Egyik blogger kolléga valaha azon tűnődött, mi történne a tudatunkkal, ha az agyunkat merevlemezre mentenénk, egy másik pedig, hogy a web - mint az ismeretek tárháza - megváltoztatja a műveltségről kialakult klasszikus nézeteinket. Korábban leginkább azt tartottuk műveltnek, aki lexikális tudással rendelkezett, az internettel felfegyverzett embernek azonban fölösleges konkrét adatok tömkelegét megjegyeznie. Hasznosabb, ha a következő készségek jellemzik:

1. Képes az adattárakban való hatékony tájékozódásra. "Nem tájékozottnak kell lenni, hanem tájékozódónak."
2. Képes a fellelt adatok kombinatív alkalmazására, felismeri köztük az összefüggéseket.
3. Képes innovatív, kreatív gondolkodásra és tevékenységre, korábban meg nem lévő dolgok megalkotására.

A webkorszak tehát elavulttá teszi az adattár-embereket, és velük szemben a műveltségértékelésben magasabbra teszi a kíváncsi, kombinatív, kreatív elméket. Ami adat e képességekhez kell, az a webről megszerezhető.

Következmény: amikor általános műveltségre nevelünk, elsősorban nem adathalmazokat kell tanítanunk, hanem kíváncsiságot kell ébresztenünk, kombinatív készséget, kreativitást kell fejlesztenünk.

- írja bloggerünk. Kétség kívül igaza van. Ám lenne pár kiegészítésem. Először is annyit tennék hozzá, hogy a műveltségre nevelésnek voltaképp a webkorszak előtt is ilyennek kellett volna lennie, s a világot előre mozdító elmék eddig is főleg a fenti tulajdonsággal rendelkeztek, azzal a különbséggel, hogy adattáruk nem a web volt, hanem a könyvek. Mivel azonban ezekből nehezebb volt az éppen szükséges adatot gyorsan előbányászni, ezért volt nagy jelentősége annak, ha valaki sok mindent tartott a fejében: megtakarította a keresgélésre szánható időt.

Egy ide kapcsolható személyes emlék. Talán Subának hívták azt a termodinamika-tanárunkat, aki többször kifejtette nekünk: ő tőlünk soha egyetlen képlet megtanulását sem várja el. Neki bőven elegendő, ha tudjuk a levezetését. Egyszerű analógiával élve: soha nem kéri rajtunk számom, hogy mennyi 6 × 7, mert elegendő, ha tudjuk, hogy az eredmény megadásához a hatot hétszer össze kell adni önmagával.

Első hallásra ennek a felfogásának nagyon örültünk: de jó, nem kell bebiflázni a jó hosszú képleteket. Később azonban megértettük, hogy sokkal nehezebb erőpróba elé állított minket: legtöbbször a még oly hosszú képleteket is könnyebb megtanulni, mint bonyolult és hosszadalmas levezetésüket hibátlanul elvégezni. Arról már nem is beszélve, hogy ha egy példa megoldásánál az ember az összes szükséges képletet levezetné, ahelyett, hogy fejből alkalmazza őket, akkor órákig tartana egy tízperces teljesítés.

Visszakanyarodva blogíró pontjaihoz. Bár egyetértek megállapításaival, mégis lennének kiegészítéseim. Azt gondolom ugyanis, hogy megfelelő mennyiségű fejben tartott adat, elsajátított tudásanyag nélkül pusztán a felsorolt képességek nem elégségesek. Lexikai tudás nélkül nem tudjuk elkezdeni a keresést. Bajos megtalálni egy író születésének az évszámát, ha sem a neve helyes írásmódját, sem a művei címét, sem az idézeteit nem tartjuk a fejünkben "műveltségelemként" (Találjuk meg pl. Oscar Wilde évszámait azzal a keresőszóval, hogy "vájd".) Továbbá: kombinálni is csak olyasmivel vagyunk képesek, amit már elsajátítottunk. Összefüggésekre csak a már megtalált és befogadott elemek között bukkanhatunk. Ha korábban nem, de az internetes keresés során "meg kell tanulnunk" azt, amit kombinálunk. Aki tudja, mi a hálózati linképítés és weboldal optimalizálás, tapasztalhatta. Ugyanígy: új gondolatokra is csak a régiek tudásában juthatunk. Vagyis:

A webkorszak művelt emberének az számíthat, aki:

1. Képes az adattárakban való hatékony tájékozódásra - de ahhoz, hogy jól és gyorsan tudjon keresni a neten, elengedhetetlen bizonyos lexikai tudással rendelkeznie.
2. Képes a fellelt adatok kombinatív alkalmazására, felismeri köztük az összefüggéseket - de kombinálni csak tudott dolgokat lehet, tehát amit megtalál, azt előbb be kell emelnie az elméjébe ("meg kell tanulnia"), mielőtt összefüggések elemeiként használná.
3. Képes innovatív, kreatív gondolkodásra és tevékenységre, korábban meg nem lévő dolgok megalkotására - de az új teremtése is bizonyos régi ismereteken alapszik, s ezeket már a fejében kell tartania ahhoz, hogy innovatív módon támaszkodhasson rájuk.

Sem kombinálni, sem kreálni nem lehet semmi újat pusztán azon az alapon, hogy a hozzá szükséges tudásanyag elérhető a weben. Előbb le kell hozni, el kell sajátítani, és aztán lehet - ha tetszik: már megszerzett lexikai tudásként - használni.

Azaz: érzésem szerint a druszám által felsorolt műveltség-képességek szoftverszerűek, ám ezek csak memóriaháttérrel (a gondolkodás folyamatába bekapcsolt tudással) működtethetők. S ha a szoftver az agyban van, ott kell lennie az memóriának is mindaddig, amíg az agyunk nincs közvetlen összeköttetésben az internetes adatbázisokkal.