliktusokat, ügyelni a szerkezetre, indítani és elkötni a szálakat… A fene fog ezzel vesződni! Keresek valami torz konstrukciót, ráhúzom a szöveget, bedobom a mixerbe, aztán ráöntöm, ráfagyasztom valami formás kis nyélre: nesztek a posztmodern nyalóka. Kapjátok be!

Ezzel csak az a baj, hogy ha nem teszek többet, mint csupán megfelelek a normaelvárásoknak, azzal – ismeretlenként – nem tudok betörni egy ilyen kiadóhoz. Megvannak a favoritjaik, az állócsillaggá rögzített nagyok, meg az ügyeletes kicsi liblingek, akik ott lihegnek mindenütt, ahol a modern irodalom két cintányérja összecsattan. Hogy engem is „felfedezzenek”, ahhoz valami különlegességet kell nyújtanom. Valami olyat, ami ezt a halálosan unalmassá vált trendet kicsit megbolondítja.

De mi lehetne ez? Mim van nekem, ami az ő szerzőiknek nincsen?

Hát igen, nincsen másom, mint ez a hozzám nőtt határon túliság, a kárpátaljaiságom, amit talán okosabb lenne letagadni, megtagadni, lerugdosni a lábamról, mint a csizmatalpra ragadt ganét, de akkor itt állnék vértezetlenül, megfosztva minden különlegességemtől. Miért ne használhatnám ki ezt a felhajtó erőt, miért ne fokozhatnám az extrémitásig a helyzetemet, miért ne lehetnék én az első és egyetlen posztmodern kárpátaljai? Pokolba hát a hagyományokkal, a sorsvallással, az elhivatottsággal! Éljen a szövegcentrikus irodalom!

Napokig törtem a fejem valami alaphelyzeten, soványka történeten, olyan kijelölhető pontokon, amelyek között kellő gyakorisággal váltogathatom a megszólalási módozatokat, elmoshatom a szerzői ént, egymásra csúsztathatom az idősíkokat és a helyszíneket, lehetőleg úgy, hogy soha ne lehessen tudni, melyik az elsődleges írói látószög, kicsoda a voltaképpeni elbeszélő.

Lassan össze is ált a fejemben egy szellemesnek gondolt én-regény laza illeszkedésű szerkezete. Azt találtam ki, hogy Magyarországra települési szándékom bejelentése után ottani részről felmerülnek velem kapcsolatban bizonyos nemzetbiztonsági kételyek, és egy megfelelő hatóságnál aprólékos és körültekintő vizsgálatot rendelnek el velem kapcsolatban. Ehhez kikérik az ukrán kollégáktól az itthoni titkosszolgálati dossziémat <gyelo>. Meg is kapják. Az orosz és ukrán nyelvű dokumentumokat tartalmazó személyi anyagom feldolgozása azonban nyelvi akadályokba ütközik magyar részről, ezért kiadják fordításra egy hites fordítónak. Ez a fordító történetesen egy Kárpátaljáról 20 éve áttelepült, akár barátomnak is nevezhető volt újságíró kollégám, aki nem először végez ilyen munkát kormányhivataloknak. Természetesen elfogadja a megbízást, miért is ne tenné, itt nincsen helye érzelmeknek, régi barátságon merengésnek, ez egy konkrét szakmai feladat, el kell végezni és kész.

Ám a szövegekkel nehezen boldogul. A dosszié ugyanis csak kisebb részben tartalmaz eredetileg is oroszul meg ukránul írt rólam szóló jelentéseket (ezekkel puszta rutinból ledarálná), a javát a saját szövegeim alkotják, vagyis magyarul írt cikkeimből, leveleimből vett „terhelő” idézetek orosz és ukrán fordításai teszik ki, néha csak pár kiragadott mondat, máskor több oldalas dokumentumok, teljes újságcikkek, hosszú magánlevelek.

Ezek visszamagyarítása sok fejtörést okoz kollégám számára, nem érti a finomabb utalásokat, érzi, hogy nemcsak az eredeti szövegek stílusára nem talál rá, hanem az értelmezése is folyton félresiklik. Mivel lelkiismeretes ember, nem akarja a visszafordítással eltorzítani, meghamisítani az eredeti szövegeimet. Ezért merész dologra szánja magát: a munkát – maximális diszkréciómat kérve – átpasszolja nekem, vagyis annak, aki az eredeti szövegeket írta, és ezért a leghívatottabb arra, hogy a „fordítástechnikai” nehézségeket megoldja.

Én pedig hozzálátok a munkához, de nem írom vissza az eredeti magyar szövegeimet, hanem úgy lavírozok a nyelvek között, hogy magamat a magyar hatóságok előtt minél jobb fényben tüntessem fel. A szovjet és ukrán hatóságok piszlicsáré dolgoknak tulajdonítottak jelentőséget, szövegeimben igazából legfeljebb elszórt nyomelemek szintjén volt jelen valami halovány rendszerkritika – ezeket felerősíteni, kiszínezni úgy, hogy mégse legyen hamisítás: nos ez igazi önreflexiós szövegírói feladat.

A regényem tényleges szövege tehát egy belső szövegfolyamra, írásaim oda-vissza fordított textusaira reflektál - mi ez, ha nem posztmodern alapszituáció? Beleillik a koncepcióba az a szándékom is, hogy regényemben a velem azonos hős szövegek által alkotja újra a saját személyiségét, létrehozva a csak ebből a személyi dossziéból előálló bátor ellenzékit - aki pedig soha nem voltam. A szövegalkotás egyfelől és a szöveg által megalkotott regényhős másfelől remek extrapolációs lehetőség, a két alkotásmód oda-visszajátszatása pompás lehetőséget nyújt a posztmodern módon könnyed, de társadalmilag mégis súlyos, a magánéletben pedig sorfordító jelentőségű irodalmi játszódásra.

Hogy még egy csavar legyen a dologban: az orosz-ukrán + kreatívan magyarra visszafordított anyaggal tömött dossziét egy éppen Bécsbe utazó közös barátunkra bízom azzal, hogy Budapesten adja át az eredetileg megbízott újságíró kollégának. Ám a randevú nem jön össze, barátom nyakán marad az anyag, kénytelen magával vinni Bécsbe - ahol ellopják tőle. Hogy az újságíró kolléga ne kerüljön emiatt a hatóságok előtt nagy bajba, nekem újra kell alkotnom a teljes anyagot. Hatalmas munka, de a szövegek által létrehozott személyem ezzel sokkal árnyaltabbá, hitelesebbé válik, már-már igazi ellenálló hőssé. Mire befejezem a nagy munkát, a bécsi dossziétolvaj regénye is megjelenik németül Önmagad cenzora címen...

kanon-kapuja.jpgEzzel a regénnyel egészen biztosan úgy berúgom az előlem eddig elzárt  Szent Kánon kapuját, hogy kiszakad sarkaiból.

_________________________________________________

Tovább

Tüntetőleg? Dehogy. Tiltakozásul!

berniczky éva és balla d. károly kilépett az ukrán írószövetségből

balla-d-karoly-kilepett-iroszovetsegbol.jpgÉrdekes a hírek természete. Az ugye már cseppet sem meglepő, hogy egy szenzációs cím alatt ojan* cikket olvashatunk, amiben szó sincs a beharangozott szenzációról; az sem ritka, hogy a szöveg értelme, jelentése épp az ellentéte annak, amit a cím után várnánk. Kicsit hasonló a mostanában már teljesen jellegtelenné és olvashatatlanná vált Kárpáti Igaz szó eljárása, amikor az ukrán írószövetségből való kilépésünket a Tüntetőleg elhagyták az írószövetséget cím alatt tudatják a Nyájassal. A cím kb. azt sejteti, hogy mondjuk felpattantunk egy gyűlésen és tüntetőleg elhagytuk a hejszínt. Hogy szerény, csendes, levélben lebonyolított és több heti késéssel blogomban tudatott kilépésünket a szenzációkeltés szándékával turbózták-e fel, vagy csak a lap újságíróinak köztudottan pocsék stílusa hozta-e ezt a címet, nem tudhatom, meglehet, most is egyszerűen csak a hír készítőjétől az olvasószerkesztőn át a főszerkesztőig senki sem volt tisztában a tiltakozásul és a tüntetőleg szavak jelentése közötti nem csekéj különbséggel.

A lényeg tehát, hogy kilépésünk nélkülözött és nélkülöz mindenféle demonstratív jelleget, sem ténylegesen, sem virtuálisan nem tüntettünk. Hogy kilépésünk tiltakozás, az viszont igaz, kéretik tehát annak venni, ami.

Számomra az is eléggé furcsa, hogy miként válhat egy szeméjes blogbejegyzésből újsághír. Nem gondolom az újságírás csúcsteljesítményének az ijesmit. Kényelmesnek mindenesetre eléggé kényelmes, csak pár mondatot kell összekínlódni, a többi copy-paste a blogomból. Utánajárni, a hír hitelességét ellenőrizni, telefont felemelni és érintettet megkérdezni? Ugyan!

De hát mit várok én a KISZótól, ha a kicsivel rangosabb Magyar Nemzet hírgyártói is magáblogokban halásszák a híreket és még ezen felül kutyaütőknek is bizonyultak. Erről itt írtam: Új nevet és díjat kaptam a Magyar Nemzettől.

____________________________

Tovább

Nem használok elipszilont újabb írásaimban

ly-j-elipszilon.gifMa elkészítettem az elipszilon használatának eltörlését célzó kezdeményezésem logóját, tegnap pedig egy dedikálásban ly nélkül írtam le a nevemet így: Balla D. Károj - ez most először történt meg.

A dedikált könyv történetesen első regényem volt, aki pedig a j betűs írásmódon egyáltalán nem rökönyödött meg, az legkedvesebb egyetemi tanárom volt, akitől egyebek mellett éppen a magyar nyelv fonetikai rendszerének a szépségeit tanulhattam meg. Horváth Katalin tanárnő azonnal egy anekdotával reagált, amej arról szólt, Fábián Pál akadémikus nyelvészprofesszor annak idején miért mondott le az elipszilon használatának szabájzati eltörléséről.

Tegnapelőtt sem tétlenkedtem: elkészült akcióm összefoglaló honlapja (elég bőséges tartalommal, többek között a gyakori, részemről most már j-vel írandó ly betűs szavak jegyzéke is szerepel rajta (a teljesség igénye nélkül): A hejesírástudók lázadása - Csatlakozzatok! (az azelőtti napon meg verset írtam, lásd alább a linkjét!)

Az előzményekről

Ma már ezt az egészet nagyon komojan gondolom, de az elipszilon használatáról való lemondást eredetileg áprilisi tréfának szántam. Ám egyrészt a nyilatkozat megfogalmazása közben ojan érveket hoztam fel, amejeket tréfán kívül is őszintén vallok, másrészt úrrá lett rajtam a hiúság: mi szép is lenne az első ojan magyar írónak lenni, aki műveiben nem használja a ly betűt.

Ennek a különcségnek persze csak akkor van értelme, ha belátható időn belül a magyar nyelv írásos változatából is kikopik az elipszilon (a beszélt köznyelvben ez rég megtörtént). Hogy ez be fog következni, én abban szinte biztos vagyok, a kérdés csak az, hogy időben ez egybeesik-e az én akcióm kiteljesedésével. Ha igen, akkor valamiféle előfutára lehetek ennek az ugyan nem forradalmi, de mégis fontos változásnak, ha azonban a magyar hejesírás szabájait a beszélt köznyelvhez igen nagy fáziskéséssel hozzáigazító akadémikusok és bizottsági tagok továbbra is ellenállást tanúsítanak, akkor az akció visszhangtalanul lecseng és minden bizonnyal idejekorán feledésbe merül. Ez engem ugyan bántani nem fog, mégis akkor lennék elégedett, ha első fecskeként nyarat csivitelhetnék például azzal, hogy kezdeményezésmnek sok követője akadna az író, szerkesztő, újságíró, publicista kollégák táborában, netán tanárok, nyelvészek körében, így egyre több ojan szöveg keletkezne, amej mellőzi a ly-t, és így bizonyosan elérhető lenne az a kritikus mennyiség, amikor a jelenségről már kénytelen lenne tudomást venni a hejesírási szabájzat felett diszponáló szakmai grémium is.

Hogy ennek az elképzelésemnek van-e realitása avagy a fantazmagória kategóriájába tartozik, az valószínűleg nem fog egyhamar kiderülni, arra nem számítok, hogy hirtelen tömeges méretű mozgalom indulna ötletem nyomán, de azt egyáltalán nem tartom elképzelhetetlennek, hogy mondjuk eleinte csak a közösségi oldalakon, később talán más online fórumokon, és egyszer majd a nyomtatott sajtóban is felbukkannak ojan írásművek, amejek szerzői tudatosan választották a j betűs írásmódot. A tudatosság fontos, mint ahogy az is, amit akcióm honlapján megfogalmaztam:

Ne a rossz hejesírók, hanem a ly használatának pontos ismerői csatlakozzanak és mutassanak példát!

Ebben elöl járva irodalmi blogomban máris publikáltam egy új, most írt verset, amejben minden kérdéses hejen j szerepel az elipszilon hejett: Balla D. Károj: Üdvre, kárhozatra

Visszanézés: 20 éve írtam

visszanezes-20-eve-irtam.jpgMindig büszkén hirdettem, hogy a nosztalgiázást nem sokra tartom és magam szinte soha nem gyakorlom - legalábbis azt a formáját biztosan nem, amely olcsó pótszerként megszépíti a múltat, illetve leginkább bennünket szépít meg valami múltbéli eseményben, helyzetben. Mindig a jelen és a jövő foglalkoztatott, a soros teendők és a tervek. Ha visszatértem a múltba, igyekeztem szigorú kritikával élni, saját szerepemnek, személyes vagy irodalmi-közéleti megnyilvánulásaimnak is inkább a negatív oldalát néztem, hibáim számbavételéből tanulni igyekeztem. Illetve egy fontos kivétel azért akadt: a humoros, groteszk, visszás helyzeteket és az ilyen helyzetekben szereplők szellemes mondásait mindig előszeretettel idéztem fel, végső soron ez is egyfajta nosztalgia, de talán érezhető a különbség. Míg rokoni-baráti társaságomban mindig akadtak, akik szerették volna, hogy partnerük legyek a régi szép idők felidézésében, addig én ezeknek a régi időknek inkább a fonákságaira voltam fogékony. Mi több: a távolságtartáson túl kifejezetten zavart is, ha a régvolt dolgok túlságosan megszépültek a visszaemlékezésekben. 

Azt hiszem, éveim előrehaladtával ez valamelyest megváltozott bennem. Egy ideje nagyon szívesen sztorizok, mesélek régi dolgokról, olykor részletesen is felidézve olyasmit, amire az utóbbi évtizedekben még futólag sem gondoltam. És bár minden ilyen alkalommal továbbra is a furcsaságokra, a humoros körülményekre, a fonák helyzetekre, félreértésekre, szellemes értelmezésekre fókuszálok, mégis: be kell vallanom, hogy felfedezem magamban az elfogódottságot, olykor még az elérzékenyültséget is. Feltételezésem szerint ez az öregedés biztos jele, és sajnos nem mindig sikerül ezt az elmém számomra nem túl vonzó érzelmi viszonyt az alaptermészetem részét képező egészséges cinizmussal és öniróniával kompenzálni. Bizony-bizony nem ritkán arra megy ki a visszarévedés, hogy kellemes emlékekkel kellemes perceket szerezzek magamnak. Erre korábban, úgy tűnik, nem vagy alig volt igényem, most viszont egyre gyakrabban fanyalodom ilyesmire.

Meglehet, ez is közrejátszott abban, hogy Nagy múlt áll előttem! felkiáltással elkezdtem újrapublikálni 20 évvel ezelőtt írt naplóimat. Persze vannak más motivációim is, az egyik az, hogy az 1996-2002 közti időszak naplóit azon frissében nem tettem fel az internetre, eleinte azért, mert még nem volt nekem (1999-ig), aztán meg azért, mert más írásművek, versek, novellák, cikkek, tanulmányok közreadását tartottam sokkal fontosabbnak. Netnaplót (akkor még a blog kifejezést nem igazán használtuk) 2002-ben kezdtem írni, s amikor ennek bejegyzései már szépen megszaporodtak, akkor utólag csak publikáltam, némi szűréssel, a korábbi évek anyagát. Ezek csakúgy, mint az akkori friss naplójegyzetek akkori fapados honlapomra kerültek fel.

Azt a rendszert magam eszkábáltam, profi munkának igazán nem mondható, bár az akkori, még korainak számító webes megjelenések között nem számított kirívóan rossznak. Legnagyobb hibája, hogy olyan keretes egymásba ágyazásokat használtam, ami képernyőn ugyan elég jól mutat, de ez a szerkezet akadályozza a Google keresőt abban, hogy feltérképezze a tartalmakat, illetve ha mégis indexálja a belső keretek tartalmát, akkor a találatokban nem a szépen mutató keretrendszer egészét adja meg, hanem csak a beágyazott belső oldalt. Így éppenséggel rá lehet találni ezeknek az anyagoknak egy részére, de ha a találati listáról előhívjuk őket, akkor csonka formában, a címet, menüt, oldalsávokat nélkülöző, a teljes képernyőn szétfolyó formában nyithatók meg. Ezzel akkor nem törődtem (mit nekem a Google!), most azonban igencsak zavar. Mivel nem több száz, hanem több ezer így publikált szövegről van szó (akkoriban szerzők tucatjait szerepeltető webmagazint, digitális folyóiratot, a sajátomon kívül írótársak naplófolyamát gondoztam a rendszeremen belül), így sem a régi építmény újraalkotására, sem az akkori nagy számú szöveg újraközlésére nem látok lehetőséget. De hogy azért valamit mégis kimenekítsek: alkalmas helyben és formában, 20 év késleltetéssel elkezdtem újraközölni akkori naplómat. A szövegek nem egyeznek meg 100 %-ig az akkor publikálttal, meghamisítani magam semmiképp nem szeretném, de kisebb stiláris javításokra azért olykor rászánom magam, illetve kiegészítem a közleményeket az akkor közzé nem tett, de gépemben fellelhető, eddig nem publikált további részletekkel. Így ez a sorozat valamelyest teljesebb képet ad, mint az akkor közölt, vagy utóbb könyvbe szerkesztett (szándékosan nem a naplókönyveimben - Egy manzárdőr feljegyzései - megjelent szöveget, hanem az eredeti feljegyzéseket használom - bár az egyezés-átfedés igen nagy, azért vannak kisebb-nagyobb eltérések).

Mindeközben igyekszem nem nosztalgiázni, hanem inkább tanulságokat, következtetéseket vonok le az akkor leírtakból, de - miért kerteljek! - olykor elfogódottságon kapom magam. Igaz, legalább ennyiszer vagyok bosszús is. Leginkább ezért: mennyit összedohogtam, mennyit ágáltam, hány kifogást emeltem, hány mulasztásra, hibára, visszásságra mutattam rá - DE MIVÉGRE? Azon túl, hogy magamat jól-rosszul elszórakoztattam vele, volt-e bármi haszna mindannak, amit évtizedeken keresztül naplójegyzeteimben megírtam?

Írói élmény: Élted volt regénye

...látszólag egy regény megírásának pontos algoritmusa, ugyanakkor egyáltalán nem alkalmas arra, amire valónak látszik. Illetve nem is látszik, merthogy valahol a szöveg funkcionális pontján le is leplezi magát.

elted_200.jpgA minap arról beszélgettünk Évával, milyen élményeink fűződnek az írói munkához. Pontosabban én kérdeztem meg tőle, melyik novellája írása közben érezte legnagyobbnak ezt az élményt. Nem tudott választani legélvezetesebb novellái közül, de elég pontosan meghatározta, mi is ennek az érzésnek a lényege, miben nyilvánul meg. Ebben egyetértettünk: én is hasonlókat tapasztaltam, amikor magával ragadott az írás édes szenvedélye. Viszont én negyvenvalahány évre visszamenőleg ki tudom választani azt az egy munkámat, amelyik írása közben ez a kellemes érzés a legmélyebben átjárt. Sőt, igazából azért tettem fel a kérdés, mert tudtam, hogy nekem van rá saját válaszom, megvan a privát favoritom, még ha ezt az elsőbbséget korábban nem is fogalmaztam meg.

Mert hát való igaz, hogy a versírás ihletett pillanatai nagyon fontosak, de ezek rövidebb kifutásúak, percekről, legfeljebb órákról van szó, esetleg pár napra széthúzódó élményről: a nagy szellemi kaland azonban hosszabb távú és terjedelmesebb szövegekhez kötődik. Én a regényeimet szerettem a legjobban írni.

szembesules150.jpgIdőben elsőként a Szembesülést. Bíbelődtem is vele vagy 13 éven át. Mivel azonban ez az élmény ennyire széthúzódott időben, és mivel ez a regény legalább annyira volt számomra erkölcsi kihívás, mint írói erőpróba, így az igazi élmény maga a gyökereimmel, múltammal, választásaimmal való emberi szembesülés és - talán - megigazulás volt, nem pedig az írói átélés. Írás közben mindig nyomasztott valamiféle magamra szabott felelősség, beteljesítendő misszió - és ez az alkotás örömét nem egyszer beárnyékolta. Bár iróniával, humorral, szerepjátékkal ezerszer kibújtam a nyomasztó terhek alól, amit viselnem kellett volna, azt fel-feldobáltam a levegőbe - ám hogy hagyjam őket földre zuhanni, azt nem tehettem meg, mert ezek az én terheim voltak és maradtak akkor is, ha röptüket igazgatva álltam alattuk. Így hát írás közben nem lehettem eléggé felszabadult.

tejmozi_150.jpgHarmadik regényem, a Tejmozi írása közben ilyesmi már nem gyötört, holott bizonyos vonatkozásokban a személyes érintettségem nem volt sem kevesebb, sem súlytalanabb, mint a Szembesülésnél, de ezt ekkor már jobban tudtam kezelni, nem töltött el szorongással. De az írás öröme mégsem lehetett önfeledt, mert túl sok volt bennem a tudatosság, a fegyelem - viszont az eufóriához nagy adag ösztönös invencióra is szükség van, hogy a mámor az önkontroll fölé nőhessen. Ezen a regényen azonban eluralkodik az intellektualitás, a nagyon okos kigondoltság, szerénytelenül talán megkockáztathatom azt az állítást is, hogy az elegáns architektúra szerint épített erős szerkezetbe mívesen kimunkált szöveget sikerült helyeznem - de ennek az lett az eredménye, hogy a Tejmozit alighanem jobb olvasni, mint amilyen jó volt írni, így voltaképp először történt meg velem, hogy a saját munkám iránti féltékenységből adódó mérhetetlen írói önzésemet feladtam az olvasó kedvéért. Ez az önzetlen lemondás ugyan az írói morál felől nézve igen dicséretes gesztus, emiatt azonban az ösztönös átélés mámorító érzését felülírta a jócselekedet feletti megelégedettség. Ez is melengeti a szívet - de nem reszket belé a lélek. Az olvasó örömének a keresése és a gyakran filozófiai mélységűnek szánt veretes szövegek létrehozása iránti vágyakozás megint csak elvett valamennyit a fennkölt írói szabadságból.

elted_200.jpgHogy mennyire másként volt ez az Élted volt regénye esetében, talán az is mutatja, hogy míg másik két regényemen hosszú éveken keresztül dolgoztam, addig ezt cirka 4 hónap alatt odatettem - ez éppen 20 évvel ezelőtt történt, 1996 végén kezdtem és 1997 tavaszára készen is lettem vele. Örömszöveget írtam, tobzódtak bennem az ötletek, fordulatok, ömlöttek a mondatok. Az építkezés nagyrészt teljesen spontán módon történt: egyik ötlet hozta a másikat, egyik megoldás vetette fel a következő megoldatlanságot. Egy nagy szövegrejtvénybe ágyazódik a voltaképpeni fő cselekmény, amelynek legfőbb funkciója, hogy kitöltse a keresztrejtvény üresen maradt kockáit. "Posztmodern trükkregény". Elfogadtam ezt a kritikusi minősítést, de eközben azt gondoltam, hogy egy jó bűvésztrükk igen aprólékos és pontos és hosszú előkészületeket kíván, a mutatvány tökéletesre csiszolása a Szembesülés esetén évekig tartott (nagyon sok fel nem használt szöveget is írtam közben, vázlatokat, táblázatokat, ábrákat készítettem...), ehhez képest az Élted volt regénye egyetlen csettintésre előállt. Ez a regény háromhavi önfeledt improvizálásom és túlpörgő kreativitásom jól sikerült  eredménye, ha van benne trükk, akkor az éppen az, hogy szemfényvesztő módon alapos kiterveltséget, elmélyült és koncentrált szellemi erőfeszítést, továbbá aprólékos szöveggondozó munkát enged feltételezni. Holott egyszerűen csak ez sült ki a nagy örömködésből.

Megjegyzem, hogy a megírás ideje alatt ezt nem pontosan így láttam. Akkori naplómban nehézségeimről is írok, panaszkodom, milyen lassan megy a munka, mert  "a magam támasztotta igényességnek alig-alig tudok megfelelni. Vagy igényeimet kellene lejjebb szállítani, vagy jobb mondatokat írni." Utólag azt gondolom, ez csak afféle nyafogás volt: minden korábbinál és minden későbbinél szaporábban haladtam előre a regényszövegben.

Arról is írok 1997 márciusában, hogy

"magánál a születő szövegnél ... jobban érdekel az írás folyamata. Ugyanakkor ezt a folyamatot szeretném teljesen függetleníteni magától a regénytől. Olyasmit szeretnék csinálni (itt az írni vagy alkotni nem lenne pontos), mint egy fiktív szabásminta vagy fiktív szakácskönyv. Létrehozni valamit, ami látszólag egy regény megírásának (ruha- és ételkészítésnek) a pontos, adekvát algoritmusa, ugyanakkor egyáltalán nem alkalmas arra, amire valónak látszik. Illetve nem is látszik, merthogy valahol a szöveg funkcionális pontján le is leplezi magát.

„Én kérem egy regény vagyok, amely itt íródik, az Ön szeme láttára. De ez nem igaz, mert csalok és nem az vagyok, aminek mondom magam” – valahogy így okoskodhatna szép fikcióm. ...kitalálni könnyebb, mint megcsinálni.

Hát... talán mégis megcsináltam...

Minimák, haikuk, aforizmák

irodalmi játék, haiku, hangoskönyvirodalmi akció, játék; haiku, aforizma, minima | laptop szerviz | szamizdat hangoskönyv | szövegszerkesztő letöltése internetről

Évekkel ezelőtt esett meg utoljára, hogy kollektív szövegírásra, irodalmi játszódásra, interakcióba hívtam volna barátaimat, írótársaimat. Internetes korszakom elején ilyesmik állandóan napirenden voltak, hol a képzetes szavak lexikonjának a címszavait építgettük internetalmától az alattomos pörgeporig, hol virtuális könyveket alkottunk, ezek között Esterházy Péter Tompaszöglet című könyve volt az utolsó. De voltak közösen létrehozott szonettjeink is, az Egy mondat a világ című multikulti szövegjáték keretében meg éppenséggel olyan szöveget kreáltam, amely aztán Tejmozi c. regényem alapjául szolgálhatott. Rám nézve ez volt a legtermékenyebb irodalmi játékunk.

Most szerényebb célokat tűztem magam elé. Mivel hosszabb ideje amúgy sem írok terjedelmes opuszukot, így a legrövidebb műfajok felé fordítottam az interakció szekérrúdját is. A Facebookon azt kértem ismerőseimtől, olyan szópárokat adjanak fel nekem, amelyek elemei nem állnak egymással semmilyen tartalmi összefüggésben. A beérkező 2-2 szavas "feladványokból" én vagy egy-egy haikut, vagy aforizmát, vagy minimálprózát írok, vagyis olyan rövid valamiket, amelyekben mindkét szó nemcsak hogy szerepel, hanem jelentésének funkcionális súlya van a műben (ez utóbbi szándékomat csak magamnak fogalmaztam meg). A játék címéül ezt választottam: Hever egymáson a világ (JA).

Első körben jöttek is a szópárok csőstül, szabályosan le kellett állítanom társaimat: előbb hadd dolgozzam fel ezeket, aztán jöhet még egy-két forduló. Hiba volt ezt tennem, mert a második és harmadik közben már alig érkezett néhány szópár. Most a legújabbak megéneklése áll előttem, az eddig elkészültek pedig (a feladott szópárokkal együtt) itt olvashatók:

Tovább

A Tárki és a pirézek

pirez.jpg

piréz - pirézek. tárki kutatás. első piréz: mit jelent piréznek lenni

Az interjúkkal szemben averziómat az utóbbi időben úgy sikerült legyűrnöm, hogy csak a magam számára kényelmes, kedvező feltételekkel fogadom el a felkérést. Ha az interjú nem hang és kép formájában kerül rögzítésre, hanem később úgy is áttennék szövegbe, akkor élőben én se nagyon akarok nyilatkozni: a diktafonra felvett és utóbb legépelt válaszok általában írott anyagként eléggé setesuták. Ha javításra elküldik, egy csomó munka van fele: egyfelől az ember kiirtaná a pongyolaságokat, másfelől nem szeretné az előbeszéd fordulataitól teljesen megfosztani. Kényszerű kompromisszum születik: a írott szó mívessége meg sem képződik meg, az megszólalás és adott perc varázsa pedig elszáll. Ami megmarad, az a hiányérzet, rosszabb esetben a bosszúság.

De problémás az írásban készülő interjú is: Az előre leírt kérdésekre adott írásos válaszok esetén nincs mód a visszakérdezésre, ha az ember nem vigyáz, szétesővé válhat a műbeszélgetés. No meg... A kérdéseket összeírni közel sem akkora munka, mint a részletes, okos, válaszokat kidolgozni, utóbbival akár több napi munka is lehet, viszont ki neve van az interjú felett, na kié? A riporter tekinti saját szellemi tulajdonának, én csak az alany vagyok, pedig én dolgoztam meg vele alaposabban. No, hát ezt már többször sikerült azzal áthidalnom, hogy ragaszkodtam ahhoz: az interjút én is megjelentethessem saját nevem alatt valamelyik weboldalamon. Ha az anyag az első közlés jogára kényes orgánum számára készül, akkor legfeljebb be kell várnom az ottani megjelenést... Ám, úgy tűnik, könnyebb a helyzet, ha az interjú egy kutatás számára készül: akkor blogomban jelenhet meg először.

Tovább

Portréfilm: Egy manzárd-őr vallomásai

A Duna TV portréfilmje - Balla D. Károly (2007)

 

A televíziós archívumban a teljes film hol elérhető és lejátszható, hol pedig nem. Ha nem indulna, alább kínálok egy alternatív lehetőséget:

Frissítés 2015: A film egy ideje elérhetetlen a televíziós archívumban, így a youtube-ra egy barátom által feltett, 5 részre vágott verziót tudom ajánlani helyette: 

 

 

 

 

 

Eredeti blogbejegyzés (a nem működő linkeket töröltem):

A Duna TV portréfilmje rólam (2007) - A beágyazott videó számomra rejtélyes okokból időnként nem játszható le. Ha ilyen problémával találkozol, próbáld megnézni a filmet a tv archívumában (link alább) vagy >katt ide<

Egy manzárd-őr valllomásai - Portréfilm Balla D. Károlyról

Négyszemközti "chatelés" Balla D. Károllyal
Áll Ungváron egy vadszőlővel befutott ház, manzárdjának lakója a kárpátaljai irodalom legszelídebb "fenegyereke" Balla D. Károly. Szűkebb pátriájában magányos farkasnak számít, ugyanakkor internetes "virtuáléjának" naponta több száz látogatója van. Félszázadik születésnapjának apropóján beszélgetünk vele irodalomról: versről, kulcsregényéről, a Szembesülésről, Ungvár macskaköveiről, a nevickei nyarakról, s arról, hogy miért mégsem mindegy, hogy hol van az a bizonyos "manzárd".

rendező: Medgyesi Gabriella | operatőr: Sibalin György | narrátor: Albert Gábor | gyártásvezető: Aranyosi Éva | riporter: Virág Anita  szereplő: Balla D. Károly

Lásd ezt is: Egy manzárdőr feljegyzései a Mozgó Világban

A PORT.HU oldalán rólam:

Balla D. Károly
Született: 1957. január 17. (Ungvár)

József Attila-díjas kárpátaljai magyar író, szerkesztő, blogger. Költőként indult, majd verseskötetei után sorra megjelentek novellái, publicisztikai kötetei, drámái, regényei. Több mint húsz önálló könyv szerzője. Írócsoportok vezetése, folyóiratok és kiadók alapítása, internetes portálok indítása fűződik nevéhez. A 2000-es években fokozatosan felszámolta közéleti és irodalomszervezői kötöttségeit. Meglehetős visszavonultságban él és alkot, azonban sokat publikál, és az interneten is intenzív a jelenléte.

FILM

 
Egy manzárd-őr vallomásai (szín., magyar dokumentumf., 2007) (TV-film) szereplő    
 
KÖNYV:
 
Antikvár könyv - Karnyújtásnyira (1993)
GALÉRIA KIADÓ    Könyvkereső
Antikvár könyv - Sorsomhoz szegezve (DEDIKÁLT) (1990)
KÁRPÁTI KIADÓ    Könyvkereső
Az utolsó futamok - Egy manzárdőr naplója 2004-2007 (2013)
PRO PANNÓNIA KIADÓI ALAPITVÁNY    Megveszem
Kezeit csókolja dr. Tóth (2006)
zETNA Kiadó    Könyvkereső
Szembesülés (2005)
PRO PANNÓNIA KIADÓI ALAPITVÁNY    Könyvkereső
  Tejmozi    
 
MŰVEI:
 
Álmodj zenét. (verseskötet, 1979) író    
Árokszélen (verseskötet, 1996) író    
Élted volt regénye. Egy önmagát mintázó torzó (regény, 1998) író    
Halott madárral (verseskötet, 1999) író    
Harmadvalaki (verseskötet, 2009) író    
Három másodpercem (vers) író    
Hóban és homokon (verseskötet, 1991) író    
A hontalanság metaforái (esszékötet, 2000) író    
Karnyújtásnyira (1993) író    
Kisebbségi áramszünet a schengeni fal tövében (2000) író    
Kis(ebbségi) magyar skizofrénia (publicisztika, 1993) író    
A lila zászlórúd író    
Magyarul beszélő magyarok (esszék, kritikák, 2008) író    
Ne gondolj a fehér elefántra (2000) író    
Peresztrojkácska (publicisztika, 2005) író    
A Pilinszky-projektum (2008) író    
Recsitativi (verseskötet, 1983) író    
Reggel madár, délben kötél (1999) író    
Sorsomhoz szegezve (verseskötet, 1990) író    
Szembesülés (esszéregény, 2005) író    
Tágulok a Világegyetembe (verseskötet, 1984) író    
Tejmozi (regény, 2011) író    
A topáz illemtana (1999) író    
VakCina (2003) író    
Valahol tűz van (1988) író    
Világvége (2002) író    
2000+-3. Az ezredforduló hét esztendeje. Egy manzárdőr naplója (naplójegyzetek, 2007) író

Balla D. Károly könyvei

Folyamatosan frissülő lista
Könyveim frissebb listája
[Könyvemblog]

I. Teljes könyvlista időrendben

 

  • Álmodj zenét. Versek. Uzshorod, Kárpáti Könyvkiadó, 1979.
  • Recsitativi. Versek ukrán nyelven. Ford: Ivan Petrovcij. Kijev, Mology Kiadó, 1983.
  • Tágulok a Világegyetembe. Versek. Uzshorod, Kárpáti Kiadó, 1984.
  • Valahol tűz van. Elbeszélések, kisregény, színmű. Uzsgorod, Kárpáti Kiadó, 1988.
  • Sorsomhoz szegezve. Versek. Ungvár (Uzsgorod), Kárpáti Kiadó, 1990.
  • Hóban és homokon. Versek. Hatodik Síp, Budapest–Ungvár, 1991.
  • Kis(ebbségi) magyar skizofrénia. Publicisztikák. Galéria Kiadó, Ungvár-Budapest, 1993.
  • Karnyújtásnyira. Elbeszélések, novellák, két színpadi mű, regényrészlet. Galéria Kiadó, Ungvár–Budapest, 1993.
  • Árokszélen. Versek, képversek. Pannónia Könyvek <Pécs, 1996>
  • Élted volt regénye. Egy önmagát mintázó torzó. Regény. Európai Protestáns Magyar Szabadegyetem, Basel–Budapest, 1998.
  • Reggel madár, délben kötél. Társszerzők: Füzesi Magda, Berniczky Éva. Pánsíp-UngBereg, Ungvár–Budapest, 1999.
  • A topáz illemtana. Társszerző: Berniczky Éva. UngBereg Alapítvány, Budapest, 1999.
  • Halott madárral. Válogatott és új versek. Pro Pannonia Kiadó, Pécs, 1999.
  • A hontalanság metaforái. Publicisztikák, esszék, vallomások. A Magyar Nyelv és Kultúra Nemzetközi Társasága, Budapest, 2000.
  • Ne gondolj a fehér elefántra. Öt színpadi játék. Pánsíp–Ungbereg, Ungvár–Budapest, 2000.
  • Kisebbségi áramszünet a schengeni fal tövében. Magyar Napló Kiadó, Budapest, 2000.
  • A Magyar Dráma Napja a József Attila Színházban, 2000. szeptember 21. Benne: Az illetéktelen c. alkalmi színdarabom. Társszerzők egy-egy hasonló művel: Láng Zsolt és Szabó Palócz Attila. - A József Attila Színház kiadása, Bp, 2000 (a könyv 100 db számozott példányban jelent meg).
  • Iván Kricsfalusij versei. Ford.: B. D. K. Ungvár, 2001.
  • Világvége. [Válogatott] novellák. Pro Pannonia Kiadó <Pécs, 2002.>
  • VakCina. Virtuális könyv. Liber-ALL, Világháló, 2003.
  • Peresztrojkácska. Válogatott publicisztikai írások, 1985-1990. (Az Ung Ungvárnál... c. sorozat 1. része). CyberBooks Kiadó, 2005. (e-book)
  • Szembesülés. 121 fragmentum egy regényhiány környezetéből. Pro Pannonia, Pécs, 2005.
  • 2000±3. Az ezredforduló hét esztendeje. Egy manzárdőr naplója. Pro Pannonia, Pécs, 2007.
  • A Pilinszky-projektum. Savaria University Press, Szombathely, 2008
  • Magyarul beszélő magyarok. Esszék, publicisztikák, írójegyzetek. EÖKIK, Budapest, 2008.
  • Harmadvalaki. Versek 1999-2008. Savaria University Press, Szombathely, 2009.
  • Széles az alagút. 73 limerik. BDK Online, Világháló, 2011, (e-book)
  • Tejmozi. Regény, Magvető Kiadó, Budapest, 2011.
  • Kő és árnyék. Kárpáti Kiadó, Ungvár, 2012

 

II. Szereplés írásaimmal antológiákban:

Régebbiek (1977-1999):

  • Szivárványszínben. Ifjúsági almanach. Uzshorod, Kárpáti Könyvkiadó, 1977.
  • Előreküldött ének. Határon túli magyar költők antológiája. Békéscsaba, 1982.
  • Lendület. Ifjúsági almanach. Uzshorod, Kárpáti Kiadó, 1982. – 64 p.
  • "Rólunk is szólnak...", ÉMÁSZ, Sárospatak, 1982.
  • Sugaras utakon. A kárpátontúli magyar nyelvű irodalom antológiája, 1945–1985. Uzshorod, Kárpáti Kiadó, 1985.
  • A Magyar Hírek Kincses Kalenádriuma, Idegenforgalmi Propaganda és Kiadó Vállalat, Budapest, 1986.
  • Megtart a szó, segít az ének. Tizenöt költő tizenöt verse. Gyűjtemény, Kárpáti Igaz Szó, Ungvár, 1996.
  • A Magyar Hírek Kincses Kalenádriuma, Idegenforgalmi Propaganda és Kiadó Vállalat, Budapest, 1987.
  • Évgyűrűk. Almanach. Uzsgorod, Kárpáti Kiadó, 1987. – 160 p.
  • Évgyűrűk '88. Almanach. Uzsgorod, Kárpáti Kiadó, 1988.
  • Évgyűrűk '89. Almanach. Ungvár (Uzsgorod), Kárpáti Kiadó, 1989.
  • Vergődő szél. A kárpátaljai magyar irodalom antológiája, 1953–1988. Magvető Könyvkiadó–Kárpáti Könyv-kiadó, Budapest–Ungvár, 1990.
  • Forrás antológia, Kecskemét, Forrás, 1990.
  • Erdély jelene és jövője, Erdélyi Szövetség, Budapest, 1991
  • Évgyűrűk '90. Almanach. Ungvár, Kárpáti Kiadó, 1991.
  • Ötágú síp. A határokon túli magyar irodalom antológiája. Móra kiadó, Budapest, 1992.
  • Extra Hungariam. A Hatodik Síp antológiája. Hatodik Síp, Budapest–Ungvár, 1992.
  • Legyél helyettem én. Tsúszó Sándor Emlékkönyv, Lilium Aurum, Dunaszerdahely,1992.
  • Európaiság a Duna völgyében. Fonyódi Könyvtár, Fonyód, 1992.
  • Sors, megírva. A Magyar Írószövetség Kárpátaljai Írócsoportjának antológiája. Intermix Kiadó, Ungvár–Budapest, 1993.
  • Én otthon vagyok költő. Tárogató Kiadó, Budapest, 1993.
  • Én otthon vagyok költő. Kis-Lant, Budapest, 1993.
  • Tavaszváró. Intermix Kiadó, Budapest-Ungvár, 1993.
  • Napjaink kisebbségi magyar irodalma. Nemzeti Tankönyvkiadó, Bp., 1993.
  • Töredék hazácska. Galéria Ecriture, Ungvár-Budapest, 1994.
  • Koszorú. Száz vers az anyanyelvről. Anyanyelvápolók szövetsége, Budapest, 1994.
  • Kisvárosi krémtörténetek. Erdélyi, felvidéki és kárpátaljai magyar írók antológiája. Kriterion–Pelikán, Ko-lozsvár–Budapest, 1995.
  • Martha Szépfalusi Wanner: Kämpfe von Gestern, Lehren für Heute. Verlag Héttorony, Budapest, 1995. <verseim német fordításban>
  • Szöveggyűjtemény a szép magyar beszéd tanulmányozásához. ELTE Fonetikai Tanszék, Bp, 1995.
  • Odi et Amo. Írói vallomások a nemzeti kultúrák közötti szeretetről és gyűlöletről. Magyar P.E.N. Club, Bu-dapest,1996.
  • Versekben tündöklő Erdély (2. kötet). Castrum Könyvkiadó, Sepsiszentgyörgy, 1996.
  • Hét évszázad magyar költői. Tevan Kiadó, Békéscsaba, 1996.
  • Egyetlen verseink. Nemzeti Tankönyvkiadó, Bp., 1997.
  • The Maecenas Antology of Living Hungarian Poetry, Maecenas Könyvek, Bp., 1997.
  • Mindenfélékből Pantheont. Kortárs költészeti antológia. Orpheusz Kiadó-Nap Kiadó, Budapest-Dunaszerdahely, 1997
  • Száz szomorú szonett. Pallas–UngBereg, Gyöngyös–Budapest, 1998.
  • Remekírók diákkönyvtára. Fél évszázad magyar költői. Polis Könyvkiadó, Kolozsvár, 1998. II. kötet.
  • Útközben. Tanulmányok Kárpátalja magyarságáról. Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség, Ungvár, 1998.
  • UngBereg 1999. Pánsíp-almanach. Bp-Ungvár, 1998.
  • Іскри чардашу. Petrovcij Ivan fersfordítása, Nyíregyháza, 1998.
  • Das Buch der Ränder. Die Unsichbaren – Ungarische Prosa jenseits der Staatsgrenzen. Weiser Verlag, Klagenfurt–Wien–Ljubljana–Sarajevo, 1999.
  • Ungarn von Montag bis Freitag, Suhrkamp Verlag, Frankfurt am Main, 1999.
  • Van-e magyar irodalomkritika? – Berzsenyi Dániel Irodalmi és Művészeti Társaság, Kaposvár, 1999.
  • Magyar szárnyvonalak. Határon túli prózaírók antológiája. Present Könyv- és lapkiadó, Bp., 1999

Újabbak (2000-):

  • "Honnan jövünk? Kik vagyunk? Hová Megyünk?" Ezredvégi kérdések a Tiszatájban. Szeged, 2000
  • Határtalan hazában. Erdélyi Könyv Egylet, Stockholm, 2000.
  • Kép a képben. A Magyar Zsidó Kulturális Egyesület évkönyv/5760 (1999-2000), Bp. 2000.
  • A mi nyelvünk. Íróink és költőink a magyar Nyelvről. Tinta Könyvkiadó, Bp., 2000.
  • Haza a magasban. Olvasókönyv a huszadik századi magyar irodalomból. Nap Kiadó, Dunaszerdahely, 2000.
  • Mit mondanak a harangok. Verses CD,  Borda Antikvárium, Bp., 2000.
  • Magyar líra az ezredfordulón. Békés Megyei Könyvtár, Gyulai Várszínház, Tevan Kiadó, Békéscsaba, 2000.
  • UngBereg 2000. Pánsíp-almanach. Bp-Ungvár, 2000.
  • Psalmus Hungaricus. Százharminchárom magyar vers. Berzsenyi Társaság, Kaposvár, 2000
  • Schengen. Magyar-magyar kapcsolatok az úniós vízumkényszer árnyékában. Kisebbségkutatás Könyvek. Lucidus Kiadó, Budapest., 2000
  • A székely tanítónő. Válogatás négy év elbeszéléseiből és verseiből. HM Zrínyi Kommunikációs Szolgáltató Kht., Bp, 2001.
  • UngBereg 2001. Pánsíp-almanach. Bp-Ungvár, 2001.
  • La Giornata della Poetica 2. Antologia poetica in 35 lingue di 45 poeti provenienti da 36 paesi. A költészet napja - Antológia II.  (magyar-olasz ny.) Noran, Bp, 2002.
  • In Quest of the Miracle Stag: The Poetry of Hungary. Vol. II. Chicago-Bp., 2003.
  • Szép versek 2004, Magvető, Bp, 2004
  • Eurovízió, Litera, Bp., 2004.
  • Koszorú. Száz vers az anyanyelvről. Petőfi Irodalmi Múzeum - Kortárs Irodalmi Központ, Bp., 2005.
  • Ljubi Vam ruke dr. Tot, zEtna, Novi Sad, 2005
  • Szép versek 2006, Magvető, Bp, 2006. Bp.
  • Szeretőm, földem, Erdély. Lazi kiadó, Szeged, 2006.
  • Légyott. Bartók + Párizs. Miskolci Operafesztivál Kulturális Szolgáltató Kht, Spanyolnátha, Miskolc, 2007.
  • Hárs a Tagore sétányon. A Quasimodo-emlékdíj 15 éves története. Balatonfüred, 2007.
  • Mily közel. Határon túli magyar költők antológiája. Magyar Napló Kiadó Kft., 2007.
  • Hosszúfény. Határon túli magyar írók antológiája, Magvető, 2008.
  • Irodalom_12, Kronika Nova, 2008.
  • Szép versek 2009, Magvető, Bp, 2009.
  • Magyar Badar. Syllabux, Budapest, 2011.

/a jegyzéket 2011 óta nem frissítem/

______________________

könyv és lakás kiadó - ungvár

virtuális könyv - bdk | internet és irodalom, gutenberg és neumanm

 

Számítástechnia. Megbízható használt notebook felújítása: webáruházból használt laptop vásárlás garanciával - Első kulcsszó: szerviz budapest.
süti beállítások módosítása