Gyurcsány Ferenc felkérése jócskán meglepett; egyben nehéz helyzetbe is hozott. Kicsit csapdába kerültem: ha vállalom a résztvételt a tanácsadó testület munkájában, akkor óhatatlanul betagozódom egy olyan struktúrába, amelyről nem vagyok a legjobb véleménnyel, egyben ellenére teszek annak az egyre erősebb véleményemnek, miszerint íróember ne vállaljon társadalmi, pláne politikai szerepet.

Másfelől, ha nemet mondok, akkor elhárítom azt, amit magam oly sokszor szorgalmaztam: tudniillik, hogy a határon túli magyarsággal kapcsolatos döntésekbe be kell vonni a független értelmiségieket, azokat, akik nincsenek elkötelezve saját régiójuk egyik érdekcsoportjának sem. Mivel éppen ebben a független értelmiségi minőségemben kaptam a felkerését, a feladat alóli kitéréssel a saját elvárásaimat tagadnám meg. No meg aztán: tíz éve bírálom a támogatási rendszert, s amikor lehetőséget kapok arra, hogy beleszóljak, akkor nem vállalom a beleszólást? Csak kívülről járt a szám, belülről már nem merem vállalni azt a felelősséget, amely a véleményem, értékítéletem melletti kiállással jár? Mióta mondom, hogy a rendszerből hiányzik mind a teljesítmény- és értékelvűség, mind a partneri kölcsönösség - most ezt a nézetet végre hivatalosan is képviselhetném, erre inkább azt mondom, hogy kösz, nem kérek belőle.

Egyformán erősek voltak a felkérés elfogadása elleni és melletti érvek. Féltettem a függetlenségemet, de meghátrálni is furcsa lett volna. Végül mégis igent mondtam. De előtte még felhívtam telefonon a Miniszterelnöki Hivatal Nemzetpolitikai Ügyek Főosztályának főigazgatóját, Törzsök Erikát. Elmondtam a kételyeimet, azt is, vajon nem csupán azért kapnak-e a civil értelmiségiek felkérést, hogy a politikai pártok delegáltjainak a döntését legitimálják - a tényleges beleszólás lehetősége nélkül? Megnyugtatott: a tanácsadóktól éppen azt várják, hogy valamelyest ellensúlyozzák a politikai szervezetek küldötteit, hogy megfogalmazzák ellenvéleményüket - s leginkább, hogy kreatív ötleteikkel hozzájáruljanak a támogatás- és fejlesztéspolitika tényleges megújításához. A tanácsadókkal - így velem - szemben nincsenek kötelezettség-szerű elvárások, soha semmi olyanban nem kell részt vennem vagy olyanhoz nevemet adnom, amivel nem értek egyet.

Az utolsó lökést az adta, hogy megtudtam: a tanácsadói státus nem jár semmiféle tiszteletdíjjal, így az anyagi elköteleződés veszélye sem fenyeget.

Ezek után megírtam a levelemet:

Gyurcsány Ferenc Miniszterelnök Úrnak
Miniszterelnöki Hivatal
1055 Budapest
Kossuth Lajos tér 1-4.

Tisztelt Miniszterelnök Úr,

ezúton köszönöm meg arra vonatkozó megtisztelő felkérését, hogy vegyek részt a Szülőföld Alap mellett működő Társadalmi Tanácsadó Testület munkájában, amelynek – a felkérés szerint – az lesz a feladata, hogy a pályázati célok megfogalmazásában és adott esetben a konkrét döntésekben is segítse véleményével a Szülőföld Alap döntéshozóinak munkáját. A felkérés köszönettel elfogadom, engedje meg azonban, hogy tegyek néhány megjegyzést.

1) A mai magyar társadalom oly mértékben megosztott, hogy minden közéleti megnyilvánulás politikai színezetet kap, különösen, ha közvetlenül kapcsolódik a politikai élet valamely intézményéhez. Hasonlóan megosztott Kárpátalja magyar közössége is, így minden nyilvános lépés a két szemben álló érdekcsoport kiszabta koordinátarendszerben méretik meg. Ebben a struktúrában helyezkednek az egyik vagy a másik érdekcsoporthoz közelebbi intézmények, és az ezekhez való bármiféle csatlakozás könnyen járhat egyfajta elköteleződéssel – én ezt mindenképpen szeretném elkerülni, így a TTT-ben való munkát csak az esetben vállalhatom, ha teljes szellemi függetlenségemet tanácsadóként is megtarthatom.

2) A Miniszterelnöki Hivatal felügyelete alá helyezett Szülőföld Alap része az említett átpolitizált struktúrának, pártpolitikusok látják el az Alap felügyeletét, a döntéshozó testületekbe pedig a határon túli politikai szervezetek delegálnak tagokat. Egyértelmű, hogy ebben a rendszerben a politikum a szakmai szint fölé helyeződik. Ilyen struktúrában a döntések inkább politikai alku, semmint szakmai mérlegelés tárgyát képezik, így nagyon bízom abban, hogy a Tanácsadó Testület tagjainak nem az effajta alkukat kell legitimálniuk, hanem inkább ellensúlyként működhetnek és a politikai érdekek felett álló szempontok alapján fogalmazhatják meg véleményüket.

3) Magamnak mintegy évtizede vannak komolyabb fenntartásaim a támogatási rendszer elvével és gyakorlatával szemben. Elvi szinten azt gondolom, hogy a támogatás mint olyan gyakran több kárt okoz, mint hasznot, mert csökkenti a támogatottak önálló probléma-megoldó készségét, alaptalan elvárásokhoz nyújt alapot, rosszfajta mentalitást alakít ki, esetenként kifejezetten demoralizál. Gyakorlati szinten az elmúlt több mint másfél évtized Kárpátalján klientúra-építésről, a politikai elit eltartásáról, a minőség és a teljesítmény helyett a látszateredmények elvárásáról és felmutatásáról szólt, arról, hogy a támogatások igen szűk körben meghatározható haszonélvezői a magyarság érdekei helyett sajátjaikat részesítik előnyben.

Sajnos kételyeim vannak arra nézve, hogy az új nemzetstratégia mögött elegendő politikai eltökéltség áll-e ahhoz, hogy a fentieket képes lenne felülírni. Magam a TTT tagjaként a régi gyakorlattal mindenben szakító, a támogatáspolitikát más elvekre (például a partnerségre) alapozó törekvéseket kívánom támogatni.

4) Annak a véleményemnek is hangot szeretnék adni, hogy a legragyogóbb nemzetstratégia is megbukhat, ha a határon túli magyarság problémaköre minduntalan belpolitikai csatározások tárgyává válik, ha folytatódik Magyarország politikai megosztottságának az exportja a külhoni régiókba. Úgy tűnik, a mai politikai élet meghatározó egyéniségei nem tudják helyrehozni azt, amit jószerével maguk rontottak el. Magam sokkal jobban bízom a civil szféra erejében, abban, hogy a hatalmat nem koncentrálni, hanem megosztani kell, így tanácsadóként nemcsak a támogatási rendszer depolitizálását célzó érvrendszert szeretném képviselni, hanem azt a véleményt is, hogy a politikának a közélet számos egyéb területéről is ki kellene vonulnia. 

5) Végül: az anyaország közéletének a szétziláltsága, a lakosság politikai, kulturális, világnézeti megosztottsága, a szembenálló felek ádázul ellenséges elszántsága, az erkölcsi normák naponta tapasztalható megszegése rossz példát szolgáltat a határon túl élő magyarok számára. Éppen ezért szeretném felhívni Miniszterelnök Úr figyelmét arra, hogy a határon túli magyarság helyzete nem kezelhető (főleg nem oldható meg) addig, amíg Magyarország saját belügyeit nem képes megnyugtatóan rendezni.

Megtisztelő felkérését – a fentiek hangsúlyozásával – köszönettel elfogadom.

Tisztelettel
Balla D. Károly

Ungvár, 2007-05-15

Elküldtem a MeH címére emailben, de majd hagyományos levél formájában postázok egy nyomtatott példányt is, hiszen a felkérés is postán jött, pontos címzéssel. Menjen így a válaszlevél is. Ez így hivatalosabb.

Adjuk meg a módját.