Hangpróba a régi november 7-ék előtt

a november 7-i felvonulás kellő előkészületeket igényelt akkoriban Ungváron. ezek közé tartozott a dísztribün megépítése és a Lenin-tér behangosítása. utóbbi ellenőrzése megfelelő protokoll szerint előző nap történt. ahol másnap a fontos elvtársak sorakoztak, most csak a bemikrofonozott pulpitus és oldalt egy mikrofonállvány árválkodott. ezekhez lépett oda a technikai csapat egyik munkatársa, miközben kollégái a tér különböző pontjain elhejezkedve füleltek. talán hangerőt is mértek. ha kellett, jeleztek további munkatársaknak, akik más szögbe állították vagy odébb rakták a hangszórókat, ha például gerjedtek. az erősítő és keverőpult kijelzőjét náluk fontosabb ember figyelte, ő kezelte a potmétereket és ő volt a felelős azért, hogy a másnapi ünnepi megnyitó beszédek forradalmi szárnyalása a téren és a környező utcákban egyenletesen élvezhető legyen, illetve a menet megindulása után a szpíker kommentárjaiból mindenki értesülhessen, éppen melyik gyár, intézet, kolhoz, kórház, egyesület mijen sikerekkel büszkélkedő csapata halad el a tribün előtt

amikor már mindenki a hején volt, kezdődött a tesztüzem. emberünk először a szónoki pulpitushoz lépett és mondani kezdte az előírt szöveget

- áljo, áljo! daju probu, dljá probi daju scsot. ogyin, dva, tri*... (és így tízig). povtorjáju**: ogyin, dvá, tri... naoborot***: gyeszjáty, gyevity, voszem... (és vissza egyig). povtorjáju: (és visszafele is megismételte)

* halló, halló! próbát tartok. a próbához számolok: egy, kettő...
** megismétlem
*** visszafelé

majd az egészet elölről. ha minden finomhangolás megtörtént, következhetett a második mikrofon ugyanezzel a protokollal

talán mondanom sem kell, hogy fiatalemberként apám és nagybátyám (a közelben lakván) megtanulta a számukra akkor még nagyon idegenül hangzó teljes orosz szöveget, és ha valahol értelmetlenül hosszú ideig várakozniuk kellett, felmondták egymásnak

később családunkban ez lett a vicces sürgetések szlogenje. az "áljo, áljo, dáju probu" kezdetűt leginkább akkor hallottuk apámtól, ha hiába várta, hogy valamit abbahagyjunk, befejezzünk, illetve végre valamit elkezdjünk, megcsináljunk. ijenkor ő is komótosan elkezdte a mikrofonpróbát. a "naoborot"-nál ritkán jutott tovább, inkább nevetve engedtünk a nógatásnak

Alternatív szinopszis BDK Minden esküvésem c. regényéhez

A szemantikus átjáratok sötét alagútjában gyilkos rejtőzködik. Cédulát tart a kezében. "Ágáról szakad a következő olvasott nyom." Tétova férfi tart felé a síneken egyensúlyozva. Papírfecnit sodor elé a léghuzat. Lehajlik érte. "A következő lépésed az utolsó lesz." Megijed. Visszafordulna, de megtorpan. Az egy következő lépés lenne. A gyilkos előugrik az árnyékból, kést tart a kezében. De nem elég elszánt, meglepi, hogy áldozata nem védekezik. Erőt gyűjt. Mormol valami érthetetlent. Szúr. Eltűnik.

Másnap a rendőrség kihallgatja a másik sínpáron a gyilkosság alatt átrobogott vonat utasait, a szemtanúkat. Azt mondják, hogy látták a feltételezett gyilkost cédulával a kezében. Megindul a nyomozás. Ideiglenesen bezárják az alternatív átjáratok alagútját.

Valaki egy tudományos fojóiratba az áldozat kézírását utánzó szövegekkel cédulákat rejt. Aki megtalálja: új űrtechnológiát fejlesztő kutatómérnök.

• Sorozatgyilkos, aki a cédulákat arra használja, hogy megfélemlítse az áldozatait.
• Bérgyilkos, akit valaki megfizetett, hogy megöljön egy ügynököt.
• Pszichopata őrült, aki véletlenszerűen választja ki áldozatát.

A kutatómérnök rájön: munkájában azok a cikkek viszik előre, amelyeket valaki bejelölt számára a kutyanyelvekkel.

A történet lezárása:

• A gyilkost elfogják, bíróság elé állítják, lecsukják. Évek múlva derül ki, hogy ő valójában a támadást túlélő áldozat, akinek a szélsodorta fecni volt a kezében, ezért azonosították a tanúk.
• Ezalatt a gyilkos továbbra is ott rejtőzködik az alagútban. Mindenki tud róla, de soha senki nem találkozik vele, csak rejtéjes céduláival.
• Egy újságíró rájön, hogy regény állítható össze a furcsa mondatokból. Megesküszik arra, hogy ebből  olvasható ki a megoldás szemantikus kulcsa.

Amikor Koczka Andrást, a kárpátaljai festőiskola nagy öregjét egy ízben műtermében meglátogatták a fiatalabb kollégák és képzőművész-növendékek, feltűnt nekik egy frissen befejezettnek látszó festmény.

Azt a hegyvidéki ruszin falut ábrázolta, amejet a kollégák számtalanszor megfestettek, és szinte versengtek abban, mejikük talál jobb rálátást fatemplomára, házaira, egyetlen utcájára. A diákok pedig a kötelező plein air túrákon maguk is megmászták az összes környező hegyet, megfestették innen és onnan, magasabbról és alább ereszkedve, tisztásról és erdőszélről nézve, ahonnan csak rálátni lehetett.

De Koczka képe mindtől különbözött. Csodálkozásukban rá is kérdeztek: mondaná meg a nagy piktor, honnan látta ijennek ezt a falut.

- Honnan-honnan... Hát erről a sezlonyról! - mutatott kedvenc műtermi heverőjére a mester.

<< kép - Koczka András Múzeum (emlékház), Ungvár, 2021.

KOCZKA András festőművész, 1911 - 1987

Az ungvári alapiskola elvégzése után 1932-ben az ungvári tanítóképzőt fejezte be, majd polgári iskolai tanári oklevelet szerzett. Az ebben a tanintézményben rajzot oktató Erdélyi Béla hatására kezdett festeni, aki később a következőket írta róla: "Koczka a nagy felülettel és a szürke színeknek lágy analízisével tűnik fel. Nagyméretű vásznaiban Kárpátalja iránti rajongása, a ruszin nép élete mutatkozik. Színeiben egyéni ízesség és zamat ragyog."

Tehetségére széles körben felfigyeltek, a budapesti Nemzeti Szalonban kiállított egyik képét Móricz Virág 1940-ben a következőképp méltatja: „A nagyterem közepén pompázik Koczka András perecsényi festő ragyogó téli ruszin földje. Szépséges hucul lányok jönnek a vásárról, mennek havas utakon, ragyogó napfény süt a kékesfehér téli hegyeken. Süvegtetős faházak süppednek a hóba. Biztos kezű festő meséje.”

Ungváron volt polgári iskolai, tanár, vidéki falvakban beosztott tanító. 1944-45 után fontos posztokat is betölt. 1946-tól az Ukrajnai Képzőművészek Szövetségének tagja, majd a később a képzőművészeti szövetség főtitkára, beválasztják a Szovjetunió Képzőművészeti Szövetségének vezetőségébe.

Balla László ezt írja róla monográfiájában, hogy országos elismertsége ellenére: "...a kárpátaljai politikai vezetés szemében fekete bárány, az évek során semmiképp nem hódol be, kitart (nem épp „szocialista realista”) stílusa mellett, politikai tendenciájú képeket nem fest, roppant büszke ember lévén, a hatalom képviselőinek nem gazsulál, egyenrangúként, sőt néha talán kissé felülről beszél velük (mélyen lenézi a szellemi törpéket)… (...) A tájképfestő Koczka erősségei kétségtelenül a szürkék. És érdekesmód épp ebből a szürke alaptónusból bontja ki nagyon festői, nagyon dekoratív színvilágát… A tájban fogant portréval mutatnak szoros rokonságot Koczka többalakos kompozíciói is, legtöbbnek témáját a népéletből veszi, a táj és az ember szinte elemi erejű együvétartozását fejezi ki újra és újra, más és más eszközökkel.” (Balla László: Erdélyi
Béla és kortársai. Galéria Kiadó, Ungvár– Budapest,1994.)

békemenet 2021 budapest | tanult tehetetlenség | infrapanel fűtés | honlap szerviz

Naposcsibéktől határon túli szavazókig

Arról esett szó író-műfordító kolléga posztjában, érdemes-e felvenni a telefont, ha a hívó ismeretlen. Leírtam módszeremet: amennyiben nem előre felvett szöveg szólal meg, hanem

ha élő ember van a túlvégen, aki udvariasan rám akar sózni valamit, mindig megkérem, szintén udvariasan, először tisztázzuk a csirkék ügyét. beugranak. miféle csirkékét? innen nyert ügyem van. hát 200 naposcsibét rendeltem maguktól azzal, hogy ha felnevelem őket, jérce korukban visszavásárolják. itt a 200 csirke, hol a pénzem? de hát mi egy bank vagyunk. tudom, legutóbb is azt mondták. mindig az ő türelmük fogy el, nekem meg lesz egy jó napom

Jeles drámaíró arról posztolt, hogy a tanult tehetetlenség miként érvényesül a magyar társadalomban: »Minek tiltakozni, ha úgyis mindig én húzom a rövidebbet? Ezért inkább az elnyomó "oldalára áll", és lehajtott fejjel tűri, hogy a hatalom azt csináljon vele, amit akar. Magyarországon ma 65 éve volt az utolsó kísérlet, amely megpróbált véget vetni az elnyomásnak és hatalmi visszaéléseknek. De ez is kudarccal végződött. Úgyhogy az emberek "átálltak" a másik oldalra... A magyar társadalom azóta is a 'tanult tehetetlenség' állapotában vegetál.« Ezt fűztem hozzá:

nemzetkarakterológiákban nem nagyon hiszek, de szeméjekre lebontva ismert a jelenség. megkockáztatom, jó, hogy ez a pszichológia fogalma, és nem a szociológiáé

A szégyenletes október 23-i Békemenet arra is jó volt, hogy az Erdéjből közpénzen Budapestre utaztatott magyarokat (újra) lerománozzák egyes felhevültek (én csak olvastam a kommenteket, de volt, aki a hejszínen tapasztalta. Az esetet említő posztomban, bár sokkal kulturáltabban, több ismerősöm is hangot adott a határokon túli magyarokkal szembeni averziójának, leginkább a kettős állampolgársággal megszerzett szavazati jogukat kifogásolva (beleszólnak ország belügyébe, de nem viselik ennek következményeit), meg azt, hogy Magyarországra névleg áttelepülve nyugdíjban, ingyenes gyógyellátásban részesülhetnek, holott életük során nem itt fizettek adót, társadalombiztosítást (ez lényegében a DK-álláspontok felmondása). Egyes hozzászólásokból sütött az indulat. Ezzel reagáltam:

kedves magyarországi magyarok, akik hergelődtök a határon túliak ellen, haragudjatok először a kormányotokra és országgyűlésetekre, amejik ijan állampolgársági és választási törvényt alkotott, amijet, aztán haragudjatok arra baloldalra, amejik nagy bukásával orbán 12 éves bebetonozódását lehetové tette, aztán haragudjatok a honi fidesz-szavazókra, akik ebbe a hejzetbe hozták és abban megtartották orbánt, aztán megint haragudjatok a baloldalra, liberálisokra, hogy 11 év alatt nem tudtak vonzó alternatívát nyújtani és most is csak a jobbikkal paktálva jött össze valami, és haragudjatok magatokra, hogy nem tudjátok leváltani a fideszt - és ha kellően felhergelődtetek, csak azután haragudjatok a most bűnbaknak kikiáltottakra

az összes határon túlra irányított magyar támogatás (a hvg összesítése szerint) 2020-ben 140 milliárd forint volt, a célközönség minimum 2 millió ember. ugyanebben az évben mészáros lőrinc vagyona 185 milliárddal gyarapodott. ő 1 ember. kire is kell haragudni?

és akkor azért hadd írjam le: Mo és a htúli magyarság viszonya több mint problematikus. erről többször írtam, beszéltem. nem kétséges, hogy a nagy támogatás egyfelől klientúraépítés, másfelől szavazatvásárlás és csak harmadrészt a támogatásra rászorulók megsegítése. kétségtelen az is, hogy a magyarországra névleg vagy ténylegesen áttelepültek ügye is problematikus, de például a nyugdíjfizetést, ha jól tudom, egy nagyon-nagyon régi államközi megállapodás alapozza meg. az állampolgárság és lakcímkártyák megszerzésében - mindenki tudja - vannak joghézagok és vannak sújos visszaélések. a visszaélőket meg kell büntetni, méginkább akik ebben mo-i parnerek. az adott törvények szerint szabájosan eljárók viszont csak kihasználnak egy adott lehetőséget. hogy ennek mi az erkölcsi megítélése, arról lehet vitatkozni, de nem árt tudni, hogy a kettős állampolgárok szülei-nagyszülei valaha a történelmi Mo területén éltek-születtek, és magyar állampolgárságukról nem önként mondtak le. a békemenetre való ijetén utaztatás alávaló dolog akkor, ha az érintetteket megtévesztették, ha nyomást gyakoroltak rájuk. ha önként, meggyűződésből jöttek, akkor is van felelősségük. de azért ne essünk nagyságrendi tévedésbe atekintetben, h a mai hejzetért kik a felelősök.

csillagászat - zene: koncert a marson 1970 - lexikális tudás - előválasztás 2021 - infrapanel fűtés

Legyen mostantól ez a 16 éves blogom újabb Facebook-bejegyzéseim újraközlő felülete. Lehet, hogy javítok a szövegen, vagy kis kiegészítések is kerülnek bele, de a lényegük megegyezik az eredetivel

Telehold 2021 október

tegnap tele volt a Hold. Kolosék átjöttek, beüzemelték 25 éve használatlan Newton-típusú távcsövünket, megszemlélték, és Adri a nézőkébe irányítva telefonja kameráját, le is fotózta égi kísérőnket.

én már a bejelentésüktől, hogy holdnézőbe jönnek, egészen felvillanyozódtam, és az esemény után hosszan beszélgettünk (beszéltem főleg én) a geocentrikus és heliocentrikus világképről, Galilei távcsövéről, a Jupiter holdjairól, az ungvári csillagvizsgálóról, és hogy abban, hogy nem lettem csillagász, az az apró ok is közrejátszott, hogy ezt a tudományágat az optikai tanszékhez sorolták egyetemünkön. az optikát viszont nem kedveltem (inkább félvezetők fizikájára szakosodtam) és persze a csillagászatot szerintem ostobaság az optika alá sorolni csak azért, mert lencsék és tükrök képezik a megfigyelés fontos eszközét. a festészet sem tartozik a vászonszövés vagy a festékgyártás tárgykörébe

A BELváááROSS!!!

mielőtt Fenyő Miklós feltalálta a gagyirockot, a régi Hungária egészen tisztességes zenét játszott; mi tizenévesen legalábbis nagyon szerettük. Koncert a Marson nagylemezüket agyonhallgattuk K. Sanyinál, aki valahogy megszerezte (a hetvenes évek elején egy "külföldi" LP kisebb csodának számított nálunk). Sanyi, ahogy hazajött az iskolából, azonnal feltette, szólt is estig. ha nem volt otthon, bátyjai bőgették a jó minőségű, bár monó, de szépen zengő hangfalra kapcsolt lemezjátszót. az anyjuk egy idő után megelégelte a dolgot, hisztériás üvöltözésbe kezdett, amikor újra és újra feldübörgött a címadó szám vagy a Belváros (utóbbi volt a kedvencünk). a dolog odáig fajult, hogy a mama a lemez és gramofon összetörésével fenyegetőzött, így a fiúk nem merték megszólaltatni. de - mijen a kamasz! - Sanyi elégtételt vett az anyján a sújos sérelemért. napjában többször, amikor csend honolt otthonukban, anyja füléhez hajolt és nagyon halkan belesuttogta a megfelelő ritmusban: "a BELváááROSSS". a mama frászokat kapott és ugyanúgy ordítozni kezdett, mintha a lemez szólalt volna meg teljes hangerővel

Lexikális tudás - érteni a világot

tegnap egy barátom - korábbi beszélgetésünkre hivatkozva (amikor is azt állítottam, hogy a lexikai tudás vesztett jelentőségéből, mert fontosabb azt tudni, hol találunk meg egy információt) - azt írta, a lexikális tudás arra kell, hogy meg tudjuk állapítani, egy információ hasznos-e vagy káros. ezt válaszoltam:
"pont nem így van. a jó/rossz, hasznos/káros megkülönböztetéséhez nem lexikális tudás kell, hanem problémamegoldó képesség (hogy egy új dolog, amivel találkozol, az jó-e vagy rossz, az egy probléma, neked kell megoldanod). épp az a tudás kell hozzá, amit a pedagógiában eszköztudásnak vagy kompetenciának neveznek, és magában foglalja az összefüggések és analógiák meg az ellentmondások felismerésére való képességet, a komplex szemléletmód, a konstruktív és kreatív gondolkodást. ez utóbbiak állnak a modern pedagógia fókuszában. de bármijen modern is legyen a pedagógia, azt hangsújozza, hogy alapismeretekre természetesen szükség van, de egy konkrét szituációban, amikor egy új információról el kell döntened, hogy hasznos vagy káros, semmire sem mégy azzal, ha latin filozófusoktól eredetiben el tudsz mondani száz bölcs aforizmát mondjuk a morálról és etikáról. a lexikális tudásra szükség van, alapismeretekre szükség van, fontosságuk azonban csökkent, kevesebb szükség van szövegek megtanulására, történelmi évszámok bebiflázására, a Mengyelejev-táblázat adatainak felmondására (nem azokra gondolok, akiknek ez a szakmája), mert hála a digitális forradalomnak és a pillanatok alatt megtalálható internetes tartalmaknak, erre kár az agyunk kapacitását pazarolni. a tudás struktúrája átalakult, amit az oktatásban is egyre inkább figyelembe vesznek. nem a tárgyi tudásra, hanem a gondolkodni tudásra csúszik át a hangsúj - és ez szerintem hejes. nem tudni kell a világot, hanem érteni"

Előválasztás 2021

még a két forduló közt írtam:

azt látom, hogy egyes liberális barátaim (társaim világnézetben, identitásban, értékrendben) most alaposan kivetkőztek magukból és ebből az értékrendből. zsigeri indulatokat látok, a tolerancia hiányát látom, az elfogadásra való képtelenséget tapasztalom (a belátókészségről már ne is beszéljünk). felbőszült, elvakult embereket látok, kímélet nélkül szeméjeskednek, gúnyolódnak, átkozódnak. méjen meg vagyok döbbenve

"Kevés taszítóbbat tudok annál, amikor valaki a vallásosságával hivalkodik." - írja egy liberális barátom. próbálom figyelmeztetni: "te meg azzal hivalkodsz, hogy ezt taszítónak találod." erre ő: "semmi bajom a hívőkkel - de a hivalkodókkal igen". ez a de... fordulat rossz asszociációkat ébreszt, ezt válaszolom: "valami ijesmit mondanak azok is, akikkel mi liberálisok vitában állunk: semmi bajom a zsidókkal, de ... (ne jöjjenek már a holokauszttal), semmi bajom a melegekkel de... (ne hivalkodjanak a prájdon) ... , nincs semmi bajom a cigányokkal (de ne lopjanak) ... most még az jön, hogy van vallásos barátod, de ő rendes, csendes"

több facebook || aktuális SEO-bejegyzés (PR-cikk): Infrapanel fűtésű irodák

kis nüansz - budapest by night - üzlet - vízkezelés - vállalkozás - befektető - whisky

Ezt a régibbi írásomat emlegette minap egy ismerősöm, kérte, küldjem el. Alkalmatlan régi weboldalamon találtam rá. Kissé felújított formában teszem újra közzé, elipszilonok nélkül.

Csak egy aprócska nüansz

Az 1990-es évek legelején magyarországi kiadói partnereimnek az volt a mániája, hogy valami jó kis üzletet meg akartak csípni Ukrajnában. Persze sem szakmai felkészültségük, sem induló tőkéjük nem volt ehhez, de érezték: annyira kaotikus a törvényi-pénzügyi-gazdasági hejzet a Szovjetunióból frissen kiszakadt államban, hogy azok is megcsinálhatják a szerencséjüket, akiknek csak ötleteik, ráérzésük, jó kapcsolatuk van. A baj ott kezdődött, hogy az a jó kapcsolat, az én lettem volna...

Nyüstöltek is állandóan, hogy mire ők megjönnek Budapestről Ungvárra, addigra én találjak nekik Kárpátalján egy talpraesett bankárt, megfelelő faipari vállalatot, szállító céget, bányát, porcelángyárat, palackozóüzemet, vasművet, gázművet, szennyvíztisztító telepet, energetikai ágazatigazgatót, szerszámgépforgalmazót, fő- és alvállalkozót, csendestársat, polgármestert, csempészt, vámost stb., mert ők hozzák a magyarországi, sőt, nyugati üzleti partnert - és nagy dolgok fognak végbemenni, én is jól járok, meglátom.

Röppentek a milliók és milliárdok, vagonok és ezer raklapok, tonnák, köbméterek és százalékok. Nekem nem fűlött a fogam az egészhez, de a közös kiadói-szerkesztői munka fenntarthatósága érdekében ímmel-ámmal csináltam ezt is, néha összehoztam őket pénzügyi és gazdasági vezetőkkel, jártunk hegyvidéki fatelepen, gyógyhatású sóbányában, cserépüzemben, víztisztító és ivóvízkezelő állomáson, láttunk környezetbarát ifrapaneleket gyártó gépsort, klór-dioxidot előállító vegyipari gyárat és innovatív baromfikeltetőt...

Aztán találtam egy fickót, bankban dolgozott középvezetőként, akinek felcsillant a szeme, amikor vázoltam a pesti barátaim elképzeléseit. Na, ez az én emberem, gondoltam, ez majd felhajt nekik gépsort és befektetőt, igazgatót és tulajdonost, zéertét és káeftét, gyártót és forgalmazót, uzsorást és pénzmosót.

És valóban: összehoztam őket, és kibontakozni látszottak bizonyos lehetőségek. Sajnos nekem is részt kellett vennem az egészben: a magam hejett talált fickó pechemre nem tudott magyarul, így szükség volt rám, mint megbízható fordítóra, aki egyben belelát a dolgokba és képvisel bizonyos érdekeket.

No, hát tolmácskodni még mindig jobb, gondoltam, mint üzletelni. A fickó - nevezzük mondjuk Jurának - rá is állt a dologra, volt néhány megbeszélés Ungváron, talált a cimboráim számára potens helyi nagyvállalkozót, mígnem odáig fejlődött a dolog, hogy egy svédországi befektető komoj érdeklődést mutatott a felkínált lehetőségek iránt.

Akkor hát ukrán-magyar-svéd fakitermelő vállalatot alapít„unk”, a nyugati fél hozza a tőkét és technológiát, a magyar fél ötletgazdaként és közvetítőként szintén alapító tag lesz, az ukrán fél adja a területet, a nevetségesen olcsó munkaerőt, energiát és nyersanyagot, a késztermékben pedig az apportoknak megfelelően osztoznak a felek.

A szerződések aláírása előtti utolsó egyeztetésre a nyugati, illetve inkább északi nagytőkés meghívta leendő üzlettársait egy budapesti végtárgyalásra, az Intercontinental Hotelba. Szerencsére két (!) tolmácsot is odarendelt (az egyik amojan jegyzőkönyv-vezető is volt), így én leginkább csak megfigyelőként vettem részt a tárgyaláson és abban merült ki a munkám, hogy a két budapesti kiadós partneremnek (akik mint az üzlet összehozói, értelmi szerzői és mint legfőbb közvetítők voltak jelen) néha oda-odasúgtam valamit, amit nem értettek pontosan a hivatalos tolmácsok fordításaiból.Az ukrán oldalt Jura képviselte, aki rendelkezett a hazai partner teljes körű felhatalmazásával.

Jófajta whiskyt ittunk a svéd kontójára az elegáns tárgyalóban, mindenféle apróságokat (öngyújtó, zsebszámológép) kaptunk ajándékba, és remekül alakultak a gondok, minden korábbi akadáj elhárulni látszott, ami engem lepett meg a legjobban.

Mígnem egy megfelelően emelkedett pillanatban, amikor már mindenben megállapodtak a felek, Jura barátunk felemelte jobb kezét és kinyújtott mutatóujjának figyelmet felkeltő apró mozdulatával magához nem ragadta a szót. Igen kérem, csak van még itt egy aprócska mozzanat. „Jeszty malenykij nyuansz." És tett egy ojan megjegyzést, amejtől a svédnek a torkán akadt a whisky, a tolmácsok kezében megállt a toll, és budapesti barátaim orráról leesett a szemüveg.

Hogy pontosan mit és miért és hogy, arra nem emlékszem, de a légyege ojasmi volt, hogy neki itthon meg kell kennie bizonyos hivatalnokokat, ez az egész gyönyörű üzleti konstrukció, amejről hónapok óta levelezünk-telefonozunk-tárgyalunk, és amej kemény miliárdokat fog termelni, ez akkor és csak akkor fog működni, ha neki itt és most gyorsan a zsebé tesznek ezer dollárt.

A svéd kétszer visszakérdezte a saját tolmácsát, hogy jól értette-e. Egy szerény bólintással én is megerősítettem: jól. Mi, kishalak, feszülten vártuk, mi fog történni, hogyan reagál a nagybefektető az ukrán fél teljhatalmú megbízottjának pitiáner felvetésére.

Balla D. Károj

Az idő csapdájában

Kizökkent az idő - ó, kárhozat, hogy én születtem hejretolni azt…

Shakespeare: Hamlet

A fenyegető idő

Talán ettől való félelmünkben használunk mindenféle idő-praktikákat. Kifejezetten szeretünk például a nemzeti múltba menekülni, vagy azért, hogy a történelem dicső eseményeiből merítsünk erőt és keressünk indokot nemzeti büszkeségünkhöz, vagy azért, hogy – ellenkezőleg –, a legfájdalmasabb kudarcokat, igazságtalanságokat felidézve búsonghassunk egy nagyot (mutatja mindaz, ami 2020-ban TRIANON 100 kulcsszóval történik), talán addig a gondolatig is eljutva, hogy ha ennyi sorsverés ellenére még mindig létezik itt, Kelet és Nyugat határán, nagyjából félúton az Urál és az atlanti partok között, a Kárpátok védő és szorongató ölelésében a tízegynéhány milliós magyarság, akkor esetleg túléljük azt is, ami éppen most készül romlásba sodorni – vagy még inkább a jövőben leselkedik ránk.

Mert hogy a jövő veszéjes fenevad.

Megszelídítésének egyik módja, ha kijelentjük, hogy már el is kezdődött.

Kisgyerek voltam, amikor akkori aktuális nagy vezérünk, Nyikita Hruscsov óvodákat látogatott, és büszkén kijelentette a csöppségeknek, hogy boldogok lehetnek, mert velük elkezdődött a jövő, ők bizony már a kommunizmus emberei, benne lesznek felnőttek. Felteszem, a kicsik nem értették, miről beszél a kopasz bácsi, de talán velem együtt, aki ön- és közveszéjes óvodakerülő voltam, arra gondolhattak, ha a kommunizmusban nem kell majd tejbegrízt enni, akkor az valóban jó dolog lehet. Azóta bizony már a gyerekeik is bőven kinőttek a kisdedóvóból, de az utópia nem vált valóra. Ami megmaradt: a tejbegríz, és a magukat butítani és megtéveszteni nem hagyók örök, de ritkán gyakorolt joga, hogy széles ívben köpjék azok arcába, akik meg akarják velük etetni. A későbbi történelmi példáktól most eltekintek, de a különböző érákhoz tartozó néhány fogalmat azért felriasztok a csalitból: internacionalizmus, világbéke, gyorsítás, átépítés, rendszerváltás, piacgazdaság, jóléti társadalom, demokrácia, szociális védőháló, eséjegyenlőség, Európa Ház, alapszerződés, kedvezménytörvény, státustörvény, hármas prioritás,  kettős állampolgárság, visszahonosítás, autonómia,  nemzetegyesítés, érdekérvényesítés, alkotmányos kötelesség, lebegtetett határok, nem elválaszt, hanem összeköt, szülőföldön magyarul, integráció, információs társadalom, globalizáció, hajrá, hajrá, egyétek meg a tejbegrízt, gyerekek.

A jövő megszelídítésének másik kínálkozó lehetősége: kijelenteni, hogy a jövő nem is létezik, mert mire eljön, már nem is jövő a neve, hanem jelen. A védekezés ennél sokkal kifinomultabb módja a jövővel komojabban számoló sokféle mesterkedés, kezdve a jövendőmondók ősi gyakorlatától az irodalmi utópiákon és sci-fiken át a tudományos futurológiáig. Ám a jövő egyiknek sem adja meg könnyen magát. Ráérezhetünk eseményekre, bizonyos valószínűséggel megjósolhatjuk bekövetkezésüket, a hosszabb ideig megfigyelt trendek grafikonvonalait továbbrajzolhatjuk a jövőbe, fantáziánkat és ismereteinket egyesítve képet alkothatunk az elkövetkezendő korokról – de az idő kapuján mégsem kerülhetünk túlra. A jövő évszázad, évtized, avagy akár csak esztendő, hónap, nap: titok marad. Ojan titok, amejet éppen kifürkészhetetlensége, váratlansága, sosemvolt jellege tesz édessé, izgatóvá. És fenyegetővé.

Hiszen jól ismerjük a globális felmelegedés távlati lázgörbéjét, a kőolajtartalékok csökkenésének, az esőerdők pusztulásának és az ózonjuk növekedésének, valamint a világjárványok állandósulásának a prognózisát; tisztában vagyunk az emberiség túlnépesedésének és a Kárpát-medencében élő magyar népesség  csökkenésének előrevetett demográfiai mutatóival. Előre látható a sötét jövő? Jogos a félelmünk, vagy csitítsuk magunkat azzal, hogy külön vagyunk mi a jelenben, és külön van a jövő – nélkülünk.

Ám nem csupán a jövővel gyűlik meg a bajunk, ojkor maga az idő fog ki rajtunk. Különösen gyorsuló világunkban érezzük, hogy egyre kevesebb van belőle. Észre sem vesszük, és vége a hétnek, fel sem eszmélünk, és eltelt egy hónap, el sem múlt a tél, és már újra itt a karácsony. Állandó késésben vagyunk, lemaradásban, elmulasztott teendőinket úgy görgetjük magunk előtt, mint galacsint a skarabeus. Pedig az írek azt mondják, hogy midőn a Jóisten az időt teremtette, bőven teremtett belőle. Ha ennek ellenére mégis úgy érezzük, kevés az idő, nincs idő, azaz keveselljük azt, ami pedig végtelen, abban nem az idő a hibás, hanem a szemléletünk. Modern korunkban az ember az idő válságát éli meg, hajszolja, és mégis lemarad róla. Kényszernek, szinte erőszaknak érzi a múlását, teljes ellentétben a keleti filozófiák felfogásával, amej szerint az idő nem kívülünk, hanem bennünk van, nem fenyeget, hanem szolgál bennünket. Hisz voltaképp

A jelen képlete

Tudhatjátok: nagy blogíró voltam. 2002-től cirka tíz éven át majdhogynem napi rendszerességgel adtam közre valami friss anyagot: szeméjes naplót, közéleti-politikai reagálást, írójegyzetet, újonnan írt vagy publikált verset, tárcát, glosszát, novellát. Több közlőhejen is kialakult kisebb-nagyobb olvasói táborom, így az ős-UngParty Manzárdon, a NolBlogon, a Blogtér.Hu közösségi rendszerében, majd itt, a BDK.BLOG.HU alatt. A jelen blog 1500-nál több bejegyzést tartalmaz, akadnak ojanok, amejek sok ezer kattintást értek el, és ojanok is szép számmal, amejek 100-nál több kommentet váltottak ki - ezek tíz évesnél idősebb cikkek - az itteni posztok java 2005-2010 között született.

Aztán úgy döntöttem, 2011-től saját domain alatt, saját tárhejen indítok új blogot. Ez lett a BDK NAPI BLOG, ahol is pár évig jó közepes volt a forgalom: elég sokat írtam és sokan olvastak - aztán hamarosan mind az én aktivitásom, mind az olvasói látogatottság alábbhagyott.

Ennek legfőbb oka, hogy

• megszűnt a permanens közlésvágyam.

Korábban mind szeméjes életemmel, mind kis heji közéletünkkel és kulturális dolgainkkal kapcsolatban volt aktuális mondanivalóm, de legalább ennyire foglalkoztattak a magyarországi események. Az érdeklődésem is csökkent valamennyire (a kárpátaljai magyar irodalmiság szinte teljesen kiesett), de nagyobb mértékben csökkent az a kényszer, hogy mindenről mindig megírjam a véleményemet. Így a napi blogolás egyre gyérült, 2014-ben már csak heti 2 poszt volt az átlagom, aztán ez hirtelen havi 2-3-ra esett vissza. Amikor már a havi 1 sem született meg, új blogot nyitottam Balla D. Károj elipszilon nélkül, de persze blogíró kedvem ettől nem pörgött fel, főleg újraközlések kerültek ide 2018 őszétől.

Bloggerkedésem alábbhagyásának másik nyomós oka

• működésem áttolódása a Fészbukra.

Az FB-t évekig jószerével arra használtam, hogy itt osztottam meg új posztjaimat. Mivel sokat írtam, sok volt a megosztás. Blogom látogatóinak száma mégis csökkent - Facebook-ismerőseim száma viszont nőtt. Egy ideig elvet csináltam abból, hogy még az apróságaimat is csak blogban írom meg (aforizmák, haikuk, limerikek), az FB-re kizárólag a megosztás került. Ám kiderült, ez így nem hatékony. Sokkal több olvasóra, élénkebb érdeklődésre számíthatok, ha nem várok átkattintást, hanem magán a fészen teszem közzé azt, amit. - Ezzel a szeméjes blogolás tovább sorvadt.

A szeméjes - írom. Ez fontos, mert miközben magánéleti és véleményközlő blogjaim elsorvadoztak, aközben - és ez is egy oka magánbloggerkedésem alábbhagyásának -

• az elmúlt években tucatjával születtek tematikus blogjaim,

ezek között ott vannak a legfőbb tevékenységemmé vált SEO-val, azaz a honlapok keresőoptimalizálásával (Google-hejezésük javításával) szakmai szinten foglalkozók, ott vannak az irodalmi műfajokhoz kötődők (pl. haikuk, limerikek, pszichodrámák, könyves blogok), a gyűjtő-, válogató és ajánlóblogok, illetve elég nagy számban és változatos tematikával azok, amejek közvetlenül szolgálnak keresőmarketing célokat (pl. PR-cikkek megjelentetésével). Ezek bejegyzései, ha lassúdan is, de szaporodnak. Ám ezek a posztok nem visszatarthatatlan közlésvágyból születnek, hanem mert segítik honlapoptimalizáló munkámat. 

Mivel ezt is szívesen végzem és kiélem benne kreativitásomat, talán joggal reménykedhetem abban, hogy örömbloggerből egyelőre nem váltam kényszerbloggerré.

mindaz a gyalázat, ami megesik mostanság a magyar nemzettel, nagyobb sérüléseket okoz a lelkekben, semmint gondolnánk. talán csak a velejükig gátlástalan gazemberek immunisak, de az elégedetten bólogató jámbor lelkekbe ugyanúgy felszívódik a központilag kibocsájtott méreg, mint a tehetetlenségükbe lassan beleőrülő másként gondolkodókba. haszonélvező és kárvallott ugyanazt a mérgezett levegőt szívja, ugyanazt a minden csapból folyó mérgező vizet issza - és nem igaz, hogy a fizetési listákban vagy a csúszó borítékokban ott lenne az ellenszérum, mint ahogy nincs ott az ígéretekben és reményekben sem. meg kellene mozdulni, de a tömegek nem mozdulnak, szívják a mérget tudatlanul vagy tudatos elszántsággal, mert elhitetik magukkal, hogy csak az irigyek, idegenszívűek hazudják méregnek, valójában az áldott magyar életerőt tüdőzik méjre.