Tanévkezdésre jelent meg, de kommunikációs hibák folytán én csak most kaptam meg a kiadótól (Krónika Nova) Fűzfa Balázs tankönyvét, amelynek már a címe sem szokványos: irodalom_12 - lévén, hogy egy fájlnévre hasonlít. Magam nem tudom, a magyarországi gimnáziumi tankönyvek manapság mennyire térnek el azoktól, amelyekből én az ungvári magyar iskolában a 70-es években tanultam, vagy azoktól, amelyeket a 80-as években tankönyvkiadói munkám során megismerhettem, de felteszem, hogy sokuk (ha nem többségük) ma is életrajz-központú és időrendben követi az életműveket és irodalomtörténeti korszakokat - mindthogy, gondolnánk, egy irodalom-tankönyvnek "ez a dolga". Hogy aztán a mai 17-18 éves koraérett kamaszok sokasága mit és hogyan tanul meg belőle, az igen fogas kérdés. Mivel valószínűleg dög unalmasnak és tökéletesen érdektelennek találják az irodalom efféle rájuk erőltetését, alighanem zsigeri ellenállást vált ki belőlük, egyenesen elriasztja őket az irodalomtól, rosszabb esetben az olvasástól is. Egészen mással próbálkozik Fűzfa Balázs rendhagyó tankönyvében.
A szerző az élményközpontú irodalomtanítás híveként eleve az érdeklődés felkeltésére és megtartására törekszik; száműzi az életrajzokat, az unalmas korszakelemzéseket - ehelyett kiragad és megragad, bedob és felpörget fogalmakat, témákat, szerzőket, műveket, tendenciákat, összefüggéseket. Mindeközben igazodni igyekszik egy mai kamasz olyan fajta olvasási szokásaihoz és szemléletmódjához, amelyet a számítógép és az internet alakított ki. A rövid szakaszokra tagolt, lényegre törő szövegeket jól megválasztott illusztrációk sokasága kíséri, ez szinte albumszerűvé teszi a kiadványt (tudjuk, a ma embere vizuálisan jobban "megfogható", mint verbálisan). Ugyancsak naprakészen maiak és aktuálisak a feladatok, a könyvben előforduló internetes utalások sokaságáról már nem is beszélve.
Azt a magam részéről bizonyosra veszem, ilyen kiadványt sokkal-sokkal szívesebben vesz kezébe egy mai gimnazista, mint valamely hagyományos tankönyvet, szövegei és feladatai között jobban eligazodik, érdeklődését eredményesebben felkelti, tájékozódásra jobban megtanítja. Szeretném hinni, hogy rendszerezett tudást is könnyebben szerezhet általa.
*
Valamely munkámmal nem először szereplek tankönyvben. Amikor Csönge érettségizett, benne voltam egy versemmel a helyi iskolák számára készült tankönyv határon túli irodalmakkal foglalkozó fejezetében (lehet, hogy azóta is; nem kísértem figyelemmel). Egy magyarországi tankönyvben pedig Székelykapu versemet láttam, amikor Nóra kishúgom volt iskolás. És most ebbe is belekerültem; a legeslegutolsó percben és a tárgymutató előtti utolsó oldalra. Szerintem ez igen megbecsült hely! Ezúton köszönöm a szerkeszőnek és a kiadónak. A dolog érdekessége, hogy a tavaly december végén itt a blogban bemutatott képversemről van szó, amellyel akkor boldog új esztendőt kívántam olvasóimnak. (LÁSD) Ezt most is örömmel megteszem!
*
És még egy aktualitás. Most találtam a neten ezt a rám nézve nem éppen hízelgő (és elvben a fenti tankönyv apropóján született) írást - szerzője nincs feltüntetve a weboldalon, de én zavaros stílusából (és egyes utalásaiból) ráismertem -: A leváltott metonímia.
*
Végül, de nem utolsó sorban: a tankönyv - tudtommal saját műfajában először - foglalkozik Tsúszó Sándor munkásságával, nem egyszer említve-idézve engem is (honlapomra mutató linkkel) és közreadva-újraalkotva például egyik borítótervemet. Lám, nem hiába vallotta a jeles alkotó, hogy nem fél a feledéstől, mert egyszer majd úgyis tanítani fogják az iskolában. Hamarább bekövetkezett, mint remélte.
Frissítés: videó a tankönyv egyik bemutatójáról:
