Délután fürödtünk egyet, aztán Éva olvasgatott én meg bosszankodtam, hogy nincs internet a szállodában. A portán látták, mennyire zokon esik ez nekem, beengedtek hát egy irodába, hogy legalább a leveleimet megnézzem. Miközben az egyikre válaszoltam, két munkatárs nagyjából ezt diktálta egymásnak: zsemle 180, sokmagos 285, tökmagos 140, szezámmagos 97, ementáli 324... mindezt olyan szaporán, mint amilyen a jégeső verése. Aztán beszédbe elegyedtünk a kisnagy-főnökkel, megtudtuk tőle, hogy megérkezett szállodájukba kíséretével Habsburg Ottó; erre kiböktem (ó, az a fránya dicsekvés!), hogy személyesen ismerem azóta, mióta Kárpátalján járt. A főnök lakhelyünkről értesülve pedig lelkesen elmondta, hogy egy hazafias polgári kör tagjaként nemrég járt Kárpátalján, s azt is, milyen jó, hogy Hévízen is megalakult a Magyar Gárda... Másnap már az irodába se mentem internetezni; ilyen egy előítéletes állat vagyok.

Okt. 2. Kedd. Délelőttünk a nyaralás fáradalmaival telt (evés, fürdés, kávézás stb.), közvetlenül ebéd után elindultunk Pécsre, ahol is hosszú című új könyvem bemutatójára került sor a Várkonyi Nándor könyvtárban. A kezdéshez képest egy óra tartalékkal érkeztünk, aminek nagyon örültem, remélve, helyben tudok kicsit netezni. Épp néhány levelet és kommentet volt érkezésem elolvasni, amikor elkezdtek szállingózni az olvasók, és akadt, aki mindenképpen beszélgetni akart velem (állítólag ismertük is egymást, de én nem emlékeztem rá). Első mondatainak az egyikében benne volt, hogy már csak Kárpátalján élnek igazi magyarok, és hiába válaszoltam azzal, hogy ez ostobaság, nyomta tovább a szöveget. Pedig én talán még egy gyors posztot is felraktam volna, ha kettesben hagy a géppel.

Aztán szerencsére megjött a kiadóm, Szirtes Gábor, vele kezdtem beszélgetni az állítólagos ismerős helyett, elintéztünk bizonyos adminisztratív formaságokat. Aztán megjött El Lobo - A farkas, és akkor már együtt estünk neki az internetnek, mutatta a bemutatót beharangozó új posztját, tettem is egy gyors bejegyzést.

És már kezdődött is a "műsor", én kiültem a közönség elé, Lobo meg ottmaradt a bekapcsolt számítógéppel, és persze nem állta meg, hogy néhány kommentben ne közvetítse az eseményeket itt.

Később aztán jó kis beszámolót írt az eseményről a saját blogján, fotók is vannak, ajánlom szíves megtekintésre: 2000 +/- 3; Balla D. könyvét bemutatták Pécsett - én meg ehelyt köszönöm meg figyelmességét.

A találkozó jó hangulatban telt, Gábor rutinosan kérdezett, én ugyanúgy válaszoltam, mondhatnám, hogy a megszokott mederben folyt a bemutató, talán csak a kárpátaljaiság és az itteni irodalom problémáit érintettük  kicsivel közelebbről - ez a terítéken lévő könyv jellegéből fakadt.

A legjobb az egészben az volt, amikor Sólyom Katalin olvasott fel tőlem, könyvemből - maga választotta részleteket. Kicsit beszélgetni is tudtam az est után a Pécsi Nemzeti Színház örökös tagjával, újra elmondtam neki azt, amit 1996-ban egy hasonló alkalommal már megtettem: ha hallom a hangját (ami semmit sem változott az évtizedek során), én még mindig ott látom őt Szabó István Apa c. filmjében a Duna-parton Bálint András oldalán, amint éppen felülmúlhatatlan egyszerűséggel vall egy "mai lány" zsidó identitásáról. Szerintem a magyar filmművészet emlékezetes pillanatai ezek, az én emlékezetembe mélyen beivódtak.

Örömömre eljött az estre férjével gyerekkori kedves barátném, fogadott nővérkém, Csikós Éva, vagyis inkább Weich Péterné - akivel az utóbbi években elég ritkán adódik alkalmunk feleleveníteni azokat az időket, amikor egy nyíregyházi és egy ungvári főszerkesztő gyerekeként összebarátkoztunk.