Régóta tudom, a kedvezőtlen induló helyzet és a siker elérését akadályozó úgynevezett objektív és szubjektív korlátok nem feltétlenül kárhoztatják sikertelenségre az embert, mert másutt, másban akár sokszorosan is visszakaphatja – talán inkább: visszaszerezheti – azt, ami veszni látszott. A teljesség felé több út vezet, és könnyen előfordulhat, hogy a nehezen járható tövises ösvényen mezítláb haladva többet profitálunk a saját gyötrelmeinkből, mint a kövezett úton könnyen sikló jármű vezetője a maga úti élményéből.
Triviális példa a vakok kifinomult hallásával előhozakodni. Vagy azt állítani, hogy az anyagi nélkülözés lelki gazdagságot eredményezhet. Az ilyen érvelés könnyen vezethet tévútra, hamis illúziókat táplálhat, felmentést adhat környezetünk és magunk számára. A pozitív példák mellett ugyanis valószínűleg sokkal több negatív sorakozik: a szegénység bizony a lelket is megnyomoríthatja, a vak embert sem kárpótolhatják mindig az akusztikai élmények a mindennapi élet nehézségeiért. Az állítás, hogy a szenvedés nemesít, ugyancsak inkább hangzik egy hamis felfogás önigazolásának, mint ésszerű állításnak – mert lehet ugyan, hogy akad, akiben a kín és fájdalom magasztos érzéseket és gondolatokat képes kelteni, mégis többen lehetnek, akiket a szenvedés tönkretesz, megaláz, emberi mivoltukból kiforgat.
És mégis…