Korán érkezem. A kollégium még teljesen üres, csak néhány diák várakozik a központi telefonra az előtérben. Leülök a fotelbe. Néhány perc múlva jön a Délmagyarország kulturális rovatának munkatársa, zsebében egy kék jegyzetfüzettel. Beront az igazgató irodájába, aztán nemsokára kijön. Nincs interjú.
Bepillantok a félig nyitott ajtón. Egy bozontos, ősz hajú, kedélyes figura borozgat Szilasi Lászlóval. Erdélyi Ágnes éppen kifelé jön. Jó estét! Mit gondol, zavarhatom őt? Nem ad interjút senkinek – válaszol a kollégium igazgatónője. – A felolvasóest élményeiből majd összehozza a cikket – teszi hozzá. Megfogadom tanácsát. De azért még titkon melengetem a tervet, hogy beszélek vele. A „sztárral”. Aki most, úgymond, jól fekszik. A magyar kultúra reprezentánsa. Divatos szerző. Jól csinálja a regiszterváltásokat. Egy kicsit arisztokrata, egy kicsit focista, kicsit matematikus, néha prózaíró. Egy hetilap publicistája úgy fogalmazott, hogy az egész mai magyar irodalom gáz, egy rakás szahar (no, ezt is ő futtatta fel...), kivéve E. P.-t, akin „nem fog a rontás”. Nem értek egyet.

Móra Kollégium, büfé, előadó, majd ismét büfé – február 4. 19:30–20:30

Üldögélek tovább a fotelben. Kisvártatva megjön az egyik cimborám. Helyet foglaljunk, vagy igyunk inkább valamit? Egyértelmű. Jófajta vörösbor, félszáraz. Te, mit írt az E. P.? Tompaszöglet. Olvastad? Ja, néhány részletét a szombati Népszabadságban. Nem nagy dolog. Jó szöveg, meg minden, de nem olyan, hogy most rohanok és megveszem. 2990 forint áfával az igényesen kivitelezett kötet ára. A Sík Sándor könyvesbolt munkatársa árulja a folyosón. Sikerül megrendelnem nála Szabó Tibor Dante-kötetét, amelyre már hetek óta vadászom. Kezdés előtt még csocsózunk a büfé játékasztalán. Első gólig megy, én lövöm, hátvéddel.
Egyre nagyobb a tömeg. Érdeklődők, értelmiségiek, diákok. Többek között Kürtösi Katalin, Darvasi László, Farkas Zsolt, Kovács Sándor sk., Müllner András, Odorics Ferenc, Szabó Tibor, Szilasi László. Darvasi jelenlétén csodálkozom. Hogyhogy itt? Nem Németországban kellene lennie az ösztöndíjjal? Azonban elfojtom kérdéseimet, ma a „sztár” a fontos. Laci, nem lehetne? Nem megy, ne haragudj, csak a Délmagyarnak fog. Annak sem fog, Laci. Akkor meg pláne nem megy, bocs. Ténfereg még egy kicsit, aztán bemegy ő is az igazgatói szobába borozni.
– Jók lesznek a képek? – kérdi Szabó Tibor a helyi lap fotórovatának vezetőjétől. Vajon miért aggódik itt ennyire mindenki, és miért rajonganak ennyire? Talán nem ugyanazt az E. P.-t olvassuk mindannyian? Tényleg van, ami jó, de hát ennyire mégsem. Hisz E. P. is ember, nem pedig a két lábon járó mítosz. Vagy túl fiatal lennék? Miért nem ül le ma senkivel beszélni? Ostobák lennénk hozzá képest? Vagy unalmas már odavetni néhány félmondatot? Nem értem, nem értem. A Mancsnak bezzeg adott interjút. Persze az más, pereputty, szeg-vég.
A „sztár” közben felolvas, a legújabb kötetéből, igazán csak néhány részletet, hangos tetszésnyilvánítás, talán túl hangos is. Nem hallom jól a szöveget, messze állok. Helyén van az alany-állítmány. A tömeg egyre elviselhetetlenebb, nincs levegő, büdös van, a terem túl kicsi, a „sztár” túl nagy. Ma itt nem vagyok elég bennfentes. Menjünk inkább a büfébe. Két lány üldögél egy asztalnál, melléjük telepszem. Nincs fent hely? – kérdik. Nincs. Folytatják a beszélgetést.

Újszeged, február 4. 20:40

A kollégiumtól nem messze, egy padon szerelmespár veszekszik. Háttal ülnek nekem a padon, és üvöltöznek. Nem lehet közbeavatkozni. A régi hídon átmenve megállok a Tisza fölött. Nem rúgtál labdába ma nálam, E. P. – mondom magam elé, miközben a vizet bámulom.

Utóirat

Lapunk munkatársa szó nélkül elhagyta a felolvasóestet, az egész idétlen szituációt körülbelül a felénél. Objektív tudósítás e szubjektív ok miatt nem készült városunk jeles eseményéről.

A tudósítás BDK felhívására készült.

______________________

bdk:

http://bdk.blog.hu/2009/02/19/esterhazy_was_here

- és én a köszönöm!

A Google kedvéért pedig írjuk le, hogy Tompaszöglet annak az új Esterházynak a címe, amelyből felolvasott.