Erről beszéltünk - épp 10 éve... Akkori, korábbi, kissé fapados webrendszerem adott éppen tíz esztendővel ezelőtt teret a fenti címmel rendezett internetes konferenciának. Az előadások és hozzászólások, később a zárszavak és összefoglalók a régi UngParty keretében jelentek meg 2003 januárjában-februárjában. Most a teljes anyagot felújítottam és alkalmasabb formában újraközöltem az ungparty.net/irodalom/ cím alatt: Vízumköteles irodalom? - Intergálódni - de mibe? - Itt külön-külön is megnyithatók, belinkelhetők az egyes anyagok - és a Google is látja... Ami pedig a tartalmat illeti... A szakmai és kevésbé szakmai írásokat végigolvasva bárki eldöntheti, változott-e a helyzet 10 év alatt, ha igen, miben, ha nem: miben nem. Egy bizonyos: az irodalmiság fogalmának és keretének átalakulása folytatódik, s eközben nehéz megítélni, hogy ez kedvez-e az ellentmondások feloldásának.
Most itt csak egyetlen gondolatot idézek a konferencia egyik résztvevőjétől, Szunyogh Szabolcstól:
Az irodalom ott szólal meg, ahol van nagyváros, szabadság, játékelmélet, kávéház, forgatag, több esély, rejtekhely, és piac, piac, piac, ahol minden kapható és minden eladó és lehet rajta fintorogni és ez maga az élet vagy más szóval a közönség.
Közönséget kell csinálni. Ehhez kevés őszintének lenni. A nemzeti sebek feltépkedése végképp kevés. Vannak nemzeti sebeink, súlyosak, fájnak, ne árusítsuk őket. Másoknak is vannak nemzeti sebei, egy részüket mi okoztuk. Talán az is fáj. Nemzeti sebet hánytorgatni: csőlátás. Elfelejteni: önvesztés. De hivalkodni vele rossz üzlet. Talán azt gondolná a világ, amikor előjövünk a nagy nemzeti sebeinkkel, hogy hátsó szándékot rejtegetünk. És elmegy a közönség máshová, ahol őszinteséget talál.
Közönség kell, de ne törődjünk a közönséggel. Mondjuk azt, amit jól esik mondani. Mint Csokonai. Ne törődjünk azzal, hogy mi ma a korszellem és ilyesmi. Vissza Csokonaihoz. Ő a legnagyobb magyar költő, vagy legalábbis aki legjobban tudott magyarul verset írni. Nagy költő volt, nagyon nagy költő, a legnagyobbak közül egy. És amikor Lilla puncikája foglalkoztatta, arról írt verset és nemzedékek szeretik és olvassák és fogják is olvasni. (Szunyogh Szabolcs: Vissza Csokonaihoz)
