Idős ungvári asszony (na jó: állandó viselete, a tüdőszínű kiskosztüm és azonos árnyalatú helyre kis kalap okán nevezzük hölgynek) interjút ad egyik helyi sajtóorgánumunknak. Mesél életéről, a háború előtti világról. Gyerekkora a csehszlovák, felnőtté válása a magyar éra éveire esett, szülei ekkor nevelték bele a hazaszeretet. Ami rendjén is volna. Ám ezt a fogalmat mai gondolkodására is roppant érvényesnek találja – s ez már számomra felvet pár kérdést. Kiderül ugyanis, hogy ő továbbra is a „magyar hazaszeretet” feltétlen híve és buzgó gyakorlója, ami azért furcsa, mert a város, ahol él, immáron hatvanöt éve Magyarország határain kívül helyezkedik el. Azt sem lehetne mondani, hogy a hölgy bármikor is elszigetelődött volna a hajdani szovjet és a mostani ukrán élettől, évtizedekig hivatalnokként dolgozott, és ha kis csavarként is, de részese volt egy állami nagyvállalat szigorúan felügyelt működésének, gyermekét történetesen nem járatta magyar iskolába, aztán a rendszerváltás évei nagyjából nyugdíjba vonulásával estek egybe, s ő állandó résztvevője lett az ungvári magyar rendezvényeknek. Erről is kérdezi a riporter, s a válaszokból kiderül, hogy a kalapos hölgy ukrajnai, kárpátaljai magyarként tudatosan gyakorolja kisebbségi jogait. Ami szintén, nagyon is, rendjén van. Ám az erőteljesen felvállalt kisebbségi státus és az egyértelműen Magyarországra vonatkoztatott hazaszeretet között én látok némi ellentmondást.

Az MTI által is közzétett hír szenzációs: Ukrajnában akár a következő tanévtől olyan e-bookok válthatják fel a nyomtatott tankönyveket, amelyek a 11 tanév összes tankönyvének az anyagát tartalmazzák. Mivel a bejelentés miniszterelnök-helyettesi szinten történt, remélhetőleg van valóságalapja, több puszta elképzelésnél. A permanensen tankönyvgondokkal küzdő oktatásügy mindenesetre nagyot léphet előre - a nemzetközi színtéren is.

Alig emlékeztem erre a 2004-ben írt novellámra, pedig meg is jelent a Véletlen Balett búcsúszámában, 2005-ben. Most, öt-hat év távlatából, hogy publikációim rendezése közben újraolvastam, eléggé meglepett: a hang, amelyet megütök, egyetlen más írásomra sem jellemző. Mint érdekességet, ajánlom figyelmetekbe:

Mint a tévében

Nem is gondoltam, hogy ilyen jó lesz neki a szekrényben. Csak első este ordított, de azt nem hallottuk, mert elmentünk otthonról. Hát nem igaz, hogy miatta még szombaton se járhassunk el sehová. Jó későn hazaértünk, csend volt, mint a kriptában. Na, ez megfulladt, mondta a feleségem. Fulladt a lófaszt, szívós kis patkány. És valóban. Kutyabaja, csak elaludt, mert kifáradt, annyit bőgött.

Berniczky Éva

Apáca-ice

Nem sokkal halála előtt láttam teljes ragyogásban fagylaltot nyalni Teofániát. Bámultam az utca túloldaláról, valószerűtlen látványa elbűvölt. Az egyik kerítés kőpárkányán telepedett le, nem messze a katedrálistól. Fekete szoknyája elegánsan omlott végig a betonon, az élvezettől krétafehér arca túlcsordult fityuláján. Egész viselete ellentmondott bűnös nyalakodásának, furcsálltam is, hogy ugyanazt műveli, amit bárki közönséges halandó a forróságban. Azzal a különbséggel, hogy a hűvös csemege az alatt a rövidke idő alatt, amíg isten szolgálóleánya nyalta, fogyásával egyenes arányban magasztosodott, légiesedett. A földi jó mennyeivé vált, mire elfogyott. A tölcsérbe halmozott gombócok a nővér kezében elvesztették súlyukat, megteltek könnyedséggel, az égbolt lebegő rózsaszínjével.

Érvénytelen igen

2004-ben, az emlékezetes december 5-i népszavazás másnapján zaklatott hangú bocsánatkérő levelet kaptam egy ismerősömtől. Azért kért elnézést, mert a kettős állampolgárságot érintő kérdésre a magyar állampolgárok nem mondtak igent.

Megnyugtattam, hogy amúgy sem aspirálok magyar állampolgárságra, nem gondolom ugyanis, hogy nemzeti identitásom effajta megerősítésre szorul. Amúgy sem hinném, hogy a politikai hazardőrök ámokfutásaként indult, majd az egész közéletet felkavaró belpolitikai hacacárévá vált ügyben neheztelni kellene azokra, akik őszintén szavaztak (akár így, akár úgy), illetve azokra (és ők voltak többen, ezért lett érvénytelen a referendum), akik távol maradtak. Nem lehetett ebben a kérdésben okosnak lenni, fejtegettem, mert a magyar politikai jobboldal érzelmi zsarolással csapdahelyzetet teremtett. Ha nem szavazol igennel, akkor testvéreidet elutasító rossz magyar vagy; ha viszont igennel szavazol – mondatta a józan ész –, akkor voksoddal önérdekei szerint helyezkedő politikai csoport hatalmi ambícióit támogatod. Igaz, jó lelkiismerettel az akkori Gyurcsány-kormány propagandáját sem lehetett elfogadni, mert többek között szociális demagógiára, bevándorlásellenességre alapozott.

Bevallom, nem vettem észre, hogy  az eredeti után a zEtna webmagazin szerb/horvát változatában egy versem horvátul is megjelent a számomra isajnos smeretlen Draginja Ramadanski fordításában. Persze nagyon örülök ennek. (Bűnös könnyelműségemben sajnos nem tartom nyilván a más nyelven megjelent írásaimat, pedig akadnak szép számmal. Alighanem P. Ivan egy időben nagy tömegben gyártott ukrán tolmácsolásai riasztottak el.) Most örömmel közreadom blogomban horvátul és magyar eredetiben:

Ménesi Gábor

A bezárt ablak mögül

(Berniczky Éva: Várkulcsa)

Amikor a Magvető Kiadó néhány évvel ezelőtt útjára indította Novellárium című, egységes küllemű, egyszerű, visszafogott pasztellszínekkel ellátott borítójú könyvsorozatát, minden bizonnyal az volt az elsődleges célja, hogy jobban felkeltse az érdeklődést a kortárs magyar novellisták iránt és rávilágítson a műfaj mai mozgásirányaira. Bánki Éva, Erdős Virág, Nagy Koppány Zsolt és Vida Gábor kötetei után az idei könyvfesztiválra megjelent a Várkulcsa. Szerzője, a Kárpátalján élő Berniczky Éva - mesekönyvek, valamint társszerzőként jegyzett novellaválogatások után - markáns indulásával hívta fel magára a figyelmet. A tojásárus hosszúnapja (2004) recepcióját áttekintve egyöntetű szakmai siker mutatkozik, a kritikusok nagy érdeklődéssel és elismeréssel fogadták a könyvet. Berniczky első kötetében valóban kellő felkészültségről és kiérlelt, sajátos hangról tesz tanúbizonyságot. A novellák után a nagyobb prózaforma felé fordult, s Méhe nélkül a bába (2007) című kisregényében ugyancsak sikeresen próbált válaszokat keresni az őt foglalkoztató prózapoétikai dilemmákra.

Meg vagyok sértve!... Éva ma elvitte javításra és lencsecserére bő 30 éve vásárolt és hordott szemüvegemet. Az üvege már eléggé karcos és a kerete is reparálásra szorul: a rég elveszett kis csavarkák helyett általam hajlított merev huzaldarabok tartják egyben a szerkezetet. Három üzletbe is elvitte Éva, mindenütt azt mondták, ilyen régi keretekel ők már nem foglalkoznak, rendeljünk újat. Még hogy régi keret, meg vagyok sértve: alig több mint három évtizede vásároltam a Bajcsy-Zsilinszky út sarkán 750 Ft-ért (nagy pénz volt!), mint első okulárémat, amelyről a helyben rendelő szemész le akart beszélni: voltaképp még nem szorulok rá, alig látok gyengébben a teljesen normálisnál; csak meggyorsítja látásom romlását.

Most, hogy egyesével feltettem írói oldalamra 1999-es válogatott kötetem összes versét (Halott madárral), újra igazat kellett adnom a folyton fejemben járó,  szép emlékű Bodor Béla nemrégiben tett megállapításának, miszerint: "mióta figyelem Balla költészetét, azóta ugyanaz a többarcúság jellemzi". Az persze nagy kérdés, hogy ez a sokféleség erény-e vagy gyengeség, vajon a sok hang képez-e valamiféle egységet vagy óhatatlanul széthullik "az életmű" (ha egyáltalán megengedhetem magamnak ezt a nagyképű kifejezést). Bárhogy is: bizonyosnak látszik, hogy legalább 4-5 különböző hangon szólalok meg verseimben. A két legtipikusabb: a szikár, egyszerűnek látszó, de bonyolult  absztrakciókat rejtő modern szabadvers, és a kissé néha fennkölt, szómágiára hajló, kötött formájú, erős rímekre épített, általában jambikus vers (utóbbiak sorát mostanában sok szonett gyarapítja). Íme két tipikusnak gondolt - ráadásul egymással  szomszédos - vers a szóban forgó kötet legvégéről:

Balla D. Károly 

Négy fraktál

avagy az önhasonlóság
komplexitása

Mottó: Amit fraktál reggelre,
nem kap rétest estére

Hosszan tartó betegség után tegnap meghalt Bodor Béla. Jó barátunk volt, ha ritkán is találkoztunk és levelet sem váltottunk sokkal sűrűbben. Abban a megtiszteltetésben lehetett részünk, hogy figyelte a munkánkat, írt a könyveinkről. (A Szembesülésről az ő tollából született az egyik legalaposabb kritika: Gravitációs csapda. Éva regényét is értően elemezte: Füzetlapok regénye.) Kivételesen kedves ember volt (ez nem zárta ki kérlelhetetlen kritikusi magatartását), emellett igazi művész, igazi szenvedélyes irodalmár, egyike a szakma szent megszállottjainak. Mindent olvasott, mindenről tudott, még a kis kárpátaljai irodalom marginális kérdéseire is maradt ideje, ereje.

(A képen Bodor Béla jobbszélen, mellette Géczi Róbert és felesége, szemből én.)
Fájó hiányt hagy maga után - jó volt eddig abban a tudatban írni, hogy ami megjelenik tőlünk, előbb-utóbb az ő szigorú mércéje szerint is megmérettetik.

archívumomból                                                                                       egy újraközlés okán

Balla D. Károly

Bankrablás Gömörben

Kordu Leontin: 1. nap: esőnap

A cím akár azt is jelezhetné, hogy valahol a színházi évad első napját Vass Tibor Esőnap c. verseskötetének felolvasásával kezdik. De nem. Itten kérem szóviccről van szó, mégpedig székelyeket alaposan megszégyenítő, gömöri furmányossággal rejtjelezett szóviccről, tessen csak fennhangon első-nek olvasni az 1. írásképet, és máris remek kis klapanciát kapunk, akár mondogathatjuk is, hahaha, de szellemes. NA NE! - ez volt az első reakcióm, amikor a fantáziátlan borítón megláttam a ficamodott fantáziájú címet. Valamilyen rejtett sugallattól indíttatva mégis, pechemre vagy szerencsémre, felütöttem a külső tulajdonságait illetően egyedül méretében kellemes könyvet. És az első (eső?) bekezdése megfogott:

Régebbi oldalaimon tobzódtam a statisztikai számlálókban. Mostanában itt a blogomon megelégszem néhány láthatóval és két rejtettel (utóbbiak a legpontosabbak), és rég leszoktam arról, hogy árgus szemmel naponta figyeljem a látogatottsági görbéimet és a földrajzi megoszlásokat. De most egy elég jópofa kis számlálóra bukkantam, ez azt mutatja, hány olvasó "van vonalban" és mely országokból csatlakoztak. A mellékelt ábrán épp 10-en voltak. Egy ideig most ez az ablak a jobb hasáb tetején lesz látható - leginkább olvasóim szórakoztatására.

Az ember néha időnek előtte elfelejti, hogy volt már egy "Időnek előtte" című verse - és ezt adja egy másiknak is. Így nekem most két teljesen különböző versem hallgat ugyanarra az egy névre - derült ki, miközben tízegynéhány évre visszamenően igyekszem minden publikált munkámat elhelyezni írói weboldalamon. Az építés alatt álló időrendi versjegyzékben így az egyik [1], a másik [2] megjelöléssel szerepel a 2004-es és 2005-ös évszám alatt. Ennél rázósabb eset csak egyszer fordult velem elő, amikor egy versfordításomról hittem azt, hogy sajátom. Történt, hogy

Legutóbbi kis májusi gyűjteményem óta tovább aforizmosodtam, így most újra átadok egy kisebb csokrot azokból a C-dulokból, melyeket aktuálisan főleg Facebook-oldalamon és Twitteremen szoktam megosztani olvasóimmal (olykor tucatnyi hozzászólást kiváltva). Az utóbbi rendszerben egyébként felfedeztem, hogy már mások is írnak BDK-idézeteket, erre bukkantam ugyanis gergo tollából: "Múltkor az jutott eszembe, hogy »Tehetetlenségében a tettlegességig ment el.« Gondoltam, hogy alkottam egy bdk-quotationt!" Hát tessék, akkor néhány eredeti BDK:

A Piréz blog újabb tiszteletbeli pirézt avatott Dr. Dániel Péter ügyvéd személyében, aki szétkente reggelijét a VPOP épületében kifüggesztett Nemzeti Együttműködés Nyilatkozatán. (Bővebben) Ugyanő volt az, aki a Facebookon a Tiltakozunk az "Orbán-bulla" és annak kötelező kifüggesztése ellen! c. oldalt alapította - úgy gondoljuk, ezekkel a cselekedeteivel bőven rászolgált a tiszteletbeli piréz titulusára ("mellesleg" az is ő volt, aki 2008-ban a Magyarországi Kisebbségek Pártja képviseletében részt vett a Magyar Gárda megszüntetését célzó peres eljárásban). A blog korábban Cs. Kádár Pétert avatta pirézzé, amiért genetikai származása ellenére cigánynak vallotta magát.

Turbuly Lilla

A pondró, akiről leették az almát

Berniczky Éva: Várkulcsa. Magvető, 2010, 192 oldal, 2490 Ft

„Mielőtt kitalálhattam volna a főmosómestert, összeakadtam eleven másával. Sajnos hajlamos vagyok a találkozások elkapkodására, valami kóros türelmetlenséggel keltem életre fikcióimat.” Ezzel a vallomással kezdi Berniczky Éva egyik novelláját, a Jégármányt, mintha kulcsot szeretne adni az olvasónak saját írói világához. Azt azonban, hogy álkulcsról van-e szó vagy valódiról, nem olyan könnyű eldönteni.

Mostantól "gyárilag" biztosítja a blog.hu azt a funkciót és gombot (a megosztási lehetőségekkel együtt), amelyről májusban írtam, s amelyet, mivel a kis ikonokat nem tudtam a nekem legtetszőbb helyre helyezni, időnként szüneteltettem. Most azonban a legmegfelelőbb helyre került: így újra lehetőség van a tetszésnyilvánításra: (lásd a bejegyzés alját).

• Facebook-oldalam
• Több Facebook

2000 előtt írt válogatott verseim webre vitelében most értem azokhoz a tőlem valamelyest szokatlan hangú darabokhoz, amelyek a Permutációk c. ciklust alkotják, s amelyekben bizonyos ógörög alakokat, mitológiai fogalmakat elegyítek egyfajta modern, szorongásos és elidegenült életérzés-képekkel, több versen át variálva-bővítve őket, egészen a Bójasor c. nagyobb lélegzetű látomás-versig (utóbbinak jelzésszerűen dramatizált változatát magam adtam elő egy Magyar Műhely-találkozón: az avangárdhoz szokott közönségnek tetszett kis performanszom). Apolló és Püthia szerepeltetése nem véletlen: ekkoriban erősen foglalkoztatott a görög mitológia, eléggé bele is olvastam magam (azóta sajnos szinte minden kiesett a fejemből) - minderre többek között azért volt szülségem, mert ekkor már készültem Szembesülés c. regényem megírására (röpke 13 év alatt tető alá is hoztam), és ebben a mitológiai párhuzamoknak hangsúlyos szerep jutott. További érdekesség, hogy a ciklus versszövegeit utóbb felhasználtam Bójasor c. színpadi játékomhoz, amelyben Apolló és Püthia fontos szerepet játszik (benne van drámakötetemben). És még egy adalék: a darabban és az azonos című elő-versben is megjelennek egy gyilkosság képei: ezek , bár erősen stillzáltak, nem teljesen légből kapottak, hanem egy általam iól ismert szentendrei könyvtáros  hölgy meggyilkolásának a körülményeire alapszanak. Íme a versek:

Korai halálom miatt kedves irodalom-történész barátunk együttérzését fejezte ki Évának. Illetve nekem, mert az internetes csevegő programban az én üzenőfalamra írta, mennyire fájlalja a dolgot, és hogy nem is tudja, miként lehetne utolsó kívánságomat teljesíteni, miszerint „halálom után szövegfájl szeretnék lenni” – de majd beszél a hollandiai magyarokkal, hátha segíthetnek.

Idős barátunk egyáltalán nem őrült meg, könyveket ír, komoly tanulmányokat publikál, rangos testületek tagja – épp csak kicsit szétszórt, szeles, nem mindig figyel a részletekre, s éppenséggel a digitális kommunikáció terén sem a leggyakorlottabb. Meg hát nyilvánvalóan nálamnál nagyobb írók állnak az érdeklődése homlokterében, így még egyik internetes életrajzomban sem látta (vagy nem vette észre), hogy ötvenedik születésnapom és a blogomban végrehajtott virtuális öngyilkosságom óta „a legaktívabb posztumusz írónak” nevezem magam. A csevegő programos profilomban is évek óta mint „BDK posztumusz” szereplek, s hiába váltottunk már számos üzenetet korábban, csak most szúrt szemet neki a halálutániságomra utaló kifejezés, és most először figyelt fel az évek óta ott díszelgő mottómra is, amelyet utolsó kívánságomnak gondolt. Ráadásul ezt az egészet úgy fogta fel, mintha Évától eredő, neki szóló küldeményeként jelent volna meg előtte a képernyőn. Holott valószínűleg nem történt más, mint hogy véletlenül a nevemre kattintott partnerlistáján, erre megnyílt a profiloldalam, és ő azt látta, amit látott – sebtében kondoleált hát Évának.

Asztalos Éva recenziója a Literán:

Profán legendák

Berniczky Éva legújabb kötetének címe, a Várkulcsa többekben valószínűleg előbb idézi meg a mesék birodalmát, mint Kárpátalja azonos nevű zsákfaluját. Hamarabb jutnak eszünkbe például Judit kulcsai, melyeket olthatatlan kíváncsiságtól fűtve kér el a kékszakállú hercegtől, és lesz birtokukban a vár súlyos titkainak tudója, vagy bármelyik várkulcs, amellyel tetszőleges mesehős kiszabadíthatja a sárkány fogságába esett királylányt. A fülszöveg szerint ül is valaki az Ung fölötti várhegy egyik padlásszobájában: maga a szerző, kinek képzeletében megelevenedtek a novellagyűjtemény figurái.

Balla D. Károly:

Az érvényes manír
Brenzovics Marianna Kilátás c. könyvéről

Eleven, erőteljes szöveg, pontosan megválasztott írói pozíció. Utóbbi annyira pontos, annyira kitalált és annyira maga alá rendeli a megjelenített világot, hogy manírnak látszik. Viszont érvényes. Az önfelmutatás (önigazolás?) kimódoltságánál fontosabb, hogy hitelessé válik az  a stilizáció, amellyel a beszélő (és révén a szerző) környezetét megjeleníti: nem leír, nem lefest, nem ábrázol, hanem összedarabol és kiragadva felmutatja a torz foszlányokat, cafatokat. Amit és ahogy kiragad, és amilyen nyelvi megformáltsággal felmutat, abból hitelesen egységes kép áll össze, és ebbe a képbe jól szervesül a látó és a láttató. Meglehet, végletesen szubjektív ábrázolásmód ez, de ez a szubjektum nagyon jól van fókuszálva, művészileg érvényes az, amit összegyűjt és elénk vetít.

A Nagyítást kamasz koromban láttam először, Veszna típusú fekete-fehér televíziónkon, apámék hálószobájában... - Balla D. Károly írásával a litera kinyitja Kertmoziját. Sorozatunkban kortárs írók mutatnak kedves filmjeikből részleteket.

A létezővé nagyított hiány

Semmi más, csak a Nagyítás (Blow-Up, 1966) juthat először eszembe, ha kedvenc filmemről kérdeznek. Eközben persze fájó szívvel le kell mondanom Tarkovszkij Stalkerjéről, Tarr Béla Kárhozatáról, Fellini Amarcordjáról és 8 és féljéről, Huszárik, Bódy Gábor, Szabó István, Makk Károly, Bacsó Péter, Sándor Pál, Enyedi Ildikó emlékezetes munkáiról (és ez csak egy szűkített lista volt), de Michelangelo Antonioni filmje, mint valami első szerelem élménye, kiragyog kedvenceim közül.

Példátlan összefogás Kárpátalján! A közismert Nemzeti Együttműködési Nyilatkozat békítő szelleme máris érvényesülni látszik: a korábban egymással szemben ellenséges magatartást tanúsító KMKSZ és UMDSZ erői összefogni látszanak. Korábban a KMKSZ hozott határozatot arról, hogy szorgalmazzák a régió magyar vonatkozású intézményeiben a Nyilatkozat kifüggesztését, továbbá ugyanezt ajánlják a nemzeti érzelmű magánszemélyeknek is, akik a KMKSZ irodáiban igényelhetik a megfelelő minőségű színes nyomtatványokat. Ám ezzel bajba kerültek: a szinte órák alatt jelentkező százak és ezrek szenvedélyes igényeit (kapacitás híján) az irodák a Szülőföld Alap támogatása ellenére sem tudták kielégíteni. Ekkor érkezett a segítség az ellentábortól. Az UMDSZ kebelében működő Kárpátaljai Magyar Nőegylet asszonyai és leányai vállalták, hogy rekord határidőn belül falvédőkre hímezik a Nyilatkozat szövegét, ezzel egyúttal lehetővé téve, hogy ne csak a lakószobákban időzők, hanem a konyhában szorgoskodók is élvezhessék a veretes szavak jótékony hatását.

Előzmény | Lásd még | Ezt is! | Illetve

De tényleg!