A jámbor

Az életét, – mert ez segít a partra –
már összetépte, és most úgy tekint
a múltjából a gyűrt időre, mint
ki alvó szegbe lépett készakarva.

A homlokára nem ül hűvös harmat
és nem csitul a stigmáján a kín
– de megkísérti újra és megint
a megbocsátás végtelen hatalma.

Övé lesz így az oldozások bűne.
S azért, hogy mások bűnét tűrve tűrje,
– mire az éjen átbúvik a fény –

övé lesz majd a bűntelenség vétke:
csak ezzel tudhat győzni csalt erényt,
és ez tanít a drága szóra: béke.

Visszajátszás

És ez tanít a drága szóra: béke,
és ettől nyílik majd az értelem
egy megtérítő nyirkos reggelen,
ha partra vet az isten verítéke.

De kárnak ég a menny oly fényes kéken,
hiába emlék csak a rettenet,
mely kínzott ott a sós vizek felett,
hiába hinnéd, most már végre vége –

mert úgyis érzed egyre legbelűl,
hogy nem csitult az ordasoknak szomja
és rátalálnak véres lábnyomodra:

– bután csak állsz, a lábad sárba hűl,
majd földre buksz az újrajátszott estén.
De nincs még késő! Állj fel, hogyha estél!