>> „Minden mű kifejleszti organikus »nem ez a mű«-párját”; >> „az irodalom lényegi impotenciáját” úgy alkalmazni „termékeny optimizmussal”, hogy „az állandó hiány-kíséretet és másság-kontinuót pozitív harmónia-alkatrésszé” tegyük, miközben a Nem-et éppúgy belevonhatjuk „a mű területébe, ahogy a Panteonban is volt pozitív oltára az »ismeretlen istennek«”; >> „végtelen, de agyontagolt mozgó semmi”; >> „gazdag mértani semmi” >> „dogma-hálózatos semmi”; >> „ezerrezgésű semmi”

A Heidegger szerint értelmezett filozófiai Semmiben elidegeníthetetlenül benne foglaltatik  annak elsődleges elfogadottsága, hogy el lehet a Semmihez jutni anélkül is, hogy appercipiálnánk azokat a roppant összetett szerkezetű jelenségeket, amelyek a Létezőt mint egészet megnyithatnák előttünk. A heideggeri Semminek eszerint csak úgy lesz jelentősége, ha semmissé teszi azon jelenségek és kérdések lényegét és értelmét, amelyekkel a Semmi keresése során találkozunk.

A megfelelően megszerkesztett Semmi anélkül számolja fel önmaga Semmi-voltát, hogy  a Valamivel bármilyen kontaktusba keveredne. A Semmihez eljutó, azt befogadó vagy megértő, vagy akár csak megsejtő értelem ilymódon nem a Valami jellegtelenségét, hanem a Minden megragadhatóságának egyetlen lehetőségét ismeri fel az önmagává szublimált Semmiben.

Előadásomnak ebben a részében példákat hozok fel a megjelenített Semmi eseteire, Lao-ce üres tányérjától Wells Láthatatlan emberén át a fekete lyukig, Mátyás király okos lányának üres kosarától a komplex számok képzetes összetevőjén át a Nirvánáig, versektől, zeneművektől és festményektől a Nazca-vonalakon és gabonakörökön át az abszolút zérus fokig és a Világegyetemet megtöltő sötét anyagig, Wittgenstein "arról hallgatni kell"-jétől Tsúszó Sándor kihúzásos verstechnikáján át a Borghes-féle Tlön-enciklopádiáig, az őskáosztól és ősrobbanástól  a tér-idő szingularitáson át a Second Life-ig, az ősprincípiumtól a sorson át a kvarkokig.