Miközben a magyarországi választások második fordulója zajlott, szűk körű, de élénk és üdítő eszmecserét folytattam laptopomról a Facebookon tegnapi aforizmám okán ("Világnézeti kompromisszum: Isten hozta létre az Ősrobbanást."). Eközben egy (árulkodó?) megjegyzésemmel kapcsolatban felmerült, hogy vajon "kálomista" vagyok-e, mire annyit feleltem, legalábbis annak kereszteltek. Kisvártatva arra is rákérdeztek, ez a "legalábbis" mit is jelent voltaképp. Erre röviden nem tudtam érdemben válaszolni, arra meg nem találtam alkalmasnak a helyet és alkalmat, hogy részletezzem, miként is állok ezzel a dologgal - de kitérni sem akartam. Inkább megírom itt, a blogomon.

Ötvenes évek, Szovjetunió, kárpátaljai magyar család... Születésemkor apám már javában tagja a kommunista pártnak, különböző funkcióiban hangoztatója és védelmezője ideológiájának. Mondhatni: harcos ateista. Református tanítók és lelkészek leszármazottjaként azonban anyámmal egyetértésben mégis fontosnak tartja, hogy engem, ha titokban is, megkereszteljenek. Ám velem kapcsolatban ennyiben ki is merült hagyománytisztelete, ezután ateistának nevelt - pontosabban: hagyta, hogy azzá nevelődjem. Én a családban hitről, vallásról, bibliáról stb. szinte semmit nem hallottam, az egyházi ünnepeket nem ünnepeltük, s apám évtizedeken át kínosan ügyelt arra, hogy a vallásosság gyanúja se vetülhessen családunkra. Templomba először kiskamaszként jutottam el, amikor egyszer elkísértem akkori szimpátiámat, akinek vallásos neveltetésén egyébként roppant csodálkoztam. Ám talán épp az ő révén szembesültem a ténnyel, hogy az istenhit ma is létezik, és történetesen nekem sokat jelentő ifjú leányok is gyakorolhatják.

Én mégis, ha nem is harcos, de meggyőződéses ateistává váltam, teljesen magamévá tettem a materializmust, a tudományos világnézetet. Fizikusnak készültem, a természet törvényeit meghaladhatatlan igazságoknak tartottam.

Aztán sok minden történt. Egy új szerelemben megtanultam, hogy a lélek finomságai fölötte állnak a képletekkel leírható világnak, s hogy minden ellenkező meggyőződésem ellenére mégis létezik a dolgoknak tapasztalás előtti, fölötti, alatti vetülete,  s egyetlen transzcendens sejtésnek bizony sokkal nagyobb lehet a megvilágosító ereje, mint megannyi matematikai axiómának. Lényegében: megingott alattam a materializmus szilárdnak hitt talaja. Erről így írok a Litera.hu számára készült naplómban:

"Már éppen az elektronpályák energiaszintjei közti átmenetek izgalmas elméletét tanulmányozva készülődtem a diplomázás előtti év szakdolgozatára, amikor egyik napról a másikra elegem lett az egészből. Rájöttem, hogy én ebben a büdös nagy tudományban jó ideje nem hiszek. Amiben pedig nem hiszek, annak hogyan is bizonyíthatnám az érvényességét vizsgán és szigorlaton, hogyan is tehetném rá az életemet merő spekulációk igazolására.

Otthagytam az egyetemet, mint a sicc, a dékán meg járt az apám nyakára, hogy ő próbáljon hatni rám apai szigorával. De én ellenálltam, mint egy partizán.

Nagy hősiességemet rontja, hogy ekkorra megjelent első verseskötetem, és voltaképp nem történt más, minthogy a képletekből kiábrándulva beleszerettem a metaforákba.

Megingott addig sziklaszilárd világnézetem is, bizonyos fokig a szovjet diákok számára csak tagadó mondatokban traktálható egzisztencialistákkal való bűnös ismeretségemnek is köszönhetően.

Csaknem másik végpontjáig lendült ki az inga, de mielőtt a szubjektív irracionalizmusig jutottam volna, szépen megtorpantam, aztán visszakoztam. Illetve dehogy. Inkább az történt, hogy magam alá húztam a lábam és behúztam a nyakam, hagytam, hogy az anyagelvűség kiszaladjon a lábam alól, az idealizmus pedig elsüvítsen a fejem felett. Ugyan miért is kellene nekem elfogadnom bármely rendszer érvényességét?

Magyar szakos bölcsészhallgatóként egy évvel tovább bírtam, kilenc szemeszter végeztével hagytam ott elölről kezdett tanulmányaimat. Ezúttal nem a célzott tárgy iránti szerelmem múlott el, nyelvhez és irodalomhoz hűséges maradtam, hanem az időmre lettem féltékeny – már nem voltam hajlandó másra fordítani, mint írásra, lapszerkesztésre, kiadóalapításra.

Akkorra ugyanis nagyon meglódult a világ, a peresztrojka repítette a Szovjetuniót a széthullás felé, rendszerváltás elébe nézett Magyarország, s nekem kisebb dolgom is nagyobb volt annál, semhogy a rendszer végnapjaiban az ungvári állami egyetemen tudományos ateizmusból vizsgát tegyek. Pedig Éva, akkor már Csöngével várandósan, két vastag kockás füzetbe még az összes kötelező forrásművet is kijegyzetelte nekem.

Sűrű és gyors esztendők következtek, az én világnézetem meg lógva maradt. Meggyőződéssel sem hinni, sem tagadni nemigen vagyok képes azóta sem, az időben és térben örök anyag sem nem hihetőbb, sem nem hihetetlenebb számomra, mint a világot teremtő ősprincípium, az ősrobbanás-elmélet és a teremtésmítoszok közt alig látok különbséget, ami meg mindenek előtt volt, arra még mindig az ógörög Khaosz tűnik a legtisztább válasznak.

Uram, add, hogy ma se szoruljak istenhitre, fogalmaztam meg egysorosomban kis privát paradoxonomat, s ha úgy hozná a sors, hogy vénségemre mégis hinnem kellene valaminő felsőbbségben, és sem a keleti bölcsek nirvánája, sem a heideggeri Semmi, mint méltatlant, nem engedne magához, akkor külön bejáratú egyszemélyes eklézsiát teremtenék magamnak, közvetlen telefonvonallal a végleg megtagadott Teremtőhöz. Igen, leginkább abban az istenben tudnék hinni, amelyik nem létezik, amely nem teremtette a világot, amely ősszellemként nem őrködik rendje felett, amely egyszerűen nincsen. Kizárólag ezt a megközelíthetetlen és felfoghatatlan istenhiányt tudnám elfogadni magamnál feljebb valónak, mint olyan valamit, amely kívül áll időn és téren, nem része az univerzumnak, és az attól való különbözősége az egyetlen, ami alapján megismerszik. Igen, ha szükségem lenne valaha világnézetre, csakis ezt a fennkölt és nagyszerű, magasztos és végtelen nemlétezést fogadnám magaménak.

Addig meg alattam hadd hemzsegjen a föld tobzódó valósága, fölöttem hadd sziporkázzanak a transzcendens egek, én meg hadd lebegjek itt a manzárdomon, világnézet nélkül, megemelt lábbal és behúzott nyakkal."

(a teljes Litera-napló)

- Hát valahogy így... Annyit itt még hadd tegyek hozzá, hogy a megtagadott istenben való hit nagyszerű gondolatát saját regényhősömtől irigyeltem el: az ő számára találtam ki, de én tettem magamévá.

Ide kívánkozik még az is, hogy apám a rendszerváltás idején "visszatért ősei hitéhez", újra templomjáróvá vált. Én szorgalmazása ellenére sem követtem pédáját (cirka tíz évvel azelőtt még a kommunista pártba való belépésemet próbálta elérni), magatartásbeli kétszeri nagy fordulata (ifjúkorában lelkésznek készült, a háborús években az ungvári SDG vezetője volt) számomra inkább elítélendő, mint követendő (bár tudom, mi a véleménye az egyháznak a megtért bárányról).

Magamnak az istenhittel voltaképp nincs semmi bajom, a vallással szemben gyöngébb, az egyházzal szemben pedig erősebb fenntartásaim vannak, számomra elfogadhatatlan a hitnek, ennek a legbennsőségesebb érzésnek a kollektív és intézményesített gyakorlása - de azon régen túl vagyok, hogy bárkit is elítéljek azért, mert ezt másképp teszi és gondolja. A vallás végülis emberi szükségletből született (más kérdés, hogy a szükségletét kielégítő ember utóbb az egyházi vezetők milyen befolyásainak a függvényébe helyeződik), s mint ilyen, számomra valahol a művészettel rokon.

Nem vagyok tehát sem vallásgyakorló, sem hívő - de igazából ezeknek az ellenkezője sem. Templomba nem járok, de igen jó viszonyban állok például egy nyugati székhelyű magyar protestáns egyesülettel, vannak lelkész barátaim, egyes verseim meg éppenséggel "tobzódnak" a vallási szimbolikában (pl: Mélyek mélye ciklus).

Hogy ezek után mit jelent a "legalábbis" "kálomistának" kereszteltek? Nem tudom. Azt semmiképpen nem állíthatom, hogy a református hitben nevelkedtem volna vagy a legkisebb mértékben is abban élnék. Az értékrendemben mégis felfedezek olyan vonásokat, amelyek akár protestáns értékeknek is tekinthetők. Belebújni mégis egy mélyen katolikus költő bőrébe próbáltam (Pilinszky-projektum), és több munkámban is éppenséggel a zsidó hithagyomány motívumai jelennek meg (pl. A tizedik) (amikor ezeket írtam, még nem tudtam, hogy később református hitre tért anyai nagyapám izraelitának született), egy vallástörténettel is foglalkozó barátom szerint viszont a gondolkodásom, magatartásom buddhista jelleget mutat...

Nem könnyű hát eligazodni rajtam, néha nekem sem sikerül.

Facebook-tagok itt találják eredeti vitánkat (törölt link)

HP Laptop szerviz Budapest 13

Notebook javítás, Lenovo, Acer és Dell márkaszerviz. Asus akkumulátor vásárlás, HP kijelző csere a budapesti laptop szerviz szolgáltatásai között. Hardver eszközök javítása:

• Garancián túli notebook javítások. Bp. Fehérvári út
• Linképítés: Acer, Lenovo és HP laptop szerviz Budapesten