Szept. 30. Vasárnap. Útban Hévíz felé Csöngével randevúztunk Bp-i kollégiuma előtt, aztán az egyik budaörsi bevásárló-központban együtt ebédeltünk (mármint főleg mi, Csönge csak csipegetett) és itt vásárolt Éva még a nyaraláshoz szükséges néhány dolgot.
Hévízre érkezésünk és első szusszantásunk után kedves régi barátunk, Tar Feri látogatott meg minket. Beültünk a szálló éttermébe borozni - és majdnem pórul jártunk. Vöröset kértünk, és olyan lőrét kaptunk, hogy az első kortynál többet nem tudtunk leküldeni a gigánkon. Visszavitettük. A pincér sejthetett valamit az itóka miféleségéről, mert szó nélkül minőségi fehér bort hozott helyette. Beszélgetve el is ücsörögtünk vagy két óra hosszat a jófajta nedű mellett azzal, hogy pénteken majd őnáluk otthon folytatjuk.
Okt. 1. Hétfő. Egyetlen olyan napunk, amikor nem volt előre szervezett, kötött programunk. Unatkozni azért nem adódott időnk; délelőtt kimentünk a központba - postát és pénzügyet kellett intéznunk; közben egy presszóban megkávéztunk az őszi verőfényben. (Amerre jártunk, mindenütt nagyon jó kávékat ittunk. Úgy tűnik, Mo-n elterjedt az olasz típusú presszókávé: pici adag, de igen jófajta alapanyagból főzött, habosra gőzölt, lágy, de mégis méregerős.)
Okt. 2. Kedd. Délelőttünk a nyaralás fáradalmaival telt (evés, fürdés, kávézás stb.), közvetlenül ebéd után elindultunk Pécsre, ahol is hosszú című új könyvem bemutatójára került sor a Várkonyi Nándor könyvtárban. A kezdéshez képest egy óra tartalékkal érkeztünk, aminek nagyon örültem, remélve, helyben tudok kicsit netezni. Épp néhány levelet és kommentet volt érkezésem elolvasni, amikor elkezdtek szállingózni az olvasók, és akadt, aki mindenképpen beszélgetni akart velem (állítólag ismertük is egymást, de én nem emlékeztem rá). Első mondatainak az egyikében benne volt, hogy már csak Kárpátalján élnek igazi magyarok, és hiába válaszoltam azzal, hogy ez ostobaság, nyomta tovább a szöveget. Pedig én talán még egy gyors posztot is felraktam volna, ha kettesben hagy a géppel.
Aztán szerencsére megjött a kiadóm, Szirtes Gábor, vele kezdtem beszélgetni az állítólagos ismerős helyett, elintéztünk bizonyos adminisztratív formaságokat. Aztán megjött El Lobo - A farkas, és akkor már együtt estünk neki az internetnek, mutatta a bemutatót beharangozó új posztját, tettem is egy gyors bejegyzést.
És már kezdődött is a "műsor", én kiültem a közönség elé, Lobo meg ottmaradt a bekapcsolt számítógéppel, és persze nem állta meg, hogy néhány kommentben ne közvetítse az eseményeket itt.
Később aztán jó kis beszámolót írt az eseményről a saját blogján, fotók is vannak, ajánlom szíves megtekintésre: 2000 +/- 3; Balla D. könyvét bemutatták Pécsett - én meg ehelyt köszönöm meg figyelmességét.
A találkozó jó hangulatban telt, Gábor rutinosan kérdezett, én ugyanúgy válaszoltam, mondhatnám, hogy a megszokott mederben folyt a bemutató, talán csak a kárpátaljaiság és az itteni irodalom problémáit érintettük kicsivel közelebbről - ez a terítéken lévő könyv jellegéből fakadt.
A legjobb az egészben az volt, amikor Sólyom Katalin olvasott fel tőlem, könyvemből - maga választotta részleteket. Kicsit beszélgetni is tudtam az est után a Pécsi Nemzeti Színház örökös tagjával, újra elmondtam neki azt, amit 1996-ban egy hasonló alkalommal már megtettem: ha hallom a hangját (ami semmit sem változott az évtizedek során), én még mindig ott látom őt Szabó István Apa c. filmjében a Duna-parton Bálint András oldalán, amint éppen felülmúlhatatlan egyszerűséggel vall egy "mai lány" zsidó identitásáról. Szerintem a magyar filmművészet emlékezetes pillanatai ezek, az én emlékezetembe mélyen beivódtak.
Örömömre eljött az estre férjével gyerekkori kedves barátném, fogadott nővérkém, Csikós Éva, vagyis inkább Weich Péterné - akivel az utóbbi években elég ritkán adódik alkalmunk feleleveníteni azokat az időket, amikor egy nyíregyházi és egy ungvári főszerkesztő gyerekeként összebarátkoztunk.