Időről időre megfed engem hajdani tanárom. Amióta rám talált az interneten, nem állja meg, hogy szóvá tegye, ha valamelyik megnyilvánulásom szúrja a szemét. Az még hagyján, hogy a magyarországi történések értékelésében eltér a véleményünk, de érdekes mód a kárpátaljai és ukrajnai dolgokat ő akarja jobban tudni nálam – holott lassan húsz esztendeje már annak, hogy nem él itt. Tanárember részéről persze a mindentudás és mindent jobban tudás bocsánatos bűnnek minősül, kioktatásai, számonkérései mégis bántanak. Leginkább talán azért, mert én nyilvánosan – cikkben, blogbejegyzésben – érvelek időnként valami mellett vagy ellen, ő viszont kizárólag magánlevelekben fejezi ki rosszallását. Többször felajánlottam, vitatkozzunk az internet nyilvánossága előtt, ám ettől mindannyiszor elzárkózott azzal az indokkal, hogy tőle idegen a közszereplés. Maradnak hát a magánfejmosások – megannyi tanári intő.

Miközben a magyarországi választások második fordulója zajlott, szűk körű, de élénk és üdítő eszmecserét folytattam laptopomról a Facebookon tegnapi aforizmám okán ("Világnézeti kompromisszum: Isten hozta létre az Ősrobbanást."). Eközben egy (árulkodó?) megjegyzésemmel kapcsolatban felmerült, hogy vajon "kálomista" vagyok-e, mire annyit feleltem, legalábbis annak kereszteltek. Kisvártatva arra is rákérdeztek, ez a "legalábbis" mit is jelent voltaképp. Erre röviden nem tudtam érdemben válaszolni, arra meg nem találtam alkalmasnak a helyet és alkalmat, hogy részletezzem, miként is állok ezzel a dologgal - de kitérni sem akartam. Inkább megírom itt, a blogomon.