« Előzmény Okt. 3. Szerda. Délelőttünk szokásosan telt. Éva olvasott, én készülgettem délutáni szerepléseimre. Ebéd után el is indultunk Keszthelyre. Az igazgatóasszony kedvesen fogadott az igen szép, hangulatos könyvtárban. Munkatársaival hamar beüzemeltük a technikát (volt minden, hiába vittem a laptopomat), net-örömömben sebtiben elolvastam a kérdéseket abban a topikban, amelyet kifejezetten azért nyitottam egy héttel itteni első előadásom kezdete előtt, hogy a leendő részvevők előre feltehessék kérdéseiket.

A dolog előzménye, hogy a gimnazistáknak tartandó koradélutáni előadás eredetileg ugyanúgy könyvbemutató lett volna,  mint a felnőtteknek szánt  későbbi, ám egyik tanárnőjük jelezte levélben, az ismeretlen könyv bemutatása helyett jobban érdekelné diákjait az alkotás folyamata: hogyan, miért ír az író. Ami azt illeti, ez engem is jobban érdekelt, mint új könyvem száraz bemutatása, így arra az elhatározásra jutottam, hogy tavalyi pécsi szövegperformanszom némileg átalakított verzióját adom elő. A dolognak az is aktualitást adott, hogy a kérdezz-felelek topikban az első téma januári virtuális öngyilkosságom lett, amelyet néhányan látható értetlenséggel fogadtak. Gondoltam, a szövegperformansznak abban a részében, amely a Szembesüléssel foglalkozik, jól be tudom mutatni, melyek ennek az öngyilkosságnak az irodalmi előzményei, mi tette szinte kötelezővé számomra. [Így is lett, idéztem és "magyaráztam" kritikusom, Bodor Béla állítását, miszerint "...míg a performance-művész fizikai jelenlétével, testének műtárggyá, jellé alakításával sokkolja közönségét, addig Balla D. éppen a jelenlét, az (ön)azonosság minden formájának felszámolásával gyakorol gesztust: követ el virtuálisan rituális öngyilkosságot." (lásd) No, de ne szaladjak az események elébe.]

Lassan megérkeztek a hévízi és keszthelyi gimnazisták, az igazgatóasszony, Pappné Beke Judit bemutatott, és én elkezdtem a prezentációt.

A találkozó végeztével személyesen is megismerkedtem két tanárral, egyikük (Simonfay Krisztina) volt az, aki javasolta, hogy az eredeti témától (könyvbemutató) térjek el, másikuk pedig, mint kiderült, kérdéseket tett fel nekem a már említett topikban. Kaptam tőle egy CD-t azzal a felirattal, hogy "Piréz jazz"...

A tanuló ifjúság távoztával és az idősebb generáció érkezése előtt volt szűk órám, ezt intenzív internetezéssel töltöttem, még egy blogbejegyzést is feltettem sietősen a kupoláról helyben készített fotómmal. (Ez itt egy másik akkori felvételem:)


A felnőtt-részben szabályos könyvbemutatót tartottam, de ezt is prezentációval, vetítéssel kísértem. (Kezdés előtt Éva minden székre tett egyet a C-duláim közül, ezeknek láthatóan örült a közönség, volt, aki nemcsak "a sajátját" olvasta el, hanem a széksorban az összest, és aszerint választott ülőhelyett, hogy melyik aforizmám tetszett a legjobban.)

Előadásomban beszéltem arról, hol is található a manzárd, amelynek őre vagyok (Tar Feri ezt a részt kicsit didaktikusnak találta), igyekeztem részletetesen elemezni a saját helyzetemet, és amennyire az időkeretek megengedték, pontokba foglaltan beszéltem a kárpátaljai magyar írásbeliség és közélet azon legalapvetőbb problémáiról, amelyeket kötetemben is gyakran érintek. Igyekeztem mindenre a tőlem elvárható nyíltsággal és saját "fixa ideáim" alapján rávilágítni, ami azt is jelentette, hogy a hallgatóság nagyobbik része valószínűleg nem azt kapta, amit egy határon túli írótól elvárt volna ("kisebbségi tipródás"). Ennek ellenére, azt hiszem, sikerült úgy előadnom mondókámat, hogy el kellett fogadniuk az én szempontjaimat is olyanoknak, mint amelyek alkalmasak egy érvelési rendszer felépítésére. Éva szerint nagy rutinom van abban, hogy minden méregfogat előre kihúzzak és meggyőzzem hallgatóságomat, hogy az én megközelítésem is van annyira érvényes, mint egy ellenkező előjelű okfejtés.

Az előadás előtt és utána kisebb privát beszélgetésekre is sor került, kaptam néhány könyvet helybéli kollégáktól, közte egy nagyon értékes műfordítás-kötetet Cséby Gézától (ezt majd külön is megéneklem). Végül dedikáltam néhányat a könyveimből, a képen éppen Pugner Ilona művelődésszervezőnek, aki a Csokonai Társaság titkáraként kedvesen invitált az egy héttel később kezdődő idei Hévízi Irodalmi Napokra, ahová sajnos nem tudunk elmenni. Pedig az idén is lesz Lilla-díj...


Mindezek után még interjút adtam, egy újságíró várt rám akkor már hosszú órák óta; végigülte az előadásokat. Így hát válaszoltam Kassai Zsigmond kérdéseire. Az interjú azóta meg is jelent a Zalai Hírlapban, itt olvasható. Fáradtságom és az élő beszéd pongyolasága talán levéssé látszik rajta, de az utolsó előtti mondattal mégis baj van, valahogy így festene szabatosan: "Az internet nem söpri el a föld színéről a könyvnyomtatást, csupán bizonyos keretek közé zárja."


és ezt a beszámolót. (<< a link már nem érhető el - bdk 2017)