Megjelent! 2004 óta dolgozom ezen a költői projektumon, most, nagy örömömre, egy csinos és elegáns könyv alakjában meg is jelent.

"...Balla D. Károly bár mindenben Pilinszkyhez hasonul, fenntartásai is vannak vele szemben. Feltétele ez annak, hogy ne oldódjon fel egészében Pilinszky poétikájában. Nem másolatok hát Balla D. Károlynak Pilinszky versére írott szonettjei. Eredetiek, olyan mértékben, amilyen mértékben egyáltalán lehetséges még az eredetiség eszménye. Pilinszky két szonettje József Attila kései önmegszólító verseinek nyelvi tapasztalatára épül és ugyanez a poétikai tapasztalat folytatódik Balla D. Károlynál is. Vagyis, Balla D. Károly nem lép ki a Pilinszky-vers vonzásköréből, és annak elődeit is számításba veszi. Egyszerre képzeli magát előzménynek és következménynek."

Majdnem egyszerre érkezett meg új könyvem tucatnyi tiszteletpéldánya és Bányai János újvidéki professzor úr rádiójegyzete, melyet - egyéb magyarázat helyett és az ő szíves hozzájárulásával - ezúton közreadok.

---

Bányai János

Olvastam egy könyvet,

Balla D. Károly kárpátaljai költő, regény-, esszé- és naplóíró A Pilinszky-projektum címen a szombathelyi egyetemi kiadónál megjelent verseskötetét olvastam el. Szombathelyen április második felében „Ezért tanultam járni!” címen Apokrif-konferenciát rendeztek majd negyedszáz résztvevővel, akik mindannyian Pilinszky János Apokrif című verséről beszéltek egymásnak nem ellentmondva inkább egymás szavát kiegészítve és folytatva. A szervező Fűzfa Balázs szándéka nem a vers egészének feltárása volt, a vers nyújtotta értelmezési lehetőségek száma elvben végtelen, csupán – és ez a „csupán” nem jelent keveset – a vers megközelítése, több szempontú interpretációja, átírása akár a poétika és verstörténet, akár az életmű és fordítás fogalmi nyelvére. A konferencia kezdete előtt a vers első részét 1300 középiskolás diák mondta el a helyi sportcsarnokban Jordán Tamás vezényletével. A szervezőktől nem állt távol a kultuszteremtés szándéka, sőt talán éppen ez lehetett másodlagos szándékuk, bizonyítván hogy kultuszt nemcsak emléktáblákkal, köztéri szobrokkal és alkalmi retorikával lehet alapítani. A kultuszteremtésnek, illetve magának a kultusznak egyik lehetséges és erős változata Balla D. Károly Pilinszky-projektuma. A projektum Pilinszky János Két szonett című versére írt két szonettkoszorú. Vagyis Pilinszky János két szonettjét Balla D. Károly egy-egy mesterszonettnek tekintette és azoknak sorait saját versei első sorának vette. A kötet kétszer közli Pilinszky szonettjeit, egyszer a kötet élén, úgy ahogyan a költő Összegyűjtött versei tartalmazza, majd saját tizennégy szonettje után tizenötödikként, azaz mesterszonettként. Először is, másodszor is dőlt betűkkel. Van különbség a versek kétszeri közlése között, holott szövegük azonos. Amikor először jelenik meg a könyvben a Két szonett, akkor még Pilinszky János versei, amikor másodszorra, immár valóban mesterszonettként, akkor már a tizennégy megelőző szonett visszfényében, némileg átalakulva és mégis azonosan Balla D. Károlyéi. Az interpretáció, a fogalmi is, főként azonban a versben íródó értelmezés valamennyit alakít az eredetin, hozzáad és elvesz belőle, szavaira ráír és törli azokat, visszavonja vagy kiélezi az eredeti mondását. Amikor hát másodszorra, már valóságos mesterszonettként közli Balla D. Károly Pilinszky két szonettjét, a szonettek már másként olvashatók és másként is érthetők, még csak az sem egészen bizonyos, hogy Pilinszky nyomán érthetők. Talán éppen ez a projektum lényege, elfogadni, bekebelezni, magáévá tenni, azaz sajáttá érteni és írni át Pilinszky versét. Nem törölni Pilinszky Két szonettjének szerzőségét, ellenkezőleg megerősíteni és úgy fogadni el a verset, mintha saját vers lenne.

      A Két szonett Pilinszky korai verseinek sorába tartozik, 1939-ben jelent meg először, későbbi köteteibe a költő nem vette fel, majd csak az Összegyűjtött versei közli újra. Balla D. Károly Pilinszky „remekének” mondja a verset. A vers „sokadik” olvasása közben merült fel benne a gondolat, hogy a két vers „nem önmagában álló egyszeri képződmény, hanem a ’megelőző’ 14 szonetten át variált képek és gondolatok végső konklúziója, összegzése”. Majd elhatározta, hogy megírja a „megelőző” verseket, összesen tehát kétszer tizennégy szonettet. Ezeknek első és utolsó sorait, az utolsó mindig a következő vers első sora, írta Pilinszky és ezekből a sorokból állt össze a mesterszonett, létesült tehát a szonettkoszorú éppúgy, ahogyan a verstanok előírják. Pilinszky a Két szonettet a verstan szigorú szabályait követve ötöd és hatodfeles jambikus sorokban írta, rímelése is kötött, az első két strófa ölelkező rímeit a két háromsoros szakasz páros, majd keresztríme követi. Balla D. Károly Pilinszkyére írott szonettjei híven követik a költőelőd verselését, legfeljebb a tercinák rímképlete mutat némi eltérést az erdetitől. Nemcsak a verselésben hasonul Balla D. Károly Pilinszky verseléséhez. Nemcsak a „nehezített formai követelményeknek” felel meg, hanem illeszkedik is „Pilinszky szakrális költői világához”, hasonul „biblikus hangjához”. Arra törekedett hát, hogy méltó követője legyen Pilinszky korai „poétikai üdvtanának”. Az utómodern klasszicizáló hajlandóságának nyomai ismerhetők fel Pilinszky kötött verselésén, szigorúan szótagszámláló verssorain, hagyományt idéző rímelésén, de ugyancsak felismerhetők a klasszikus narráció jegyei is, úgymint az elkárhozás földi és biblikus mítoszainak jelei és szituációi. Másszóval, Pilinszky  két szonettjét beleírta az európai elkárhozás-tradícióba, a mítoszok jelentéskörébe, a hit történeteibe és jelenségeibe. A „végítélet”-ről, az „örök pokol”-ról, az „ördög”-ről, az „angyal”-ról, az „időtlen malom”-ról beszél, és erősen hangsúlyozza a fent, meg a lent ellentétét: „És bár lehettél volna, mint az angyal, / időtlen malmot nyomni lesz sorod, / mert földre buktál zúzott, sáros arccal” – írja az első szonett zárószakaszában. Majd a második szonettet megnyugvásra intő szavakkal indítja: „De nincs még késő! Állj fel, hogyha estél”, majd a vers utolsó két szakaszában arra biztat, „Ne sírjatok, kiket kivert az élet, / ti rongyba burkolt, fáradt, hű cselédek, / de tartsatok ki, átölelve tartva // a koldusabbat, azt, ki összetépte / az életét, – mert ez segít a partra, / és ez tanít a drága szóra: béke.” Az elkárhozottak, akiknek lelkét „olcsó pénzen vett meg / a csábító”, akiket, vállalva velük a közösséget, „megcsalt, árva testvér”-nek mond Pilinszky, az elkárhozottak számára is felkínálja a reményt, a kreszténység nagy hajóját, „melyet egy cél kerget, / és egy szél hajt: a végtelen Lehellet”. Ott van a versben tehát a Faust-mitológia, az ördögnek eladott lélek bukása, „zúzott, sáros” arca, de ott van a kereszténység nyújtotta remény is, hogy partra segít ölelése a másik elesettnek. Az egymás után következő két szonett egyetlen történetben forr össze: az elkárhozás és a megváltás egyidejű történetében. Ezt az elrendezést követi Balla D. Károly is a „hiányzó” szonettek írásakor. Az első szonettkoszorú a bűnbeesés, a kárhozat változatait mutatja, a második a reményt kínálja, de már nem oly határozott bizlommal a kereszténységben, mint a Pilinszky-szonett. Pilinszky második szonettjének „drága” szavát, a „béke” szót már az első szonettkoszorú harmadik verse „csalfa” szóra írja át, jelezve talán azt is, hogy éppen itt, a Piliszky-vers zárlatában érezhető némi megbicsaklása a versnek, pontosabban, itt erőltetetten és szó szerint szólal meg a hit eszméje. Annak is jele ez, hogy Balla D. Károly bár mindenben Pilinszkyhez hasonul, fenntartásai is vannak vele szemben. Feltétele ez annak, hogy ne oldódjon fel egészében Pilinszky poétikájában. Nem másolatok hát Balla D. Károlynak Pilinszky versére írott szonettjei. Eredetiek, olyan mértékben, amilyen mértékben egyáltalán lehetséges még az eredetiség eszménye. Pilinszky két szonettje József Attila kései önmegszólító verseinek nyelvi tapasztalatára épül és ugyanez a poétikai tapasztalat folytatódik Balla D. Károlynál is. Vagyis, Balla D. Károly nem lép ki a Pilinszky-vers vonzásköréből, és annak elődeit is számításba veszi. Egyszerre képzeli magát előzménynek és következménynek.

Nem lehet tudni, hogyan készülnek a szonettkoszorúk, először születik meg vajon a mesterszonett és csak aztán a tizennégy szonett, vagy fordítva történik, ahogyan a józan ész diktálná, hiszen a szonettek utolsó sora, mindig a következő első sora is egyben, ami folytonosságra figyelmeztet, arra, hogy a szonettek szorosan egybe tartoznak, egyetlen láncolatot képeznek. És ezen a láncolaton a versek összetartozását a mesterszonett bizonyítja. Balla D. Károly szonettkoszorújának esetében nem áll fenn ez a majdhogynem mondvacsinált dilemma. Készen van a két mesterszonett, mégpedig másnak a munkájaként, s ezután, majd hetven év múltával íródnak a „megelőző” szonettek. A magyar vers sok mindenen átesett a Két szonett megjelenése óta, egy időben erőre kapott a szonettezés is, Tandorinál, Bertók Lászlónál, másoknál, annyira, hogy Petri Görgy is bejelentette, nincs kedve szonettezni, miközben a szonett, a szonettek szépségeszménye a vers kötöttségeinek keretében hagyományként vált olvashatóvá, részint mint tekintély, részint mint ápolásra szoruló jelenség. Ezzel nem ért véget a modernitás, nem ment át „csupán” olvasmányba, jelenidejű a posztmodern írás korában. Ezt is bizonyítja Balla D. vállalkozása. Első pillantásra kimondottan posztmodern gesztusnak vehető másnak a versére verset írni, vagy más helyett verset írni. S az újabb magyar költészetben nem is ismeretlen gesztus. Tandori Dezső A becsomagolt vízpart című kötetének versei, Parti Nagy Lajos Grafitneszének darabjai, versszilánkjai, Kovács András Ferenc Kavafisz-fordításai és átírásai, más versei is, Báthori Csaba A lírikus 123 epilógja című Babits-parafrázisai, korábbról Weöres Sándor Pszichéje, de leginkább talán a Már nem sajog címen kiadott kortárs költőktől származó „József Attila legszebb öregkori versei” tekinthetők A Pilinszky-projektum előzményének, többek között abban is, hogy az eredetiség- meg az újdonság-eszmény megingatása mellett Balla D. Károly Pilinszky-projektuma egyértelműen bejelenti, Pilinszky műve a magyar költészeti hagyomány választható részévé vált, ráírható és beleírható a kortárs líra nagyonis változékony beszédmódja. Eközben nem kell eldönteni, kinek a hangját halljuk a versek olvasása közben, mert egyszerre halljuk Pilinszkyét és Balla D. Károlyét is.

---

Balla D. Károly: A Pilinszky-projektum. Két szonettkoszorú.
Savaria University Press, Szombathely, 2008. 40 oldal. Ára 990 Ft / 4 EUR.