(2003. febr. 7.) Miután a Gergely Tamásnak adott interjúban (több helyen is megjelent, lásd ITT IS) már elárultam, hogy mi a következő projectem, tegnap sok száz címre szét is küldtem a virtuális könyvek bemutatójáról szóló első közleményt. Kaptam értő és értetlen reagálásokat egyaránt. Közben folyik a 22-én esedékes bemutató előkészülete, lassan körvonalazódik, kik lesznek a résztvevők. Már érkeztek jelzések a könyv várható utóéletével kapcsolatban is.

Ugyancsak tegnap: egy kolozsvári könyves kolléga megkeresése: könyvbemutatókat (sajnos nem virtuálisakat!) jönnének tartani Kaljára, nem tudnék-e a szervezésben segíteni. Mindig csodálkozom, hogy mért hozzám fordulnak, és miért nem a nagy apparátussal, szervező titkárokkal és ráérő titkárnőkkel, székházakkal és irodákkal rendelkező magyarságintézményeket keresik meg. Megírtam, hogy magam már nemcsak hogy nem szervezek semmilyen rendezvényt, hanem részt sem veszek rajtuk, kivunultam a kaljai kulturális életből. Forduljon talán azokhoz, akik miatt én kivonultam... De pár címet megadhatok. Ma kedves levelet írt, én hosszan, őszintén válaszoltam. Kíváncsi vagyok, hogy az álatalam megadott 7-8 címről kap-e legalább egyetlen pozitív választ. (Alighogy ezt a pár sort megírtam, újabb levél a kollégától, ugyanolyan őszinte, mint az enyém. Nagyon jól érti a problémámat, vannak hasonló tapasztalatai... Kiderül, hogy ő is dolgozott tankönyvkiadóban, hogy Szegeden PhD-zett, és levelezik TGM-mel. No, tessék, egy újabb barátság lehetősége!)

Korábban érkezett, de a már nem használt címemre, így csak ma olvastam Peggy levelét, amelyben kifogásolja egyik korábbi (febr. 2) jegyzetemet. Azt írja, hogy ez a rejtjelezés nem tetszik neki, és rossz emlékezetű időket idéz. Meg azt is, hogy alpári. Kértem, írná meg konkrétan, mire gondol, mert én alpárit semmit nem találtam benne. És mellékeltem azt a másik levelet is, amelyet e tárgyban a Szovremennyik szerkesztőjének írtam (de nem válaszolt rá); szövege nagyjából az, mint a naplójegyzeté, de a „rejtjelezett” nevek helyett persze a valódiak szerepelnek benn. Peggy, akit egyébként szerkesztői kvalitásai miatt roppant tisztelek (esszékötetemről anno egydül ő írt kritikus hangnemű, de méltó recenziót, egyébként éppen a Szovremennyikbe), mellébeszélő levélben reagált erre. Hogy rosszul van a sok cikizéstől. Miért nem stílust elemzek (ha jól értettem). Megint kérdeznem kellett, mi a cikizés abban, ha tényekkel cáfolok hamis állítást. Stíluselemzésnek meg volt tanulmányom az Új Holnapban. A kérdéseimre megint nem válaszolt, de belekötött a Szovremennyik szóba, ezt kénytelen vagyok idézni: „szovremennyik? - mi az? valami bolsevik tahóság? moszkovita ügynökség? III/III? KGB? Cseka?”
Erre kénytelen voltam ezzel válaszolni:

„Szovremennyik = (or. <Kortárs>) Orosz irodalmi és társadalomkritikai folyóirat. Péterváron jelent meg 1836-tól 1866-ig. Alapítója A. Sz. Puskin. 1847-től Ny. A. Nyekraszov is szerkesztette, főmunkatársa volt Belinszkij. Munkatársai voltak még: Herzen, Goncsarov, Turgenyev, Szaltikov-Scsedrin. 1854-től Csernisevszkij, 1856-tól Dobroljubov szerkesztette. 1966-ban a cári hatóságok betiltották.

Igazad van, túl kecsegtető a Kortásra nézve ez az összehasonlítás.”

Úgy érzem, nem lesz folytatása a levélváltásnak.