Egy újabb cikket is elolvasva beszélgetésünk folytatásaként levélben foglaltam össze véleményemet arról, miért nem hiszek abban, hogy a mai magyar politika képes megoldani a határon túli magyarsággal kapcsolatos azon gondokat, amelyek egy részét maga állította elő.
Először egy nyáron írt tanulmányomból idéztem:
„Nagy örömmel tapasztaltam, hogy ezen a téren Gyurcsány Ferenc erőteljes fellépésével radikális változások történnek, illetve fognak történni. De amilyen hamar fellelkesedtem, olyan hamar le is törtem. Ahogy az államháztartási-pénzügyi-gazdasági-egészségügyi-stb. reform is (amennyire meg tudom ítélni) teljesen felemásra, ellentmondásosra látszik sikeredni, ugyanúgy a nemzetpolitika és a határon túli magyarság ügyét is, az egészséges eredeti elképzelésekhez képest ügyetlen balkezével próbálja a jelenlegi kormánykoalíció levezényelni. Ahelyett, hogy azonnal megszüntette volna a rossz rendszert, felszámolta volna a rosszul (voltaképp károsan) működő intézményeket, közalapítványokat, bizottságokat és kuratóriumokat, elkezdte elmosni, elmaszatolni az egész átalakítást, a régi struktúra lebontása helyett újratákolgatás folyik, és még az is lehet, hogy a támogatási rendszer egyes intézményei (változatlanul vagy átalakulva) túlélik a reformot.
....
Ha eddig is kisajátította és saját érdekeinek rendelte alá a pártpolitika a támogatási rendszert, akkor ugyan miért hinném el, hogy most másként lesz: hiszen magasabb szinten ugyanúgy pártpolitikusok kerültek döntési helyzetbe. Ha a művelődés és a közoktatás minisztériuma eddig rossz könyveket, hitvány rendezvényeket, látszattevékenységeket és „munkanélküliségképzést” támogatott, mitől lesz másként ezután? Ha az informatikai minisztérium nehéz milliókat pocsékolt el Ukrajna belsejébe telepített (!) nem működő eMagyar-pontokra, valamelyik utódminisztérium miért tartóztatná meg magát ugyanettől? Változik-e az elv, hogy a kárpátaljai magyarságszervezetek teljes költségvetését Mo-nak kell megfinanszíroznia? Változik-e a szülőföldön marasztalás hamis elve?
Azt hiszem, a határon túli magyarság ügyét ugyanúgy sikerült hosszú évtizedekre kisiklatni, mint a magyar futballét. A belső érdekek olyan zárt köre alakult ki, amelyből egyszerűen nincs kilépés. És ahogy a legmagasabb szintű sportvezetők sem veszik évtizedek óta tekintetbe a szurkolók érdekeit, ugyanúgy a nemzetpolitikai döntéshozói számára is csak a szavak szintjén létezik a határon túli magyarság tényleges érdeke.”
Aztán még ilyesmiket fűztem hozzá:
Végül még megköszöntem, hogy a címzett elviseli az őszinteségemet. Az ugyanis előfordulhat, hogy rosszul látom a helyzetet, előfordulhat, hogy hibás következésekre jutok. Csak az nem fordulhat elő, hogy ne azt írjam, amit éppen gondolok.... Szakmai szempontok? Ugyan! Amíg a határon túlról az elmúlt 16 évben pozícióba került és kinevelődött sötét politikai figurák közvetítik a szakmai szempontokat, addig erre semmi esély. Ameddig magyarországi független szakemberek széles, őszinte tényfeltáró szakmai vizsgálódásai át nem világítják a határon túli magyar szféra egészét, és amíg a politika ezeket maradéktalanul figyelembe nem veszi, addig nem lehet jó döntéseket hozni. Az egész rendszer túlpolitizált, független civileknek nincs helye a pályán: sem belső közreműködés, sem külső kontroll. Minthogy civilek nem is igazán vannak, vagy ha vannak, láthatatlanok, és eszük ágában sincs ebben a dologban részt venni: saját szakmai eredményességük, üzleti rátermettségük révén megengedhetik maguknak, hogy széles ívben elkerüljék az úgynevezett magyar ügyeket.
...
Olvastam azt a néhány nem túl részletes sajtóanyagot, amely a Gyurcsány - határon túli vezetők találkozó után megjelent. Úgy vettem ki, kapásból sikerült egy nagy csúsztatást elültetni a fülekbe: összemosni a határ menti, és a határon túli támogatások összegét. Hogy valójában milyen ígéretek hangzottak el, nem tudom, de ha mindenki elégedetten távozott, akkor történtek ilyesmik. A határon túli szervezetek ugyanis csak pénz akarnak, dehogy akarnak együttműködő partnerek lenni: nem ehhez szoktatták őket. Most mitől lenne másképp?
Szóval: azt hiszem, amit a politika rontott el ennyire, azt most, ebben a mostani helyzetében, nem fogja tudni rendbehozni. Több okból is alkalmatlan erre: a belpolitikai ziláltság, a baloldal identitászavara és böszmesége (jó szó ez!), a jobboldal revolverező, destruktív magatartása, a gazdasági kényszerpálya erre alkalmatlanná teszi. Egyetlen megoldás lenne, ha teljesen kivonulna a probléma feletti felügyeletből, és utat engedne a politikamentes spontán civil szerveződéseknek. Akkor lenne esély arra, hogy újabb 16 év elteltével legalább a nullpontra visszaérkezzünk.
Bizonyára bennem van a hiba, de nem igazán értettem meg, lényegét illetően miről is szólt az a beszélgetés, amelyet a minap sugárzott a Kossuth Rádió. A kivonatos szöveg azóta felkerült a rádió honlapjára (Teljesen új dimenzióba kerül a kisebbségi kérdés), kétszer elolvastam, és meghallgattam a műsor hanganyagát is (a 33. perctől kezdődik). A közel félórás interjú meglehetősen nyögvenyelős, csapongó - de nem könnyeden csapong, hanem esetlenül, nehézkesen; vergődik inkább. A hallgató meg eltéved a sok lezáratlan téma labirintusában.
Most ugrik a kisebbségi majom az új magyar nemzetstratégiába!
Pechünkre Patrubány Miklós, a Magyarok Világszövetségének (MVSZ) az elnöke már megint szót emelt a határon túl élő több millió magyar érdekében és újabb referendumra készül, szerinte eljött az ideje a kettős állampolgárságot érintő második népszavazásnak.
Az Origó történelmi portálján olvasható egy előzetes összegzés a hetek óta folyó közvélemény-kutatásról. A felmérés persze nem reprezentatív, hiszen csak ennek a portálnak az olvasói voksolnak, ám az eredmények mégis elgondolkoztatóak. Legmeglepőbb számomra az az ellentmondás, hogy az elmúlt két század nagy politikusai közül egyfelől Horthy Miklós vezeti a listát, másfelől Kádár János kétszer annyi szavazatot kapott, mint Nagy Imre.
