...látszólag egy regény megírásának pontos algoritmusa, ugyanakkor egyáltalán nem alkalmas arra, amire valónak látszik. Illetve nem is látszik, merthogy valahol a szöveg funkcionális pontján le is leplezi magát.

A minap arról beszélgettünk Évával, milyen élményeink fűződnek az írói munkához. Pontosabban én kérdeztem meg tőle, melyik novellája írása közben érezte legnagyobbnak ezt az élményt. Nem tudott választani legélvezetesebb novellái közül, de elég pontosan meghatározta, mi is ennek az érzésnek a lényege, miben nyilvánul meg. Ebben egyetértettünk: én is hasonlókat tapasztaltam, amikor magával ragadott az írás édes szenvedélye. Viszont én negyvenvalahány évre visszamenőleg ki tudom választani azt az egy munkámat, amelyik írása közben ez a kellemes érzés a legmélyebben átjárt. Sőt, igazából azért tettem fel a kérdés, mert tudtam, hogy nekem van rá saját válaszom, megvan a privát favoritom, még ha ezt az elsőbbséget korábban nem is fogalmaztam meg.

Mert hát való igaz, hogy a versírás ihletett pillanatai nagyon fontosak, de ezek rövidebb kifutásúak, percekről, legfeljebb órákról van szó, esetleg pár napra széthúzódó élményről: a nagy szellemi kaland azonban hosszabb távú és terjedelmesebb szövegekhez kötődik. Én a regényeimet szerettem a legjobban írni.

Időben elsőként a Szembesülést. Bíbelődtem is vele vagy 13 éven át. Mivel azonban ez az élmény ennyire széthúzódott időben, és mivel ez a regény legalább annyira volt számomra erkölcsi kihívás, mint írói erőpróba, így az igazi élmény maga a gyökereimmel, múltammal, választásaimmal való emberi szembesülés és - talán - megigazulás volt, nem pedig az írói átélés. Írás közben mindig nyomasztott valamiféle magamra szabott felelősség, beteljesítendő misszió - és ez az alkotás örömét nem egyszer beárnyékolta. Bár iróniával, humorral, szerepjátékkal ezerszer kibújtam a nyomasztó terhek alól, amit viselnem kellett volna, azt fel-feldobáltam a levegőbe - ám hogy hagyjam őket földre zuhanni, azt nem tehettem meg, mert ezek az én terheim voltak és maradtak akkor is, ha röptüket igazgatva álltam alattuk. Így hát írás közben nem lehettem eléggé felszabadult.

Harmadik regényem, a Tejmozi írása közben ilyesmi már nem gyötört, holott bizonyos vonatkozásokban a személyes érintettségem nem volt sem kevesebb, sem súlytalanabb, mint a Szembesülésnél, de ezt ekkor már jobban tudtam kezelni, nem töltött el szorongással. De az írás öröme mégsem lehetett önfeledt, mert túl sok volt bennem a tudatosság, a fegyelem - viszont az eufóriához nagy adag ösztönös invencióra is szükség van, hogy a mámor az önkontroll fölé nőhessen. Ezen a regényen azonban eluralkodik az intellektualitás, a nagyon okos kigondoltság, szerénytelenül talán megkockáztathatom azt az állítást is, hogy az elegáns architektúra szerint épített erős szerkezetbe mívesen kimunkált szöveget sikerült helyeznem - de ennek az lett az eredménye, hogy a Tejmozit alighanem jobb olvasni, mint amilyen jó volt írni, így voltaképp először történt meg velem, hogy a saját munkám iránti féltékenységből adódó mérhetetlen írói önzésemet feladtam az olvasó kedvéért. Ez az önzetlen lemondás ugyan az írói morál felől nézve igen dicséretes gesztus, emiatt azonban az ösztönös átélés mámorító érzését felülírta a jócselekedet feletti megelégedettség. Ez is melengeti a szívet - de nem reszket belé a lélek. Az olvasó örömének a keresése és a gyakran filozófiai mélységűnek szánt veretes szövegek létrehozása iránti vágyakozás megint csak elvett valamennyit a fennkölt írói szabadságból.

Hogy mennyire másként volt ez az Élted volt regénye esetében, talán az is mutatja, hogy míg másik két regényemen hosszú éveken keresztül dolgoztam, addig ezt cirka 4 hónap alatt odatettem - ez éppen 20 évvel ezelőtt történt, 1996 végén kezdtem és 1997 tavaszára készen is lettem vele. Örömszöveget írtam, tobzódtak bennem az ötletek, fordulatok, ömlöttek a mondatok. Az építkezés nagyrészt teljesen spontán módon történt: egyik ötlet hozta a másikat, egyik megoldás vetette fel a következő megoldatlanságot. Egy nagy szövegrejtvénybe ágyazódik a voltaképpeni fő cselekmény, amelynek legfőbb funkciója, hogy kitöltse a keresztrejtvény üresen maradt kockáit. "Posztmodern trükkregény". Elfogadtam ezt a kritikusi minősítést, de eközben azt gondoltam, hogy egy jó bűvésztrükk igen aprólékos és pontos és hosszú előkészületeket kíván, a mutatvány tökéletesre csiszolása a Szembesülés esetén évekig tartott (nagyon sok fel nem használt szöveget is írtam közben, vázlatokat, táblázatokat, ábrákat készítettem...), ehhez képest az Élted volt regénye egyetlen csettintésre előállt. Ez a regény háromhavi önfeledt improvizálásom és túlpörgő kreativitásom jól sikerült  eredménye, ha van benne trükk, akkor az éppen az, hogy szemfényvesztő módon alapos kiterveltséget, elmélyült és koncentrált szellemi erőfeszítést, továbbá aprólékos szöveggondozó munkát enged feltételezni. Holott egyszerűen csak ez sült ki a nagy örömködésből.

Megjegyzem, hogy a megírás ideje alatt ezt nem pontosan így láttam. Akkori naplómban nehézségeimről is írok, panaszkodom, milyen lassan megy a munka, mert  "a magam támasztotta igényességnek alig-alig tudok megfelelni. Vagy igényeimet kellene lejjebb szállítani, vagy jobb mondatokat írni." Utólag azt gondolom, ez csak afféle nyafogás volt: minden korábbinál és minden későbbinél szaporábban haladtam előre a regényszövegben.

Arról is írok 1997 márciusában, hogy

"magánál a születő szövegnél ... jobban érdekel az írás folyamata. Ugyanakkor ezt a folyamatot szeretném teljesen függetleníteni magától a regénytől. Olyasmit szeretnék csinálni (itt az írni vagy alkotni nem lenne pontos), mint egy fiktív szabásminta vagy fiktív szakácskönyv. Létrehozni valamit, ami látszólag egy regény megírásának (ruha- és ételkészítésnek) a pontos, adekvát algoritmusa, ugyanakkor egyáltalán nem alkalmas arra, amire valónak látszik. Illetve nem is látszik, merthogy valahol a szöveg funkcionális pontján le is leplezi magát.

„Én kérem egy regény vagyok, amely itt íródik, az Ön szeme láttára. De ez nem igaz, mert csalok és nem az vagyok, aminek mondom magam” – valahogy így okoskodhatna szép fikcióm. ...kitalálni könnyebb, mint megcsinálni.

Hát... talán mégis megcsináltam...

Bennfenntes információim szerint hárman is komolyann kritikát készülnek írni regényemről. Addig is, amíg ezek elkészülnek és megjelennek, a mostanában megjelent néhány rövid ajánlót, minikritikát, ismertetést ajánlom nyájas böngészőim figyelmébe:

„Meghalni nem annak ellentéte, hogy élni, hanem annak, hogy születni." Az apa- és anyaregényből ez a mondat hosszan tovább-gondoltatja magát. Valójában vendégszöveg, a román Ana Blandinától származik. A Tejmozi ugyanis játékos posztmodern ötleten alapul. Szerzője évekkel ezelőtt felhívta pályatársait: küldjenek neki részleteket kortárs irodalmi prózákból, hogy beilleszthesse azokat készülő novellájába. A kapott ötven idézetet felhasználta az első változatban, vagy lehet, hogy inkább köréjük írta az elbeszélést, ám publikálás előtt végül >>Könyv + családi trauma

Félméternyi magasságot is elér az utóbbi idők magyar aparegényeiből egymásra tornyozott könyvtorony – Esterházy Harmonia Cælestise nyitotta az évezredet a trendnek vagy legalábbis tendenciá­nak érzékelt sajátos „műfajú” apapótló regények sorát, amit aztán maga fejelt meg két évvel később a Javított kiadás által. >> Halál apa blues

Egy felnőtt, lelkileg azonban nem teljesen kiforrott, családjától, főként az anyjától sokáig függő férfi szembesíti magát a múltjával - a szülők halála után. Az emlékezet-, család- és identitásregényként is olvasható könyv főhőse hosszú ideig sikertelenül igyekszik összerakni a múltat. Nem csak időben kell eltávolodnia az eseményektől, de térben is: a szembenézésre csak egy idegen országban képes. Nincs könnyű dolga, mert az anyja még a múltját is kisajátította, így nem igazán tudja a saját szemével nézni a régebben történteket, másrészt mert >>Mint egy vetítővászonnál

A Tejmozi továbbra is ad elfoglaltságot. Alighogy megjelent egy korábban készült interjú az igen színvonalas ART.CO című művészeti magazinban (sajnos csak az elektronikus változatban, a korábbiaktól eltérően új lapszámuk nem jutott el a nyomtatógépig), máris újabb kérdéseket kaptam, a hét második felét ezek megválaszolásával töltöttem, ma meg is jelent a BárkaOnline oldalán, talán sikerült még újat mondanom a Tejmoziról és magamról - bár az ismétlődések most már elkerülhetetlenek, a regény keletkezéstörténetét legalább harmadszor mesélem el újra.

De érkezett magánérdeklődés is: levélben tudakolja egy kedves olvasó, nevezzük Tábori Bendegúznak, miért is került a Nobel-díjra való utalás a regénybe, mire céloz ezzel főhősöm. Végigolvasta a könyvet, de nem talált rá magyarázatot. Valamiféle kikacsintást vagy inkább tényleges ambíciót vélt felfedezni ott, ahol csak önirónia van. Ezt megírom neki. Láthatóan nem érti, mert következő levelében rákérdez: mégis, milyen kategóriában várom a Nobel-díjat (SMS-ben küldik!). Ennyit válaszoltam: Tábori Bendegúz kategóriában.

A vonatkozó részlet a regényből:

És most már mégsem szabadulhatok nagy tévedésemtől, képletbe kell írnom anyanyelvemet, be kell fejeznem a megfeleltetések és hozzárendelések teljes rendszerének a kidolgozását, függvényekre és változókra, determinánsokra és deriváltakra kell bontanom minden szószerkezetet, indexálnom kell minden idiómát, mátrixba írnom a grammatika megengedte összes lehetséges variációt.
    A cél az lenne, hogy végül ne létezzen, ne létezhessen olyan szöveg, amely ellentmond a kínnal felállított végső nagy egyenletnek. Hogy attól kezdve minden behelyettesíthetővé, kiszámíthatóvá váljon, és a nyelvi események ne legyenek egyebek megoldási gyököknél. Akkor hátradőlhetnék és várhatnám a Nobel-díjat. Ám ez a cél a hozzá vezető utak sokasodásával nemhogy közeledni nem látszik, hanem egyre inkább belevész a hamis alapfeltevés keltette homályba.

Utóbb egyébként arra gondolok, ennyire értetlen és iróniára ennyire süket olvasó aligha olvasná végig a könyvemet, meglehet, újra K. I. atyai jó barátom ugratásáról van szó, aki azért tért át más műfajra, mert álnéven küldött versei mögött mindig felfedeztem a valódi szerzőt.

Regénybéli nyelvész hősöm egyébként alighanem büszke lenne a magyar nyelv napja alkalmából tett bejelentésemre: Hamis igemód, semmis szám, kétharmados szám

Fejes László nyelvész egyébként ezt a nagyon találó és szakmailag megalapozott megjegyzést fűzte nyelvújításomhoz:

@BéDéKá: Kétségtelenül érdekesek újításai, de felhívnám a figyelmét, hogy a magyar a kettős tagadást kedveli, ezért az

Az új adótörvényekkel az állampolgárox jól járnak.

mondat helyett az

Az új adótörvényekkel az állampolgárox jól járfinak.

mondatot javasolnám.

Laptop árak. Transzferár nyilvántartás infra szerviz szolgáltatásnál. Google keresőmarketing szakértő -

Notebook javítás - Transzferár nyilvántartás - Terasz és télikert építés, fűtés. Használja ki télen-nyáron a transzferárazási teraszt, növelje meg a hasznos lakóteret igényes módon számítástechnikai cégünknél! Ha még nem tájékozódott, hogy egyáltalán milyen megoldások léteznek egy meglévő terasz időjárás elleni védelmére infrasugárzással, keressen rá az interneten a notebook szervíz budapest és az infrafűtés - teraszfűrés keresőkifejezésre.

A Magvető Kiadó 2011. október 12-én, 15 órai kezdettel a világháló nyilvánossága előtt rendezi meg a Tejmozi rendhagyó online bemutatóját, amely egyben sajtókonferencia is. Megszólalnak a szakma jeles képviselői, olvashatók és hallhatók lesznek részletek a könyvből, mód nyílik kérdések feltevésére és megválaszolására - a kiadó képviselőivel együtt három órán át állok az újságírók és az érdeklődők rendelkezésére. A Magvető most tart először internetes könyvpremiert; helyszínül a kiadó Facebook-oldalát választották. MINDENKIT SZERETETTEL VÁROK! További részletek: Online könyvbemutató. • A Tejmozi blogján az aktuális publikációkon kívül (kritika, regényrészlet, interjú...) igyekszem részletesen bemutatni a regény előzményeit, keletkezéstörténetét. E célból készítettem egy eligazító oldalt, lásd: ELŐTÖRTÉNET.

Most először próbálkozom azzal, hogy egy regényemnek / könyvemnek külön blogot nyitok. Erre nyilván a Szembesülés is érdemes lett volna, de annak megjelenésekor még nem voltam blogmániás. Most viszont az vagyok, úgyhogy el is indítottam a Tejmozi-blogot, bízva abban, hogy lesz iránta olvasói érdeklődés, s abban is, hogy jó ideig lesznek új közlendőim a regényről és a Magvetőnél most megjelenő könyvről. Erről még annyit feltétlenül meg kell említenem, hogy a korábbi gyakorlattól merőben eltérően, bár még meg sem jelent, máris foglalkozott vele a honi online-sajtó. Előbb a Kárpátalja.ma adta hírül néhány értő mondat kíséretében a várható megjelenést, most pedig a KISZó-online mutatta be a Tejmozi-blogot több link megadásával. Ez leginkább azért meglepő, mert aki csak a honi sajtóból tájékozódott, az bizony az utóbbi 4-5 könyvem címét lapjainkban egyszer sem láthatta leírva. - Köszönöm a mostani előzeteseket azoknak, akik ezzel a gyakorlattal nem értenek egyet.