(2003. febr. 27.) Tegnap megjött Bátyu. Koraősszel volt „itthon” utoljára, azóta nem is találkoztunk. Az áttelepülésük utáni években szinte 2-3 hetente jött, igaz, legtöbbször valamilyen konkrét ügyben, mindig voltak intézni valói. Aztán, ahogy teltek az évek, ritkultak a látogatások. Most már hosszabb ideje az évi 2, legfeljebb 3 alkalomra „lőtte be” magát, és mi is nagyjából ennyiszer tudtunk Bajára utazni családnézőbe. A nyáron Balatonkenesén találkoztunk. Mi ott nyaraltunk, és egy szombatot együtt töltöttünk a strandon.

Most főleg unokalátogatóba érkezett, és azért hogy a fia - kisöcsém - családi problémáin talán valamit segíteni tudjon. Azokból ugyanis több van a kelleténél...

*

Rada Sanyi telefonja délelőtt. Az UMDSZ középszintjű szervezete alakul márciusban; meghívott az ülésre. Szinte megszólalt a fülemben tavalyi, tavalyelőtti, még régebbi telefonhívása, amikor még az UMSZ évzáró, évnyitó és köz- és más gyűléseire hívott, s hogy akkor ugyanígy elhárítottam. Vajon miért gondolja, hogy azóta felébredt bennem a szervezeti élet iránti igény? Számolgatom, talán két évnél is hosszabb ideje nem voltam semmiféle itteni összejövetelen, még kulturális jellegűn sem, annak pedig talán 5 éve is megvan, hogy a politikai-érdekvédelmi-szervezeti színezetűektől távol tartom magam.

És Sanyi mégis rendületlenül telefonál. És minden alkalommal megkérdezi, hogy miért nem. Én meg mindig elmondom, hogy nézd, mindenkinek el kell döntenie, hogy mire fordítja a szellemi energiáját, és én úgy határoztam, hogy gyűlésekre nem. Igen, de hát rosszul mennek a dolgok, kellene rajtuk lendíteni, ehhez értelmes emberek kellenének. ilyenkor hiúságomban érintve megköszönöm, hogy gondolt rám, de...

Ha visszagondolok „szervezeti múltamra”, roppant élesen csak az a helyzet ugrik be, hogy én csinálni szeretnék, vagy már csinálok is valamit, és ezt a tevékenységemet boldogan beviszem az adott szerevezetbe, hogy annak javára fordítsam, remélve, a szervezettől segítséget, legalább erkölcsi és infrastrukturális támogatást kapok a munkámhoz. Ennek azonban épp az ellenkezője történik: a szervezet vagy azonnal be akar kebelezni és minden önállóságomtól megfosztva úgy akar mozgatni, ahogy nekem egyáltalán nincsen ambícióm, vagy kisajátítani igyekszik a munkámat, amit aztán, ha ez sikerül neki, már nem végzi tovább, de azt sem engedi, hogy én végezzem...

Kizárólag ilyen emlékeim vannak akár az ősKMKSZt, akár a MÉKKet illetően. Előbbiben választmányi tagként és kulturális bizottsági elnökként, utóbbiban kulturális társelnökként indultam, de voltaképpen egyik szervezetnek sem volt szüksége - jó, nevezzenek beképzeltnek - egy önállóan gondolkodó ember kreativitására. Nem lettem volna hülye mindegyiket otthagyni és a sokkal veszélyesebb „magánzás” útjára lépni, ha biztonságot adó kereteiken belül hagytak volna dolgozni, hagyták volna kiélni lapalapítói, kiadói, szerkesztői, szervezői ambícióimat. De sorra kiderült, hogy mindezt nélkülük - vagy akár ellenükben - könnyebben véghez tudom vinni.

Hát akkor miért mondanék igent, ha bármiféle új szerveződéshez invitálnak?