Pár napja olvasom az új novellás köteted, a 2007-es Ünnepi Könyvhétre megjelent Hollander Emőke meztelenül címűt, és többször el kellett gondolkodnom, hogy mennyire személyessé tetted a műfajt, aztán meg mennyire líraivá. Sajátos tere, ideje, humora, lélegzete van ezeknek a történeteknek. Meg tudod fogni még, miért alakult ki benned, hogy ennyi novellát írsz, hiszen a prózában ma a regényt többre becsülik (nem mintha számítana). Vagy tévednék? Ez alkati kérdés? Vagy az életmódodból ered?

Ebbe valóban sok minden belejátszik, időhiány, tán lustaság is, de alapvetően tényleg azt érzem, amit az alcím is jelöl "Rövid életek"-ként, hogy ezekben a kis mesékben benne van úgyis minden. A dolog egyszerűen működik, van egy szituáció, akár rövidke párbeszéd, valami fura viszony, ami megragad és elkezdek vele játszani, mint cica a gombolyaggal... Olykor tényleg elég azt leírni, amit láttam, hallottam, vagyis, ahogy bennem aztán szavakká formálódik, hogy ilyen bölcset mondjak. Máskor meg facsargatom, színezgetem, és - legyen - ezek szerint kicsit líraivá teszem. Ha nem lenne szinte szemtelen megjegyzés, azt is mondhatnám, ahogy esik, úgy puffan. A lényeg, szóljon - valamiről.

A novellásköteted illusztrációit is te készítetted, nem tudtam arról, hogy rajzolsz. Eszembe jutottak Háy János angyalai, de inkább Bruno Schulz grafikái, amelyek szintén nagyon erősen közvetítettek valamit az író bensőjéből. Ezek a firkák, rajzok, satírozások unalmas értekezleteken keletkeztek, vagy valódi, hasznos időd szánsz rájuk, ha úgy érzed, rajzolnod kell? És eszembe jutott egy volt újságíró ismerősöm, aki otthon, talán feszültségcsökkentő célzattal, de mindig borzalmasan groteszk rémpofákat festett. Te is így vagy ezzel? Kirajzolsz dolgokat?

Erre szintén egy is-is választ tudok adni. Azt le kell szögezzem, hogy a rajzok többsége a 80-as évek végéről, a 90-es évek elejéről való, manapság nem készülnek újak. Akkoriban az "unalmas értekezletek" még az egyetemi előadások, órák voltak, nem feltétlenül unalmasak, de rajzolásra annál inkább alkalmasak. Ám ezek mellett rajzoltam úgy is, hogy otthon nekiültem, mondjuk úgy, ihletetten, és akkor abból kisült valami. Egyébként én is eléggé megkaptam egy időben, főleg anyukámtól, hogy "torz pofákat" tudok csak rajzolni, de aztán ezek idővel tán szelídültek, lett a képeknek is története. Azt kell mondjam, általában szeretik ezeket a rajzocskákat, akik ismerik. Néhány ismerősömnek adtam is ajándékba, bekeretezve, és szívesen teszik ki a falra. A gyerekeimnek is készítettem egy rajzos könyvet, sokszor kérték kisebb korukban, hogy azt nézegessük, ne a mesekönyvet. Ez jó érzés. Talán egyszer nekiállnak olvasni az irodalmi könyveimet is:-)

Mennyi időd jut olvasásra? Dolgozol egy napilapnál, amennyire tudom, külföldre is rendszeresen jársz, a Forma 1-es futamokat is követed, időnként még a gyerekeiddel is látlak sétálni, s emellett – összeszámoltam – ez már a tizennegyedik könyved negyvenkét évesen (nem számoltam bele a Forma 1-es szakkönyveket és a fordításokat). Ezt hogy vagy képes összeegyeztetni?

Sokszor kérdezik ezt, és én nem érzem ezt rettentő teljesítménynek. Valahogy így alakult, és ha nem is mindig könnyedén, kellemes időtöltésként megélve végzem a munkámat. Minden, amit felsoroltál, külön-külön is valóban elég lenne mint főhivatás, de én kifejezetten igénylem, hogy sok és változatos legyen, ami velem és általam történik. Néha persze vágyom rá, hogy "csak" író legyek, és akkor orrvérzésig, ám tudom, az sem az igazi, mert látom kollégákon, hogy akik ezt választották, vagy akiknek ez sikerült, nem feltétlenül boldogabbak, vagy mi a szösz... És ez is annyi mindennel függ össze, még tán az ózonlyuk mérete is belejátszik! Olvasásra tényleg kevesebb idő jut, mint szeretném, az ágyam mellett általában 15-20 könyv várja, hogy elkezdjem, vagy folytassam. Érzem, ha kell olvassak, és akkor bele is vetem magam valami jó szövegbe.

---

---

---