Berényi Emőke:
Költői legendárium

Berniczky Éva: Várkulcsa. Magvető, Budapest, 2010

Berniczky Éva 2004-ben megjelent, az év egyik legerőteljesebb prózaírói debütálásának tartott, A tojásárus hosszúnapja című novelláskötete után ismét rövidtörténetek gyűjteményével rukkolt elő. Volt ugyan egy kitérője, a Méhe nélkül a bába című regény, amit a szakma osztatlan lelkesedéssel fogadott, a kisebb lélegzetű elbeszélések szerintem mégis közelebb állnak alkotói egyéniségéhez. A Várkulcsa szerzője ugyanis a sorsvázlatok és az atmoszférateremtés mestere, legutóbbi kötetében például padlásszobájának ablakából kitekintve elevenedik meg az Ung völgye, a mesterekkel, kóklerekkel, mutatványosokkal és szemfényvesztőkkel benépesített kárpátaljai fantáziavidék. Ameddig a szem ellát, koncentrikus körökben mutatja be várhegyi lakásának környékét, miközben ki sem mozdul biztonságot adó otthonából. Egyszerre teremti meg a részvétel és a kívülállás poétikáját, hiszen csupán egy üvegfal választja el képzelete szülötteitől, de pont ez az üvegfal az, ami lehetővé teszi, hogy novelláinak szereplői olykor felintegessenek neki, bekopogtassanak ajtaján és elmeséljék életüket. Tevékenysége akár az írás, de bármilyen másik művészeti ág metaforája is lehetne.

Sántha József

SECONDHAND ÉLET

Berniczky Éva: Várkulcsa. Mesterek, kóklerek, mutatványosok, szemfényvesztők Magvető, 2010. 192 oldal

Van valahol egy városka, széles dombok vagy szelíd hegyek között, valamin innen és túl, egy sodró vizű folyócska partján, amelynek lakóit évtizedekre mintha egy BAM nevezetű épület falai közé zárták volna. Mondták várnak is a helyiek, vagy éppen bolondokházának, holott nem a bentlakók elméjében történt holmi beteges elváltozás, sokkal inkább a kinti világ rekedt meg, egyszerűen megszűnt az értelmes emberi cselekvés színtere lenni. Azután jött egy gáncstalan lovag, aki esetünkben egy hölgy volt, elhozta a bezártaknak a „várkulcsát”, és kiszabadította őket bentrekedtségükből, nehogy hír nélkül távozzanak e világból. Jönnek le a havas dombról, „a libasorba állított épkézláb betegek gyalogosan vágnak csapást a hóba, menedéket taposnak felkötött karú, begipszelt lábú társaiknak, hogy a nyomukban indulhassanak le mankóikra, botjaikra támaszkodva” (128.) Akár Brueghel is megfesthette volna őket, jegyzi meg a szerző. Leereszkedtek a folyó mellett elterülő utcácskákba, és sok-sok évtized után újra benépesítették a várost. Visszatértek elhagyott házaikba, és folytatták, ahol egykor abbahagyták a mindennapi tevékenységüket, ki kakasokat szállított, mint annak előtte, ki tetőt fedett, vagy éppen kéményseprőként üldögélt a hivatalául kijelölt sufniban, de voltak ápolók is, akik a BAM épületében dolgoztak tovább. Belebújtak, mint egy molyrágta kesztyűbe, a régi életükbe, de valamiért ez az élet már nem volt a régihez hasonló; még a nap sem olyan ragyogó, a hold is sápadtabb, a lyukakon keresztül pedig, amelyek a ruhákon, a falakon, de még a gondolatokon is keletkeztek, be lehetett látni a titkaikba; azaz látni lehetett, hogy még a rejtélyek is megfakultak, minden olyan elhasznált, secondhand élet lett, amit már csak folytatni illett, de soha új dologba kezdeni, mert minek is. A legfontosabb kérdés, hogy volt-e régi élet egyáltalán, mert ennek nyomait alig találhatja meg az olvasó.

(NapiBlog) Nemrégiben egy ukrán-magyar ikerkötetet mutattam be, most egy ukrán és egy magyar szerző közös munkájára hívom fel a figyelmet. Fontos kiadvány, mert a köztudottan makacs tényekre támaszkodva szegül szembe azzal a politikai szándékkal, amely Ukrajnát nemzetállamnak kívánná láttatni (vagy azzá szeretné tenni). A szerzők nem kerülik meg a kényes kérdéseket, szólnak az ország politikai és nyelvi megosztottságáról, az ukrán-orosz ellentétekről, a kisebbségi etnikumok helyzetének ellentmondásosságáról. Érintik a ruszin nyelv és nemzetiség kérdéskörét, és mint Ukrajna hatodik legnagyobb nemzetiségével, foglalkoznak a kárpátaljai magyarság helyzetével. »tovább

Tegnap rekordot döntöttem új blogommal: rövid működése óta először történt meg, hogy napi egyéni látogatóim száma meghaladta a 100-at. Ez a Cseh Tamás Emlékkoncertről írt kis értékelésemnek volt köszönhető, illetve a Facebooknak (száznál többen lájkolták a posztot). Ma is kapom rendesen a kattintásokat, amelyben magyarul alighanem elsőként értesítem az olvasóközönséget egy új kiadvány megjelenéséről:

Kárpátalja magyarul, ukránul

Rendezni végre közös dolgainkat… A maga nemében egyedülálló kezdeményezés: magyar-ukrán ikerkötet Kárpátalja múltjáról és jelenéről, azonos tartalommal két nyelven, ukrajnai és magyarországi egyidejű megjelenéssel. Talán az első lépés egy olyan úton, amelyre nagyon ideje volt rálépni. Bízom abban, hogy a könyv  eljut minden fontos helyre s kifejti kívánt hatását. (Külön jóleső érzés, hogy megszületése barátaim, a munka oroszlánrészét végző Fedinec Csilla,  illetve Csernicskó István  munkájának köszönhető.)  >>további részletek

berniczky novellák | várkulcsa könyv | infrapanel fűtés - sötétsugárzó tartalommarketing

Tarján Tamás: Szerzetek

Berniczky Éva: Várkulcsa

Mi történne, ha a tetőfedőt és fiát munkájuk végeztével a megrendelő nem fuvarozná haza falujukba? Bizonyára maradnának a tetőn, „fejünk fölött a magasban”. Hasonló, szépséges-borzongató természetes képtelenségek könyve e novelláskötet. - Tarján Tamás kritikája a revizor.hu portálon.

"A Hieronyimus Bosh hatása alatt is alkotó Brueghel az, aki ezeket a történeteket, ha kell, ha nem, festi, festené. Markáns színek, durva alakok, a lassan fullasztó belső tér, a friss levegő teljes hiánya és az emberszag keveredése a zsíros étel gőzével, ezt érzem a képet figyelve és a kötetet olvasva is. Abszurd, néhol lehet vulgáris, valahogy mégis finom próza, és Berniczky Éva az Ung fölött a várhegyről, padlásszobája ablakából figyeli mindezeket: leleplez, lehúzza a soha nem is volt lepleket, emberek belsejébe hatol, szó szerint és a nélkül is, tájképet fest a lélekre, a gyomorra, aztán 20 novella segítségével követi a vastagbél vonalát, és körbejárja azt a bizonyos várat." - Két újabb recenzió jelent meg mostanában Éva könyvéről, a Kikötő Online kulturális portálon (a fenti idézet ebből) és a Debreceni Disputában. Mindkettő olvasható a Berniczky-oldalon: Szarvas Andrea: Csodás kegyetlenség, istentelen kegyelem és Fazekas Andrea:  Sorsok zsákutcája

Mit nem talál az ember, ha a Google helyett néha más keresőket is használ. A velem készült alábbi tévé-interjú például a PolyMeta képtalálatai között bukkant fel, engem is meglepve: nem hogy soha nem láttam a Pécs TV-ben lement anyagot, hanem még arra sem emlékeztem, hogy készült ilyen interjú velem. Annyi bizonyos, hogy az időpont 2005, az alkalom pedig a Szembesülés pécsi bemutatója. Hogy eléggé okosakat mondok-e, ezt nem tudom, de hogy itt is őszintén beszélek, azt bizton állíthatom. ...A zöldövezetbe helyezett könyveimről készült felvételek viszont mutatnak bizonyos képi dilettantizmust... Íme az interjú videója (a hangot tessék felhúzni!):

Tartalomjegyzéke sajnos nincs annak a Verstestvérek c. antológiának, amelyet a mai postával kaptam Balatonfüredről - és ez nem egyetlen furcsasága. Az előszót kétszer is elolvasva sem sikerült pontosan megértenem, miért ezek a költők és versek szerepelnek benne. Egyedül a "magyar szekció" világos: a balatonfüredi Quasimodo Költőverseny díjnyertes művei kerültek bele eredetiben, továbbá olasz és német fordításban. Azt azonban nem sikerült világossá tenni, hogy az olasz szekciót képviselő  Arpino város és a számomra ismeretlen s meg nem magyarázott Kőkönyv projektum miért ezeket a szerzőket és műveket juttatta a kötetbe, s úgyanígy homály fedi a bécsi Quasimodo Baráti Klub részlegének a mibenlétét. Végképp nem világos, mi okból szerepelnek a kötetben svéd, orosz, kínai, lengyel, japán szerzők (s miért pont ezek), az persze érdekes, hogy verseik magyar, olasz és német fordításban is olvashatók.

Az MTI által is közzétett hír szenzációs: Ukrajnában akár a következő tanévtől olyan e-bookok válthatják fel a nyomtatott tankönyveket, amelyek a 11 tanév összes tankönyvének az anyagát tartalmazzák. Mivel a bejelentés miniszterelnök-helyettesi szinten történt, remélhetőleg van valóságalapja, több puszta elképzelésnél. A permanensen tankönyvgondokkal küzdő oktatásügy mindenesetre nagyot léphet előre - a nemzetközi színtéren is.

Ménesi Gábor

A bezárt ablak mögül

(Berniczky Éva: Várkulcsa)

Amikor a Magvető Kiadó néhány évvel ezelőtt útjára indította Novellárium című, egységes küllemű, egyszerű, visszafogott pasztellszínekkel ellátott borítójú könyvsorozatát, minden bizonnyal az volt az elsődleges célja, hogy jobban felkeltse az érdeklődést a kortárs magyar novellisták iránt és rávilágítson a műfaj mai mozgásirányaira. Bánki Éva, Erdős Virág, Nagy Koppány Zsolt és Vida Gábor kötetei után az idei könyvfesztiválra megjelent a Várkulcsa. Szerzője, a Kárpátalján élő Berniczky Éva - mesekönyvek, valamint társszerzőként jegyzett novellaválogatások után - markáns indulásával hívta fel magára a figyelmet. A tojásárus hosszúnapja (2004) recepcióját áttekintve egyöntetű szakmai siker mutatkozik, a kritikusok nagy érdeklődéssel és elismeréssel fogadták a könyvet. Berniczky első kötetében valóban kellő felkészültségről és kiérlelt, sajátos hangról tesz tanúbizonyságot. A novellák után a nagyobb prózaforma felé fordult, s Méhe nélkül a bába (2007) című kisregényében ugyancsak sikeresen próbált válaszokat keresni az őt foglalkoztató prózapoétikai dilemmákra.