Megvolt a második és harmadik forgatási nap a Duna TV stábjával. Szombat délelőtt elkészült a nagyinterjú, nagyjából 2 órányi hanganyag. Anita jókat kérdezett, én talán elfogadhatóakat válaszoltam. A műsor koncepciója szerint a kérdések nem lerülnek műsorba, csak az én kismonológ-szerű válaszaim.

Sok mindenre kitértünk, igyekeztem okosan, vagy talán inkább őszintén válaszolni. A szituáció miatt, azt hiszem, mégsem tudtam teljesen felszabadultan beszélni: szemben a riporter és a kamera az operatőrrel, mögöttük az engem mutató monitorra figyelő szerkesztő, szájamtól fél méterre egy jókora belógatott mikrofon, másik végén a hangmérnökkel - mindez épp eléggé természetellenes ahhoz, hogy feszélyezettebb, merevebb legyek annál, mint amilyen egy szokványos beszédhelyzetben lennék. Szorongást vagy izgalmat nem éreztem, kamera- és mikrofondrukkom talán soha nem volt, s ha mégis, rég kinőttem, csupán az adrenalin-szint jótékony emelkedését éreztem, amely azonban sajnos társult némi feszélyezettséggel, merevséggel. Úgy éreztem, mintha nyilatkoznék ahelyett, hogy egyszerűen csak beszélnék. A kedves tévés lányok persze állították: jó voltam. De én nem jó, hanem jobb szerettem volna lenni. Az nyugtat meg, hogy a két órányi szövegemből csak a legjobban sikerült percek kerülnek adásba. A vágás bizonoysan sokat javít rajtam.

Délután kiruccantunk Nevickére. Főleg vágóképeket vettek fel egy Nevickéről szóló szövegemhez, amely valószínűleg elhangzik a műsorba. Azért én is megjelentem a tájban pár kép erejéig. Előtte elmondtam: engem nem zavar, ha tolószékemben ülve leszek látható majd a műsorban - de nem is szorgalmazom, hogy ekként feltűnjek. Ha szükségesnek gondolnak ilyen képeket - ám legyenek, csak nehogy erre essen a hangsúly.

Felmentünk a nevickei várhoz is, ott is dolgoztak.

Leérve aztán meg is vacsoráztunk egy vendéglő kellemes teraszán; még aközben is felvettek velem pár percet, háttérben a patakcsobogással. Akkor már nem forgott a kamera, amikor egy fürj - hangos hm... rikácsolással? - elrepült a fejem fölött olyan alacsonyan, hogy éreztem a szárnycsapásai keltette szelet.

Vasárnap, az utolsó forgatási napon a tévések a Manzárdban, -on dolgoztak. Felvették közvetlen környezetemet, képeket, könyveket, kerámiákat, amelyek között élek, illetve engem is a képernyő előtt, meg a kilátást két ablakunkból. Aztán, kihasználva, hogy Kolos szobája éppen üres és frissen festett, a halványzöld falak környezetében fellapozták a verses- és novellásköteteimet, a regényemet akmera előtt. Ezekre a képekre külön kíváncsi vagyok.

Nagyon megkedveltük ezt a stábot. Meg is mondtam nekik, hogy számomra visszaadták a szakmájuk becsületét. Volt már dolgom épp elég nyegle és hótt tájékozatlan riporterrel, pökhendi szerkesztővel, rámenős stábbal ahhoz, hogy ne kedveljem a forgatócsoportokat - hozzájuk képest felüdülés volt velük dolgozni. Példamutató volt a szerénységük, előzékenységük, jóidulatuk, továbbá pedig a tájékozottságuk, felkészültségük, szakmai igényességük; úgy érzem, mély barátságot is kötöttünk velük.

*

Kellemesen telt vasárnapunk délutánja is. Ildikóval és Bécivel tettünk egy nagyobb fajta kirándulást. Régóta mesélik, micsoda mesés üdölőket, szanatóriumokat fedeztek fel a vidékünkön, ideje lenne nekünk is megismerni őket: elvinnének minket pár helyre.

Nekivágtunk. Két létesítményt látogattunk meg a Latorca és a Turja völgyében. Előbb a szovjet időben is nevezetes, a rendszer bukása után évtizedig pangó, de mára újraépített, sokszorosára feljelsztett gyógyüdülőt. Rend, tisztaság, kellemes parkok tavacskákkal, patak-parti sétány, elegáns szállodai rész, étterem, faházak, lovarda - egy hatalmas, minden luxusigényt kielégítő modern komplexum. Ámultunk és bámultunk, hogy már ilyen is van nálunk. De talán ezen is túltett egy új, láthatóan a felső tízezer számára létesített üdőlőtelep, szaunával, felvonós sípályákkal, lőtérrel, minigolf- és egyéb sportlehetőségekkel, pisztrángozó helyekkel, több szállodával és étteremmel... Mindez az erdőben, a főúttól eléggé félreeső helyen. A parkólóban luxuskocsik, a szálloda előtt felhúzva az épp most itt üdülő vendégek országát jelző lobogók - Kárpátalján én ilyet még nem láttam.

Végül is örvendetes, hogy ilyesmik is működnek már minálunk: a helybélieknek munkalehetőség,  bevétel a befektetőknek, akik remélhetőleg további fejlesztésekre költik.

*

Szombaton benne voltam a Kossuth Rádióban. A Könyvfesztiválon mondtam mikrofonba négy percet, többek között az internet és az az irodalom kapcsolatáról (de eléggé elnagyoltan). Ha valakit érdekelne, a Hangtárból letölthető (a 49. percre kell húzni).

*

Pontosan egy héttel a fogadásom megkötése után a NOL rendszerében vezetett PolBlogom már hetedik az olvasottsági listán.