Egy ízben (mint egyik rangidős, megbecsült művészünket) Glück Gábort kérték fel arra, hogy a festőszövetség nagy őszi tárlatának ünnepi megnyitó beszédét megtartsa. A különc hírében álló művész elég lazán állt a roppant megtisztelő feladathoz, nem írt meg előre semmit, még vázlatot se készített. Záró mondatát mégis évtizedekig emlegették.

Az 1980-as évek elején jártunk, ekkorra látványosan megmerevedett a szovjet ideológia és kultúrpolitika, a művészeken már-már az 50-es évek szigorával kezdték számon kérni a szocialista vívmányok dicsőítését, megszaporodtak a sematikus ábrázolások, a 60-70-es évek szabadabb levegője után újra a szocreált célozták az elvárások. Különösen így volt ez Kárpátalján, ahol a pártbizottság és a művelődési osztáj kiskirájainak zabszem sem fért a megfelelő testnyílásába egy-egy nagyobb művészeti esemény előtt: jaj, csak nehogy dorgálást kapjanak fentről valami burzsoá elhajlás, modernista kilengés miatt. Így aztán nagyon odafigyeltek arra, mit játszhat a színház, mijen könyvek jelenhetnek meg – és mi kerüljön a nagy összegző tárlaton a közönség elé. Kaptak is zöld utat munkásportrék, a termelés hősi jelenetei, idilli falusi zsánerképek, leginkább pedig unalomig sorozatgyártott tájképek.

Tudni kell még, hogy bár ekkor már több mint harminc éve Ungváron élt, Glück sosem tanult meg rendesen oroszul beszélni. Szókincsével, mondatfűzésével nem volt gond, de például magyarosan hangsújozta a szavakat (mindig az első szótagra hejezve a nyomatékot), nem sokat adott az igeidőkre és -módokra, el-eltévesztette a ragozást és néha még a grammatikai nemeket is felcserélte. Aki először hallotta, akár azt is hihette, mindez csak humor, a mester az oroszul rosszul beszélőket parodizálja. Tisztelői persze tudták, erről szó sincs, néha mégis kuncogtak egy-egy komikusnak tetsző kijelentésén.

Amikor Koczka Andrást, a kárpátaljai festőiskola nagy öregjét egy ízben műtermében meglátogatták a fiatalabb kollégák és képzőművész-növendékek, feltűnt nekik egy frissen befejezettnek látszó festmény.

Azt a hegyvidéki ruszin falut ábrázolta, amejet a kollégák számtalanszor megfestettek, és szinte versengtek abban, mejikük talál jobb rálátást fatemplomára, házaira, egyetlen utcájára. A diákok pedig a kötelező plein air túrákon maguk is megmászták az összes környező hegyet, megfestették innen és onnan, magasabbról és alább ereszkedve, tisztásról és erdőszélről nézve, ahonnan csak rálátni lehetett.

De Koczka képe mindtől különbözött. Csodálkozásukban rá is kérdeztek: mondaná meg a nagy piktor, honnan látta ijennek ezt a falut.

- Honnan-honnan... Hát erről a sezlonyról! - mutatott kedvenc műtermi heverőjére a mester.

<< kép - Koczka András Múzeum (emlékház), Ungvár, 2021.

KOCZKA András festőművész, 1911 - 1987

Az ungvári alapiskola elvégzése után 1932-ben az ungvári tanítóképzőt fejezte be, majd polgári iskolai tanári oklevelet szerzett. Az ebben a tanintézményben rajzot oktató Erdélyi Béla hatására kezdett festeni, aki később a következőket írta róla: "Koczka a nagy felülettel és a szürke színeknek lágy analízisével tűnik fel. Nagyméretű vásznaiban Kárpátalja iránti rajongása, a ruszin nép élete mutatkozik. Színeiben egyéni ízesség és zamat ragyog."

Tehetségére széles körben felfigyeltek, a budapesti Nemzeti Szalonban kiállított egyik képét Móricz Virág 1940-ben a következőképp méltatja: „A nagyterem közepén pompázik Koczka András perecsényi festő ragyogó téli ruszin földje. Szépséges hucul lányok jönnek a vásárról, mennek havas utakon, ragyogó napfény süt a kékesfehér téli hegyeken. Süvegtetős faházak süppednek a hóba. Biztos kezű festő meséje.”

Ungváron volt polgári iskolai, tanár, vidéki falvakban beosztott tanító. 1944-45 után fontos posztokat is betölt. 1946-tól az Ukrajnai Képzőművészek Szövetségének tagja, majd a később a képzőművészeti szövetség főtitkára, beválasztják a Szovjetunió Képzőművészeti Szövetségének vezetőségébe.

Balla László ezt írja róla monográfiájában, hogy országos elismertsége ellenére: "...a kárpátaljai politikai vezetés szemében fekete bárány, az évek során semmiképp nem hódol be, kitart (nem épp „szocialista realista”) stílusa mellett, politikai tendenciájú képeket nem fest, roppant büszke ember lévén, a hatalom képviselőinek nem gazsulál, egyenrangúként, sőt néha talán kissé felülről beszél velük (mélyen lenézi a szellemi törpéket)… (...) A tájképfestő Koczka erősségei kétségtelenül a szürkék. És érdekesmód épp ebből a szürke alaptónusból bontja ki nagyon festői, nagyon dekoratív színvilágát… A tájban fogant portréval mutatnak szoros rokonságot Koczka többalakos kompozíciói is, legtöbbnek témáját a népéletből veszi, a táj és az ember szinte elemi erejű együvétartozását fejezi ki újra és újra, más és más eszközökkel.” (Balla László: Erdélyi
Béla és kortársai. Galéria Kiadó, Ungvár– Budapest,1994.)

békemenet 2021 budapest | tanult tehetetlenség | infrapanel fűtés | honlap szerviz

Naposcsibéktől határon túli szavazókig

Arról esett szó író-műfordító kolléga posztjában, érdemes-e felvenni a telefont, ha a hívó ismeretlen. Leírtam módszeremet: amennyiben nem előre felvett szöveg szólal meg, hanem

ha élő ember van a túlvégen, aki udvariasan rám akar sózni valamit, mindig megkérem, szintén udvariasan, először tisztázzuk a csirkék ügyét. beugranak. miféle csirkékét? innen nyert ügyem van. hát 200 naposcsibét rendeltem maguktól azzal, hogy ha felnevelem őket, jérce korukban visszavásárolják. itt a 200 csirke, hol a pénzem? de hát mi egy bank vagyunk. tudom, legutóbb is azt mondták. mindig az ő türelmük fogy el, nekem meg lesz egy jó napom

Jeles drámaíró arról posztolt, hogy a tanult tehetetlenség miként érvényesül a magyar társadalomban: »Minek tiltakozni, ha úgyis mindig én húzom a rövidebbet? Ezért inkább az elnyomó "oldalára áll", és lehajtott fejjel tűri, hogy a hatalom azt csináljon vele, amit akar. Magyarországon ma 65 éve volt az utolsó kísérlet, amely megpróbált véget vetni az elnyomásnak és hatalmi visszaéléseknek. De ez is kudarccal végződött. Úgyhogy az emberek "átálltak" a másik oldalra... A magyar társadalom azóta is a 'tanult tehetetlenség' állapotában vegetál.« Ezt fűztem hozzá:

nemzetkarakterológiákban nem nagyon hiszek, de szeméjekre lebontva ismert a jelenség. megkockáztatom, jó, hogy ez a pszichológia fogalma, és nem a szociológiáé

A szégyenletes október 23-i Békemenet arra is jó volt, hogy az Erdéjből közpénzen Budapestre utaztatott magyarokat (újra) lerománozzák egyes felhevültek (én csak olvastam a kommenteket, de volt, aki a hejszínen tapasztalta. Az esetet említő posztomban, bár sokkal kulturáltabban, több ismerősöm is hangot adott a határokon túli magyarokkal szembeni averziójának, leginkább a kettős állampolgársággal megszerzett szavazati jogukat kifogásolva (beleszólnak ország belügyébe, de nem viselik ennek következményeit), meg azt, hogy Magyarországra névleg áttelepülve nyugdíjban, ingyenes gyógyellátásban részesülhetnek, holott életük során nem itt fizettek adót, társadalombiztosítást (ez lényegében a DK-álláspontok felmondása). Egyes hozzászólásokból sütött az indulat. Ezzel reagáltam:

kedves magyarországi magyarok, akik hergelődtök a határon túliak ellen, haragudjatok először a kormányotokra és országgyűlésetekre, amejik ijan állampolgársági és választási törvényt alkotott, amijet, aztán haragudjatok arra baloldalra, amejik nagy bukásával orbán 12 éves bebetonozódását lehetové tette, aztán haragudjatok a honi fidesz-szavazókra, akik ebbe a hejzetbe hozták és abban megtartották orbánt, aztán megint haragudjatok a baloldalra, liberálisokra, hogy 11 év alatt nem tudtak vonzó alternatívát nyújtani és most is csak a jobbikkal paktálva jött össze valami, és haragudjatok magatokra, hogy nem tudjátok leváltani a fideszt - és ha kellően felhergelődtetek, csak azután haragudjatok a most bűnbaknak kikiáltottakra

az összes határon túlra irányított magyar támogatás (a hvg összesítése szerint) 2020-ben 140 milliárd forint volt, a célközönség minimum 2 millió ember. ugyanebben az évben mészáros lőrinc vagyona 185 milliárddal gyarapodott. ő 1 ember. kire is kell haragudni?

és akkor azért hadd írjam le: Mo és a htúli magyarság viszonya több mint problematikus. erről többször írtam, beszéltem. nem kétséges, hogy a nagy támogatás egyfelől klientúraépítés, másfelől szavazatvásárlás és csak harmadrészt a támogatásra rászorulók megsegítése. kétségtelen az is, hogy a magyarországra névleg vagy ténylegesen áttelepültek ügye is problematikus, de például a nyugdíjfizetést, ha jól tudom, egy nagyon-nagyon régi államközi megállapodás alapozza meg. az állampolgárság és lakcímkártyák megszerzésében - mindenki tudja - vannak joghézagok és vannak sújos visszaélések. a visszaélőket meg kell büntetni, méginkább akik ebben mo-i parnerek. az adott törvények szerint szabájosan eljárók viszont csak kihasználnak egy adott lehetőséget. hogy ennek mi az erkölcsi megítélése, arról lehet vitatkozni, de nem árt tudni, hogy a kettős állampolgárok szülei-nagyszülei valaha a történelmi Mo területén éltek-születtek, és magyar állampolgárságukról nem önként mondtak le. a békemenetre való ijetén utaztatás alávaló dolog akkor, ha az érintetteket megtévesztették, ha nyomást gyakoroltak rájuk. ha önként, meggyűződésből jöttek, akkor is van felelősségük. de azért ne essünk nagyságrendi tévedésbe atekintetben, h a mai hejzetért kik a felelősök.

Már jobban szeretem a Google alapú keresőoptimalizálást, miután sok éve kiszerettem a kárpátaljai magyar irodalomból. Oka számos, előzménye hosszú. A lényeg talán annyi, hogy az 1980-as évek önfeledt lelkesültségéhez a 90-es években komoj szakmai hozzáállást igyekeztem társítani. Eleinte pozitív változásokat is regisztrálhattam: igaz, hogy legtöbb alkotónk a rendszerváltozás után nem tudott átlépni a saját árnyékán, ám megjelenni látszott egy új nemzedék, tagjai a progresszív irányzatok felé tapogatóztak. A szemlélet- és generációváltás azonban elmaradt, a fiatalok elhagyták szülőföldjüket, a velük nagyjából egyidőben indultak szépírói teljesítménye pedig nem igazán tagozódott be a merev keretek közé zárt egységbe. A valamijen szinten kanonizálódó kárpátaljai magyar irodalomnak leginkább csak a hiányosságait tudtam számba venni a nagyjából 1994 és 2006 között írt kritikáimban, esszéimben. Ezek miatt és nyilatkozataim, véleménynyilvánításaim miatt (ekkoriban intenzíven blogoltam) kollégáim többsége erősen megorrolt rám. Hogy belőlem ellenséget formáljanak, az jól beleillett abba a sérelmi magatartásba, amejet máig sem tudtak levetkőzni.

Én meg fokozatosan elvesztettem szakmai érdeklődésemet mindaz iránt, ami Kárpátalján irodalom címén születik, történik. Az időközben jelentkezett újabb generáció tagjaitól olvasott művek ezt nem tudták megfordítani: egy-egy ritka felvillanáson kívül leginkább önképzőköri színvonallal találkozom. Így a szakmai után olvasói érdeklődésem is elapadt.

Mindez most azért jutott eszembe, mert mostanában két friss felkérést is kaptam: egyikben bevezetőt kértek az irodalmunkat bemutató sorozathoz, a másikban fejezetnyi tanulmány megírására kértek fel egy kongresszusra készülő kötet számára, amej "reprezentálni szeretné a határainkon kívüli mai magyar irodalmat". Mindkettőt elhárítottam. A másodikban érveim között az is szerepelt, hogy a határon túli magyar irodalmak külön kezelését (és egy kalap alá vételét) én ma már nem tudom elfogadni, és leginkább azért nem, mert torzulásokkal jár és egy hamis értéktöbblet képzetével párosul. Mindezt részletesen kifejtettem új, immár teljesen elipszilon nélküli blogomban:

Érdekel-e még a kárpátaljai magyar irodalom?

Sokkal jobban a keresőoptimalizálás. A weboldal szemantikus optimalizálás, főleg a Google Page Experience árnyékában. Igazi kihívás az első oldalra kerülés megvalósítása, kreatív munkát igényel. Kezdőknek gyakran van szüksége keresőmarketing tanácsadásra a SEO-szakértő részéről, ebben tudok segíteni. Tartalommarketing stratégiám általában sikeres. További információk:

• https://elsohely.net/google-kereses-elso-hely/

2007-ben vagy 2012-ben haltam meg?

Tsúszó Sándor meghaladhatatlan teljesítményét leszámítva alighanem valóban én vagyok a legaktívabb posztumusz író. Ojan jól sikerült meghekkelnem az életrajzomat, hogy immár egy komojnak szánt (de inkább szánalmasan nevetséges) irodalomtörténeti kiadvány is feltünteti elhalálozási dátumomat.

A szerkesztők abban láthatóan nem értettek egyet, hogy mejik évben szenderültem jobblétre, a könyv tárgyalási részében halálozásom dátuma 2007, viszont a szöveggyűjteményi részben és annak a tartalomjegyzékében 2012-ig hagytak élni. Elképzelem a parázs vitákat, amikor is a könyv szerkesztőbizottsága, benne 6 kárpátaljai magyar pedagógussal (!) érveket keres - és természetesen talál: lásd a linkeket:) az egyik vagy a másik dátum mellett. Végül nem jutnak konszenzusra, kompromisszumos megoldás születik: szerepeljen mindkettő. Ha ebben nem is tudtak dönteni, abban méjen egyetértenek, hogy a kárpátaljai szerzőket nem kell megkérdezni arról, adják-e hozzájárulásukat műveik megjelentetéséhez (ugyan! örüljenek a megtiszteltetésnek!). Viszont amikor egy halott szerző jelentkezik és tiltakozik a jogsérelem miatt, akkor a derék szerkesztők Megbotránkoznak saját hibáikon (<<előzmények és levélváltások).

A Méry Ratio kiadónál történt jelentkezésem óta eltelt több mint 2 hónap várakozás után ma megérkezett a Kárpát-medencei magyar irodalom 1920-tól az ezredfordulóig. Irodalomtörténeti kézikönyv és szöveggyűjtemény című, közel 800 oldalas kiadvány tiszteletpéldánya az összes belső torzulásával együtt. Itt most csak kettőt említve: saját szöveggel egyetlenegy élő erdélyi író sem szerepel benne, felvidéki is alig néhány. Kárpátaljai viszont 26 darab (!), a magyarországi részbe pedig sem Babits, sem Kosztolányi, sem József Attila nem fért bele, annál inkább Wass Albert, Nyírő József, Tormay Cécile.

Akkor lássuk a 90 %-ában a honlapjaimon is szereplő szövegekkel megegyező életrajzomat az ominózus kötet 339. oldaláról:

Előfordul, hogy első Kárpátalja-blogomban hónapokig nincs új bejegyzés. Ennek legalább két oka van: időhiány és érdeklődés hiánya. De lehet egyesíteni a két okot: túl sok egyéb közlőhelyem van, a közlendőm viszont más irányú. Pátriámmal csak ritkán, el-elvétve foglalkozom (erre megvan a jó okom). Hogy az utóbbi hónapokban valamelyest most mégis aktivizálódott a 2008-ban létrehozott, azaz az internet világában már idősnek számító webhely, annak nagyon praktikus oka van, ez pedig a SEO világába vezet, ezzel viszont ezúttal kivételesen nem terhelném olvasóimat. Legyen annyi elég: blogerősítésről van szó. Az elhanyagolt blogok hajlamosak elveszteni internetes potenciáljukat, míg azok, amelyek folyamatosan frissülnek, bővülnek, sokkal inkább számot tarthatnak nemcsak az olvasók, hanem a keresőrobotok figyelmére is. Blogot erősíteni persze leginkább olyan posztokkal lehet, amely felkeltik az érdeklődést, látogatottságot generálnak, illetve bizonyos kulcsszavakkal bekerülnek a Google találali listáinak az élére, és így a keresőből is érkeznek látogatók. (Na, mégis elkezdtem itt keresőoptimalizálási dolgokról írni.) Légyeg a lényeg: ha beírjuk a keresőbe pl. ezeket a kifejezéseket:

• ungvarszkij hotel
• knyahinya meteorit
• árpád vonal - turizmus
• üstben fürdés
• ungvár torta
• beszkidi alagút
• beregszászi nagyzsinagóga

- akkor a karpatalja.blog.hu megfelelő tematikus cikke a Top3 találat között szerepel. Itt azt is meg kell jegyeznem, hogy ezeket a bejegyzéseket nagyrészt segítőtársam, H.Cs. írta és tette fel a blogba - köszönet érte.

A blog legolvasottabb cikke egyébként a Virágzik a Nárciszok völgye című, de ehhez nem a Google, hanem a Facebook szállítja a látogatókat: a közösségi odalon nagyon sokan megosztották, amikor friss volt a hír.

No és akkor kis ajánlók az említett posztok némelyikéhez:

jegyzet főblogomból - Magyarország - Ukrajna - a kárpátaljai magyarság sorsa

Az ördög és a részletek

Előbbi az utóbbiakban lakozik, mint tudjuk. Éppen ezért a részletek akár fontosabbak is lehetnek, mint a nagy egész, mert gyakran apróságokon múlnak, dőlnek el a legnagyobb dolgok is. Most én mégis arról vagyok kénytelen beszámolni, hogy elvesztettem érdeklődésemet az egyes részletek iránt, és egyre inkább az izgat és nyugtalanít: végeredményben mire fut ki, hogyan és miként lesz vége ennek az egésznek.

Éveken át szinte napi rendszeresség dohogtam ezen-azon éppen aktuális blogomban, egy-egy témát összegezve cikkeket publikáltam lapokban, folyóiratokban. Reagáltam szinte minden fontosabbnak gondolt eseményre, fejleményre, ha nem is azonos mértékben, de odafigyeltem mind a magyarországi, mind az ukrajnai történésekre: politika, közélet, kultúra; a határon túli magyarság problémaköre; a kárpátaljai magyarság helyzete, válsága; a liberális eszmék és a kisebbségi jogok… Mindenről volt közreadandó véleményem, napi szinten tettem szóvá visszásságokat, igyekeztem figyelmeztetni veszélyekre, rossz tendenciákra, hibás döntésekre és ártalmas gyakorlatra. Elemeztem, élcelődtem, dohogtam. Fenemód érdekeltek a részletek, szemet szúrt minden apróság, lecsaptam, amire lehetett – miközben persze a nagy eszmék és globális érdekek védelmében hatajkodtam: emberi szabadság, egyéni és kollektív kisebbségi jogok (ezen belül a kárpátaljai magyarság hosszú távú érdekei), nyugati értelemben vett liberális demokrácia, sokszínű kultúra, a sokféleség igénye, tabuk és tilalmak nélküli alkotói szabadság…

Mondtam, mondtam a magamét – és mire mentem vele? Hát hiszen minden rosszabbra fordult. > a teljes naplójegyzet > Az ördög és a részletek

életrajz - Balla D. Károly (1957-2007) író, költő Ungváron született, a kárpátaljai magyar irodalom különc figurája; életműve sokrétű, egyenetlen és ellentmondásokkal terhes; akadnak, akik szerint filozófiai mélységekig hatoló jelentős alkotó; mások szerint inkább csak kreatív szövegművész; de nem ritka az a vélekedés sem, hogy BDK ügyeskedő toll- és köpönyegforgató, aki liberális nézeteivel és posztmodern irodalomfelfogásával elárulta nemzeti elkötelezettségű akolbéli írótársait és a kárpátaljasi literatúra szent ügyét

Más: magyar-ukrán névazonosító

Ukrán-magyar névazonosító

Kárpátalja települései ukrán és magyar nyelven

Összeállította Molnár D. István A névjegyzék 2002-ben készült. Forrrás

A névjegyzék 2002-ben készült. Forrrás (vps)

Ukrán-magyar helységnévjegyzék

település, helységnév, kárpátalja, magyar név, kárpátaljai ukrán falvak, ruszin nyelv, falunevek

• a kárpátaljai magyarság helyzete Ukrajnában
• ukrán válság - krízis Ukrajnában - a komisz Ukrajna
• magyar billentyűzet Budapest - x y z generáció laptop

Ez a felirat több mint 10 évvel ezelőtt készült (kattintással a kép nagyítható), az éles oldalnézet miatt eredetileg se igen volt olvasható, ide tűzöm hát 8 versoromat:

Miért is hagynád: megalázzon.
Kerülj fölénybe gáton át,
gyötörd halálra hosszú távon,
vezesd el barmát, asszonyát,
és várd, hogy éhek jönnek érte:
sakálok, kéjes kondorok,
s hogy fogyjon el a hús egésze,
amíg a föld majd ráforog.

A képen látható betongát a Tisza kárpátaljai szakaszának jobb oldali mellékágán, a Talaboron épült az 1950-es évek elején. A a duzzasztógát révén létrejött víztározóból közel 3 km hosszú csővezetéken zúdul a víz a mélyebben fekvő Nagy-ág mellékfolyón megépített erőműhöz, ahol turbinákat hajt meg; a létesítmény tehát a két folyó, a Nagy-ág (Rika) és a Talabor (Tereblja) adott pontjai közti kb 200 m szintkülönbséget kihasználva termel villanyáramot. Az erőművet 1956-ban helyezték üzembe.