Öt képversem elhelyezésével teljes lett Harmadvalaki c. kötetem anyaga a weben, mostantól minden verse megjeleníthető, elég a címre kattintani ezen az oldalon: Balla D. Károly / Harmadvalaki. Ugyanitt a könyvvel kapcsolatos minden egyéb információ is megtalálható. A bal oldali menüsor segítségével pedig a szájt további egységei érhetők el - ezek napról napra bővülnek és egyre teljesebbé válnak.

Kolos hívta fel a figyelmemet egy ungvári fotós, Mihail Dorogovics (Michael Dorogovich) honlapjára. Az oldalon sok profi (de számomra érdektelen) munka mellett néhány igazán jó művész-fotót is találtam: a szó mindkét értelmében. Művészi igényű képek, illetve (és ez az érdekesebb) kárpátaljai festőkről készített művész-portrék. Ezek között fedeztem fel a felejthetetlen Szemán Ferencről, mindnyájunk Öcsijéről, jelentős piktorunkról, művészeti életünk egyik legérdekesebb alakjáról készült igazán remek felvételeket, amelyeket itt most be is mutatok.

Eléggé lehangolt tónusú bejegyzést helyezett el blogjában El Lobo - A farkas (azaz Bognár László, aki az utóbbi időben már nem használja jól bejáratott bloggernevét, ebből is látszik, hogy gondja van ezzel a megjelenési formával). Úgy találja, a webnaplók elterjedésével nem született új, más minőség a cybertérben,  hiszen "aligha más minőség, ha a spirálfüzetből a szöveg, a fotóalbumból a fotó, a magnóról, iPodról a hang netre költözik". Szerinte ma bloggerré vagy a "tisztes iparos" válhat szakmai szövegei révén, vagy "a virtuális Hyde Park hangos nyomoronca, akinek megbecsülése egyenesen arányos csiszolatlan hangja bődülésével, erejével." Sok ebben az igazság, és talán még több a keserűség. Felvetését azonban nem akarom sem elemezni, sem továbbgondolni - nekem a magam bloggerkedésével van gondom. Mégpedig a következő.

E blogban időről időre szóba kerül Malevics Fekete négyzet című képe, legutóbb például itt, de a puszta említésnél nagyobb szerepet is játszott például A Semmi apoteózisa c. blog-performanszomban, ahol is az előadás közönségének be- és kiléptetése "Malevicson át" történt. Kétség kívül ez a művészettörténeti jelentőségű festmény is szerepelt annak a műtárgynak az ihletadói között, amelynek a hangzatos A Tool to Deceive and Slaughter címet adta alkotója, Caleb Larsen (szabad műfordítása a poszt címében - aki tud jobbat, küldje be kommentben!). A fekete kocka lényege, egyben különleges tulajdonsága az, hogy árveréseken újra és újra eladja magát.

Ha a fenti címet beütjük a Google keresőbe, e percben a Citatum című portál megfelelő oldala az első találat. Szeretheti a kereső ezt a szájtot, hiszen csupán néhány napja szereplek a rendszerben, miután a szerkesztő figyelmét felhívtam erre a posztomra: Régebbi és újabb C-dulok. Az itt olvashatók közül tizet volt is szíves átvenni a Citatum adatbázisába. A rendszer egyébként, ha jól saccolom, tízezres nagyságrendben tartalmaz idézeteket  a legkülönbozőbb ismert és kevésbé ismert szerzőkről, és külön szolgátatásként egy olyan kódot is kínál a honlaptulajdonosoknak, amellyel minden nap egy új idézetet jeleníthetnek meg oldalukon. Lássuk, működik-e, Íme:

01.23 Befejeztük az interjút!

Íme, egy újabb bloginterjú, amely Szeged és Ungvár közt járó emailek révén készül, és amelyet olvasóim kérdésről kérdésre, válaszról válaszra követhetnek ezen a helyen. (Az utolsó frissítés idejét legfelül jelzem. - bdk)

Temető Krisztina vagyok. Kárpátaljai kortárs irodalommal foglalkozó doktorandusz hallgató, jelenleg a Balassi Intézet Márton Áron Szakkollégium „Kutatói Szakkollégiumának” ösztöndíjasa. Tanulmányt készítek Az elmúlt 20 év művészeti tendenciái Kárpátalján. Alkotók a „kulturális átöltözésről” címmel. Írókkal, költőkkel, festőkkel, szobrászokkal beszélgetek arról, hogy mit éltek meg, mit tapasztaltak ebben az időszakban, hogyan indultak el, és hol tartanak most. Ezért kerestem meg Balla D. Károlyt.

Leonyid Tiskov (Leonid Tishkov) moszkvai művész (és vállalkozó). Többek között az első orosz karikatúraszájt alapítója. Szverdlovsz megyében született, pedagus-családban, orvosi végzettséget szerzett, dolgozott a szakmában és szerkesztette az orosz orvosi enciklópédiát. 1980-tól szabadfoglalkozású művész. Több műfajban alkot,  számos kiállítása és bemutatója volt, a legkülönfélébb installációkkal  és projektumokkal jelentkezik, világszerte ismerik. Tiskov "a posztindusztriális társadalom romantikusa, aki alkotásaihoz a moszkvai konceptulizmust használja fel, de az ironikus dekonstrukciót az örök témák és archetipusok felé fordulva új ösztönösséggel és poézissel haladja meg". Alább egy aktuális párizsi installációjának néhány dokumentuma blogjából.

Te jó ég!!!

Még szerencse, hogy megtaláltam a blokkoló gombot. A magyar politikában viszont valahogy nem találják...

"Kárpát-ukrajnai vonatkozásai" is vannak annak a németül írt regénynek, amelyet íróismerősöm műfordító-felesége éppen most magyarít. Egy bizonyos szó jelentésének a pontosítása végett fordult hozzám levélben: hátha találkoztam már a kérdéses ruszin kifejezéssel. A balamuk nem hangzott ismerősen, de a balamuta szóhoz való hasonlósága és a szövegkörnyezet alapján azért próbáltam következtetni jelentésére, egyetértőleg nyugtázva a műfordító értelmezését: összevisszaság. Erre a magyar keresésre adott google-találatok is ráerősítettek (most majd fel fog tűnni köztük ez a poszt is). De ennél azért tovább mentem, érdeklődtem erre-arra.

Tegnap igen nagy megtiszteltetés ért: ismerőseként megjelölt a legendás költő és gondolkodó, irodalmunk nagy megújítója, Tsúszó Sándor. Persze azonnal visszaigazoltam a rám nézve hízelgő ismeretséget és üzenőfalára fel is tűztem visszaemlékező kis írásomat: Tsúszó Sándor mint a komplex létezést megragadó alkotásmód, amelyben felidézem kapcsolatunk kialakulásának a körülményeit, és amely írás - jegyzem meg itt örömmel - a Google találati listáján a "Tsúszó Sándor" keresőkifejezésre igen előkelő helyen szerepel. Egyben fel is idéztem vele kapcsolatos más publikációimat:

Többször előfordult már, hogy nálam érdeklődtek: hol is található az interneten a kárpátaljai települések kétnyelvű névazonosítója. Kisebb fajta keresgélés után mindig tudtam eligazítás adni, mert hiszen a helységnévjegyzékeket annak idején én helyeztem el a világhálón (amikor egy ideig én voltam a beregszászi főiskola honlapjának a webmestere). Előfordult, hogy nekem is szükségem volt egy-egy településnév magyar vagy éppen ukrán megfelelőjére, ilyenkor magam is a rég elhagyott webhelyen keresgéltem. Úgy gondoltam,  most blogomból is elérhetővé teszem a kárpátaljai helységnevek jegyzékeit, talán másoknak is segíthetek ezzel. Tehát:

Hát már ilyen is van. Még csak tesztadással jelentkezik, de már van... Tegnap emailben megkaptam a Kárpátalja Rádió oldalának a linkjét az üzemeltetőjétől, követve az utasításokat bele is hallgattam az adásba, de éppen lakodalmas muzsika ment, úgyhogy pánikszerűen elmenekültem. Ma visszavitt a kíváncsiságom, most épp sokkal jobb a zene (bár nem az én világom), de az oldalt kicsit tüzetesebben megvizsgálva most két szélsőjobbos híroldal reklámja riasztott el... Egész nap zene megy, este állítólag beszélgetős műsort adnak, talán egyszer majd arra is ráfanyalodom. Vegyes benyomásaim ellenére örülök, hogy már ilyen is van - bár lenne minél több!

Úgy tervezem, mire egy éve lesz annak, hogy megjelent Harmadvalaki c. új verseskönyvem, addigra a kötet minden darabja felkerül és olvashatóvá válik egy új webhelyemen, amelyet a Google sites keretében építgetek. Az egyes darabokat a könyvet bemutató weboldaláról - íme:  Harmadvalaki - éppúgy el lehet érni, mint a főoldal főmenüjéből. Emellett olvashatók az oldalon az utóbbi időben publikált verseim, életrajzom és könyvlistám. Terveim szerint ezen a webhelyen egyfelől visszamenőleg elérhetővé teszem a legutóbb megjelent köteteim teljes anyagát, másfelől folyamatosan felteszem az újabb publikációkat. Egyfajta összegző szövegközlő alkotói oldallá szeretném hát fejleszteni a szájtot, ezúttal talán több sikerrel, mint a korábbi próbálkozások.

Ezúton köszönöm meg mindazok kedvességét, akik jókívánságaikkal, köszöntéseikkel megkerestek - és én is kívánok mindenkinek nagyon kunkori malacfarkot ~.

A minap - nem kis meglepetésére - karácsonyos-hanukás képeslapjának a Godot Irodalmi Estek keretében történő bemutatáshoz kérték Csönge hozzájárulását. Ekkora már  éppen az utolsó simításokat végezte új munkáján: OKJ-képzésén kapta a házi feladatot a téli szünetre: tervezzen karácsonyi képeslapot kizárólag karakterek (betűk, számok, jelek) felhasználásával. Annyira megtetszett neki a dolog, hogy egyetlen helyett 20 darabból álló sorozatot készített - karácsonyiakat és újévieket vegyesen.

Most nagy örömmel mutatom be a család körében  nagy tetszést aratott sorozatának további darabjait. Vigyázat, ©Balla Csönge!

Az év utolsó napjaiban sok portál teszi közzé, az elmúlt esztendő írásai közül melyek voltak a legolvasottabbak. Én másfajta kimutatást készítettem: a Google Analytics statisztikája alapján azt vizsgáltam, 2009-ben melyek voltak az archív cikkeim, azaz a korábbi évek posztjai közül a legolvasottabbak. Ezt az eredményt kaptam:

Az internet tudja az élet nagy kérdéseire a választ. Ha végső kétségeink között a  Google keresőt kérdezzük, majd a találati listán kattintunk az első linkre, máris az adekvát válasz birtokába jutunk. Ki lehet próbálni, hogy az év összes karácsonymentes napján is helyesen működik a dolog:

Nemrégiben dedikálva megkaptam és a napokban el is olvastam az amerikai magyar szociológus, Nagy Károly most megjelent könyvét. Az Amerikai magyar szigetvilágban (Nap Kiadó, 2009) c. gyűjtemény vegyes műfajú írásokat tartalmaz, van benne interjú, előadás-szöveg, esszé, összefoglaló ismertetés, könyvkritika. Ezek túlnyomó többsége folyóiratokban és más kiadványokban már napvilágot látott a közelmúltban, itt most a közös téma és problémafelvetés egyesíti őket. Legfőbb érdeklődési területe, az ameriaki magyarság története és helyzete mellett általános magyarság-kérdésekkel is foglalkozik a szerző, fontos megállapításokat tesz többek között a kettős identitást és a korszerű magyarságtudatot illetően. Érdekes volt olvasnom például, hogyan vélekedett ez utóbbiról 1992-ben, az esztergomi Anyanyelvi Konferencián (ahol magamnak is szerencsém volt jelen lenni). Így ír Nagy Károly:

Egy manzárdőr feljegyzéseiből, 2009. november

Nem túl magas az élvezeti értéke annak, ha az ember gipszbe tett és felpolcolt lábbal ágyban tölti a napjait. Ráadásul az ágy is lehetne kényelmesebb. Van is nekünk egy minden igényt kielégítő kétszemélyesünk az emeleten, oda viszont még a háziliftemmel sem tudok feljutni ülő helyzetben ágyúcsőként előre meredő lábam miatt (a lift akkora, hogy a kerekes székemben csak teljesen magam alá húzott lábbal férek el benne), így aztán a földszinti családi „kávézószoba” rekamiéjával kell beérnem. Ez ugyan lenyitva jókora, de a két rész közötti kis árok miatt terpeszkedni mégsem tudok rajta (töri az oldalam), a nagyobbik, külső fele pedig alig akkora, hogy hanyatt fekve a két karomat magam mellé tehetem. No persze viháncolni amúgy se lenne módom a párnákkal alápolcolt gipszbéklyó fogságában, mégis szűkösnek találom a helyet, jobban esne valamivel nagyobb tágasság. Az emeleti ágyunkat lehozni túl nagy cirkusz lenne, be se férne a rekamié helyére, az egész szobát át kellene rendezni. Bár családom készséggel hajlandó lenne erre, lebeszélem őket: helyzetem remélhetőleg átmeneti, ne forgassuk fel a házat. Nem mintha valami erős tartású beteg lennék, sokat nyűgösködöm, mindig szorít, vág, nyom valami, mint a borsószem-kisasszonyt. De a fekhely szűkösségét, minden egyéb körülménnyel szemben, ritkán kifogásolom. Nem is lenne illő gesztus tőlem, aki valaha egy lézerágyú melletti harminc centin is elaludtam.

Aki hajlandó volt mostanában nem túl alkalmas időpontokban tévézni (mi este 9 előtt nemigen szoktunk), az remek irodalmi műsorokra akadhatott az M2 és a DunaTV műsorán. Az előbbin a Szósz?!-:) című, jeles irodalmárok és előadóművészek résztvételével zajló szórakoztató vetélkedő épp befejeződött (az alsó képen Hegedűs D. Géza, Kiss Judit Ágnes és Lator László), az utóbbin nemrégiben indult a Penge (vers a zenében és zene a versben, vezeti Lackfi János, a középső képen éppen Palya Bea és Lovasi András) és most került műsorra a Kanapé első adása (a téma a játék volt; a felső képen Kiss Tibor, Parti Nagy Lajos és a műsort vezető Turczi István). Mivel mi általában lemaradtunk az adásokról, így nagy öröm, hogy mindegyik megnézhető az interneten az adott tévék portálján. Itt most azoknak szeretnék segíteni, akik nehezen találnák meg őket (engem is Lackfi János mailben küldött linkje vezetett nyomra). Mindhárom műsor valamennyi része elérhető itt:

"Független embernek gondolom magam, pedig lehet, hogy csak összeférhetetlen vagyok." ...Volt nekem a régi rendszeremben egy oldalam, amelyre vallomás-szerű megnyilvánulásaimat gyűjtöttem egybe az 1988-2005-ös időszakból, részint a rám jellemző, magamról valló aforizmákat, tömör, gyakran önironikus megfogalmazásokat (mint a fentebb idézett), részint azokat az interjú- és esszérészleteket, amelyekben, úgy éreztem, lényegi dolgokat fogalmazok meg magammal kapcsolatban. Ez az oldal, mint ahogy a régi rendszer egésze, lassan elsüllyed az ismeretlenségben és érdektelenségben (mivel évek óta nem frissítem és egyre ritkábban linkelem be anyagait), ezért most kimentettem ebbe a blogba az ott közölteket. Lásd: Vallomások 1988-2005.

Jó barátunk, Pócs István fotói középdöntősek lettek az idei Playboy Photoart pályázatán. A mostani fordulóban a közönségszavazás folyik. Nézzétek meg a képeit, és ha nektek is tetszenek, ne fukarkodjatok a szavazattal. Persze, más fotósok munkái mellett is letehetitek voksotokat. (A díjnyertes felvételek megjelennek a Plaboyban.) Itt lehet szavazni: Pócs István

• erotikus sorozata
• portrésorozata.

Talán még blogom állandó olvasói sem tudják, hogy a rendszer kínálta archívum-linkeken kívül vannak saját készítésű (és szerintem igen alkalmas) keresési lehetőségek is. A friss posztok címeit soroló, a bal hasábon található lista végiggörgetésével tűnik fel alul az ARCHÍVUM link, amelyre kattintva a blog.hu keretében vezetett jelen blogom kereken három éves anyaga havi bontásban, továbbkattintásra nyíló címlisták formájában tekinthető át - a havi listákra mutató linkek sorát ide jobbra ebbe a posztba külön is betűztem. (Ezt a listát elvben havonta frissítem, most balesetem miatt volt kis kihagyás, de az első napon, amikor íróasztalomhoz ülhettem, pótoltam a mulasztást.) Ezen kívül elérhető blogírói múltam 12 (!) esztendőre visszatekintő archívuma is a posztok fölötti sorban található ARCH (1997-től) linkre kattintva. Innen indulva érhető el ez a lista:

A masszőröm ma már szavalt is nekem... Igaz, rászolgáltam, mert John Cage 4:33 c. művével fogadtam. Már első alkalommal, amikor eljött, hogy törött lábamból kidolgozza a gipsz utáni merevséget, nyelvi, irodalmi, képzőművészeti, zenei témákra terelődött a szó a procedúra alatt. Lehetőség szerint kihasználja az alkalmat, hogy középhaladó magyar tudását pallérozza, az önözés-magázás problémájától egyenes út vezetet Tatjána leveléig, amelynek első sorait hármasban Évával kórusban mondtuk, s amelyben a вам пишу magyar megfelelője Áprily fordításában írok magának (nem pedig önnek). A nyelvi és irodalmi furcsaságokra példaként ő felhozta egy orosz költő egysoros verseit, mire én rátromfoltam Weöres Sándor egyszavas és Tsúszó Sándor egybetűs verseivel - és innen már egyenes út vezetett Malevics Fekete négyzetéig és Cage 4:33-áig. Előbbit igen, utóbbit nem ismerte, így ma lejátszottam neki a YouTube rendszerében fellelhető egyik interpretációt. Feszült figyelemmel végig is hallgatta.

Jobboldali szakemberek kikísérletezték és egy Fidesz-közeli cég már le is gyártotta azt a polgárinak nevezett vakcinát, amely a kormánypropaganda által favorizálttól eltérően valóban hatékony az újinfluenzás fertőzéssel szemben. Az országos mozgalom keretében pártaktivisták és leendő képviselőjelöltek adják be az oltást a kormányváltó hangulatú lakosságnak. Az érdeklődés igen nagy, mivel az oltási kampányban azt hirdetik, hogy minden százezredik vakcinát maga Orbán Viktor fecskendez be.

Egy pihent agyú svéd kortárs zeneszerző, bizonyos Olle Cornéere fejéből pattant ki az ötlet, hogy igen sajátos módon szólaltassa meg "a föld hangját". Fizikus partnerével olyan óriás tölcséres gramofont készített, amelynek hangszedő tűje egyben ekevas is, és szántás közben egyszerűen csak lejátssza a maga hasította barázdát. A Terrafon megszólaltatására egy templomi kórus koncertruhába öltözött tagjai tettek komoly erőfeszítést, láthatóan igen komolyan véve az effajta művészetet. Tapasztalhatták, olykor milyen nehéz húzni a zenét. Fotó, videó:

Eléggé sajátosnak tartom, hogy Szili Katalin az általa alapított Szövetség a jövőért nevű mozgalom tegnapi zászlóbontása során az MSZP múltbéli négy hibáját felsorolva harmadikként azt említette, hiba volt a kettős állampolgárságról szóló népszavazás 2004-es kampánya, mivel lehetőség lett volna a nemzetietlenség bélyegének levételére. Nos, először is régen rossz, ha egy másféle kampány csak a bélyegtől való megszabadulás önző érdekét szolgálta volna, nem pedig a határon túli magyarokét. Mondhatni: kilóg a lóláb. Másodszor: józanul gondolkodva a nemzetileg még oly elkötelezettek is megérthették, hogy az akkori kampány nem a határon túliak, hanem a Fidesz érzelmi zsarolása ellen irányult (bár nem a legjobb módszerekkel, így például gazdasági demagógiával párosulva).

"Mesterházy Attilának annyi az esélye a miniszterelnökségre, mint egy debreceni páros virslinek arra, hogy megnyeri az epsomi derbyit." - Alkalom- és ötletszerűen néha NolBlogomat is gyarapítom egy-egy poszttal. Most például neémi rezignációval és több hozzászólást is kiváltva azt állapítottam meg, hogy "a 21. század első évtizedének legszomorúbb eredménye: a baloldali és liberális erők teljes térvesztése. Jó lenne hinni, hogy ez nem jelenti egyben a demokrácia bukását is Magyarországon." Lásd

Sajnos szétüvöltötték a színészek Gali László rendezésében Sütő András gyönyörű szövegét a kassai Tháliában. Nem most, henem még 2001-ben. A Káin és Ábel színházi felvételét tegnap sugározta a Duna TV abból az alkalomból, hogy a kassai magyar intézmény válságos anyagi helyzetbe került, és gyűjtés indult megsegítésére. Ami persze igen szép és dicséretes, még ha azt is gondolom, hogy nem magyarországi adakozók (közte kisnyugdíjasok) dolga fenntartani egy szlovákiai állami intézményt. Zavarta a televíziós élményt a képernyő bal felső sarkában állandóan látható jókora segélyvonal-telefonszám csakúgy, mint az adakozóknak a képernyő alján vörös sávbabn futó névsora (óhatatlanul rá-ráfutott a szemem, így vagy ötször értesülhettem arról, például, hogy "Gyuri bácsi" 10 Euróval támogatja a társulatot). De nem ez volt a legnagyobb bajom.

A Google Friend Connect szolgáltatás kínálta lehetőséget kihasználva oldalamba építettem a bal hasábon (most a tetején) láthatő ablakot, így mától rendszeres olvasóim feliratkozhatnak a blogomra. Ez semmilyen kötelezettséggel nem jár, ellenben nyújt bizonyos előnyöket, kínál lehetőségeket - ezeket itt nem kívánom ecsetelni - sokan már jól ismerik; akik pedig nem, próbálják ki - ha más nem, hát kíváncsiságból.

Leányom teljesen elhagyta a blogját, ehelyett a flickr rendszerében vezetett photostreamjét alakította sajátos  szöveges és vizuális lírai énbloggá: fotóihoz fűz kommentárokat, időnként kifejezetten költőieket. Engem mindig meghatnak ezek a hol jobban, hol kevésbé elvont  hangulat- és állopotjelentések, elfogódottan állapítom meg mindannyiszor, mennyi mélység és szépség lakozik ebben a húszévesben. Most is így volt, amikor azt olvastam, hogy éjjel néha felgyújtja a haját...

Itt most próbaképpen néhány régi és több új aforizmám egynémelyike olvasható: minden frissítésre egy újabb.

Frissít!

Egy manzárdőr feljegyzéseiből, 2009. október

Nehéz lenne megmondani, húsz éve Magyarországon élő bátyámat a nosztalgia vagy az allergia késztette-e erősebben arra, hogy a részbeni visszaköltözés mellett döntsön. Előbbi áttelepülése, utóbbi néhány éve gyötri: fokozott pollen-érzékenysége miatt nyártól az őszi fagyok beálltáig gyulladt szemmel, csöpögő orral, tüsszögve, könnyezve és igen rossz közérzettel éli életét egy Duna menti déli városban. Hiába a pirulák, cseppek, különböző kezelések, a környéken tenyésző parlagfű évről évre nagyobb gólaránnyal küzdi le mind az irtását elrendelő törvényeket, mind a medicinát. Ilyenkor 50 %-os embernek érzi magát, csökken a munkaképessége, rosszul alszik, ingerlékenységében mindenkivel összevész. Ungvárra érkezve azonban már néhány nap alatt javul az állapota. Nem mintha itt irtanák a parlagfüvet. Mégis jóval kevesebb nő belőle környezetünkben, satnyábbak is, rövidebb az aktív időszakuk. (Egyedül a temetőben látott a bátyám az otthonihoz hasonló szép példányokat, anyánk sírjának a meglátogatása után el is menekült: „akkora bibéi voltak, mint az öklöm” – számolt be erős túlzással kalandjáról.). Az ungvárinál is kevésbé kedvez a parlagfűnek a városhatárban kezdődő hegyvidék klímája: elegendő mintegy félszáz kilométert autózni felfelé az Ung völgyében, és máris csak elvétve találni egy-egy csenevész példányt. Erről bátyám akkor győződött meg, amikor még az őszi fagyok beállta előtt eljött háznézőbe. Elhatározta ugyanis, vesz magának egy házikót Fenyvesvölgy környékén, júliustól októberig ott fog lakni (nyugdíjasként megteheti), jár majd horgászni és gombázni, mi vidám élete lesz a kellemes, tiszta hegyi levegőn. Minderről már korábban olyan csillogó szemmel beszélt, mintha már meg is találta volna boldogságát a Kárpátokban.

Tegnap kedves barátom hívott telefonon: internetes, honlapos, blogos ügyben kért tanácsot. Munkájában a sokadik profilváltásnál tart, most éppen, úgy fest, lelki traumát szenvedett betegekkel (is) foglalkozni fog, ebben a témában szeretne szakmai blogot és/vagy honlapot indítani, amelynek fő célja az lenne, hogy ne ő ajánlkozzon, hanem a potenciális paciensek maguk találják meg őt. Ehhez persze az kellene, hogy oldalára könnyen rábukkanjanak az érdeklődők, azaz a Google találati listáin, például pszichotrauma keresőszóra  az elsők között szerepeljen. Ráadásul az oldal háromnyelvű lenne, így a psychotrauma és психотравма szavakra és szinonimáikra való keresésben is az élre kellene törnie.