(2003. febr. 27.) Tegnap megjött Bátyu. Koraősszel volt „itthon” utoljára, azóta nem is találkoztunk. Az áttelepülésük utáni években szinte 2-3 hetente jött, igaz, legtöbbször valamilyen konkrét ügyben, mindig voltak intézni valói. Aztán, ahogy teltek az évek, ritkultak a látogatások. Most már hosszabb ideje az évi 2, legfeljebb 3 alkalomra „lőtte be” magát, és mi is nagyjából ennyiszer tudtunk Bajára utazni családnézőbe. A nyáron Balatonkenesén találkoztunk. Mi ott nyaraltunk, és egy szombatot együtt töltöttünk a strandon.

(2003. február 25.) Ezeket az irodalmi tárgyú írásimat válogattam be előzetesen a Kriterionnak benyújtandó kéziratba:

(2003. február 24.) Nagy meccsek hete volt. Az egyik csapat kapítány-helyettese labdástul belezúgott a saját kapujába, a másik csapat jobbszélsője pedig megint beívelt egy magas és veszélyes labdát. Örjöng is újra az egész lelátó. [Ez a megjegyzés, felteszem, a két magyarságszervezetünk közti csatározások valamely - szerencsére rég elfeledett - epizódjára utal. - 2008]

(2003. február 19.) Még talán nem írtam arról, hogy kéziratot kért tőlem a Kriterion. Kedves levelet kaptam vezető emberüktől, olvasta regényrészletemet a Korunkban, esetleg kiadnák. Jeleztem, hogy elvben az a kézirat lekötve a legutóbbi könyveimet is gondozó pécsi kiadónál, ám igazgatója (Szirtes Gábor, akivel nagyon jó barátságba kerültünk az elmúlt évek során) legutóbb nem túl biztatóan beszélt a lehetőségekről, mondván, hogy sok a szerző, kevés a fóka, meg kellene célozni a határon túli könyvkiadói pénzkeretet, és jó lenne kárpátaljai társkiadót bevonni a dologba. Ez engem kicsit lelombozott, mert ha valamiről, hát arról hallani sem akarok, hogy a könyvem környékén kárpátaljai kiadó akár csak megforduljon, nemhogy társkiadóként közreműködjön. Ezért most a Kriterion ajánlatán kapva kaptam (volna) - de persze előbb levél Pécsre, a Pro Pannoniának, hogy mi a helyzet... Pár napra rá Gábor levele: meglepődött a felvetésemen, hogy esetleg máshová, hiszen érvényes előszerződésünk van, ki akarja adni a regényt, de persze ennek előfeltétele a sikeres pályázás. Hát... ha nem járt volna már meg ez a regény néhány kiadót és pályázati fordulót, akkor bizakodóbb lennék - igaz, hogy ez már egy teljesen átdolgozott szöveg (lesz). No, de a dolgok mégis kellemesen alakulnak, mert a Kriterion nem ragaszkodik a regényhez; ajánlottam egy esszékötetet. Küldjem!

(2003. február 17.) Mégsem közli az ÉS a konferenciánkról készült összefoglalót, kapom az értesítést a szerzőtől, Bodor Bélától. Ami persze nem olyan nagy baj, de egy picit jellemzőnek tartom... Nem éppen erről szólt a tanácskozásunk? Hát, úgy látszik, most sem siekrült a lábunkat betenni az ajtórésbe...

(2003. febr. 16.) Újra van lemezjátszóm! Újra le tudom forgatni azt a kb. 200 bakelit korongot, amelynek javát még kamasz-, majd legénykoromban vásároltam össze Unváron, Kijevben, Budapesten, Moszkvában, a Krímen, mindenütt, ahol megfordultam és volt módom lemezes üzletbe bekukkantani. Két legnagyobb portyázó helyem Pesten a Csehszlovák Kultúra Háza (a Károly, akkori Tanács körúton) és méginkább a Lengyel Kultúra Háza (az Andrássyn, akkor Népköztársaság útján). Utóbbi helyről legalább 30 lemezem származik, lengyel jazz, jazz-rock, blues (pl. SBB) és, na most fel kellene állni, megnézni, hogyan írják helyesen a nevet: Czeslaw Niemen, atya ég, 20 éve ki nem mondtam, le nem írtam ezt a nevet, pedig akkoriban jobban ismertem, többet hallgattam, mint Zoránt és Koncz Zsuzsát együttvéve. Orosz jazz is van bőven, Alexej Kozlov és az Arsenal pl. De megvan az összes (!) Omega, Illés+Fonográf, LGT a két utolsót kivéve. Generálok, Skorpiók, Piramisok, Bergendik... És pár tucatnyi klasszikus is, főleg barokkok, de akad pár modern, Sosztakovics, sőt, Pendereczki is. Egészen lázba jöttem attól, hogy ezeket most a hosszú lemezjátszónélküliség után újra meghallgathatom.

(2003. febr. 14.) Napokig csak csordogálnak az események, aztán meg minden hirtelen és egyszerre felpörög. Még alig tudtam napirendre térni afölött, hogy a Kriterion kéri a regényem (Szembesülés) kéziratát. Ez ugyan e percben még le van kötve az utóbbi könyveimet gondozó pécsi Pro Pannoniánál, de az igazgatója legutóbb nem nyilatkozott valami biztatóan a kiadási lehetőségeket illetően. Most írtam neki, rákérdeztem, számíthatok-e valamire. Mert ha nem, adom a Kriterionnak. (Komikus adalék: a regény nincsen teljesen készen, pedig gyakorlatilag 13 éve írom; kétszer már befejeztem, megjárt két kiadót, most van a harmadiknál - de nyáron elkezdtem újraírni, és még lenne vele munkám; de Kolozsvárról szűk hónap határidőt kaptam csak.) [Konkrét rákérdezésemre aztán a Pro Pannonia elkötelezte magát a Szembesülés mellett, és 2005-ben meg is jelent. - 2008.]

Bármilyen kedvező fejlemény, ez mégsem tud most annyira foglalkoztatni, mint a virtuális könyvbemutató előkészületei, közelgő időpontja. Ma KÉT NAGY EMBERt nyertem meg a résztvételre. Hosszan tűnődtem, hogy nevüket eláruljam-e már most, vagy mindenki az épp egy hét múlva szétküldendő meghívó révén értesüljön róla. Végül az utóbbi mellett döntöttem. Szó se róla, hízeleg a hiúságomnak, hogy ilyen kaliberű személyiségek várhatók a premierre, épp ezért picit körvonalazom kilétüket. Egyikük az internetes világ egyik legismertebb magyar szekértője, aki filozófiai, esztétikai, történelmi aspektusból vizsgálja a világhálót és hatását, a szövegek szabad terjedését és létezésük új dimenzióit. Több könyvet is írt erről. Levelében nem kevesebbet állított, mint azt, hogy a könyvbemutatónk „a posztcopyright kultúra egyik kezdőpontja lehet”. A másik súlyos egyéniség maga is őskomputeres, ősinternetes alkotó, legélesebb tollú publicistáink egyike, aki a dolgokat mindig metafizikai beágyazottságukban vizsgálja. Ő meg arról írt, hogy a virtuális könyvbemutatón bármilyen faktuális gesztus csakis mint „a szemléletben tükröződő eventualitás” értelmezhető. Milyen igaz!

Éva figyelte, amint sugárzó örömmel fogadtam ezeket a leveleket, és azt mondta, úgy lelkesedem, mint egy gyerek.

Vállalom, és nem tűnődöm azon, hogy ez vajon a gyengém-e vagy az erényem.

(2003. febr. 12.) Érik az embert meg- lepetések. Keresgélek a neten, pró- bálok utánanézni annak, amit Rollay Dák Béla interjújában olvastam, közben más keresőrendszereket is kipróbálok, nem-magyarokat is, az AltaVistát például, aztán a kereső- kérdéseket variálom, és már nem is tudom, honnan hová jutva megtalálom egy ismeretlen szövegemet. Mi a szösz?

(2003. febr. 9.) Néha már-már ijesztőek Éva intuíciói. Napok óta dolgozik a „küldj egy pompéryt” megírásán (Gergely Tamás PERFORÁL- projectje), amelynek múzsa- szövege Pompéry Judit kis glosszája: leánya, Zsófi, elvesztette az okmányait, és megállapította, hogy akinek nincsenek papírjai, az nem is létezik. Éva elkezdte írni a maga mininovelláját: az elvesztett dokumentumokról az jutott eszébe, hogy rutinvizsgálatok idején (jogosítvány megszerzéséhez, stb.) a klinikán időnként nem találják a régi kórlapját, és folyton újnak képzelve felfedezik tüdején a már 20 éve elmeszesített gócot. Az egészből tüdőbetegségének kis abszurdja kezd kikerekedni. Ahogy szaporodnak a mondatok, egyszer csak szükségét érzi, hogy valami elmés mottót válasszon írása fölé. Átmegy a másik szobába, ahol a verseskötetek állnak (dolgozószoba: szakkönyvek; Csönge szobája: próza; Kolos szobája: versek, képzőművészet - no, nem minha ez ivadékaink lelkülete szerinti elosztás lenne), és valami alig követhető belső asszociációktól indíttatva leveszi a polcról Christian Morgenstern Akasztófa-énekekjét. Belelapoz. Naná, hogy az egyik versben (pedig kis rövid kötetke, zsebkönyv) felfedezi Pompéry lányának a nevét: Zsófi. Ki is emel pár sort mottónak. A könyvben ott a költő életrajza. Kiderül, hogy tüdőbeteg volt... Ezen már picit csodálkozik. Olvassa tovább az életrajzot: legtermékenyebb korszakában, amikor ezeket a remek abszurdokat kezdte írni, Berlinben élt - mint ahogy Pompéryék is. Nem sok egy kicsit ennyi egybeesés?

Ilyenek ezek a nők.

Bezzeg a férfiak! Még a nyilvánvalót se akarják megérteni.

Egyetemi oktató levele: bár udvariasan, de nehezményezi, hogy világelsőnek gondolom és hirdetem a virtuális könyvek virtuális bemutatóját: „világelsőségről azonban nincs szó. A tanítványaim által alapított [...] kft. munkatársai 1993 óta [...] kizárólag internetes könyvkiadással foglalkoznak.” Megnéztem a honlapjukat: Balassi, Csokonai... Szépen el kellett a válaszlevélben magyaráznom, hogy mi nem internetes és nem digitális könyvnek, nem e-booknak, hanem szövegtesttel nem rendelkező virtuális könyvnek tartjuk a bemutatóját. (Holott mindez eléggé nyilvánvalóan le van fektetve a definícióban: ITT: Mi a virtuális könyv.) Egyébként egészen kitűnő szövegek érkeznek a bemutatóra...

*

Ma a 10. költő (Jan Twardowski) verseinek beszerkesztésével végét ért a kortárs lengyel költészetet bemutató sorozat. (LÁSD: Pompás menet élén) Kicsit elhúzódott. Annak örülök, hogy a költők számát 6-ról felemeltük 10-re, de talán nem túl szerencsés, hogy így a sorozat átívelt a virtuális konferencián és most az új virtuális akcióba is beleért. Félek, megosztotta a figyelmet. Bár ki tudja: még az is lehet, hogy erősítették egymást.

*

Már folynak az ősszel esedékes székesfehérvári határon túli irodalmi hét előkészületei. A napokban leveleket váltottam a rendezvény motoremberével, Aratónival. Sajnálja, hogy - úgy fest - az idén távolmaradok, érzem, nem győzik meg az érveim; sem az, hogy ősszel már vízum kell az utazáshoz; sem az, hogy nem tartom szerencsésnek, ha mindig ugyanazok a pofák szerepelnek; sem az, hogy ezt az egész „határon túli” tematikát szeretném a magam részéről lezárni. Kérdezte, volna-e téma-ajánlatom; én meg gondoltam egy merészet és megadtam egy internetes téma-címet, több alcím-lehetőséggel. Tóninak nagyon tetszett. Írtam, ha sikerül ezt kitűzetni az egyhetes rendezvénysorozat témájául, akkor ott a helyem! (Máskülünben hogy is vesznék újra össze Szakolczayval?!)

*

Amire már egyáltalán nem számítottam: pontosan fél év hallgatás után (!) „válaszolt” annak a szervezetnek az elnöke, amelynek webmesterként a nyáron elkészítettem a honlapját. A munka folytatását helyezi kilátásba, anélkül, hogy augusztus 8-án kelt és elküldött levelem konkrét felvetéseire válaszolna, anélkül, hogy az ott megfogalmazott feltételeimet (pl. írásbeli megállapodás megléte) teljesíteni óhajtaná. Hát lehet így is kommunikálni. Csak minek.

(2003. febr. 7.) Miután a Gergely Tamásnak adott interjúban (több helyen is megjelent, lásd ITT IS) már elárultam, hogy mi a következő projectem, tegnap sok száz címre szét is küldtem a virtuális könyvek bemutatójáról szóló első közleményt. Kaptam értő és értetlen reagálásokat egyaránt. Közben folyik a 22-én esedékes bemutató előkészülete, lassan körvonalazódik, kik lesznek a résztvevők. Már érkeztek jelzések a könyv várható utóéletével kapcsolatban is.