Hajnali fél négyig tévéztem teljes döbbenetben, felváltva csóváltam a fejem értetlenül és bólogattam bölcsességet színlelve, néha szabályos szívdobodásom lett izgalmamban, izzadtam, égnek állt a hajam. Talán nem a legjobb pillanatban, de megpróbálom összefoglalni, amit erről az egészről gondolok.
Gurcsány, hogy az ő kifinomult stíljéhez igazodjam, nagy balfasz. Ezen az a nyilvánvaló tény sem sokat változtat, hogy politikai ellenfele pedig maga az istenverés, a magyarok ártó szelleme, akinek a hatalomra kerülésénél minden verzió jobb. Nem sokkal az egész cécó előtt már belefogtam egy összegzésfélébe, azt ezzel a mondattal kezdtem: "Úgy tűnik, Gyurcsány Ferenc javára lassan csupán egyetlenegy politikai érdem írható, az, hogy nem engedte Orbán Viktort hatalomra jutni." Az elmúlt negyvenvalahány óra eseményeinek a fényében ez számomra még nyilvánvalóbb: a miniszterelnök már nem ura az eseményeknek, képtelen úgy kezelni a helyzetet, hogy az ne az indulatok újabb elszabadulásához vezessen (itt természetesen megint hozzá kell tenni, hogy Gyurcsány balfékségéhez képest a Fidesz-vezérek a lehető legtisztességtelenebb játékot játsszák).
Szinte bizonyos vagyok abban, beszédének a kiszivárogtatásában a miniszterelnök maga is benne volt. Látva, hogy pártjának és saját magának a megítélése a lakosság körében mélypontra jutott, valamit tennie kellett. A szocialisták Demszky mögé állása tragikus balfogásnak látszik (nekem a Szili-Solyóm helyzetet juttatja eszembe: az a sztori is az MSZP önveszejtő ostobaságáról tanúskodott), és nem hozott kellő eredményt az sem a józan elemek megnyerésében, hogy a kormányfői kampányoló országjárás állomásain sikerült a szélsőséges jobboldalt jól megfüttyögtetni. A Fidesz átvenni látszott a kezdeményezést: új és új ötletekkel és sugallatokkal szolgáltak arra nézvést, hogyan lehetne a hatalmat részben vagy egészében magukhoz ragadni. Ehhez meg is voltak a reális feltételek: az ország lakossága nem értette meg és ha meg is értette, egyáltalán nem tolerálta a bőrére menő intézkedéseket, általánossá vált a "nem ilyen lovat akartunk" érzése.
A gazdasági reformcsomagról hozzá nem értőként nem tudok okosakat mondani, de szerintem itt voltak alaposan elhibázott húzások mind az egyes intézkedésekben, mind a dolog kommunikálásában. Nekem úgy tűnt, ügyetlenül, balkezesen fogtak hozzá a dologhoz, leginkább félmegoldásokra futotta a nagy elhatározásból, aminek az lett az eredménye, hogy a döntések a súlyos államháztartási gondokat ugyan csak részben és csak hosszú távon oldják meg (ha ugyan), ellenben általános felháborodás kiváltására így is alkalmasaknak bizonyultak. Ez így végül senkinek sem elég jó, de mindenkinek elég rossz ahhoz, hogy az állampolgárok részéről szinte teljes legyen az elutasítás.
Ebben a helyzetben, más eszközei nem lévén, Gyurcsány kockáztatni volt kénytelen. Magamban hol királycselnek nevezem az ominózus beszéd kiszivárogtatását, hol azt mondom: a miniszterelnök rezettelni, egy erős sokkal újraindítani akarta az országot. Ahogy ő maga is valami tiszta lappal indulást mondott: eddig hazudtunk, de eztán már nem fogunk, mert már nem is kell: megtartottuk a hatalmat, és ennek birtokában kihúzzuk az országot a gödörből.
Azonban a közvélemény számára a gazdasági elemzések, okfejtések nagyrészt felfoghatatlanok maradtak, és a szocialisták és a liberálisok magyarázatai, indoklásai, győzködései pedig nem látszottak elég meggyőzőnek és hitelesnek. Valamit tenni kellett.
Ám a sokkra a lakosság (éppen a fenti érvelések érthetetlensége és/vagy gyöngesége miatt) nem volt felkészítve, s talán maga a beszéd sem volt a célra eléggé megfelelő. Amennyire értékelhető az őszintesége, annyira elítélhető a hangneme, amennyire szimpatikus az "itt állok, nem tehetek másként" lutheri helyzetvállalás, épp annyira érzékelhető a "minden krétai hazudik, mondta egy krétai" logikai csapdája.
No persze: a célközönség nem is az ország közvéleménye volt, hanem a szenzációra mindig éhes sajtó és az öklét rázni mindig kész jobboldali politikai elit. Ha az ő révükön Gyurcsány a figyelem epicentrumába kerül, akkor onnan nyilatkozva, onnan irányítva az eseményeket akár igen jól is kijöhet a dologból, kiválthat egyfajta katarzist, akár vissza is nyerheti az elvesztett támogatókat, szimpatizánsokat, szavazótábort, megerősítheti legitimitását.
És az első órákban a csel eredményesnek látszott: ha Gurcsányék azt akarták, hogy a sajtó és a politikai jobboldali elit bekapja a horgot, akkor ez maximálisan sikerült. A miniszterelnök az összes kamerát magára irányíthatta, minden mikrofon felé fordult, soron kívüli exkluzív megszólalásai pillanatok alatt eluralták a magyar médiát.
Ám sajnos nem beszélt elég okosan. Kezében volt a nagy alakítás lehetősége, Melinda már alig várta, hogy a bűneit megvalló csábító ölébe ájuljon, de a kormányfő vagy félreértette a szerepet, vagy nem tudta eljátszani. Vagy csak egyszerűen elügyetlenkedte. Egyik sem bocsánatosabb. Semmilyen megbánást és semmilyen szégyenérzetet nem tanúsítva erősnek akart mutatkozni - és ez lett a gyengéje.
Nem tudható, de valószínűsíthető, hogy ha elnézést kér mind a négy évi tétlenségért, mind a másfél éves hazugságokért, mind a túl sok trágár kifejezésért, akkor nem fajulnak eddig a dolgok. Nem vagyok a nyelvi finomkodás híve, semmi rosszat nem látok abban, ha olykor egy-egy erősebb kifejezés elhagyja a beszélők ajkát; ám azt gondolom, a legfelsőbb országos közszereplők még szűk - szűk? 190 fő? - körben sem beszélhetnek így. Ez egyszerűen bunkóság. Söröző kocsmai társaságban, házibuliban, biliárdozás közben, lóversenyen elmegy, de egy pártrendezvényen már nem. Illetve ha mégis, akkor utána azonnal illik elnézést kérni például a jelen lévő hölgyektől. Ám Gyurcsány Ferenctől az országos nyilvánosság előtt csak annyira futotta, hogy nem büszke a jelzőire. A többire igen.
Ami ezután történt, az pedig már nemcsak az ő balfogása. Illetve hát természetesen felmerül az a lehetőség is, hogy a karhatalom nem véletlenül volt ennyire béna és teszetosza, hanem valahol valakik azt akarták, hadd szabaduljon el a pokol, legyen jó nagy balhé, rá lehessen majd jól pirítani a Fideszre: lám, ehhez vezet, ha az utcára viszitek a politikát. Ám ez ingatag feltételezés. Nekem úgy tűnt, egyszerűen csak eluralkodott a másutt is meglévő nagy magyar szervezési-intézményi kupleráj, a totális fejetlenség. A rendőrségi és a magasabb szintű illetékesek nyilatkozatai is erről tanúskodtak, siralmas és komikus egyszerre volt az, amit és ahogy mondtak. Beleértve a hajnaltájt nyilatkozó Gyurcsányt is. Nem tudom, ilyen vészhelyzetben milyen erők mozgósíthatók törvényesen és azt sem, ez pontosan kinek a dolga. De azért talán jogos a kérdés, hogy amikor az állami televízió székházát rohamozzák kockakövekkel és botokkal, akkor vajon hol vannak azok az állig felszerelt szuperzsaru kommandósok, akik maszkjaikban olyan jól meg tudnak civileket bilincselni, hol vannak a rendőrségi helikopterek, hol a deszantosok és más elit alakulatok? Valóban önvédelmi sprével kell szórni a gázt? Nem kell bevetni a könnygáz-gránátokat? Valóban egy árva és rosszul biztosított vízágyúval kell szerencsétlenkedni? Valóban csak addigra - cirka 4-5 óra elteltével - sikerül a fővárosban annyi erőt mozgósítani, hogy megtisztítsanak egy nem is olyan nagy budapesti teret? Valóban nem volt mód arra, hogy a hatóságok időben megfékezzék az indulatokat és elejét vegyék a totális rombolásnak? Pár száz felbőszült huligán minden előkészület nélkül "puszta kézzel" bármikor beveheti a kiemelten védett Magyar Televíziót? Mi történne egy picit is szervezett fegyveres támadás esetén?
Következmények? 125 sérült, ebből 102 rendőr. Megdöbbentő. Felelős? Leváltották a fővárosi rendőrfőkapitányt? Az illetékes minisztert?
Azt gondolom, az előzményektől tökéletesen függetlenül egy ilyen horderejű eseményért a politikai felelősség a miniszterelnöké. Akkor is, ha nincs kiszivárgott beszéd és nincs utána nagyképű magyarázkodás. Ám ha kampány idején, szűk két héttel a választások előtt a csőcselék gyakorlatilag minden tényleges ellenállás nélkül beveszi a közszolgálati televízió székházát, az önmagában akkora botrány, az államhatalom akkora csődje, hogy a kormány fejének be kell nyújtania a lemondását.
Ám Gyurcsány Ferenc ezzel a történettel kapcsolatban valamiért nem mondja ki, hogy "elkúrtuk". Nem kicsit, hanem nagyon.
Repríz. Eredeti megjelenés: UngParty Manzárd, 2006. szept. 19.
