Sajátos modelleket választott képeihez a Prágában élő fotós, Vlad Artazov. Szegeket örökít meg főleg fekete-fehér fényképein. Előtte azonban kicsit szobrásznak is kell lennie, hiszen a szegekből először alakokat hajlít, kompozícióba rendezi őket, kis jeleneteket, életképeket állít be velük, és aztán készíti el az éles kontrasztokkal, fény-árnyék hatásokkal is operáló képeit. "A szegek élete" sorozatát nézve leginkább az emberi észlelés antropomorfizáló jellegén lepődhetünk meg: milyen könnyen ismerünk fel emberalakot egy-egy hajlitott vasdarabban:

Nyájas Olvasóim! Rég játszottunk, és feladvánnyal is rég jelentkeztem. Itt az ideje egy könnyű nyári erőpróbának. Kérlek, válaszoljatok arra az egyszerű kérdésre, mit ábrázol az itt látható kép. Mivel bízom leleményességetekben, kicsit megnehezítettem dolgotokat. Viszont (ha nem érkezik helyes megoldás) rövidesen megadom az első segítséget. | Frissítés: íme:

Tegyünk egymást mellé két igen közismert és megfelelően titokzatos dolgot, keressünk összefüggést közöttük - és bizopnyosan szenzáció lesz belőle. A turini lepel és Leonardo személye épp megfelel, és a komputeres analízis máris kimutatja, hogy amit a megfeszített Jézus lenyomataként tisztelnek a hívők, az voltaképp da Vinci önarckép-szobrának az optikai vetülete, s maga a lepel nem más, mint az olasz mester zseniális hamisítványa. Ez a hipotézis se nem hihetőbb, se nem hihetetlenebb, mint a bizonyítottan középkori (és nem Krisztus idejéből származó)  lepel keletkezését leíró hasonló magyarázatok, az arcvonások hasonlósága és/vagy különbözősége mindenesetre elgondolkodtató, még ha fel is merül, hogy a fejszoborból miként lett egészalakos testlenyomat:

A papír kétség kívül a képzőművészet legalapvetőbb eszköze, az esetek túlnyomó részében azonban csupán más anyagok - grafit, szén, kréta, festék - felvitelére és megtartására alkalmas felületként használják. Simon Schubert német képzőművész (szül. Köln 1976) azonban magának a papírnak a hajtogatásával ér el képi látványt: egyetlen szál fehér síkpapírból (és -ban) alakítja ki sajátos plasztikáit, amelyek - lévén fény-árnyék hatásokkal operálnak - mindig az aktuális beeső fény függvényében nyerik el pillanatnyi érvényes alakjukat. A hajtogatások, be- és kitűrések  az avatott kéz munkája nyomán meglepően plasztikus látványt nyújtanak. -- A művész weboldalán található képek egy kicsit hókák, a kontraszt és a fényerő állítgatásával én néhányuk valamelyest feljavított változatát mutatom be:

Amikor már sokadik képébe botlottam különféle weboldalakon, megjegyeztem a nevét, aztán rákerestem. A weboldalát és azon számos képét megtaláltam, de róla magáról nem sokat sikerült megtudnom azon túl, hogy svéd születésű és nagyon fiatal, és hogy szereti azt, amit csinál. Talán fontosabb is életrajzi adatainak kutatása helyett manipulált fotói előtt elidőzni, amelyek ötletei olykor a klasszikussá vált  M.C. Eschert idézik, máskor meg mondjuk Dalí szürrealizmusát juttatják eszünkbe - leginkább azonban mégis eredetiségük és gondos, szép kidolgozottságuk, a meghökkentésen túli művészi hatásuk miatt ragadnak meg emlékezetünkben. Amit esetleg felróhatunk: a képek erős heterogenitást mutatnak, a művésznek láthatóan még nincsen kiforrott stílusa, olykor a grafikai és festői hatást, máskor a humoros ötletet, megint máskor a meghökkentő látványt részesíti előnyben. A hatásosság néha átcsap hatásvadászatba, a magasabb ízlés is ki-kicsúszik a kezéből, de az esetek többségében ez még belefér mondjuk a reklám- és divatfotózásnál eggyel magasabb kategóriába. Nézzük csak néhány fotóját:

Mivel a graffiti maga is rongálás, gondolnánk, nem lehet  megrongálni. Most azonban egy művészi értékű falrajzra, Bristol város egyik látványosságára lőttek rút foltokat kék festékgolyókkal... Nem is olyan régen írtam Banksy mesterről, a (rendőrség elől is) rejtőzködő falfirkálóról, s a minap elégedetten olvastam, hogy immár hivatalos (bár igen rendhagyó) kiállítása is nyílt szülővárosában. A Bristol Múzeumtól mintegy 400 méterre található az a (szexuális ügyekben illetékes) klinika, amelynek tűzfalát az immár klasszikussá vált és a városlakók által nemcsak megtűrt, hanem megszeretett falrajz dísziti. A rongálás után így fest:

Gyerekeink ez alatt a falikép alatt nőttek fel - és most eltűnik örökre... Történt, hogy amikor Kolos pár hónapos volt (azaz 24 évvel ezelőtt), kitaláltam: képet festetek neki a kiságya fölé. Elhívtuk Horváth Annát (beregszászi szobrász, keramukus, festő - akkoriban igen-igen jó barátunk), nálunk lakott vagy 3 napig, ezalatt "kifestette" szobánk egyik sarkát. Kolos, amikor beszélni kezdett, a képen látható tárgyak, állatok, alakok nevét elsők között tanulta meg.  Éva esténként a képről mesélt neki. Aztán a kiságyat, a sarkot  és a meséket is megörökölte három és fél év múlva Csönge. Ennek a képnek a társaságában nőttek fel mindketten. Kamaszodván külön szobát kaptak, a képes maradt a Csöngéé. Ám az idő sajnos megtette a magáét, a fal jócskán összerepedezett a minden előkészítés nélkül felvitt freskó alatt, a festék is lepattogzott több helyütt... Ám hiába nőttek ki javában gyerekeink a mesevilágből, a felejthetetlen Anna néni munkáját mindeddig megőriztük. Most azonban betelik sorsa: Csönge szobája teljes felújításra kerül, leginkább a padló megsüllyedése miatt - és a jócskán megrepedezett fal is egységes simaságot és új színt kap. Mestereink ma hozzá is láttak. Húsz éves leányunk meg is jegyezte, úgy látszik, végérvényesen lezárult gyermekkora.

Minden alkalom, amikor a magyar online sajtó hírt ad valamely híres festmény elárverezéséről, jó alkalom nekem, hogy a közleményből hiányzó vagy abban csak kis méretben szereplő műről nagyobb, élvezhető reprodukciót találjak. Most is így tettem, utánamentem Picasso "A művész két és fél éves lánya hajóval" című festményének, amely a New York-i aukciósház, a Sotheby's árverésén szerepel május 5-én.  (16-24 millió dolláros eladási árra számítanak...) Egyúttal megtaláltam néhányat a büszke apa egyidőben, 1938-ban készített további munkáiról, amelyeket a kis Mayáról készített. Érdekes egymás mellett látni őket.   

Miközben El Lobó fontos bloggeri cselekedetnek tartja, hogy 2008-ban védnökséget vállalt a pécsi szerelmi sóhajok felett, aközben egy másik pécsi polgár városának egyik csatornafedelét fogadja örökbe. Nekem, a Pécs-Ungvár tengely rám jutó végén be kell érnem egy lyukkal, vagyis egy csatornafedél hiányával. A luk hetek óta tátong a Vár utca sarkán, közvetlenül az Ungvári Nemzeti Egyetem fizikai karának impozáns korpusza előtt, egy szűk kereszteződésben, ahol kocsival megkerülni igen bajos. A fedelet nem most lopták el először, éppen nemrégiben került rá új tető, de röviddel a csere után újra elvitte valaki. Az illetékesek láthatólag nemhogy a pótlásáról nem sietnek gondoskodni, hanem még egy figyelmeztető cölöpöt sem tesznek ki mellé. Mivel a közvilágítás amúgy is hosszabb ideje szünetel ezen az utcaszakaszon, csak idő kérdése, hogy valaki a lukba lépve nyakát szegje, lábát törje. Két körülmény azonban enyhíti a veszélyt: az egyik, hogy leesett a hó, így sötétebb éjszakákon is látni a fehérség közepén a fekete foltot, a másik, hogy az csatornaakna lassan, de biztosan megtelik szeméttel.